Dzsi-dzsi, matekozás, fúzió, anyámtyúkja: Cynic, Chimp Spanner - Club 202, 2011.12.13.

írta Hard Rock Magazin | 2011.12.18.

Djent. Ejtsd: „d” nélkül, ergo „dzsent”. Városi legenda vagy sem, úgy tudni, a Meshuggah-tól származik e míves szó. No mármost a Meshuggah-tól sok minden egyéb származik, de tényleg, illik azt mondani műveltebb zenésztársaságban, hogy „tizenévesen roppantmód hatott rám a ’Destroy Erase Improve’ albumuk”, ilyenkor talán még egy sörre is meghívnak a cimbik, akkor pedig akár egy tálca Guinnessre is, ha felmondod a leckét, kisujjból kirázva, miszerint a „djent” kifejezés először a Meshuggah-fórumán jelent meg, illetve a Periphery-ék emelték be a köztudatba, mint szimpla hangutánzó szót, gyakorlatilag pedig a poliritmikus, staccato riffekkel operáló metalról van nagyba’ szó, tehát csak másodsorban műfajmeghatározás. (Minálunk meg valamikor ’87 körül a békásmegyeri lakótelepen mondta egy PVC-s panelrocker, hogy a minap írt egy kurva jó riffet, már mutatta is a léggitárral, a szájával meg imitálta: „dzsi-dzsi” – szóval az meg tőlünk való, én így hallottam.)

Ugyan a Periphery-re még várni kell két hónapot, hogy megleshessük őket a Dream Theater előmelegítőjeként, a Chimp Spanner azonban idetévedt, és mondanom sem kell, nem volt véletlen a bevezető szöszmörgés, hiszen a Paul Ortiz egyszemélyes énekmentes projektjének pár zenésztárssal kibővített változata éppen ezen a djent- és progos matekmetal-vonalon halad, akkor este legalább háromnegyed órán keresztül. Ami nekem kicsit sok volt a jóból. Erről a legkevésbé ők tehetnek, merthogy tényleg jók voltak, a ludas én vagyok, akinek figyelme hosszú távon el-elkalandozik a kizárólag instrumentális bandák előadásai közben, jómagam szeretem, ha azért két ötperces szólóorgia között egy zsabóinges vén fasz leénekli a maradék hajamat hatalmas hangorkánjával, itt pedig nem volt ilyen kelléktár, „csupán” hallatlanul ügyeskezű hangszermágusok, sárgás fényekkel csuda szépen bevilágított rajzolt majomfejes színpadkép, s mindezt – kapaszkodni! – több mint egészséges hangzással megtámogatva. Aki tehát fogékony az efféle komplex-széttördelt, technikai bemutatókra hajazó virtuózparádékra, az bátran nyúljon a Chimp Spannerhez is, és eleddig egyetlen albumához, a tavaly kiadott ’At The Dream’s Edge’-hez. A zsabóing pedig csak vicc volt, szereti a halál, még Malmsteen mesternek sem állt jól a fedlapokon… (Jut eszembe, itt a koncerten roppant gyér volt a (póló)kínálat Cynic-ügyben, pláne az indiemerch termékeihez képest, holott előtte már úgy rákészültem…)

Mike

 

Egy rövid átszerelési szünet után a néhány hete megjelent EP-jük intrójára színpadra is sétált a négy tagból álló legenda, a progresszív rajongók körében már rég kultzenekarrá avanzsált amerikai Cynic. Az 1987-ben alakult zenekarnak 2007 óta mostanáig kellett arra várnia, hogy újra headliner kört megtehessenek Európában és főzenekarként mutathassák be a mindössze két és fél lemezanyagnyi termésükből az általuk kiválasztott legszebb pillanatokat. A sajnos igen csekély, kb. 200 főnyi közönség előtt színpadra lépő zenekar kiváló hangminőségű és élvezhető hangerejű zenei utazásra repített minket, arányosan bemutatva a ’93-as ’Focus’, a 15 (!) évvel későbbi ’Tranced In Air’, ill. a frissen megjelent ’Carbon-Based Anatomy’ című lemezeiken elcsíphető csemegéket. A progresszív-death-jazz-metal elemekből összegyúrt végeredmény underground szinten minden kétséget kizáróan az egyik legeredetibb zenekarrá emeli a Cynicet, melyről mi is megbizonyosodhattunk az aznapra a zenekar kérésére szerencsére füstmentes övezetté nyilvánított koncertteremben. Roppant érdekes zenéjük hol érzelemmel teli énekkel és csodálatos dallamokkal fűszerezett éteri hangok kavalkádja, hol dzsesszes futamokkal tarkított vibráló matekzene, hol pedig agresszív deathmetalos hörgéssel megvadított henger, mely egyszer elszállósan elgondolkodtat, másszor pedig hirtelen ötlettől vezérelve szinte beledönget a földbe.

A színpad jobb oldalát elfoglaló, néhol hihetetlen ritmusokkal operáló őstag és őserő, Sean Reinert dzsesszes elemekkel színesített dobolása sokszor úgy tűnt, barátunk valami egészen mást hall a folyamatosan a fején lévő fejhallgatójából, de mindig be kellett látnom, ez cseppet sem igaz, mindössze annyira tarka és vibrálóan gazdag alapokat produkált folyamatosan visszatérve a zene ritmusába, hogy az tényleg döbbenet volt számomra. Ugyanez a zenei felkészültség természetesen elmondható a Cynic további három tagjáról is. Paul Masvidal, a másik alapítótag lélegzetelállítóan technikás szólói, riffjei, magával ragadóan tiszta, harmóniagazdag dallamai, néhol pedig robotszerűvé torzított hangja ügyesen ellenpontozta a másik gitáros, Max Phelps horrorisztikus hörgéseit. Nagyon hatásos volt, mikor mindketten ugyanazt énekelték egyszerre, Paul tisztán, Max pedig hörögve, károgva. Basszerosunk, Brandon Griffin öthúrosának maradéktalanul ura volt, hasonlóképp, ahogyan zenésztársai is saját hangszereiknek, akikről egyébként Mike kollégám találóan meg is jegyezte, megjelenésüket tekintve akár a szomszédos lakótelepről is érkezhettek volna. És valóban, szerényen, mindenféle háromméteres metálterpesz, nyakizomerősítő gyakorlat, ill. egyéb hajpörgetés nélkül játszották el a dalaikat. Ez a nagyon szimpatikus hozzáállás a meglehetősen rövidke, 65 perces koncert befejeztével sem változott, megköszönték, hogy időt szakítottunk zenéjükre, integettek és levonultak a színpadról. A cucc szétszerelése a ’60-as és ’70-es évek fordulóját idézte, a tagok a két road mellett egyformán kivették részüket a munkából, szedték szét a dobokat, pakolták le a színpadról a saját felszerelésüket és cipekedtek ki a buszhoz a „küzdőtéren” keresztül.

A röpke óra ellenére végeredményében egy nagyon kellemes koncertet láthattunk és hallhattunk az amerikai csapattól. Kívánom nekik, hogy a 2012-re ígért albumukkal szélesebb körben szerezzenek maguknak elismertséget, és úgy érzem, a ’Carbon-Based Anatomy’ EP anyaga alapján erre minden esélyük megvan. Biztos vagyok benne, a zene a helyén lesz, a többi viszont nem rajtuk múlik.

Setlist:

Admist The Coals / Carbon-Based Anatomy / Evolutionary Sleeper / How Could I / Adam’s Murmur / Celestial Voyage / Elves Beam Out / King Of Those Who Know / Veil Of Maya / Weels Within Weels / Textures / Integral Birth / Box Up My Bones / The Space For This

Nagybandi

Képek: Aky

Köszönet a Concertonak!