Old school metal mennyország: Skeletonwitch - Dürer Kert, 2012.06.25.

írta Tomka | 2012.07.06.

Kevés az old school metal buli itthon. Hiába futott fel a retro metal világszerte, úgy látszik Magyarországon (egyelőre) nincs fizetőképes közönségbázisa ezeknek a zenekaroknak. Habár a Skeletonwitch nem tartozik effektíve a direkte múltidéző, a nagy példaképeket koppintó vonulathoz, zenéjük ugyanazt a ’80-as évekbeli nyers metal attitűdöt tükrözi: ők csak zúzni akarnak egy jót, és kész. Meg is tették ezt június végén a Dürer Kertben, ám az eredeti elképzelésekkel ellentétben egy ingyenes koncerten – ám a jutányos belépő sem volt elég ahhoz, hogy az amerikai metal arcok megtöltsék a koncerttermet. Pedig pokolian szórakoztató bulit csaptak.

Nincs mit tagadni: a Skeletonwitch piszkosul érzi a metal zenét. Ennyi a titkuk. Merthogy különösebb eredetiségről, vagy utánozhatatlan trüvájról nem beszélhetünk esetükben (ha csak a blackes témákkal elkevert thrash metalt mint sajátos stílus-leágazást nem tekintjük annak). Kikezdhetetlen dinamika, profi hangszeres teljesítmény, lényegretörően masszív, mégis dallamos riffelés, és relatíve sajátos hörgéshang jellemzi az amerikai srácok zenéjét, amely talán a tavalyi ’Forever Abomination’ lemezen érte el eddigi legtökéletesebb formáját. Már a lemeznyitó This Horrifying Force jelezte, hogy a Skeletonwitch a kompromisszummentes nehézfém műfajában is képes maradéktalanul emlékezetes dalokat írni – és ezt most élőben is bebizonyították.

A Skeletonwitch koncertjének mindössze egy hátulütője volt: hogy össz-vissz 45 percig tartott. De milyen intenzív 45 perc volt az! A Chance Garnette vezette zenekar ízelítőt adott abból, hogyan is képzelik el a tengerentúlon az underground profizmust: lehengerlő energia, precíz zeneiség, és mérhetetlen lazaság áradt a színpadról. Garnette élen járt a közönséggel való kommunikációban is, ha kellett, az első sorokba kihajolva kontaktolt, pacsizott a farmermellényes fanokkal, üdén, viccelődve konferált, és persze termelte magába a sör ízesítésű frissítőket. De kellett is termelnie, mert ezt a háromnegyed órát szinte megállás nélkül végigzúzta a banda, Garnette pedig apait-anyait beladva hörögte-köpködte-ordibálta végig a koncertet kellemesen gonosz hangján – a kellően őrült frontember, a maga sajátosan kapirgáló (?) védjegy-kézmozdulatával már egyedül megteremtette a hangulatot.

De tesója, Nate Garnette se akart elmaradni mögötte, aki Scott Hedrickkel együtt szusszanás nélkül tekerte a mocskos riffeket és a bespeedezett szólókat. A gitáros duó ráadásul nem csak élvezetesen, hanem látványosan is játszott: aki nem pogózással vagy fáradhatatlan headbangeléssel múlatta az idejét, azt is teljes mértékben leköthette a buli, még úgy is, hogy a Skeletonwitch természetesen semmilyen extra láványelemet nem hozott a koncertre. Hiszen ez egy pőre metal buli volt, sok sörrel és még több gyilkos riffel.

A hangsúly természetesen a ’Forever Abomination’-re helyeződött, amiről 4-5 dalt is elnyomtak az ohiói metal arcok, így aztán zúzhattunk a This Horrifying Force-ra, a Reduced To The Failure of Prayerre, vagy a Choke Upon Betrayalre. Ennek ellenére – pontosabban: ezzel együtt – egy szűkre szabott best of bulit láthattunk a Skeletonwitch-től, amibe természetesen belefért a Beyond The Permafrost ugyanúgy, mint a Vengeance Will Be Mine. Alapvetően persze eléggé hajaznak egymásra ezek a dalok, de a zenekar dinamikus teljesítménye, és a megfékezhetetlen tempó ezt simán feledtette a hallgatósággal. Ami azt illeti, nem történt semmi egetverő ezen az estén, csupán kaptunk az arcunkba egy adag színtiszta, sallangmentes fémzenét – ami a piszkosszürke, húgymeleg hétköznapok után mégis maga volt az old school metal mennyország. Még ha csak 45 percig is.

(Maga az este azért hosszabb volt, hiszen fellépett még a Concrete, a Karst és a Killchain is a főzenekar előtt.)

Szerző: Tomka

Képek: Karancz Orsolya

Köszönet az ingyenes koncertért a Phoenix Music Hungary-nek és a Dürer Kertnek!