"Valakinek el kell vinni a balhét": Beszélgetés Kóbor Jánossal

írta Bigfoot | 2011.12.10.

Hihetetlen, de jövőre lép ötvenedik életévébe hazánk egyik legnagyobb rocklegendája, az Omega, akik hosszú pályafutásuk alatt a hazai mezőnyben a legnagyobb nemzetközi elismerést vívták ki. Ezt a több mint fél emberöltőnyi pályafutást nem egy monstre bulival ünneplik meg, hanem egy igen aktív jubileumi esztendőt állítottak össze. Ez év első felében megjelent a ’Rhapsody’ című album, amelyen régi sikereiket dolgozták át szimfonikus kísérettel és jövőre nyakukba veszik Európát is egy csomó koncert erejéig. Erről, és még sok másról beszélgettünk Kóbor Jánossal (Mecky), a banda frontemberével.

 

 

HRM: Miért lett kétnyelvű – angol és magyar – Rhapsody lemez?

Mecky: Nem a magyar piacra szántuk, talán ezt az angol nyelvű cím is jelzi. Egyfajta bevezetője volt ennek az ötvenéves jubileumnak, és hát azért is, hogy felhívjuk a figyelmet az esemény kapcsán. Azt gondoltuk, ha már volt időnk, akkor próbáljuk ki ezt a szimfonikus dolgot, de ne úgy, ahogy a Metallica vagy a Scorpions csinálta, hogy ott a vonós zenekar, de nem érezzük, hogy mi a szerepe egy rockbanda mellett. Úgy éreztük, ez a nagyzenekari hangzás mindig is hiányzott a zenénkből. Elektronikával igyekeztük többé-kevésbé helyretenni, de sokszor az az érzésem volt, hogy ha bizonyos helyeken a nagyzenekar megszólalna, az fantasztikus lenne. Tavaly ilyenkor elkészültünk vele, meg is jelent Európa-szerte, és ez év első felében már mindenhol lehetett kapni, sőt, a tengerentúlon is. A kontinensen egyetlen helyen nem lehetett kapni, Magyarországon, mert ide nem terveztük. Bár ma már nem kötelező angolul énekelni, talán kiadhattuk volna teljesen magyarul is, de azok a dalok, melyeket eredetileg angolul vettünk fel, azok jobban szólnak így. Terveztük, hogy a lemezt a nyár végén az Operaházban mutatjuk be, de sajnos nem jött össze az Opera vezetése körüli problémák miatt, nem tudtunk kivel szerződést kötni.

Tavasszal eldöntöttük, hogy az ötvenedik évad nem egy nagy koncertről fog szólni, noha jól jött volna az ötödik buli a Népstadionban, de ez már nem az, ami régen volt. Recseg-ropog, lebontják, vagy nem, a felső karéj használhatatlan, úgyhogy ez kiesett, más monumentális hely pedig nincs. Megnéztük a lóversenypályát, ahol Madonna is játszott, de nem igazán jó, szóval úgy döntöttünk, hogy nem egy helyre hívjuk a közönséget. Szeptember huszonharmadikán beléptünk az ötvenedik életévünkbe, és az elkövetkező évben minden egyes esemény ehhez fog kötődni.

HRM: Mit jubiláltok szeptember huszonharmadikán?

Mecky: 1962. szeptember huszonharmadikán játszottuk az első olyan koncertet, amikor az együttest már Omegának hívták, ekkor fúzionáltunk Benkő Laci zenekarával. Ez egy vasárnap volt, és 2012. szeptember 23. is vasárnapra esik. Nyakunkba vesszük Európát, legalábbis ahova el tudunk jutni. Ami az itthoni dolgokat illeti, az események az ország gondjai miatt nem biztos, hogy a legjobb időben zajlanak, de remélem, minden rendben történik.

HRM: Lesz új Omega lemez?

Mecky: Igen, tervezzük, de hogy mikorra készül el, nem tudom.

HRM: Hogy álltok a dalírással?

Mecky: Vannak ötleteink, a koncepció is nagyjából kialakult, mert eddig mindegyik lemezünknek adtunk. Talán nem az elejétől, de az 'Időrabló'-tól mindenképpen így cselekedtünk. A 2012-t sokan apokaliptikus évnek gondolják, Nostradamustól a majákig mindenki jövőre ígéri a problémákat, és ez a témakőr nem áll távol tőlünk. Sülyi Péter is próbálkozik a szövegekkel. A lemez munkacíme X bolygó - egyelőre. Talán itthon nem annyira ismert ez a dolog, de egyre többen tudnak róla, Amerikában és Nyugat-Európában komoly mítosza alakult ki. Amerikai csillagász-ismerőseim szerint létezik. Lehet, hogy ezen van a Gammapolis.. (nevet)

HRM: Hallgatva az 'Időrabló' - 'Csillagok útján' - 'Gammapolis' trilógiát, a szövegvilág központja mindig a földről való elvágyódás, de a lemezek végén mindig ott az út a visszatérésre. Vándorfy László Égi Vándor darabja is ugyanezen gondolatkör mentén formálódott. Ha jól értelmezem, az új lemez is hasonló koncepció alapján íródik.

Mecky: Ebből a szerepből már nem tudunk kibújni, és Sülyi sem. Azt is mondhatom, legutóbbi lemezünk, az 'Égi Jel' a most készülő lemez előképe. Témában tehát nem nagyon kell törnünk a fejünket, csatlakozunk a 2012-es év témájához, ami egyúttal a mi jubileumi évünk is. Számunkra jobb kapaszkodó nincs is a lemezhez. Abban is gondolkodunk, hogy többféle koncertből tevődik össze a jubileumi sorozat. Tavasszal, a sportcsarnoki bulikon ezt a bizonyos szimfonikus hangzást elevenítjük fel. Nagy divat ez mostanában is: Sting vagy George Michael is ebben utazik, de mi annyira nem akarunk elmenni klasszikus irányba, mint ők. Nálunk a fő cél, hogy a rockzene maradjon, de a vonósokkal, fúvosokkal bizonyos elemeket hangsúlyosabbá tegyünk. Nyáron pedig itthon és külföldön szabadtereken egészen más műsorral próbálkoznánk.

HRM: Mennyire ismerik külföldön a zenekar korai korszakát?

Mecky: Nyugaton egyáltalán nem, nekik aztán játszhatnánk a Petróleumlámpát. Kelet-Európában más a helyzet, mert az ottaniak az angolok hátrányára a magyar zenekarokat jobban engedték, de nemzetközi viszonylatban bennünket a 'Time Robber'-től ismernek.

HRM: Az 1958-as moszkvai amerikai kiállításon a nagy szenzáció, a mindentudó komputer azt mondta a rock and roll-ról, hogy „jelentéktelen időszak az amerikai zene fejlődésében”. Erre a kijelentésre rácáfol többek között az Omega ötven éve is. Véleményed szerint mik a legnagyobb értékek, amiket a műfaj megteremtett?

Mecky: A kortárs korban nagyon nehéz megmondani. Amikor Csontváry is a műveit festegette, olyan szegény volt, mint a templom egere, és akkor még nem tudták megmondani, hogy milyen hatása lesz a műveinek, ha igazán elterjednek. Ugyanakkor a nagy zenészek, főleg az előadók, mint Liszt vagy Strauss, akik saját műveiket adták elő, már baromi nagy sztárok voltak az életükben is. Viszont azt nem lehetett tudni akkor sem, hogy mi marad utánuk. Én Liszttel, Wagnerrel, Chopin-nel úgy vagyok, hogy a zenéjük nem annyira távoli világ, és már több helyen elmondtam – viccből – ha Liszt ma élne, tuti, hogy rocker lenne. Egy korral egy műfaj klasszikussá válhat, és ha jó volt, akkor tovább él. Ha ma valaki azt mondja, hogy egy Beatles, egy Rolling Stones vagy egy Pink Floyd nem vált mára klasszikussá, egész biztos, hogy nem reálisan ítéli meg a helyzetet. Hogy mi ebbe beletartozunk vagy sem, mint a műfaj művelőjének nehéz megmondani. Amikor a 'Rhapsody' albumot először hallgattuk végig az angol producerekkel közösen, a végén azt mondták: "Guys, absolutely the highest British standard". Pedig az angolok a rockzenét magukra nézve kizárólagosnak tartják. De a saját dolgokat nem akarom magasztalni. Arról a két próbakoncertről, ami Halleban lezajlott, egyik a Handel Fesztiválon, amely egy komolyzenei esemény, a német lapok azt írták, hogy a mi fellépésünk volt a legjobb. Egyébként ez volt a nyitókoncert. Carreras is ott énekelt, szóval nem mondhatjuk, hogy egy harmadosztályú eseményről lett volna szó.

HRM: Létezik Omega-tribute zenekar?

Mecky: Nincsen. Amíg egy zenekar aktív, addig nem sok értelme van.

HRM: Az ötvenedik évfordulót rajtatok kívül talán még egy zenekar érte meg, ez pedig a Stones…

Mecky: És méghozzá ők is úgy, hogy sosem tartottak búcsúkoncertet, igaz pár személyi változáson ők is keresztülmentek, de a Rolling Stones image sosem sérült. Ronnie Wood nélkül én ma már nem tudnám őket elképzelni. Amit ők tudnak, el lehet játszani utánuk, de olyan sosem lesz.

HRM: Miben látod a nemzetközi sikereiteknek a titkát?

Mecky: Egy Metamorfózist, egy Mozgóvilágot, egy Időrablót, egy Éjféli koncertet nem lehetne jobban megcsinálni. Próbálták más, jobb énekesek is, nem sikerült nekik. Ezeknél a daloknál semmiféle tanult zenei szabály nincs, felrúgtunk bizonyos dolgokat, de amúgy minden rendben van, mert a végeredmény egészen egyedi. A Léna egy teljesen egyedi nóta, hol hallottál ilyent? A koncepció egy csapatmunka összege, amiben én nagyon nagy szerepet tulajdonítok Debreczeni Ferinek. Amikor külföldi fesztiválokon játszottunk, a nagy dobosok ott álltak oldalt, és figyelték kezét-lábát. Ciki egy igazi zenész-dobos és nem egy ritmusgép. Az Omegának van egy ritmizált monumentális alapja, és egy magasba húzódó dallamvilága. Szerintem ez hozta meg számunkra a nemzetközi elismerést.

HRM: Beszéljünk egy kicsit más dologról. A kortársaitok közül Zorán, Koncz Zsuzsa az Illés, Hobo mind megkapták a Kossuth-díjat. Vitathatatlan, hogy a hazai rockmezőnyben nektek van a legnagyobb nemzetközi elismertségetek, ennek ellenére ti nem kaptátok meg a díjat. Miért?

Mecky: Egyszer erről megkérdeztem Mandúr Lacit, akit még régebbről, kézilabdás vonalról ismertem, akkor éppen parlamenti elnök volt. Ő azt válaszolta: a Kossuth-díjat nem kapják, hanem adják. Mivel mi nem tartozunk sehova, senki nem fog nekünk adni. Egyetlen elismerést kaptunk, a Liszt-díjat, de ezzel meg az a baj, hogy 86-ban, az átkosban ítélték oda, a huszonötödik évfordulónkra. Mi voltunk a legjobban megdöbbenve, hogy megkaptuk, ráadásul elsőként a rockerek közül. Kinek jutott eszébe? Egyszer rákerültünk a Kossuth-díj jelölő listájára, de lehúztak bennünket, hogy ezek még kottát sem tudnak olvasni. Ma pedig én úgy vagyok vele, hogy ma már szinte mindenki megkapta, akkor tizenötödikként mi ebben a súly? Mára már nem érdekel.

HRM: A Filmmúzeum rocktörténeti sorozatának a rólatok szólóepizódjában Misi (Mihály Tamás) azt mondta, hogy elsősorban neked köszönhető, hogy az Omega még mindig létezik.

Mecky: Valakinek el kell vinni a balhét. Amikor megalakultunk, nem volt semmiféle zenei képzettségünk, ez alól később csak Pici és Misi a kivétel. Elrugaszkodtunk a szabályoktól, de nem is ismertük őket. Misi néha rám is szólt, az énekdallamoknál, hogy ez jó, de őt ezért páros lábbal rúgták volna ki a konziból. Mindig a csapatszellem vitte tovább a bandát, bár az utóbbi években egy kicsit egyénieskedőbbek lettünk, talán a korunkból adódóan is. De ez az ötvenedik év nem hasonlítható a tizedik vagy a huszadik évhez sem. Más korban élünk.

HRM: Az átkosban a rockot a rendszerrel való szembenállás is megtöltötte tartalommal. Ez a tartalom 1990 után kiveszett. Mi viszi nálunk előre a műfajt?

Mecky: Ez a baj külföldön is. Ma már a sztárokat felépítik, és ez egészen más, mint amikor összeállt öt gyerek, és nekirontottak a világnak.

HRM: Ez utoljára a punkra volt jellemző.

Mecky: De az meg olyan direkt módon tiltakozott minden ellen, hogy nem is vezetett jóra, és nem is biztos, hogy teljesen igaz volt.

HRM: Van még olyan szegmense a műfajnak, amellyel ötven év alatt még nem találkoztál?

Mecky: Nincs. Számomra az utolsó nagy banda a U2, utána mindent befejeződött. Jó, jött, még pár banda, például a Coldplay, de az is U2 utánzat. Ma már nem beszélnék rockzenéről. Nem azt mondom, hogy ma már nincs olyan banda, akit szívesen meghallgatnék, de nem érdekel. Nem rossz banda a Green Day sem, de nem eredeti.

HRM: Hogy néz ki a jövő évi menetrendetek?

Mecky: A magyar koncertek most állnak össze. Németországban már három buli biztos májusban. Csehországban is alakulnak a dolgok, és végre jövő szeptemberben összejön a Moszkva-Szentpétervár-Volgográd hármas. Lengyelországban is fogunk játszani, Szlovákiába, Romániába is megyünk, a volt Jugoszláv államokba szintén és bízom benne, hogy régen jól bevált nyugat-európai országokba, mint Hollandiába, Svájcba, Spanyolországba is eljutubk egy-egy koncert erejéig. Úgy számolom, hogy tizenöt-húsz magyar bulit csinálunk, a környező országokba egy ötöt-hatot, és kábé húszat Európában. 

Bigfoot

Legutóbbi hozzászólások