100, azaz száz százalék hard(rock): Hard, Avatar - Crazy Mama Music Pub, 2012.02.25.

írta szakáts tibor | 2012.02.28.

Több szempontból is érdekesnek ígérkezett a szombat este az Őrült Hölgy falai között. Egyrészt azért, mert a Hard zenekar igen ritkán koncertezik és elmondásuk szerint jó darabig nem is lehet majd őket kis hazánkban látni, másrészt a héten magazinunk hasábjain több oldalról is kritika illette a magyar zenekarok munkásságát, többek között az ezen az estén fellépő Avatar, House Of Lords előtti ténykedését is

…Azon az ominózus koncerten az Avatar előadását nem láttam, de elfogadva mindazokat az érveket, amiket a csapat a „mentségére” felhozott a kritikákkal szemben, nagy kíváncsisággal álltam a mostani bulijuk elé. Az első meglepetés a koncertterembe érkezve a nézőszám volt.

Az Avatar kilenc óra után nem sokkal laza háromnegyed ház előtt lépett a színpadra. Szóval, akkor mégis csak van közönsége a jó magyar muzsikának? Ezek szerint van, csak meg kell teremteni a feltételeit. De ebbe most ne menjünk bele, mert ennek a cikknek nem ez a témaköre, hanem az ott és akkor látottak, hallottak. Amit írni fogok, az abszolút első benyomás, hiszen „Avatar-szűznek” mondhatom magam, mivel eddig nem volt szerencsém élőben a zenekarhoz és bevallom, a lemezeik is elkerülték a látó-, illetve hallókörömet. Az első pozitívum a csapat színpadi kiállása volt. Mindig is utáltam azokat az előadásokat, ahol egy banda tagjai felmennek a színpadra az utcai ruhájukban. Nálam ezzel a hozzáállással máris ötven százalékot veszít a produkció és ebből a”fórból” igen nehéz felállni. A hat taggal gyakorlatilag meg is telt a Crazy színpada, ami sok mozgásra már nem adott lehetőséget a srácoknak, mégis a maguk helyén úgy próbálták előadni a dalokat, mintha hatalmas tereket járhatnának be. Ha a mozgásukkal nem is, de a játékukkal valóban hatalmas tereket jártak be. Elképesztő nagy ívű dallamok, gyönyörű szólók, mind a gitárosok hangszereiből, mind Szebényi Dani billentyűiből és feszes hard rock témák jellemezték a csapat bő egy órára nyúlt programját.

Az egyéni teljesítményeket figyelembe véve, egyértelműen Gellér Tamás szólói és Danika zongorajátéka volt kiemelhető, de ebben a zenekarban nincs olyan muzsikus, aki ne tudná a feladatát pontosan megoldani. Talán az énekkel voltak időnként problémáim, de az csak annak a bizonyos csomónak, azon a bizonyos kákán való keresése. Viszont amiben biztosan magasan ki fog tűnni ez a csapat a többi magyar rockbanda közül, azok a bátor vokálok, amiket a koncerteken is élőben használnak. Igen, lehet, hogy néha ide, vagy oda elcsúsznak, de ezek valóban élő és énekelt vokálok voltak, amiket már a nagyok sem nagyon mernek bevállalni. Az Avatar viszont igen, amiért nagy respekt! A dalok összetételéről - ahogy a bevezetőben is említettem - friss húsként nem tudtam több összefüggést találni, mint egy pontos és tudatos program összeállítását, ahol a dallamos, néha AOR muzsikába hajló lágyabb témák mellett, a feszes, időnként metal elemekkel operáló pergősebb tételekhez, csodaszép balladák is társultak.

Ha mindenképpen kritikával szeretnék élni a csapat teljesítményéit illetően, akkor két dalt kell említsek, ami nagyon fájt. A Szívod a vérem és különösen a Miért vagyok egyedül, már több mint tisztelgés a nagy elődök előtt, ez komoly áthallás, amire szerintem nincs szüksége az Avatar zenekarnak. Összefoglalva a látottakat és hallottakat, ha „csak” az Avatar koncertjére kellett volna eljönnöm ezen az estén a Gubacsi útra, már akkor megérte a fáradságot.

Intro
Mire vársz még
Egyedül ébredek
Illúzióhíd 
Holdvilág-árok

Reménysugár (Dani ének)
Álszent angyal
Tiéd a pillanat 
Ébredj fel
Eddig Tart 
Őrült játék
Szívod a vérem 
Menj békével
Miért vagyok egyedül
Vérző Ima
Határ Nélkül

Egy gyors átszerelést követően már színpadon is termett a Hard. Itt ismét valahogy úgy éreztem, hogy két olyan csapat állt össze erre az estére, akik ízig-vérig profik. Tudják, mikor kell abbahagyni, mikor kell elkezdeni és hogyan is kell egy ilyen jellegű előadásnak lemenni, hogy a közönség is szórakozzon és a zenészek is azt a kellő mennyiséget nyújtsák, ami kell egy sikeres előadáshoz.

A Hard zenekart sajnos igen ritkán lehet elcsípni és ennek elég sok összetevője van, amiről a zenekar tagjai nem túl jó kedvvel beszéltek a koncert előtt az öltözőben. Sajnálják, hogy míg kint teltházas klubokban hatalmas sikert értek el a skandináv turnén, addig itthon nem nagyon kapnak fellépési lehetőséget. Persze nem ez az egyetlen oka annak, hogy a banda egy ideig nem látható majd hazánkban, sokkal inkább az énekes Baltimore nevű zenekarának új lemezkészítési feladatai azok, melyek elszólítják dalnokunkat hazájába. Pedig ez a csapat a szombati teljesítménye után nemhogy a magyar, de bármelyik nemzetközi fesztiválra vagy turnéra beférne.

Nem túl hosszú, ám annál velősebb programjuk erőset ütött ezen az estén. Feszes, kemény és dinamikus tempók, Vámos Zsolt jóvoltából irgalmatlan és tanítanivaló gitárszólók voltak jellemzők a muzsikára. Björn Lodint, amióta ismerem és hallgatom, talán most nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, hátha még bele is énekelne minden hangot a mikrofonba, talán az lett volna az igazi élvezet.

Ha még egy egyéni teljesítményt kellene kiemelnem, az Zserbóé! Elképesztő egy figura. Ezt többen megállapították a környezetemben. Ő az a zenész, aki minden körülmények között és helyzetben úgy lép színpadra, mintha a Wembley stadionban lenne. Most mondjam azt, hogy sok fiatal muzsikus tanulhatna tőle? Nem mondom, mert úgysem teszik… A Kárpáti Zoltánnal kiegészült és külföldi tartózkodása után ismét a dobok mögött helyet foglaló Borbély Zsolttal, zeneileg valóban a legerősebb Hard formációt láthatta a Crazy Mama közönsége, akik hálásak voltak minden percért, amit a két valóban 100% hardot produkáló csapat nyújtott ezen az estén. 

Into the Fire
Pretty Little lier
Truth or dare.
Pace and the flow
Promises
Bitten by you
I wanna rock you
Várj úgy / Somewhere/
Time is Waiting for no one
Black Clouds.
Little bye
Scream out to be hard

Szakáts Tibor

Fotók: Mahunka Balázs