"Nem tartom magam technikás gitárosnak...": Interjú Horváth András Ádámmal

írta pearl69 | 2012.05.15.

Évekkel ezelőtt, a Dreyelands zenekar bemutatkozása kapcsán találkoztunk először, már akkor feltűnt, hogy a tehetség mögött hihetetlen szerénység és alázat rejlik. Szóval nem kell feltétlenül „nagy arc” ahhoz, hogy valaki elismert és „jó fej” rock zenész legyen, most pedig, hogy kiderült, Horváth András Ádám az After Crying tagja lett, még nagyobb kíváncsisággal bombáztam kérdéseimmel…

HRM: A napokban derült fény arra, hogy a legendás magyar formáció, az After Crying tagja lettél. Köztudott, hogy a zenekar a műfaji határokat kiszélesítve, mégis egységes "képet" alkotva, a klasszikus, a kortárs, a progresszív és még számtalan zenei irányzatból merít. Téged, mint "metal" gitárost ismer leginkább a közönség, akkor honnan a kapcsolat és hogyan jött a felkérés?

Horváth András Ádám: Sziasztok! Egyszerűbb volt, mint gondolnád. A keményebb zene hívők számára is ismert Bátky ’BZ’ Zoli (Stonehenge, Wendigo, stb.) barátom énekel az After Cryingban, és pár hónapja ő hívott fel azzal, hogy a tavaly novemberi MüPás Crying koncert után távozott eddigi gitárosuk, és nem lenne-e kedvem kipróbálni magam a ebben a zenekarban is. Remegő térddel, de azonnal igent mondtam. (nevet) Éppen azért, mert – bár alapvetően tényleg rock/metal gitárosként definiálom magam – nagyon érdekelnek más irányzatok is, és az After Crying féle eklektikus zeneorgia különösen felcsigázott: az egészen visszafogott kamarazenei darabok mellett simán megfér a futurisztikus zúzda, vagy egy kis tangó. (nevet) Természetesen mindegyiket, de az utolsó két lemezt különösen ajánlom minden jóérzésű prog rock/prog metal rajongónak. Zseniálisan őrült zene. Óriási kihívásnak és hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy csatlakozhattam.

HRM: Ezek szerint nem csak a keményebb stílusok iránt vagy fogékony, igaz? Milyen zenéket hallgatsz általában?

András: Általában azért metalt, de tény, hogy minden megfordul a lejátszókban nálam, és ezt szó szerint értsd. Az utóbbi hetekben amúgy próbáltam behozni némi restanciát, és sikerült beszerezni pár zseniális albumot az elmúlt hónapok terméséből. Ezek közül talán az új OSI, Europe és Arjen Anthony Lucassen lemezek állnak most legközelebb hozzám, de ez folyamatosan változik. Nagyon tetszett az új Satriani koncertanyag is, de most jutott hozzám Joe Bonamassa és Beth Hart tavalyi közös lemeze, és hát azon is dobtam egy hátast. Ugyanakkor az elmúlt időszakban rengeteg ’70-’80-as évek funky/disco zenét is hallgattam, pl. Tower of Powert (zseniálisak), illetve nem telt el úgy nap, hogy ne szóljon egy kis Pat Metheny vagy valami kis smooth jazz, de most inkább befejezem, mert reggelig tudnám sorolni. (nevet)

HRM: Nyilván neked is vannak kedvenceid, példaképeid. Kiket említenél meg szívesen?

András: No ez egy újabb eszméletlen hosszú lista lenne. Kikerülhetetlen Slash, aki miatt a kezembe vettem a gitárt, illetve John Petrucci és a Dream Theater, hiszen miattuk kezdtem komolyan foglalkozni a zenével. Az elmúlt évek abszolút kedvence pedig Jorn Viggo Lofstad. Aztán most jöhetne egy végeláthatatlan lista, úgyhogy tényleg csak nagyon visszafogottan néhány név, akik kompozícióik és/vagy hangszeres tudásuk miatt lenyűgöznek (szigorúan randomszerű sorrendben és aki épp eszembe jut): David Gilmour, Brian May, Andy Timmons, Pat Metheny, Steve Vai, Devin Townsend, Mikael Akerfeld, Arjen Anthony Lucassen, a Europe, a Dream Theater, az ABBA, JayKay, stb., stb., stb.!

HRM: After Crying ügyben mik a tervek, hogyan tovább?

András: A zenekar, a már említett tavaly novemberi MüPa koncertre jelentette meg legfrissebb albumát ’Creatura’ címmel. Most, hogy újra teljes a felállás, arra koncentrálunk, hogy a lehető legtöbb helyen – itthon és külföldön is – bemutathassuk az anyagot a közönségnek, úgyhogy lázasan folyik a koncertek szervezése. Az új felállás első bulija (mely ráadásul ingyenes) a budapesti Bakáts téren lesz a szabadtéri színpadon 2012. május 20-án, este 8-kor.

HRM: A Hard Rock Magazin olvasói a Dreyelands gitárosaként találkozhattak veled először. A 'Rooms of Revelation' c. debütáló album osztatlan sikert aratott szerkesztőink körében is, milyen volt a hazai és a nemzetközi fogadtatás?

András: Nagyon jó volt a fogadtatás, rengeteg brutálisan jó kritikát kaptunk itthon és külföldön is. Őszintén, nagyon meglepődtünk ezen, de persze fülig ért a szánk. (nevet)  Itthon pluszban még az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a VI. Hang-Súly – Hungarian Metal Awardson három kategóriában is jelölték a lemezünket, amelyek közül a ’2010 legjobb bemutatkozó albuma’ kategóriában „el is hoztuk” a díjat. Ez ugyan csak egy virtuális vállveregetés, de nekünk nagyon erős visszajelzés volt arról, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Különösen úgy, hogy bár a világ 26 országában terjesztik a lemezt, kis hazánkban még mindig nincs disztribútorunk. Ennek ellenére egyébként, magyar átlaghoz képest egész szép eladást produkáltunk csak a koncertjeinken.

HRM: Az első lemez a finn Lion Music gondozásában jelent meg. Tudatosan külföldre készültetek vagy itthoni kiadó részéről nem volt rá érdeklődés?

András: Alapvetően külföldre szántuk az anyagot, de becsületből beszéltünk egy-két hazai kiadóval is, végül olyan – elnézést, de – vállalhatatlan ajánlatokat adtak, hogy nem erőltettük a dolgot. Szétküldtünk a világba rengeteg promo anyagot e-mailben és postán, páran vissza is jeleztek, mi pedig a Lion Music mellett döntöttünk, mert bár nem ők voltak a legnagyobbak, minden szempontból ők tűntek a legkorrektebbeknek. A mai napig jó kapcsolatban vagyunk.

HRM: Közben egy jótékonysági válogatás kiadvány került a piacra, melyen ti is szerepeltetek.

András: Igen, ez kimondottan a japánokért készült. A 2011. márciusi japán földrengés és cunami áldozatainak megsegítésére hívta össze ezt a projektet kiadónk, a Lion Music. Azt kérték előadóiktól, hogy szerepeljenek egy-egy olyan dallal, ami máshol nem jelent még meg. A dalokat minden banda térítésmentesen rögzített, és a jogdíjakat, illetve a kétlemezesre duzzadt kiadvány eladásából származó teljes bevételt felajánlottuk az áldozatok számára, amit a Vöröskereszt erre elkülönített számlájára utal a kiadó. Nagyon megérintett a téma, úgyhogy egy fél délután alatt megírtam a Life Is Worth The Pain című dal alapjait, amit utána Nikolával véglegesítettünk. Mi nagyon szeretjük, azóta minden koncertünkön játszottuk is. (A dal rádiós változata meghallgatható a Facebook oldalunk ’Free Songs’ gombjára kattintva.

HRM: Egyre több hazai banda neve lesz ismert külföldön, ez jó hír, de mi a helyzet Magyarországon? Szerinted milyenek a koncertlehetőségek? 

András: Ez mindenképpen jó hír, mert rengeteg olyan magyar banda van, akik megérdemlik a nemzetközi ismertséget. Ugyanakkor a koncertlehetőségek sajnos nem olyan fényesek, mert a mai koncert/fesztiválszervezők (tisztelet a kivételnek) nem igazán érdeklődnek az underground metal iránt, hiszen nekik – teljesen érthető módon – az a lényeg, hogy minél több nézőjük/bevételük legyen. Nagyon sok zenekar van, fesztivál slot pedig kevés, úgyhogy ezek simán megtelnek a mainstream bandákkal, mi meg csak rajongani járunk a fesztiválokra. Való igaz, hogy tavaly és tavalyelőtt is bejutottunk egy-egy fesztiválra, úgyhogy tulajdonképpen egy szavunk sem lehet, de szívesen játszanánk több ilyenen. Vidékre, kis klubokba is lejárnánk szívesen, de anyagilag sajnos óriási bukták ezek, a fővárosban meg szintén nem játszhatsz hetente, mert egy idő után „túljátszod” magad, és nem lesznek kíváncsiak rád. Éppen ezért mi pár éve úgy határoztunk, hogy kevesebbet játszunk, de akkor igyekszünk normális körülményeket teremteni a koncertjeinken.

HRM: Az utóbbi időben több nagy sztár előtt is felléptetek. Nyilván fantasztikus élmény volt valamennyi, de kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre. Elárulnál néhány kulisszatitkot? Származik valami előnyötök ezekből az előzenekari koncertekből, esetleg külhonban is lesznek hasonló lehetőségek?

András: (nevet) Valamelyik fórumon meg is kaptuk, hogy „állandóan a Dreyelands játszik mindenki előtt!” (nevet) Összesen két ilyen alkalom volt: 2010-ben a Queensryche, idén pedig a Fates Warning előtt. Tehát állandóan…! (mosolyog) Mindkét buli fantasztikus élmény volt, mind a közönség, mind a lehetőség tekintetében. Ez úton is köszönet a LiveSoundnak a közbenjárásért. A zenekarok tagjai nagyon közvetlenek, ultra szimpatikusak voltak, és óriási volt, hogy dumálgathattunk, szakmázgathattunk velük. Szaftos kulisszatitkokról nem tudok beszámolni. Teljesen hétköznapi normális emberek ők is, akik teszik a dolgukat. Az ilyen bulikon inkább a backstage-re bekéredzkedett hazai „sztárok” viselkedése szokott rendkívül szórakoztató lenni, de ezt inkább hagyjuk…! (nevet) Ez sajnos manapság már nem úgy megy, hogy meglát a Queensryche turnémenedzsere és azt mondja, hogy menjünk velük turnézni. Mindenki megveregette a vállunkat, mindenkinek adtunk CD-t, ennyi, és már ezt is óriási dolognak éreztük. Mint mindenhol, ebben a szakmában is kőkemény lobbizás folyik mindenért, úgyhogy ne legyenek illúzióink, ez is a pénzről szól. Ahhoz, hogy egy komoly banda elvigyen minket egy turnéra magával, nagyon sokat kell még spórolnunk, és ha nincs a hátad mögött komoly menedzsment, nem is nagyon állnak szóba veled. Éppen ezért minden fiatal zenekarnak (magunkat is ideértem (nevet)) azt tudom javasolni, hogy első sorban menedzsment cégeket keressen, ne kiadókat, ha velük sikerül dűlőre jutni, ők azok, akik ténylegesen egyengetni tudják a bandád pályáját. Természetesen itt is van kivétel, de ez elenyésző.

HRM: A rajongóitok már biztosan türelmetlenül várják a folytatást. Mikor számíthatunk a következő nagylemezre?

András: Mi is türelmetlenül várjuk. (nevet) Tényleg… viszont nem merünk semmit ígérni a dátumot tekintve. Ami biztos, hogy ha lassan is, de folyamatosan készül az új anyag, és nagyon izgatottak vagyunk miatta. Annyit talán elárulhatok, hogy baromi hosszú dalok lesznek, és kicsit talán keményebbek, mint az eddigi nótáink.

HRM: Egyébként Dreyelands fronton hogyan működik az alkotói folyamat?

András: Az elmúlt hosszú időszakban rengeteg ötletet rögzítettünk. Ezeket az esetek nagy többségében én viszem le a próbaterembe a srácoknak. Első körben Gergővel és Omarral rakjuk össze az alapokat, aztán mennek Gyurinak és Nikolának a félkész dalok, hogy tovább dolgozzanak rajtuk, végül Omar megírja a szöveget és kész. Nagyjából így készülnek az új dolgaink.

HRM: Szóval, zeneszerzői poszton is főszereplő vagy, ebbéli tudásodat máshol is tudod kamatoztatni?

András: Nagyon érdekel a dalszerzés, a komponálás, és folyamatosan fejlődök, de még igencsak távol vagyok attól, hogy zeneszerzőnek nevezzem magam. Igaz, tavaly volt egy munka, ahol egy hazai, számítógépes játékokat fejlesztő cég keresett meg, hogy komponáljak zenét egy új beharangozó videójukhoz. Ebben a legnagyobb kihívás az volt, hogy nem rock zenét, hanem szimfonikus hangszerelést kértek. Nagyon érdekes kihívás volt, nagyon élveztem.

HRM: Ha jól tudom, a zeneipar más területén, konkrétan produceri szerepben is tevékenykedsz, mondanál erről is pár szót?

András: Igen, belekóstoltam ebbe is. Első ilyen jellegű munkáim a Dreyelands-dzel folytak, de tavaly ősszel úgy alakult az élet, hogy régi cimboráink, az Audio Love Nation zenekar tagjai felkértek, hogy ugorjak be egy koncertre hozzájuk. Lementem a próbájukra, és miközben raktuk össze a dalokat, nem bírtam ki, beledumáltam, hogy mi lenne, ha itt-ott picit változtatnánk, stb., és érezhetően működött a kooperáció. Ezek után kezdtünk el beszélgetni arról, hogy mi lenne, ha mint zenei producer segítenék nekik új EP-jük elkészítésekor. Innentől elkezdődött a lázas meló, aztán végül megfűztem őket, hogy legyen inkább nagylemez, mert elegendő olyan anyag összegyűlt, amikből lehetett jó dalokat faragni. Faragtunk is, úgyhogy szépen alakul a dolog. Izgi munka ez is, mert egész más műfaj, mint amiben eddig valaha is ügyködtem. Nagyon élvezem a melót, főleg, hogy itt-ott picit pengethettem is a lemezen. Elvégre gitáros lennék, vagy mi…? (nevet) Egy 4 számos beharangozót már közzétettek a srácok Bandcamp oldalukon. Valamikor június környékén készülünk el a teljes lemezzel. Remélem, találnak hozzá rendes kiadót, mert nagyon jó kis anyag lett. Mindenképp meg kell viszont említenem, hogy az itt említett összes zenei munkám során felbecsülhetetlen segítséget kaptam a csodálatos kezű/fülű Hidasi Barnától, aki az összes produkcióban hangmérnökként, néhol társproducerként működött közre. (Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az After Crying anyagokat is ő gondozza.) Nélküle félkarú óriás lennék. Remélem, sokat dolgozunk még együtt!

HRM: Semmi hízelgés, egyszerűen csak tény; elismerten technikás gitáros vagy, igaz, jó mestereid voltak! A tanítás nem fordult meg a fejedben?

András: Nem tartom magam technikás gitárosnak, és ez nem álszerénység. Nem a technikát tartom elsődlegesnek ugyanis, hanem hogy legyen a hangok mögött érzés. Bár nem vagyok túl öreg, de ahogy telnek az évek, azt vettem észre, hogy egyre inkább erre törekszem. Remélem egyre jobb a találati arány. (nevet) Valóban nagyon jó tanáraim voltak, és éppen ezért tudom, hogy nem nekem való a tanítás. Volt már, hogy tanítottam, de akkor is inkább azt próbáltam átadni, hogy mi van a gitározás mögött, mitől szólal meg egy hang úgy, hogy az meg is szólít. Villám arpeggiokat bárki el tud játszani, aki manuálisan képes lehet rá, veszi a fáradságot, növeszt jó nagy feneket és napi sok órán át gyakorol. Én ehhez mindig is lusta voltam, nem is tudok ilyeneket játszani, mert tényleg nem érdekel, éppen ezért nem is fogom tudni megtanítani. A legjobb példa erre David Gilmour. Kevés hangot játszik, de folyamatosan libabőrös vagyok, amikor őt hallgatom. Egyébként a közelmúltban is volt ilyen megkeresés, de most az időmbe sem fér bele sajnos.

HRM: Ennyi teendő mellett hogyan jut időd a magánéletre? Nem titok, kisgyermekes apukaként otthon is van feladat bőven!

András: Ez így van, nem egyszerű. A Dreyelands-es dolgok is tulajdonképpen a nagybetűs Élet miatt lassultak le ennyire. Mindenki sokat melózik, és rengeteg gyerekünk van összesen, úgyhogy nevelgetjük az utánpótlást serényen. (nevet) Abban viszont mindenki egyetért, hogy a Dreyelands-et nem adjuk fel, mert nagyon fontos mindannyiunk számára.

HRM: Igazán dicséretes, hogy ennyi energiával bírsz! Végezetül még egy kérdés: hosszútávon milyen terveket szövögetsz? Van-e olyan irány, amely elsőbbséget élvezhet a jövőben?

András: Remélem, hogy egyre több zene közeli munkám lesz a jövőben, mert ha egyelőre nem is élek meg belőle, ezt szeretem és tudom leginkább csinálni. Elsősorban most a producerkedés és dalszerzés érdekel, úgyhogy keresem az ilyen lehetőségeket. Emellett kezd körvonalazódni egy új zenekar is, ami még nagyon gyerekcipőben jár ahhoz, hogy bármi konkrétumot elárulhassak. Talán annyit mégis, hogy zeneileg közelebb áll az anyazenekaromhoz, úgyhogy a sok különböző side projekt mellett lesz még prog. metalkodás is bőven. (nevet)

HRM: Köszönöm szépen a beszélgetést, sok sikert kívánunk!

András: Én köszönöm a lehetőséget!

pearl69

Fotók: Nagy Olívia & Horváth Zoltán Zsolt