Rock and roll felső szinten: 2. VilágVeleje Nyár, 2. nap: Tankcsapda, Depresszió, Los Vegas - Orczy Park, 2012.06.16.

Lassan hagyománnyá válik, hogy a Tankcsapda valamely különleges helyszín (Zöld Pardon, A38, stb.) vagy fesztivál keretei közé integrálja aktuális turnéjának budapesti állomását. Akárcsak tavaly, idén is a VilágVeleje Produkció nagyszabású nyári fesztiválja nyerte meg a hálás feladatot, így a pénteki, alternatívabb nap után a szombati felvonás lényegében egy Tankcsapda „nagykoncertté” avanzsált.

A Kowalsky meg a Vegával kapcsolatban a legtöbb ellenérzést – legalábbis rock-körökben – a stúdióban túlságosan is lágyra, poposra vett hangvétel váltotta ki, mely sokak számára volt összeegyeztethetetlen Kowa Black-Out-os munkásságával. Amellett, hogy engem személy szerint ez egyáltalán nem tartott vissza attól, hogy lemezeiket rongyosra hallgassam, a csapat élőben iszonyat rockolásra volt képes, köszönhetően elsősorban annak a hangszeres szekciónak, amely most a fesztivált nyitó Los Vegas magját alkotja (a felállás egyébként a Mafiából és a CultUsból ismert Tóth „Don LeVito” Levente gitáros csatlakozásával vált teljessé). Az ’Ez arról szól’ című, februárban megjelent debütlemeztől tehát dögös, groove-okkal teli rockzenére lehetett számítani, amit meg is kaptunk ugyan, nálam azonban sajnos mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Éppen ezért bíztam benne, hogy a lemezen kissé lapos és feledhető dalok élőben azért nagyot fognak dörrenni…

…és valóban. Az efféle egyszerű, felesleges körítéstől mentes rockzene természetes közege a színpad, a nagyjából 40 perces program pedig igen odacsapósra sikeredett. A közösen átzenélt évek ütőképes egységbe kovácsolták a csapatot, így nyilvánvalóan nyoma sem volt annak, hogy a formáció lényegében alig pár hónapja koncertezik; külön ki kell emelni a Jimmy (basszusgitár) és Sóder (dob) alkotta ritmusszekciót, mely a manapság hallható leghúzósabb alapok egyikét hozza. Az egyetlen hiányosság talán magukban a dalokban rejlik, melyek bár kellemes bólogatásra sarkallják az embert, azért én hiányolom az igazán megjegyezhető dallamokat, különösen ének fronton. Cha-Cha orgánuma egyébként abszolút passzol a Los Vegas zenei világához, ám hosszú távon ez lehet, hogy egy kicsit kevés lesz. Néhány jól elkapott, énekelhető „slágerre” mindenképp szüksége lenne még a csapatnak ahhoz, hogy „bebiztosítsák” magukat. A kezdet mindenesetre bíztató, kíváncsian várom a folytatást!

Régen nem volt már szerencsém Depresszió bulihoz, így a fő kérdés számomra az volt, hogy változott-e valami az elmúlt 3-4 évben, és hogy egyáltalán merre is tart az ország egyik legnépszerűbb metal csapata. E tekintetben a legfontosabb történés az, hogy 2009-ben Pálffy ’Soda’ Miklós csatlakozásával egy sampleres/vokalistával öttagúvá bővült a felállás. Mindezek nem titkolt célja Depi viszonylag szűknek mondható zenei világának kiszélesítése, melynek nyomai érezhetők is az utolsó két-három sorlemezen. Ugyanakkor a kifejezetten karakteres sampler-témákra épülő dalokon kívül (mint amilyen például A mi forradalmunk, vagy a néhány napja debütált Jön a reggel) csupán aláfestő szerephez jutott, a régi szerzemények hangzásába nem igazán piszkáltak bele. Számomra nem derült ki, hogy ez csupán alulkeverés, vagy szándékos koncepció eredménye-e (bár én az utóbbira tippelek), mindenesetre ennél lényegesen markánsabb gép-jelenlétre számítottam. Nem kizárt, hogy a későbbiekben ez még változni fog, erre enged következtetni, hogy a zenekar egyre gyakrabban mutatja meg az „epikusabb” oldalát (lásd az imént említett dalokat).

A mostani, igazi fesztiválműsorra azért sokkal inkább a pörgés volt a jellemző, és ahogy gyűltek az emberek, úgy fokozódott a hangulat is. A zenekar hozta a megszokott magas színvonalat, hiba nélkül és hatalmas elánnal játszottak, még annak ellenére is, hogy ezen a napon nyilvánvalóan nem ők voltak a főszereplők. Hiába, a Depresszió egy vérprofi szórakoztató intézmény, egyszerű, könnyen megjegyezhető, és a vállalkozó kedvűeket igencsak megmozgató dalokkal. Én azonban arra leszek kíváncsi, hogy mennyi van még az eddig képviselt, és lassan csúcsra járatott zenei világban, valamint hogy a kilátásba helyezett kísérletezés milyen irányt jelöl majd ki a csapat számára.

Setlist:
Te vagy a szerem / Még 1x / Megyek előre / Aki érdekel / A mi forradalmunk / Álom az álomban / Sokkold a rendszert / Néha / Jön a reggel / Kezdjük el! / Lásd / Nem akarok elszakadni / Itt az én időm

Meggyőződésem, hogy egy Tankcsapda koncerten csak az nem érzi jól magát, aki nem is akarja. Igaz ez még annak ellenére is, hogy az utóbbi évek sorlemezei mintha erősen megosztották volna az ős-tankereket, élőben azonban mégsem érezni semmiféle kontrasztot, hiszen a koncertprogramba beválogatott újabb dalokat remekül keverik a régebbi „klasszikusokkal”. Ráadásul Lukácsék nem ijednek meg a program variálásától sem, így az egyes turnékra – a standardeken kívül – mindig előkapnak olyasmit, amire nem igazán számítana az ember. A szűk két órás műsorban akadt is ilyen bőven: a Disco – Juggler – Dávid és Góliát hármas igen kellemes meglepetésnek bizonyult, a szintén nem tipikus A négy pedig egyenesen a csúcspontot jelentette. A setlist egyébként nagy vonalakban megegyezett a néhány héttel ezelőtti hungaroringes buliéval, egyetlen változásként ezúttal kimaradt az Egyszerű dal, volt helyette azonban két személyes kedvenc: a Magzat a méhben és A 3 grácia.  

Jó kérdés, hogy e felettébb izgalmas számlista összeállításában mekkora szerepet játszott Sidi érkezése, aki egyébként néhány hónap alatt remekül be is illeszkedett a Tankok közé; nyoma sem volt semmiféle bizonytalanságnak sem az ő, sem a zenekar részéről. Emellett – ahogy az várható volt – zeneileg is abszolút azt hozza, ami ebbe a csapatba kell. Így első hallásra stílusa nagyon is hasonlít ahhoz, mint amit Cseresznye képviselt, emellett külön szimpatikus, hogy Sidi gyakorta tartotta meg elődjének egy-egy markáns motívumát. Ezzel együtt nem mondom, hogy nem volt mégiscsak furcsa az új felállás (hiszen Cserkó mégiscsak alapembernek számított), ám ez nyilvánvalóan csak megszokás kérdése. Az azonban bizonyos, hogy ha valaki, akkor Sidi tökéletesen alkalmas erre a feladatra, főleg ha a zenekaron belüli viszonyok valóban olyan oldottak, mint amennyire azt a színpadról érezni lehetett.

A csapat ismét remek formát mutatott, de ezen a rutinosabbak már meg sem lepődnek: az a magával ragadó lendület, mely a zenekart mindig is jellemezte, semmit sem kopott az évek során. A Tankcsapdában így 23 év után is megvan az a zsigeri, egyszerű punk-rock attitűd, amiért őket nagyon lehet szeretni, nagy médianyilvánosság ide, rádió-kompatibilis slágerek oda. Lukács pedig továbbra is a magyar könnyűzenei élet egyik legkiválóbb frontembere, valamint legkiválóbb szövegírója is egyben, feszegessen akár lazább, akár súlyosabb témákat. Igaz, hogy a friss és üde nyári sláger, a Mi a f*sz? diszkrét odamondásánál születetett már tematikáját tekintve hasonló, ám ütősebb is (Agyarország), azért a jelenlegi, kellemesnek éppen nem nevezhető viszonyok tökéletesen lenyomata ez a dal. Nem lepődnék meg, ha ez a dühös hangvétel határozó vonása lenne majd az új lemez egészének is.  

A Tankcsapda talán az egyetlen olyan magyar rockzenekar, amelyik külön figyelmet fordít a látványra is, és a lehetősége is megvan arra, hogy az elképzeléseket igen magas színvonalon valósítsa meg: a láda-hegyek, az előre jól kitalált fények és a pirotechnika mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy koncertjeik élményszámba menjenek. Emellett a hangzásukban sem lehet kivetnivalót találni, igaz, hogy jelen esetben ez az egész fesztiválra elmondható. A szabadtéri rendezvényeken az ember általában mindenre fel van készülve, ezen a napon azonban az összes zenekar kristálytisztán, tökéletes arányokkal, és roppant hangosan szólalt meg.    

Az erre az alkalomra rendeltetett foglalkozás tehát elérte a célját, ismét egy kiváló hangulatú bulin vehetett részt az a sok-sok ezer rajongó, aki kilátogatott az Orczy parkba. A Tankcsapda fiatalokat megszégyenítő energiabombáját bárhol, bármikor szívesen megnézem, és remélem, hogy nem kell sokat várni a következő találkozásig! 

Setlist:
Senki nem menekül / Akinek látsz / Csapda vagyunk / Rock and Rollnak hívott / Úgy szeress / Disco / Juggler / Dávid és Góliát / Magányos repülő / Baj van / Mi a f*sz van? / A négy / Szabadon / Szextárgy / California über alles / Rock a nevem / Ez az a ház / Örökké tart / Mindig péntek / Az enyém vagy / Mennyország Tourist / Magzat a méhben / A 3 grácia / Itt vannak a tankok

Bazsa

Képek: EOX