Friss vér: Pain of Salvation, Cryptex, Lifescreen - The Well Club, Leeds, 2012.02.11.

írta Hard Rock Magazin | 2012.03.05.

Nem mondhatni, hogy Daniel Gildenlöw ücsörögne a babérjain, két év alatt két lemez, számtalan koncert és váratlan tagcserék után ismét színpadon áll egy megújult Pain Of Salvation élén. A 29 állomásos turné második koncertjén, az angliai Leeds egy kis klubjában sikerült megtekintenem a svéd alakulatot, akiket most a német Cryptex kísért el erre a körre.

A helyi illetőségű Lifescreen nyitotta az estét. Kellemes, élvezhető, némi progresszív ízzel fűszerezett hard rock/metal muzsikájukra leginkább az Alice In Chains gyakorolt hatást. A háromtagú formációnak eddig két nagylemeze és két EP-je jelent meg, melyek alapján a szaklapok is rendszeresen elismerő szavakkal illetik teljesítményüket. Remekül játszott a trió, de mégis volt egy gyenge pontja az előadásnak, mégpedig az ének. Sem Mark Burrows énekes/gitáros, sem Chris Unwin basszusgitáros/énekes nem nyújtott maradandót a mikrofonok mögött, pedig ez a fajta zene képzettebb hangú énekest igényelne, olyasvalakit, aki élőben is képes megfelelő teljesítményt nyújtani. Leginkább Andy Richards dobos játéka maradt emlékezetes, aki nagy elánnal, extázisban püfölte a bőröket. Úgy gondolom, ebből a szimpatikus együttesből még bármi lehet, de ahhoz valóban kéne találniuk maguknak egy jó torkú énekest.

Az este második fellépője egy furcsa, bizarr német alakulat, a Cryptex volt. Progresszív folk-rock címkével lehetne leginkább jellemezni a muzsikájukat, ennek megfelelően rengeteg hangszert szólaltatott meg a három muzsikus. Megmondom őszintén, eleinte kissé giccsparádénak tűnt mind az előadás, mind a zene, egyrészt mert az együttes tagjainak megjelenése régi mesehősökre emlékeztetett, másrészt pedig játékukban az erőltetett vidámkodás szinte vidámvasárnapos istentiszteleti hangulatot teremtett a színpadon. Ennek ellenére a koncert előrehaladtával szerencsére változott az összkép, bonyolódott a zene, és néha olyan érzésem támadt, mintha egy igazi prog-rock bandát néznék a ’70-es évekből. Simon Moskon énekes, billentyűs, basszusgitáros, szájharmonikás remek frontembernek bizonyult, bejárta a parányi színpadot, és mindet megtett, hogy felrázza a szunyókáló közönséget. Ramon Fleig dobos és Martin Linke gitáros egyenrangú partnere volt a magáról néha teljesen megfeledkező Simonnak. A közel egyórányi műsoridő alatt a csapat megvillantotta egyetlen nagylemeze, a ’Good Morning, How Did You Live’ legjobb pillanatait. Pszichedelikus motívumokkal is megtámogatott, helyenként Jethro Tull hangulatú daloknak, a dinamikus és látványos előadásuknak köszönhetően remek élményben részesítették a publikumot.

Hosszúra nyúlt átszerelést követően lépett színpadra az átalakult Pain of Salvation. A ’Road Salt’ turnén már megszokott Softly She Cries – Ashes – Linoleum hármassal nyitották az előadást, de sajnos nem igazán forrósodott fel a hangulat ezektől az amúgy kiváló nótáktól. Nem a tőle megszokott lendülettel játszott Daniel a színpadon, az őt kísérő zenészek is inkább zsoldosoknak látszottak, mint egy összeszokott rockbanda tagjainak. Leginkább Gustaf Hielm basszusgitáros (aki már a ’90-es évek elején, a banda megalakulásakor is jelen volt, majd később a Meshuggah soraiban láthattuk) pengetett visszafogottan, de Ragnar Zolberg feminin megjelenése is nagyban elütött a korábbi gitáros, Johan Hallgren párját ritkító, szenvedélyes előadásától.

A Linoleumot követően némi technikai zűr zavarta meg az előadást. Daniel elektromos gitárjai nem szólaltak meg, ezért akusztikusra váltott, és míg a technikusok a hiba kiküszöbölésén dolgoztak, addig ők a The Beatles Come Together-jével múlatták az időt, és ha már előkerült az akusztikus gitár, nem is maradtunk az 1979, és a To The Shoreline nélkül. Kezdett belemelegedni a banda, a nagyszerű The Deeper Cut-ot már igazán nagy elánnal adták elő, és a lendület csak fokozódott a hidegrázós Chain Sling, a remek Ending Theme és a döbbenetes The Perfect Element alatt, ráadásul ezeket a bonyolultabb, súlyosabb darabokat tényleg metal zenekar módjára szólaltatták meg. Ekkor már látszott a zenészeken, hogy élvezik a showt, Gustav például úgy feszült a basszusgitárjára, mintha életében utoljára játszhatna, de Ragnar is kieresztette a hangját rendesen, mert bizony van neki, nem is akármilyen!

Az ’Entropia’ albumot a Stress-szel idézték meg, amit a Kingdom Of Loss követett a ’Scarsick’-ről. Sajnos a pocsék hangosítás miatt (a klub nem éppen világszínvonalú hangtechnikával van felvértezve) nem jött át az a keserű, szomorú és egyben dühös hangulat, ami ezt a dalt jellemzi, de az ezt követő No Way megint nagyot ütött. A borongós Enter Rain-nel viszont megleptek, nem számítottam rá élőben, de sajnos a hangosítás erre is rányomta a bélyegét, ezért elmaradt az a megrendítő élmény, ami lemezen hallgatva jellemzi ezt a szerzeményt.

A ráadásban a ’Road Salt II’ zárónótáját, a The Physics Gridlock-ot játszották – először élőben, majd Daniel Karlsson percei következtek (aki nagyszerűen teljesített most is, immár a billentyűk mögött) a csodálatos Sisters-el. Egyvalakit viszont még nem méltattam, az pedig Léo Margarit dobos. Ennek a koncertnek a nagy hátránya az volt, hogy egy kis klubban került megrendezésre, melynek – mint ahogy már említettem – hangosítása borzalmas volt, nagy előnye viszont, hogy szó szerint karnyújtásnyira játszottak előttünk a zenészek. Én Léot figyelhettem fél méterről, ami külön élmény volt, és ezt még tetézte, hogy egy dobverőt is sikerült szereznem tőle. Jazzes, ízes játéka remekül illeszkedik a Pain of Salvation zenéjébe, és érezhetően erős zenei kötelék fűzi őt össze Daniel Gildenlöw-vel.

Az álmos kezdéstől és a gyenge hangzástól eltekintve egy pazar koncertet láthattunk az új Pain of Salvation-tól. Ragnar Zolberg és Daniel Karlsson nincs könnyű helyzetben, olyan karakteres zenészeket kell helyettesíteniük, akik éveken át meghatározó szerepet töltöttek be napjaink egyik legjobb prog-metal bandájában, de ennek ellenére úgy érzem – ami ezen az estén is látható volt – komoly potenciál rejtőzik ebben a két fiatal muzsikusban. Hogy mekkora szerepet szán új játszótársainak Daniel Gildenlöw, azt természetesen ő maga dönti majd el, mindenesetre nekem úgy tűnt, most megint sínen van a banda, és a jövőben is érdemes lesz Pain of Salvation bulikra járni.

Szöveg és képek: Pálinkás András (A vezércikk-kép az őszi, A38-as Pain of Salvation koncerten készült.)