"Soha többet nem fogunk feloszlani": Interjú Hoffer Péterrel, a Moby Dick dobosával

írta Hard Rock Magazin | 2011.11.13.

A magyar thrash metal ikonjai nemrég jelentették meg nyolcadik nagylemezüket, ’A holnapok ravatalán’-t, ami azért is különleges korong, mert a Moby Dick 30 éves születésnapjára íródott. Karrierjéről, az új lemezről, a terveikről, dobsulijáról és egyéb elfoglaltságairól, projektjeiről kérdeztük a zenekar dobosát, Hoffer Pétert.

Hard Rock Magazin: Először is szeretnélek köszönteni a Hard Rock Magazin olvasóinak nevében is. Kérlek, elsőként mesélj nekünk egy kicsit a zenekarhoz való csatlakozásodról! Hogy kerültél képbe, mekkora változást jelentett ez az életedben?

Hoffer Péter: Egy Paranoid nevű soproni zenekarban játszottam, ez egy baráti társaság volt. A Moby Dick ekkor már befutott zenekar volt, és előzenekarként részt vettünk az 1992-es turnéjukon. Szerintem ekkor figyelt fel rám a zenekar. Elődömmel, Rozsonits Tamással már ekkor nagyon jóban voltunk. A turné után kb. egy évvel szóltak nekem, hogy Tamás már nem akar részt venni a munkákban, bár ebben azért volt egy kis csúsztatás is… Végül aztán Tomi kiszállt, és én kerültem a helyére. Valójában ez nem volt kitúrás jellegű lépés, csak akkoriban még nem volt mobiltelefon sem, és 17 éves fejjel én sem voltam elég rutinos ahhoz, hogy megfelelően kezeljem a helyzetet, és valahogy beszélgessünk erről Tamással. Így Tomi akkor egy kicsit másképp tudta meg a dolgokat, és ezért volt egy kis mosolyszünet közöttünk, de aztán ezt megbeszéltük, és azóta is cimborák vagyunk.

HRM: Hogyan fogadott téged a Moby Dick ős-rajongó tábora?

Hoffer Péter: Ez egy olyan dolog, ami ellen hiába küzdesz, még a legjobb tudásod szerint is, mert mindig az első dobos lesz az igazi. Emlékszem, hogy nem is olyan rég volt valahol egy olyan hozzászólás, hogy „Rózsival volt igazi a Moby Dick”, szerintem ez természetes, és így van jól. De most már elég sok lemezt feldoboltam, így ez már nem egy olyan éles probléma, mint mondjuk, amikor beszálltam a zenekarba.    

HRM: Az akkoriban igen magas fordulatszámon pörgő zenekar tagjaként, párhuzamosan az American Institute Of Music nevezetű intézmény tanulója voltál. Mennyire jelentett nehézséget számodra a két tevékenység összeegyeztetése?

Hoffer Péter: A csatlakozásomkor még harmadikas gimnazista voltam Sopronban, ahol nagyon jól álltak hozzá a Moby Dick-es tevékenykedésemhez. Bár ez egy szigorú gimnázium volt, velem kivételeztek, és hagyták, hogy akár két hónapra is „eltűnjek” a suliból. Az American Institute Of Music csak ezután következett, persze ott is volt, amikor hiányoztam, de a gimnáziumból sokkal többet, mert akkoriban gyakran előfordult, hogy mondjuk szeptember elején elindultunk a körútra, és október végén értünk haza.

HRM: Hogy sikerült kezdetben fizikálisan „átvészelned” ezeket az utazásokat?

Hoffer Péter: Abban az időben naponta 6-8 órát gyakoroltam, így maga a dobolás, mint fizikai megterhelés nem okozott gondot. Akkoriban még az utazást is jól tűrtem, hiszen élveztem, hogy bejárhatom az országot, sőt, országon kívüli turnéink is voltak, és ez őszintén belegondolva nem sok 18 évesnek adatik meg. Ma már az utazás részt baromi nehezen tűröm, de akkoriban ez egy percre sem okozott gondot.

HRM: Térjünk egy kicsit vissza az amerikai diplomára! Jelentett/jelent-e számodra a hazai zenész körökben megkülönböztetőt, kiemelőt, hogy ezzel a magas szintű diplomával rendelkezel?

Hoffer Péter: Szerintem szakmailag nem ezen múltak a dolgok akkor sem, és a későbbi karrieremben sem. Magyarországon (de szerintem máshol sem) nem papírhoz kötik a tudásszintet, és nem hiszem, hogy a diplomával rendelkezők előnyösebb helyzetbe kerülhetnek azokkal szemben, akik ugyan nem végeztek el egy ilyen iskolát, de ötször annyit gyakorolnak, és mélyednek bele a szakma rejtelmeibe. Persze azért valamennyire számított, például, amikor 1994-ben elkezdtem tanítani, de ez Magyarországon nem egy elfogadott okmány. Számomra nagy érték, mert én tudom, hogy nagyon sokat tanultam ebben az iskolában. Egyébként Madarász Gábor barátom az, aki még elvégezte ezt az intézményt gitár szakon, de nála sem az számít, hogy „lóbálja a papírt”, hanem az, hogy hogyan szól a kezében a hangszer, és szerintem az én esetemben is inkább erről van szó. 

HRM: A Moby Dick mellett hamarosan más zenekarokban is feltűntél, amelyek esetenként a Moby Dick zenéjétől eltérő műfajt képviselnek. Valójában mely műfaj(oka)t érzed leginkább magadénak, illetve miket hallgatsz a mindennapokban?

Hoffer Péter: Alapvetően egy rockdobosnak vagyok elkönyvelve a közönség, és a szakma számára is. De például kint nagyon rámentem a latinra, mert tetszett, és a Moby Dick zenéjébe is csempészek dolgokat a latinból, ami nem feltétlen egy óriási újítás, de apró lépcsőfokokban elősegítheti a műfaj fejlődését. Persze ez most nagyképűen hangozhat, de ezt így gondolom. De mindig a rockhoz lyukadok ki, beszélhetünk az Audioslave-ről, a Machine Head-ről, Pantera-ról, vagy akár Steve Lukather-ről. A gitárosokat mindig is nagyon szerettem, és gitárosok lemezeit – mint például Joe Satriani, Steve Vai – a mai napig rengeteget hallgatom. Tehát maradjunk a rocknál.  

HRM: Ha már kedvenceidre tereltük a szót, kérlek, hogy említs meg néhány nevet azok közül a dobosok közül, akik számodra a legtöbb inspirációt adták!

Hoffer Péter: Hát ez egy jó kérdés… Az egyik biztosan Max Weinberg, Bruce Springsteen dobosa. Jeff Porcaro mindenképpen. Steve Gadd, Solti János… és még persze sokan vannak, de ők már ezen a körön kívül esnek. Tehát nem feltétlen metal dobosokról beszélhetünk.

HRM: Akár a Moby Dickben, akár Hobo szólózenekarában erős (zenei) egyéniségek mellett zenélsz. Mennyire szoktál, és mennyire van igényed arra, hogy belefolyjál a dalszerzésbe?

Hoffer Péter: Ez kezdetben nem volt tudatos. Amikor a Moby Dick-be bekerültem, volt, hogy nálunk zajlott a próba, Norbert pedig otthagyta a gitárját, és az erősítőjét. Én pedig esténként dobolás helyett nekiálltam gitározgatni. Volt néhány gitártémám, amit megmutattam a többieknek, ők pedig azt mondták, csináljuk meg. Először persze még a többiek egyengették a témáimat. Később a Hungarica-ban már sokkal több számot írtam, és a mai napig van 8-10 „fióknótám”, amit felgitározgatok, feldobolgatok, és a zenének ez a része jelenleg jobban érdekel, mint maga a dobolás.

HRM: Köztudott, hogy a zenélés mellett sok éve foglalkozol a doboktatással, illetve Sopronban Hoffer Hangszerbolt néven működtetsz hangszerüzletet. Hogyan sikerül mindezeket összehangolnod a zenekari fellépésekkel (Moby Dick, Hobo, Rúzsa Magdi, stb.)?

Hoffer Péter: Ehhez az kell, hogy független tudjak lenni, ha mondjuk, hirtelen bejön egy próba.A hangszerboltot szerencsére Szolcsányi Szabolcs barátom tudja vinni, aki már 17 éve tanít is velem az iskolában. A rendszer tud nélkülem is működni, mert megvannak a háttéremberek. Már az oktatás sem olyan leterhelő, mert már nem csak ketten tanítjuk a gyerekeket.   

HRM: A kilencvenes évek végén, a világon a metal zenekarok feltámadása volt jellemző, a Moby Dick mégis 1998-ban oszlott fel. Mi volt ennek az oka?

Hoffer Péter: A Moby Dick nagy koncerteket csinált, sportcsarnokokban művelődési házakban játszottunk, ahogy ma nagyjából a Tankcsapda csinálja. Aztán jött a klub világ, és a művházak bezártak, kereslet pedig már nem nagyon volt a zenekar iránt. Egy koncertet pedig akkor érné meg sportcsarnokban, vagy művházban megrendezni, ha van 4-500 fizető ember, mert ha ez nincs, akkor csak veszteségesen tudsz kijönni a koncertből, ez pedig a zenekarnak már nem volt jó. A klubkoncertek pedig még csak nagyon kezdetlegesen működtek. A Moby Dick pedig – ahogy apám szokta mondani – egy „pódiumzenekar” volt, és a klubokban annyira nem éreztük otthon magunkat. Most már megtanultunk ott játszani, hiszen a szükség nagy úr, de ma már vannak is olyan klubok, ahol lehet méltó módon játszani, és megfelelnek a minimum elvárásnak a maximalizmushoz képest, ami minket mindig is jellemzett.   

HRM: A 2000-es évek eleji reunionkor eleinte Bertalan Balázs dobolt a Moby Dickben, és csak 2003-ban csatlakoztál újra a zenekarhoz. Mi volt ennek az oka?

Hoffer Péter: Mindössze annyi volt, hogy a zenekar már elkezdte szervezni a turnét, én pedig azt gondoltam kicsit önző módon, hogy megcsináljuk az új lemezt, és majd kijön jövő év tavaszára, és tavasztól elkezdünk koncertezni. Hiszen nekem még év végéig szerződésem volt a Thália Színházzal, mert a Jekyll és Hyde-ot játszottuk a musicalszínházzal. Onnan pedig csak szerződésszegés árán tudtam volna elmenni, ráadásul cserbenhagytam volna körülbelül 30 színészt, 28 zenészt. A következő évre viszont már nem kötöttem szerződést, később Mamóka, és Dörnyei Gábor volt a dobos.

HRM: Van-e személyes kedvenced a Moby Dick albumok közül, és ha igen, miért éppen az?

Hoffer Péter: Mindegyiket nagyon szeretem, még az első három lemezről is imádom játszani a dalokat, amelyek a közönség kedvencei, de én ugyebár a harmadik album után kerültem be. A későbbi albumok is tetszenek, talán azért, mert mindegyik egy kicsit más koncepcióval íródott, mindegyikben volt egy kis újdonság zeneileg. Szövegekben a Moby Dick nagyon következetes, és mindig ugyanazt a vonalat vitte tovább, de a zenében mindig volt valami más megközelítés, és ettől változatos.    

HRM: A feloszlás előtti utolsó lemezetek a ’Tisztítótűz’ volt, amely talán a diszkográfiátok „fekete bárányának”, megosztó lemeznek számít. Mai szemmel hogy látod ezt a lemezt, és az akkori „modernizációs” kísérleteteket?

Hoffer Péter: A Tisztítótűz nem egy sikertörténet, ha a lemezeket sorba raknánk, valószínűleg ez lenne az utolsó, szerethetőség szempontjából. Ez egy mellékvágányra futott dolog volt, de nekem egyébként akkor tetszett. Kicsit grunge-osabb hangzással próbáltunk kísérletezgetni. Egy kísérletezős lemez volt, ami nem sült el olyan jól. Talán így tudnám legjobban jellemezni.

HRM: A múlt hónapban jelent meg legfrissebb albumotok A Holnapok Ravatalán címmel. Hogy teltek a felvételek, és mennyire vagy elégedett a végeredménnyel?

Hoffer Péter: Egy eléggé markáns, puritán, és letisztult anyag, tele van ritmizációs érdekességekkel. Most is hárman írtuk a dalokat, Norbert most több számot írt. Tamásnál vettük fel az MD stúdióban, tehát hazai környezetben, ami szerintem mindenképpen jó dolog volt. Ez pedig lazább felvételi lehetőségeket hozott számunkra, nem kellett időre dolgoznunk. Más ez, mint amikor az embernek megmondják, hogy hány napja van feljátszani a számokat. A gitártémáknak most már nem csak a megírásában, hanem a feljátszásában is részt vettem, amit kimondottan élveztem, mert egyre jobban gitározok. (nevet)

HRM: Van kedvenced az új dalok közül?

Hoffer Péter: Van, de most nem tudnék külön nótát mondani. Berakom, végigpörgetem, és akkor vagyok jól. Szeretem egyben hallgatni. Az intro és az outro összeköti az egészet, szeretem ezeket az elején, és a végén meghallgatni, számomra így kerek.

HRM: Az új lemez munkálatai kapcsán azt nyilatkoztátok, hogy a több éves pihenő miatt talán a legfelszabadultabb lemezfelvétel zajlott idén. Most, hogy feltöltődtetek, mit várhatunk a zenekartól a következő években?

Hoffer Péter: Közben több projekt fut párhuzamosan, a Hungarica, illetve a Bloody Roots, amely a jövő év elején új albumot ad ki, és szerintem lehetséges, hogy a Hungarica is. A Moby Dick-kel azért nem szeretnénk az a „nagyon sok lemezt kiadunk egy év alatt” zenekar lenni, tehát valószínűleg most egy pár évig megint nem lesz új album. Azt viszont megbeszéltük, hogy már nem fogunk feloszlani soha többet, a Moby Dick örök és elpusztíthatatlan. Viszont arra sem fogunk törekedni, hogy megszakadjunk, és valószínűleg ez a felgyorsult világ hozta azt is, hogy a rajongók már most elkezdtek írogatni, hogy mikor jön a következő lemez. Lehet, hogy már elkezdünk dolgozgatni új anyagokon, de mi nem állunk be a mókuskerékbe, hanem szépen, a magunk ritmusában nyomjuk tovább. Arra készülünk, hogy jövőre fesztiválokon is be tudunk mutatni jó pár nótát az új lemezről, és az idei évnél sokkal intenzívebben fogunk koncertezni. Az új anyag nagyon aktuálisra sikerült mondandóját tekintve is, nagyon jók a szövegek, Pusztai Zoli előtt le a kalappal!

HRM: Az utóbbi években több provokatív klipet is forgattatok (Ámen, A demokrácia álarca). A Durván akár a vulkán-hoz direkt készült ilyen retro koncertklip?

Hoffer Péter: Igen, egy kicsit visszamentünk a gyökerekhez. A nóta is olyan, és a klip szerintem tök jól sikerült. Nem tudtam volna ehhez elképzelni akármilyen megtervezett, megírt forgatókönyvet. Ez így jó, ahogy van. Durván tarol, ahogy a koncertjeink! Ez a klip nagyon jól visszaadja a Moby Dick bulik hangulatát, és aki a koncertekről ismer minket, az tudja, hogy mi abban vagyunk igazán erősek.   

HRM: December 10-én jubileumi és lemezbemutató koncertet adtok a Club 202-ben. Milyen programmal és show-val készültök a bulira?

Hoffer Péter: A meglepetés maradjon meglepetés! (nevet) Jelenleg ott tartunk, hogy az új nótákat rakosgatjuk össze, mert szemben azzal, ahogyan régen a ’Fejfa Helyett’ idején heti öt próbát csináltunk, és tanítgattuk egymásnak a témákat, most mindenki feljátszotta a saját részét a lemezre, és ezeket elküldözgettük egymásnak. Az új számok még nincsenek összegyakorolva, mert most nem tartottunk olyan próbát, ahol mind a négyen összegyűltünk, így a lemezmegjelenés után kell az új dalokat összepróbálni, tehát most még ezekkel vagyunk elfoglalva.

HRM: Tervezitek-e CD, vagy DVD kiadását a buliról, mint a 25. jubileumi koncertnél?

Hoffer Péter: Ez most nem tud olyan kaliberű lenni, mint a 25. jubileum, mert a helyszín sem a PeCsa, és ezúttal szponzorokat sem kerestünk. De hangfelvétel mindenképpen készülni fog, de lehet, hogy képi anyag is. Ez még nincs lefixálva, de persze az ember szereti megörökíteni a dolgokat, tehát ezen vagyunk.

 

HRM: Az előző koncert egy elég nagy vállalkozás volt, és jó pár sztárvendéget is hívtatok. Most is hasonlóképp fog történni?

Hoffer Péter: Szerintem ez most inkább a Moby Dick-re fog koncentrálódni, amilyen puritán az új lemez, olyan puritán lesz a koncert is. Egy nagyon sallangmentes, tiszta, és erős Moby Dickbuli lesz, ahol egy nagyon jó műsort összeválogatva játszunk egy, a szokásosnál hosszabb koncertet.

HRM: Neked ez a koncepció, vagy az előző tetszik jobban?

Hoffer Péter: Én a zenekarban a változást képviseltem mindig is, nem szeretek ismételni dolgokat. Az én elvem, hogy legyen mindig egy kicsit más, és emiatt ez nekem most tetszik, mert ilyen még nem nagyon volt, hogy viszonylag kis helyen, testközelből tartsunk jubileumi koncertet. Egy olyan hangulat tud kialakulni, ami mondjuk egy arénában nem. Éppen ezért nekem ez a koncepció szimpatikus.

HRM: Véleményed szerint mik a sikeres dobossá válás kritériumai?

Hoffer Péter: Az egyik a szorgalom és a kitartás egyben, itt kezdődik. Emellett kell hozzá egy jó adag szerencse, és szükség van a zenére való jó rálátásra. Kell egy kicsit praktikázni, hogy az ember mikor, mit lép, és mit nem. Zenekarok tudnak úgy összedőlni, hogy rossz koncepcióval, és rossz hozzáállással viszonyulnak a körülményekhez. Zenekarok pedig naggyá tudnak nőni azzal, hogy csupán nagyon jó döntéseket hoznak, és nem is biztos, hogy épp az aktuális trendnek megfelelő zenét játszanak. De viszont mindig jókor, jót lépnek. Tehát szerintem ez a három dolog a mai világban a sikerhez vezető út. A régebbi időkben elég volt a kitartás, szorgalom, és talán egy kis szerencse. A szerencse mindig benne volt, prioritásban ez az első, de persze a kitartás és szorgalom elhanyagolhatatlan. Ma már tudatosan kell csinálni, és előre tervezni. Sok zenekar például már előre tudja, hogy hol lesz koncertjük jövő év augusztus 14-én. Tudni kell előre gondolkozni, ez a mai világ kihívása.

meszo