A siker útján: Interjú Markó Ádámmal, a Special Providence dobosával

írta Tomka | 2012.02.11.

Akad itthon nemzetközi szintű produkció, csak oda kell figyelni: a Special Providence-t is bizonyára többen ismerik külföldön, mint itthon, pedig amit ez a négy zenész művel, az a maga stílusában igencsak kiemelkedő. A műfaj instrumentális progresszív rock/metal és jazz-rock keveréke, a hangulati és érzelmi skála, amit a Special Providence lefog, pedig legalább annyira széles, mint zenei hatásaik. Idén januárban jelent meg a zenekar harmadik nagylemeze, a ’Soul Alert’, aminek kapcsán Markó Ádámmal beszélgettünk.

 

 

Hard Rock Magazin: Mivel szerintem sokan még nem ismerősek a Special Providence-szel olvasóink közül, így első körben bemutatnád röviden a zenekart?

Markó Ádám: 2004-ben alakult a csapat azzal a céllal, hogy műfaji korlátoktól mentes, egyedi, instrumentális zenét csináljon, melyben sajátosan összegyúrjuk azokat a műfajokat, amelyeket szeretünk (jazz-rock, progresszív metal, electro, drum & bass, stb.), ezekből kialakítva a sajátunkat. A csapat mára a progresszív műfaj egyik legmeghatározóbb zenekara lett, és komoly űrt tölt be a hazai zenei életben. A zenekar tagjai elismert muzsikusok, több neves zenekarban is közreműködnek (Subscribe, Ganxta Zolee, Black Out, Hrutka Róbert) session zenészként, szerzőként, de a Special Providence igazán a saját gyermek. A tagok: Cséry Zoltán, Kertész Márton, Fehérvári Attila és Markó Ádám. Eddig 3 lemezünk és 1 DVD-nk jelent meg, melyet itthon a Hunnia, külföldön pedig a Musea terjeszt 15 országban. A műfaji sajátosságaink ellenére komoly közönségbázis alakult ki a banda körül itthon és külföldön egyaránt.

HRM: Mire utal a Special Providence név, miért erre esett a választásotok?

M.Á.: A zenekar neve átvitt értelemben a sorsszerűséget jelenti, ahogy az egész csapat kialakult és fejlődött, az igazán sorsszerű volt. Innen a név.

HRM: Miben rejlik a ’Soul Alert’ és két elődjének különbsége? Szerinted milyen téren sikerült előrébb lépnetek a ’Soul Alert’-tel?

M.Á.: Az új lemez, a ’Soul Alert’ minden eddiginél bátrabb, progresszívebb, zúzósabb, de ugyanakkor a legletisztultabb lemezünk is lett egyben. Minden téren előrelépett a csapat az új lemezzel – hangzásban, a dalok tekintetében –, és még szélesebb rétegez jutott el a zenénk.

HRM: Január elején a Haelo-val közösen tartottatok lemezbemutató koncertet. Hogyan sikerült ez a buli?

M.Á.: Fantasztikus este volt, hatalmas érzés volt látni a teltházas hajót, és hogy ennyien kíváncsiak a zenekarra és az új lemezre. Egy nagyon komoly visszaigazolás volt számunkra ez az este. A Haelo-val való párosítás is igazán jól működött, remek zenekar és valószínűleg a jövőben is lesz folytatása a közös koncerteknek.

HRM: Rendszeresen szoktatok külföldön koncertezni. Mekkora rajongótáborotok van a határokon túl? Külföldön vagy Magyarországon híresebb a Special Providence?

M.Á.: A zenekar egy komoly űrt tölt be a hazai zenei életben. A műfaji sajátosságaink ellenére komoly közönségbázis alakult ki a banda körül itthon is, többnyire teltházas, nagysikerű koncertjeink vannak, nincs semmi okunk a panaszra. Lemezeinket 15 országban terjeszti egy francia kiadó, mely egy jó alap volt arra, hogy külföldön is elinduljon a dolog. A koncertjeink 80%-át külföldön adjuk, fantasztikus a zenekar fogadtatása, az emberek rajongása és megbecsülése felénk. A legkiemelkedőbb közönségbázisunk Csehországban, Németországban, illetve Franciaországban van, de tavaly először eljutottunk már Dél-Amerikába is. Álomszerű volt az elmúlt két év, bekerültünk az európai progresszív zenei élet körforgásába, meghívottjai voltunk a legnevesebb progresszív zenei fesztiváloknak, és több országban igazán számolnak a zenekarral. A külföldi sikerek elképesztő hatással vannak ránk, és ez még több erőt és lendületet generál. Az érdeklődés a zenénk iránt folyamatosan nő, mind zeneileg, mind a lehetőségek tekintetében egyre szélesebb világ tárul elénk.

HRM: Mivel már 8 éve instrumentális zenét játszotok, és lemezenként csak egy-egy dalban hívtok meg vendégénekest, így kihagynám a „kötelező” kérdést, hogy gondoltatok-e arra, hogy egy énekessel egészítsétek ki a felállást. A kérdésem inkább az lenne, hogy miért döntöttetek az instrumentális zene mellett? Nagyobb teretek nyílik így zenészként az „önkifejezésre”?

M.Á.: A zenekar megalakulásakor az volt a cél, hogy instrumentális zenekarként működjünk, és így alkossunk valami egyedit. Rengeteg énekes produkció van, de amit mi csinálunk, és amit mi kitaláltunk magunknak, abból kevés van nemcsak itthon, de világszerte is. A hallgatók nem tesznek különbséget instrumentális és énekes produkció között, ha az hatással van rájuk. Ha valami egyedi történik a színpadon, erőt és energiát kapnak, akkor működik, és ez így van nálunk. Többször fordult már elő, hogy mi voltunk az egyetlen instrumentális zenekar külföldi fesztiválokon és mi arattuk a legnagyobb sikert.

HRM: A ’Soul Alert’-en Tanka Balázs, a Turbo énekese vendégszerepel a Fences of Reality c. dalban. Hogyan kerültetek kapcsolatba Balázzsal? Szabad kezet kapott a dalban az énektémák terén?

M.Á.: A zenekar lemezein már hagyomány, hogy egy énekes dal is szerepel rajtuk.  Most egy olyan dalra esett a választás, amelyben Balázs hangját tudtuk elképzelni a legjobban. Nagyon jó barátság van a két csapat között, játszottunk is már együtt. Az énektémákat Cséry Zoli már szinte készre kitalálta, de azért jutott hely Balázs elképzeléseinek is.

HRM: Változatos, eklektikus dalaitok sok téma- és hangulatváltást tartalmaznak. Hogy állnak össze ezek a szerzemények? Otthon írja mindenki a dolgait a számítógépen, vagy próbatermi jammelések során jönnek az ötletek?

M.Á.: Alapvetően a két szerző Kertész Márton és Cséry Zoli, ők hozzák az ötleteket, témákat, riffeket, és azután mi is hozzárakjuk a magunkét Attilával, és a dalok közös jammelés és próbálgatás után nyerik el végleges formájukat.  A legnagyobb hangsúlyt magukra a dalokra, témákra és refrénekre fordítjuk, mindenféle öncélú magamutogatást alárendelve a zenének.

HRM: Mindig is kiváncsi voltam, hogy az instrumentális dalok címei hogyan születnek. Ti mekkora gondot fordítotok a címválasztásra, ill. hogyan zajlik nálatok a címválasztás?

M.Á.: Van, amikor előbb megvan a cím, és ahhoz íródik a dal, de olyan is volt már, hogy előbb megvolt a dal és utána a hangulatához, világához legmegfelelőbb címet találtuk ki.

HRM: Számodra mi a legnagyobb kihívás egy Special Providence dal megírásakor?

M.Á.: Az én feladatom az, hogy megtaláljam a dalhoz legmegfelelőbb ritmikai világot, amely jól megágyaz a témáknak és a riffeknek, és hogy úgy tegyem ezt, hogy dinamikus, egyedi, pont eltalált mértékű és mennyiségű dobolás legyen a dalban, ami kiszolgálja a zenét.

HRM: Kik a nagy példaképek, melyik zenészek, zenekarok voltak rád a legnagyobb hatással?

M.Á.: Kezdetben a Tribal Tech, a Liquid Tension Experiment és Scott Henderson volt, de természetes módon azóta rengeteget változott a zenénk. A mai kedvencek például a Karnivool, az Animals as Leaders, a Periphery és a Porcupine Tree.

HRM: Egy ideje a budapesti Rocksuliban is tanítasz. Milyen szerepet tölt be az életedben a zeneoktatás?

M.Á.: Nagyon nagy öröm számomra, hogy részese lehetek egy ilyen intézménynek, mivel én is a Kőbányai Zenei Stúdióban végeztem tanulmányaimat, tudom, hogy mennyire fontos egy hasonló iskola, és hogy a könnyűzenét tanuló gyerekek jó helyen és jó tanároktól kezdjék elsajátítani az alapokat. Lassan 10 éve tanítok magánúton, nagyon szeretem csinálni, mert rengeteg dolgot lehet belőle tanulni, és nagy öröm megtapasztalni a srácok fejlődését.

HRM: Mit tekintetek a Special Providence karrierje csúcsának? Legemlékezetesebb pillanatok?

M.Á.: Azt hiszem, a legemlékezetesebb pillanatok azok a franciaországi és dél-amerikai fesztiválkoncertjeink voltak eddig, ahol headlinerként több ezer ember előtt léptünk fel, nagy sikert aratva. De a januári A38-as lemezbemutatónk is ebbe a kategóriába tartozik!

HRM: Van olyan álmotok, hosszabb távú célkitűzésetek, amit meg szeretnétek valósítani a Special Providence-szel?

M.Á.: Mi eddig mindent szép fokozatosan értünk el, egyetlen lépcsőt sem hagytunk ki a fejlődési szakaszunkból, és ez egy biztos alapot nyújt. A hosszabb távú cél az, hogy a Special Providence világszerte ismert és meghatározó zenekara legyen ennek a műfajnak.

Készítette: Tomka

A zenekar elérhetőségei:

www.facebook.com/SpecialProvidence

www.myspace.com/specialprovidencehu

www.specialprovidence.hu

Legutóbbi hozzászólások