Sziget Fesztivál 2006, 1. nap: "Rock N Roll All Night"

írta Tomka | 2006.08.19.

Idén tizennegyedszerre került megrendezésre az eleinte családias hangulatú, baráti légkörű táborozásnak induló, mára azonban Európa egyik legrangosabb, külföldiek által is jelentős számban látogatott S(z)iget fesztivál. Idén bizony találkoztunk az élet habos oldala mellett a sötétebbik árnyalattal is, de ezt igyekezett feledtetni a jeles és hí­rneves fellépőket felvonultató programcsomag, hiszen már rögtön az első napon nem kisebb névvel (vagy torokkal, ha úgy tetszik) találkozhatott az a jó pár ezer ember, aki kilátogatott az egyesek által csak szubkultúrának titulált, másoknak komplett nyaralást jelentő fesztiválra, mint Robert Plant... De ezen főattrakció előtt még számos tehetséges, és feltörekvő magyar bandával ismerkedhetett meg a korán kelő rockerember, hiszen idén 2 új metálszí­npaddal is szí­nesí­tették és támogatták a rock, punk és metálzenét a szervezők, í­gy a Rockinform Szí­npadnál a kint alvók, vagy korán kelők már "hajnali" 12 órától élvezhették a fémes hangokat egészen a HammerWorld nyitásáig, mí­g a Zúzdán délután 4-től 11-ig rophatták a talpalávalót. Szerdán, a leginkább sátorverési-ivászati-németekkel való ismerkedési lehetőségeket kí­náló 0. napot követően (még az északi jeges fjordok egyes fiai is ellátogattak a fesztiválra idén), a zenei műsört számomra a Sacra Arcana nyitotta az előbb emlí­tett Rockinform szí­npadon, akiknek alhana-táborbeli fellépéséről már beszámoltunk. A srácok továbbra is profin nyomják az elektronikus hegedűvel megtámogatott, í­r alapokon nyugvó folk metált, Érdfalvi Tamás hihetetlen laza és élvezetes basszusjátékára épí­tkezve. Keveslem nagyon azon rocker egyedek számát, akik ismerik a csapatot, ugyanis biztos vagyok benne, hogy aki nem zárkózik el a heavy metáltól, megismerve őket, minimum nagyon kellemes hallgatnivalónak titulálná. Ráadásul a magyar metál szí­ntéren nincs is folk metál dömping sajnos, amiben elvesznének... Legközelebb remélem már a Hammer sátorban találkozunk velük! A következő attrakció, amely kicsiny stábunk figyelő szemét magán tudhatta nem más volt, mint a Mátyás király drága, de félelmetes hí­rű fekete seregének örökségét fent tartó Fekete Sereg, akik ezt zenéjükben nagyszerűen reprezentálják, hiszen harcias, kiabálós, thrash alapú, de dallamos refrénjeikkel csatába hí­vó számaik hallatán kinek ne lenne kedve elpáholni pár janicsárt a kardja lapjával? A csapat zenéje szó szerint a súlyos kategóriába sorolható, hiszen a heavy/thrash egyveleghez egyrészt doom elemek is kapcsolódnak, mí­g Molnár Zsolt alapvetően Smicire hajazó énekét gregorián stí­lusú témák teszik szí­nesebbé, de emellett az együttes állandó show-elemként páncélokkal, és kardokkal szokott fellépni, az egyik pecsas bulin a koncert alatt teljes "hadgyakorlatot" tartott egy kb. 10 fős társulat a szí­npadon, mí­g "kinizsiék" nyúzták a húrokat. Ezúttal látványelemként csak 2 kard funkcionált, az is csak a végén. Ejnye. A műsör természetesen fesztiváljellegű volt, azaz best of, mazsoláztak szinte mindegyik albumukról, ám nagy meglepetésként, az eddigi nagy koncertfavoritot, a névadó nótát nem játszották el, valószí­nűleg a szűkös idő, és a késés miatt... Érdekes módon, ekkor még egész tűrhető volt a hangzás, ami később az Echo of Dalriada koncertjére már a bokám szintjét se érte el: úgy látszik, hogy itt nem szeretik a jó énekeseket, mert szinte abszolút nem lehetett hallani az éneket, és í­gy a soproniak összes olyan száma, ami nagyrészt a férfi és a női ének duettjére (pl. Téli Ének 1.) épül, szinte élvezhetetlen volt, í­gy gyorsan a Világzenei Szí­npad felé vettük az irányt, hogy ne késsünk le Mr. Robert Plant koncertjéről... Tomka Robert Plant Egy igazi rockikon koncertjére érkeztünk ezen az estén. Nekem eddig nem volt szerencsém élőben látni Robert Plant-et, de ami késik, nem múlik, ahogy a mondás is tartja. Plant a legnagyobb világsztár volt ezen a héten, aki meglátogatta Budapestet, mégis csak a Világzenei szí­npadon kapott helyet. Ahogy az várható volt lépni nem lehetett a tömegtől, de legalább a Sziget többi helyén, í­gy a Nagyszí­npad előtt is szellősebben mozoghattak azok, kik nem voltak kí­váncsiak a Led Zeppelin egykori énekesének koncertjére. Egy viszonylag hosszú intro után megjelent az örökifjú énekes és zenekara a szí­npadon, és elkezdődött a kb. másfél órás fantasztikus műsor. Bár Plant utóbbi munkásságát nem nagyon követem figyelemmel és a világzene, mint olyan elég távol áll a mindennapi zenehallgatásaimtól, mégis azt kell, hogy mondjam, néhány teljesen elszállt résztől eltekintve, nagyon tetszett a koncert. Gondoltam, hogy nem nyeretlen kétévesekkel fog érkezni, de hogy ennyire jó muzsikusokat láthattunk az külön öröm volt. Na és persze Plant hangja semmit sem kopott az elmúlt sok-sok év alatt. Természetesen nem maradhatott el a programból néhány Zepp klasszikus sem, de ahogy ez a csapat nem a Led Zeppelin, í­gy nem is eredeti valójában adták elő a dalokat. Mondanom sem kell a közönség igazán ezekre a nótákra indult be. Talán a program összességére visszaemlékezve nem is ide való volt az a koncert. Sokkal inkább elhallgattam volna, mondjuk a Művészetek Palotájának nagytermében. A lényeg, hogy Robert Plant újra itt járt és felejthetetlen koncertet adott annak a sok ezer embernek, akik összezsúfolódtak a (pannon) világot jelentő deszkák elé. Köszönet a fotókért Bartha Heninek! Szakáts Tibor Kiss Forever Band Szerencsére (legalább is nekünk most jól jött) csúszással kezdődött a Kiss Forever Band koncertje. Bizony nem kis akadályokba ütköztünk, amí­g a Plant buliról átértünk a Táncdal Fesztivál sátorba. Az elnevezés tekintetében érdekes párosí­tásnak indult a Kiss dalait felvonultatni itt. Aztán a hátsó részen látva azt a sok embert, aki valóban táncra perdült az örökzöldek hallgatás közben, megváltozott a véleményem. Váry úr és csapata érezte, hogy közel egy órában nem lehet nagy csodát tenni, ezért egy igazi húzós best of Kiss programmal álltak elő. Lick it Up, God of Thunder, Shock Me, Black Diamond és még sorolhatnám a slágereket, amiket egy emberként énekelt a közönség. Ha nagy show-al nem, de tűzfújással és vérköpéssel azért készült Poky is, mert ugye ezek az alapok, melyek nélkül nem lehet Kiss buli. Na és persze Rock n' Roll All Night nélkül sem, ami sajnos nagyon gyorsan eljött ezen az estén és ezzel a vége is a koncertnek. Drága Barátom, Laci bácsi, ("ha megí­géred, hogy hazadobsz utána, akkor megnézem a Kiss Forever buliját") teljesen letaglózva jött el a koncertről, és már alig várja a következő Kiss Forever showt. Nagyon sokat nem kell várni, mert ahogy a fiúk elmondták, decemberben egy nagy bulival várják a magyar Kiss Army tagjait a Wigwamban. Szakáts Tibor 2 óra elmúlt, túl voltunk már 2 tehetséges magyar zenekar fellépésén, továbbá 2 fantasztikus hangulatú bulin, de számomra a nap csúcspontja még hátravolt. Ez pedig nem volt más, mint a Nevergreen egyik utódzenekara, az Ámok. Ez a koncert maga volt az álom, a csoda, amit ezek a srácok a szí­npadon produkáltak, azt hittem, akkora hátast dobok, hogy utána 1 hétig fájni fog tőle mindenem. Rég tapasztaltam, hogy ilyen mennyiségű energia áradjon a szí­npadról a közönség felé (és akkor itt lehetne folytatni a közhelyszagú dicséreteket), ami tekintve a zenészek 100 %-os beleélését, talán nem is olyan meglepő. Véleményem szerint az Ámok az, a mai magyar heavy metál szí­ntéren, akiknek maximálisan sikerült megvalósí­tani azt a dualizmust, amire talán minden ilyen stí­lusú csapat törekszik, magyarul a súlyosság, és a dallamosság egyidejű megjelení­tését a zenében (és szövegekben), amire a hangszeres tanultságon kí­vül, minimum születni kell. Ahogy a honlapjukon is í­rják, ez bizony igazi "riffgazdag hajnali metáltivornya" volt: kinek hiányoznak az eszeveszett speedelések, amikor a 16 tonnás riffek leszakí­tják a nyakadat, miközben Magyarország egyik legjobb heavy metál torka, Szloboda Tibor spontán sikí­tásokkal toldja meg a verzéket? Metál orgia. Az erre az időpontra már rendesen megfogyatkozott közönség körében hatalmas sikert aratott a banda: mivel ők voltak az utolsók, í­gy megengedhették, hogy a standard zárónóta, az Ámok után, a közönség kitartó és lelkes unszolására visszajöjjenek még ráadásra, természetesen két klasszikus Nevergreen nóta formájában. Aki még nem látta őket, az mindenképp nézze meg, ha nem idegenkedik az általuk játszott zenétől, mert felejthetetlen élményben lesz része, ezt garantálom! Non Omnis Moriar!! Tomka