"Nem szeretjük a folk metalt": Interjú Chrigel Glanzmannal, az Eluveitie énekesével

írta Tomka | 2012.04.18.

A svájci Eluveitie pár év alatt a folk metal színtér egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. Ha Paganfest vagy Heidenfest indul, valószínűleg ők lesznek a headlinerek, és olyan nagy múltú bandákat utasítanak maguk mögé, mint legutóbb pl. a Primordialt. Februárban jelentették meg új nagylemezüket, a ’Helvetios’-t, amelynek kapcsán Chrigel Glanzmann zenekarvezetőt kérdeztük, aki a folk metal zenekarokról és magáról a színtérről is kifejtette véleményét.

Hard Rock Magazin: Mesélnél a ’Helvetios’ mögött húzódó koncepcióról?

Chrigel Glanzmann: Az album lényegében a gall háború történetét meséli el, ami Gallia és Róma között, 2000 évvel ezelőtt zajlott, és kb. 10 évig tartott. Vagy jobban mondva: arról a háborúról szól, amely során a Római Birodalom megtámadta a szabad Galliát. Az album természetesen a gall (és különösképpen a helvét) nézőpontból meséli el a történteket.

HRM: Miért akartatok most narrátort szerepeltetni az albumon, és milyen volt az együttműködésetek Mortonnal?

Chrigel: Miért ne? Szimplán megtetszett az ötlet, hiszen a narráció része a zenénknek. Ráadásul a ’Helvetios’ esetében még inkább kapóra jött, mivel ez egy konceptalbum. Nagyszerű élmény volt együttműködni Alexander Mortonnal, aki egy kiváló skót színész, többek között a Valhalla Risingban lehetett látni. Ami azt illeti, ő volt az elsőszámú jelöltem a feladatra, és örülök, hogy velünk dolgozott.

HRM: A lemezeiteken korábban is felbukkant már női ének, de úgy tűnik, mintha az A Rose For Epona egyenesen a gothic metalból merítene.

Chrigel: Őszintén szólva, nem is tudom, mi az a „gothic metal”. Minket nem érdekelnek a különböző zenei kategóriák. De ha te azt gondolod, hogy a számot valami „gothic metalnak” nevezett stílus inspirálta, az is rendben van. (nevet) Amikor nekiálltam megírni ezt a dal, azt szerettem volna, hogy a ’Helvetios’-on is legyen egy Slania’s Song, mivel egy ilyen szám közvetítené a legjobban a dalszöveg jelentését.

HRM: Melyik a három kedvenc számod a ’Helvetios’-ról, és miért?

Chrigel: Nem tudom eldönteni. Mindegyik dalt szeretjük a ’Helvetios’-ról. De gondolom ez természetes is, mivel mi írtuk a számokat. Ha nem szeretnénk mindet, minek írtuk volna meg őket? De ha arról van szó, hogy élőben kell előadni a dalokat, akkor számomra a Havoc vagy a The Siege a legélvezetesebb. Szerintem ezek nagyon jó koncertdalok.

HRM: A zenészek általában azt szokták nyilatkozni, hogy a legutóbbi lemezük új szintre emelte a zenéjüket. Részleteznéd, hogy szerinted a ’Helvetios’ milyen módon emelte új szintre a zenéteket?

Chrigel: Egy lemez mindig tükrözi az azt feljátszó és megíró zenészek aktuális állapotát. Véleményem szerint teljesen természetes – vagy legalábbis az lenne a természetes – egy zenekar (és bizonyos zenészek) számára, hogy folyamatosan fejlődjön. Amikor nem lemezt írunk, akkor turnézunk, körülbelül 200 koncertet adunk évente, ami nagymértékben befolyásolja a zenekar tagjait. Együtt fejlődünk, de minden tag külön-külön is előrelép a játékában, a technikai felkészültségében, és ez igaz a dalszerzésre is. Ezt mind lehet hallani az adott albumokon, de mint mondtam, ez szerintem teljesen természetes. Ami a ’Helvetios’-t illeti, van rajta néhány dolog, amivel korábban nem próbálkoztunk, például a koncepció (még sosem írtunk egy teljes történetívvel rendelkező konceptalbumot). De a zenében is kipróbáltunk új dolgokat, például az új lemezen egy kórussal is dolgoztunk.

HRM: A korábbi borítóitokhoz képest, amik általában egy festői tájat ábrázoltak, a ’Helvetios’-é meglepően „egyszerű”. Miért tértetek el az eddigi koncepciótól?

Chrigel: A ’Helvetios’ hátsó, illetve elülső borítója olyan, mint egy könyvborító, ezért döntöttünk az egyszerű stílus mellett. Az album booklete viszont olyan, mint egy művészi fotográfiagyűjtemény. Az alapötlet az volt, hogy olyan képek kerüljenek a bookletbe, amit egy fotóművész – mint például Kertész Andor vagy Henri-Cartier Bresson – készített volna, ha 2000 évvel ezelőtt ott lett volna, és dokumentálta volna a gall háborút. Ezért (újra) Manuel Vargas fotóművésszel dolgoztunk, aki több hónapon keresztül foglalkozott a ’Helvetios’ projekttel, utazgatott, és bejárta azokat a helyszíneket, ahol a háború zajlott, hogy képeket készítsen.

HRM: A zenétek a göteborgi metal és a kelta népzene keveréke. Mit szeretsz a legjobban a kelta népzenében?

Chrigel: Nehéz megmondani. De valójában mindent. Talán az energiája az, amit mindig is szerettem. De a metal zenét is szeretem kiskorom óta, egyszerre kezdtem el hallgatni mindkettőt. Ráadásul mindkét fajta zenét már hosszú évek óta játszom, úgyhogy amikor megalapítottam az Eluveitie-t, azzal egy régóta dédelgetett álmom valósult meg, mivel a két kedvenc stílusomat tudtam kombinálni egymással.

HRM: Milyen más folk elemek hallhatók a zenétekben?

Chrigel: Ha népzenéről van szó, akkor kifejezetten hagyománytisztelő és vaskalapos vagyok. (nevet) De ne érts félre, szeretem a hagyományos népzenét modern elemekkel keverni, mint ahogy az Eluveitieban is folkos elemeket viszünk a metal zenébe. És kedvelem az olyan zenekarokat is, mint a Garmarna (még ha ők inkább skandináv – svéd – népzenét is játszanak), amelyek a tradicionális népzenét modern rockkal, electroval, drum’n’bass-szel, miegyébbel kombinálják. De ha magáról a népzenéről van szó, akkor személy szerint igyekszem tényleg hagyományőrző maradni. Szerintem ezt a zenét tradicionálisan kell játszani, tisztelni és ápolni kell a hagyományokat. Ami azt illeti, az Eluveitie csak tiszta, hagyományos kelta népzenéből merít, semmi másból, és ezeket is kellően tradicionális módon játsszuk.

HRM: A göteborgi melodeath színtér hamar önismétlésbe fulladt, a stílus főbb képviselői vagy feloszlottak (At The Gates), vagy műfajt váltottak (In Flames). Ti hogyan tudjátok fenntartani a kreativitásotokat ebben a stílusban? Illetve mit gondolsz, zenészként mit tudtok hozzáadni ehhez a műfajhoz (a folkos hatáson felül)?

Chrigel: Őszintén szólva, nem tudom és nem is érdekel. Nem akarok arrogánsnak tűnni, vagy ilyesmi, de mi egyszerűen nem foglalkozunk ilyen dolgokkal. Én csak megírom az Eluveitie zenéjét, ahogy nekem tetszik, utána pedig eljátsszuk a zenénket, ahogy nekünk tetszik. Tulajdonképpen ennyit csinálunk, és közben nem tekintgetünk jobbra vagy balra… nem foglalkozunk azzal, mi zajlik körülöttünk, vagy hogy más zenekarok vagy műfajok hogyan fejlődnek (vagy hogyan nem). Mi csak csináljuk a dolgunkat, és kész. Szóval, ha hozzá tudunk adni valamit ehhez a fajta zenéhez, az klassz, de ha nem, az is rendben van. Minket ez nem izgat.

HRM: Mit gondolsz, mi a legjobb és a legrosszabb dolog a mai folk metal színtérben?

Chrigel: Hogy megint őszinte legyek, halvány fingom sincs róla, mivel nem tudok túl sok mindent a „folk metal színtérről”. Amikor megalapítottam az Eluveitie-t, akkor még nem létezett folk metal színtér. Ez nem úgy történt, hogy „oké, akkor alapítsunk egy folk metal bandát”, vagy ilyesmi, hanem – ahogy korábban már említettem – egy álmomat váltottam valóra azáltal, hogy kombináltam a két stílust, amit a legjobban szeretek, a melodikus death metalt és a kelta népzenét. Pár évvel később felbukkant valamiféle „folk/pagan metal” műfaj, kialakult egy folk metal színtér, de mi ezt alig vettük észre. Vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, inkább nem érdekelt minket. Alapvetően ez egy jó dolog, de semmi több. Manapság sok, úgynevezett folk metal bandával jó barátságban vagyunk (mint pl. a Finntroll, a Primordial, a Korpiklaani, a Moonsorrow és mások), de ez alapvetően azért van, mert sokat turnéztunk együtt. Emberekként nincs sok közös vonás bennünk és a folk metal színtér tagjaiban, de nem is nagyon érdekel minket a folk metal. Egyikünk se szereti azt a fajta zenét, illetve nem hallgatja azt a zenét, amit „folk metalnak” hívnak.

De hogy megpróbáljak válaszolni a kérdésedre: ahogy én látom ezt a műfajt/színteret, értékelem benne, hogy törődik a hagyományokkal és a kultúrával. Ez nagyszerű dolog, mivel szerintem mind a tradíció, mind a kultúra becsülendő és értékes dolgok. Ami viszont zavaró a folk metal színtérben, hogy kifejezetten felszínesnek tűnik (legalábbis ezt vettem észre az utóbbi pár évben, amikor folk metal turnékon játszottunk). Úgy tűnik, mintha csak a bulizásról, a piálásról (mézsört inni? lol), a táncolásról szólna, na meg arról, hogy pogánynak nézzenek ki egy kicsit (ami totálisan nevetséges szerintem).

HRM: Van olyan banda, aminek a zenéjét azért megkedvelted a turnék során?

Chrigel: Igen, a Moonsorrow-t és a Primordialt, de az ő zenéjüket is csak azért ismerem, mert megszámlálhatatlanul sok közös bulit nyomtunk. Manapság nagyon jó barátok vagyunk, és nagyra értékelem őket, nem csak mint embereket, hanem mint zenészeket is. Nem ismerek túl sok folk metal zenekart, ettől függetlenül úgy gondolom, a nagy részük jó zenekar.

HRM: A 2009-es ’Evocation I – The Arcane Dominion’ eredetileg egy kétlemezes koncepció első része lett volna. Mikorra várhatjuk a második részt?

Chrigel: Fogalmam sincs. Mindenképpen megcsináljuk majd a második részt, mindannyian izgatottak vagyunk a folytatással kapcsolatban, de még egyszerűen nem döntöttük el, mikor kerítünk erre sort. Talán jövőre, talán 10 év múlva, még nem tudjuk.

HRM: Az Eluveitie rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált. Téged hogyan érintett ez a „gyors” siker?

Chrigel: Úgy érzem, hogy az utóbbi 5 évben legalább 15 évet öregedtem. (nevet) Komolyra fordítva a szót, rengeteg munka van ebben, nagyon sokat és nagyon keményen dolgoztunk az utóbbi 10 évben. Ha 10 évvel ezelőtt tudtam volna, hogy milyen nehéz lesz ez az út, és mennyi munka kell hozzá, akkor nem biztos, hogy belevágtam volna. De szerencsére nem tudtam. (nevet) Tulajdonképpen csak a sok melós része volt ránk hatással, más nem nagyon.

HRM: Mi a legjobb és a legrosszabb dolog abban, hogy 8 ember van a zenekarban?

Chrigel: (nevet) Jó kérdés. Ami azt illeti, nem tudom, hogy ez jelent-e valami különbséget. Persze, drágábbak a dolgok, ha 8 emberről van szó… például több pénzbe kerül 8 repülőjegyet venni az Egyesült Államokba, ha egy amerikai turnéról van szó, mint egy rendes zenekar esetében, akiknek csak 4-5 jegyet kell vennie. De ezen felül, nem tudom. Azt, hogy összedolgozz másokkal, hogy profin működjetek együtt, hogy jól kijöjjél a többiekkel, akkor is meg kell tanulnod, ha csak 3 ember van a zenekarban. Szóval úgy gondolom, ez túl sok dolgon nem változtat.

HRM: Mint említetted, rendkívül sokat turnéztok. Hogyan tolerálod ezt a rettentő sok utazást?

Chrigel: Igen, a sok turné sok munkával jár, ami elég kemény és kimerítő tud lenni. De mi egy koncertzenekar vagyunk. Szeretünk turnézni, még akkor is, ha az néha tényleg elég megterhelő. Mindannyian „zenefüggők” vagyunk, rá vagyunk szokva a zenélésre és a koncertezésre. Az, hogy játszhatunk a hangszereinken, és játszhatjuk a zenét, amit szeretünk, számunkra maga az élet.

Tomka