Axl Kotzen és az interkontinentális dirty rockerek: Richie Kotzen, Porn Queen - Fezen Klub, Székesfehérvár, 2012.03.16.

Lehangoló dolog, hogy egy kifejezetten pozitív, sőt, egyenesen imádnivaló buliról negatív felütéssel kell kezdenem a beszámolót. Most rá vagyok kényszerülve, de úgy tartom tisztességesnek, hogy kiemeljem: ha az este egyetlen szervezési bakija nem csúszik be, akkor a koncert mind a szervezők, mind a helyszín, és elsősorban a fellépők részéről is tökéletes, hibátlan, emlékezetes buli lett volna! Komolyan…

Csak hát ott volt ez a tévhit, hogy egy nyolcra meghirdetett koncertet el lehet kezdeni kilenckor is. Késés persze mindig van, de hatvan perc az egyszerűen túl sok belőle. Még egy klub bulinál is. Ha Pesten lettünk volna, akkor is dühített volna a dolog, de így, hogy vonattal utaztunk le a helyszínre, kifejezetten nagy érvágás volt ez a számunkra. Ennek hatására Viola Tomi barátommal rögtön át is kereszteltük az est főszereplőjét Axl Kotzenre (szóba került a Richie Rose is, de a pornósztáros-celebes kicsengés miatt ezt elvetettük). De a késést leszámítva itt bizony tényleg minden tökéletesnek bizonyult! A Fezen Klub például egy első osztályú helyszín volt a bulihoz, a küzdőtér szélén lévő emelvényekről nagyszerű rálátást kaptunk a színpadra, és a helyiség feltérképezése után is elégedetten bólintottunk, kéne néhány ehhez hasonló művelődési ház az országba.

Az előzenekari szerepet betöltő speciális vendég, a félig luxemburgi, félig brazil Porn Queen az est első kellemes meglepetése volt – ilyenre kilenc körül már nagyon nagy szükségünk volt. Az arab terroristákra hasonlító brazil srácok, akik külön kiemelték, hogy nem ikrek, valamint az őket kísérő két ritmusember elképesztő dirty rockot prezentált a nagyérdeműnek. Nem a mezei, színpadra állós és zenélős műsort, hanem igazi show-t, hedonizmussal, ön- és népünnepeltetéssel. Volt itt minden, ami a rockhoz kell – vodka és Jim Beam, slide-ozás mikrofonállvánnyal, slide-ozás Jim Beames üveggel, magasba emelt gitárokkal, a szép lányoknak ajánlott himnusszal. Még egy Beatles feldolgozás is bekerült a képbe, és bár csak a szarból nem lehet várat építeni, valami kegyetlen jól sikerült saját arculatukra formálni a Paperback Writert. Ráadásul, mielőtt még a túlzott hedonizmus ellenük fordult volna, a csapat saját maga után pakolt le a színpadról, kilépve a nemrég még ünnepelt rocksztár szerepkörből. Felesleges lenne itt is szóba hozni a magyar zenekarok helyzetét és produkcióit, de azt hiszem, a Porn Queentől minden kezdő, feltörekvő zenekar sokat tanulhat, mind hozzáállás, lelkesedés, mind teljesítmény terén!

És akkor jöjjön a lényeg, kedvenc Jack Sparrow alteregónk, Axl… akarom mondani, Richie Kotzen! Hősünk, akit az elmúlt időkben többször láttam rezignáltan, látszólag lehangoltan, most igazán jól érezte magát első ránézésre. Egyfelől szokatlanul beszédes volt – saját magához képest –, másfelől nagy lelkesedéssel válogatott legutóbbi, ’24 Hours’ című lemezének anyagából. Ez meglepő volt, mert az előzetes várakozások alapján best of programra számítottunk, egy-két új dallal. Ehhez képest a koncert első öt dalából négy friss nóta volt – a Bad Situation, a Help Me, a Love Is Blind, majd a 24 Hours került terítékre.

Régi ismerősként köszöntöttük a dobok mögött Mike Bennettet, aki tavaly még divatos indie rockerként érkezett a Fezenre, most inkább valamiféle Eminem rajongónak tűnt, de néhány szám után lekerült a fejéről a kapucni – most komolyan, fűtött beltéren legalább annyira felesleges, mint a Porn Queen napszemüvegei, velük ellentétben azonban Richie-ék sosem építettek igazán a vizuális megjelenésre.

A basszusgitárokat kezelő, sapis srác új tag volt a zenekarban. Dylan Wilson Daniel Pearsont váltotta a bőgő mögött, és azt kell mondanom, kicsivel talán többet sikerült hozzátennie a produkcióhoz, mint tavaly a kollégájának. Ez főleg a vokálok terén volt érezhető, szerintem Wilson jóval többször és hangosabban támogatta Richie énekét, mint Pearson.

Maga a nagy Richie a tavalyi formájához képest most a csöves feelinget öltötte magára. A haja már csócsásnak tűnt, a kendő sem segített rajta, és a hölgy megfigyelők szerint mindez a szakállal párosítva határozottan öregítette a gitárhőst. Zeneileg azonban pontosan azt kaptuk, amit elvártunk. Bár náthával küzdött a napokban, a produkciót látva és hallva én meg nem mondtam volna, hogy egészségügyi gondjai vannak. A kissé elnyomott énekből nem sok hiba sejlett ki, szóval háttérinfók nélkül nyugodtan gondolhattam volna, hogy hősünk a toppon van. A gitármágia most is bámulatos volt. Játéka egyre egyszerűbb, letisztultabb, a soultól és bluestól még jobban megihletett, mint korábban, a stílusa pedig vizuálisan is lenyűgöző – plusz izgalmas volt relatíve közelről látni a signature Telecasterét is. Pengetőt már tavaly sem használt, de a friss album dalaiban érezhető funkys, soulos, rythm and bluesos behatások most még jobban kidomborodtak, mint a Fezenes best of bulin. A nótákba tűzdelt rögtönzések is remekül sikerültek, és ahogy láttam, spontán módon, a színpadon beszélték át a setlistet.

Végszóként érdemes lehet hozzáfűzni a teljes igazsághoz, hogy péntek délután Richie Budapesten is tartott volna egy ingyenes, bensőséges hangulatú fellépést, ez azonban elmaradt a betegsége miatt. Azon a rendezvényen ugyan csak 100 embernek biztosítottak helyet, de már magam is a háromszázadik regisztráló voltam. A Fezen Klubban érzésem szerint körülbelül szintén ennyien voltunk, de Pestre csak mi indultunk vissza az utolsó vonattal. Ez alapján azt gondolom, a most már hagyományosan majd minden évben megrendezésre kerülő hazai Richie Kotzen buliknak megvan a közönsége. Ebből kifolyólag én legkésőbb jövő márciusban, de remélhetőleg még idén nyáron visszavárom Richie-t. Ha akkor is minden klappolni fog, hozza a Porn Queent, a Fezen pedig észben tartja az idő faktort, akkor meglesz az év koncertje!

Beszámoló: TShaw

A képek Borza Gabriella felvételei.

Köszönet a Fezen Klubnak!