Mi vagyunk a... Metallophilia

írta Hard Rock Magazin | 2012.07.05.

Metallophilia

Újabb fiatal együttes debütál a Mi vagyunk a… rovat hasábjain. Ők a Metallophilia!

2010 tavaszi hóolvadásával új hangok törtek elő Szentkirályszabadja egy eldugott próbaterméből, s ezzel megalakulását kiáltotta a világba a zenekar. Tagjai előéletük során számos formációban megfordultak, egy sereg tapasztalattal felszerelkezve nekiláttak egy új projektnek. Csakhamar megfogant a név is, amely többértelműségével a zenekar szavakba és zenébe önthető mondanivalóját kívánja tükrözni, és persze jól is hangzik. Kezdettől fogva az volt a cél, hogy kizárólag saját műveket alkossunk, de figyelembe vettük, hogy egy koncert mindig izgalmasabb, ha van ismert téma is, így egyetlen feldolgozást engedélyeztünk magunknak, amely úgy tűnik, be is vált. A zenekari felszerelés összehordásával, hozott és újonnan vett dallamfoszlányok és szövegrészek összehegesztésével telt el az alakulás éve. A lázas munka egy lendületes nyilvános bemutatkozáshoz vezetett: 2011 áprilisában, a Rockerek.hu 5 éves születésnapi koncertturnéján debütált az együttes, majd létezésünket rövid időn belül több szórakozóhely is megsínylette.

Metallophilia

Nem túl sokkal a koncertezés megkezdése után bemutatkozó hanganyagot is közzé tettünk, amely 3 dalt tartalmaz: ’Demo’ (2011) – Lunatika, Varjú, El. A koncertezés és gyakorlás hevében tovább faragtuk a hangokat, s 2012 egy jóval erősebb időszakot hozott a zenekarnak.

Az év legelejétől számos klubban játszottunk, ahol már az időközben elkészült kislemez anyagát is bemutattuk, ez volt a ’Lehunyt szemmel’ (2012), amin az alábbi szerzemények hallhatók: Sötétségben szárnyalok, Arany Árnyék, Lehunyt szemmel. Már a tavasz folyamán felléptünk több helyen, köztük a székelyudvarhelyi Thunder Rock Clubban, majd megmutatkoztunk a Pannónia Fesztiválon, s a nyár folyamán zajongunk majd a Rockmaratonon, illetve a FEZEN Fesztiválon is. Természetesen a szokásos „kisebb” koncertek is sűrűsödnek, s lassanként elindulnak egy lemez munkálatai is. Zárszónak csak ennyi: „Eljött hát a végső óra, varjú ült a koporsóra… Sötét nyitány, egy varjú árny feloldoz és magával ránt…

 

Tagok:
Illésfalvi ’Ivánka’ Iván – lalalászati szakmunkás és blablareferens
Botka ’Botki’ Péter – nyenyerészeti fővillanyász
Miskey ’Misi’ András – villanyászati főnyenyerész
Juhász ’Öcsi’ István – mormogászati professzor
Szirbek ’Pötyi’ Péter – dürrögészeti nagydoktor

 

Elérhetőségek:
https://www.facebook.com/pages/Metallophilia/103993846342661
http://www.myspace.com/metallophilia
http://www.metallophilia.hu
[email protected]

Legutóbbi hozzászólások