Első Hallásra - Október a szerkesztők és munkatársak fülével

Eltelt az (r)ocktóber is, már csak egy hónap és beköszönt a tél. Néhány igencsak kellemes lemezt fújt be az őszi szél a szerkesztőség ablakán, de akadt jónéhány átlagosnak mondható delikvens is az ehavi mérlegen. Látszik, hogy mi itten főleg a dallamosabb vonalat képviseljük, hiszen a világ jelenleg a Mastodon és a Machine Head hátsó felét nyaldossa, nálunk viszont csak az egyik végzett az élbolyban. Hiába, megosztó albumok, megosztó hangzásvilággal, ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy már most ez a két lemez az idei év kritikailag legfontosabb alkotása. Az élen szereplő lemez nem jelenthet meglepetést senkinek, hiszen eszenciálisan azt képviseli, amiről a Hard Rock Magazin szól, szegény Meat Loaf viszont bukott egyet.

7.9 – Astral Doors: Jerusalem
7.5 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
7.5 – Mastodon: The Hunter
7.5 – Iced Earth: Dystopia
7.4 – Haken: Visions
7.2 – Machine Head: Unto The Locust
7.2 – Almah: Motion
6.8 – Kimball/Jameson: Kimball Jameson
6.8 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
5.7 – Grand Design: Idolizer

Adamwarlock

10.0 – Mastodon: The Hunter
8.0 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
7.5 – Almah: Motion
7.5 – Kimball/Jameson: Kimball Jameson
7.5 – Astral Doors: Jerusalem
7.0 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
6.0 – Machine Head: Unto The Locust
6.0 – Iced Earth: Dystopia
6.0 – Haken: Visions
5.5 – Grand Design: Idolizer

Mastodon: Igazából nem sok hozzáfűzni valóm van. Minden hallgatással egyre jobb. Eddig az év albuma, igazi klasszikus.

Brainstorm: Ezt a lemezt egyszerűen csak jó hallgatni. Nem volt semmi probléma vele, a dalok megmaradtak. Egy tipikus metal album, ami a önmagában tud jó lenni, különösebb okoskodás nélkül. Mutatja, hogy a nyersen minőségi dolgok még mindig ütnek.

Almah: Elégedett vagyok. Így kell manapság metalt csinálni. Az Almah nem esett messze a heavy metal fájától: tudta keverni a modernebb ritmusképleteket a tradicionális dallamvezetéssel. Valami azonban még hiányzik, hogy bekerüljön a királykategóriába (azaz a 8 pont fölöttiek közé), de én úgy érzem, hogy a csapat ezt az akadályt is venni fogja a jövőben. Nagyon bíztató lemez.

Kimball/Jamison: Nem írnám le a párost, mint azt egyesek teszik. Egy sallangmentes, kellemes lemezt kaptunk tőlük, amit én szívesen hallgattam. Ezerszer leírtuk már ezer lemez kapcsán: nem fogja megváltani a világot, de ezt elég kevesen teszik manapság. Nekem tetszett ez a kissé sorozat-főcímes (khm…) világ.

Meat Loaf: Néhány zavarba ejtő pillanaton kívül én élveztem a fasírt új lemezét. Tény és való, hogy egy kicsit öblösebb gitárhangzást kikeverhettek volna, de a végeredmény szerintem a „tök rendben van” kategória. Az előző azért erősebb volt…

Astral Doors: Bennük még nem csalódtam soha.  Ez most sem történt meg, de néhol már kezdtem unni a koncepciót. Szerintem egy kis frissesség ráférne a csapatra, de ettől függetlenül még mindig óriási királyok.

Machine Head: Én máig nem rajongok ezért az „énekhangért,” és Machine Head lemezt a kezem ügyébe sem vettem, óvakodtam tőle mint a tűztől, ezidáig… Az első MH lemez, amit végig bírtam hallgatni, sőt egészen zseniális pillanatokat is találtam rajta. Ettől függetlenül az összkép még mindig nem tetszik…

Iced Earth: Mike barátom kritikájának szinte minden mondatával egyet kell értenem. A világmegváltás elmaradt, és kaptunk egy átlagosnak nevezhető lemezkét. Én még lejjebb is húznám őszintén szólva, de megtartóztattam magam, mert csalódottságból nem szeretek pontozni…

Haken: Most én leszek az a tetü, aki lehúzza a Hakent. Nagyon sajnálom, és tudom, hogy mindenkinek nagyon tetszik ez a lemez, de mellettem rendesen elment. Valószínűleg az én hibám: egyszerűen érzéketlen voltam mindennemű zenei és szövegi mondanivalója felé.

Grand Design: Nem mondom, hogy nem találtam benne néhány érdekes pillanatot, de a lemez nagy része dögunalmas volt. A hangzás pedig egyértelműen lefelé húzza.

Bazsa

10.0 – Mastodon: The Hunter
9.0 – Haken: Visions
8.5 – Astral Doors: Jerusalem
8.0 – Machine Head: Unto The Locust
8.0 – Iced Earth: Dystopia
7.5 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
7.0 – Almah: Motion
6.5 – Kimball/Jameson: Kimball Jameson
6.5 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
4.5 – Grand Design: Idolizer

Mastodon: Nem bonyolódnék bele „ez a Mastodon már nem az a Mastodon” jellegű vitákba, én nemes egyszerűséggel csak becsukom a szemem, és hagyom, hogy elragadjon ez a nagyon különleges, stílusokon, korszakokon és életérzéseken átívelő zenei áradat. Nem tudom még, hogy pontosan mi ez, de akarom, újra és újra és újra…!

Haken: Végtelenül egyszerű ember lévén sokkal jobban szeretem élvezni a zenét, mint megfejteni. A Haken anyagán azonban a kőkemény „matekozás” nem öncélú, hanem hangulatteremtő szándékkal van jelen, itt tehát a progresszív jelző abban az értelemben használandó, ami még zeneiséget, a „megfejtések” által érzelmi hatás kiváltására irányuló szándékot, és nem hangszer-maszturbációt jelent. Őrült – de nem céltalan – virgázás, melankólia (Opeth/Katatonia módra), posztapokaliptikus atmoszféra; mindezek tökéletesen elférnek egymás mellett ezen a mély, és egyben hihetetlenül izgalmas lemezen.

Astral Doors: Ez a lemez egy nagy nulla: a világon semmi olyan nem történik rajta, amit ne hallottunk volna korábban milliószor. És mégis működik. Miért? Mert a ’Jerusalem’ egy rettenetesen dögös és energikus, fém-szellemben megírt hard rock lemez, egy fantasztikus rock hang tolmácsolásában. Nils Patrik Johansson egymaga is elvinné a hátán a produkciót, de lendületben szerencsére a hangszeres szekció sem marad el mögötte. Néha talán túlságosan is sok a „stenk”, elsősorban a gitár-és a dobtémák tekintetében kicsit kapkodós a végeredmény. Legközelebb egy picivel több megfontoltságot szeretnék, de úgy, hogy még véletlenül se menjen ennek a pokolian imádható vadságnak a rovására!

Machine Head: Robb Flynnék ezzel a lemezzel sem kellemes délutáni teázásra invitálnak. Furcsa is lenne, hiszen őket éppen azért az ösztönből jövő, nyers düh miatt szeretjük, amiben szerencsére a ’Locust’ sem szenved hiányt.  Nem szabad elsiklani az intelligens megoldások és az egyre nagyobb teret hódító dallamok mellett sem, de azért mégiscsak a letaglózó erő áll a középpontban, mindehhez pedig természetesen lórúgással felérő, tökéletes hangzás dukál. A címadó tétel pedig számomra a hónap dala.

Iced Earth: A ’Dystopia’ jelentősége nem mérhető egy szimpla sorlemezéhez, mivel a zenekar túlélése érdekében kettős célt kellett maga elé tűznie: végleg pontot tenni az elmúlt évek folyamatos énekes-problémái végére, és egyben egy zeneileg is pokoli erős anyaggal előállni. Úgy gondolom, hogy Schaffer mester mindkét akadályt sikerrel vette, hiszen egy hamisítatlan, de ezzel együtt igen változatos dalcsokor született, Stu Block énekes pedig tökéletesen egyesíti az elődök jellegzetes stílusait. Néha talán túlságosan is. E tekintetben tehát biztonsági megoldás született, és bár régen tettek le ennyi klasszikus Iced Earth „slágert” az asztalra, azért remélem, hogy legközelebb – a schafferista diktatúra keretein belül – saját egyéniségét is megcsillanthatja majd az „új fiú”!

Brainstorm: Vitathatatlan, hogy a Brainstorm-műhelyben eddig kizárólag minőségi lemezek születtek, és most sincs ez másként. A zenei iránnyal sincs probléma: az europower dallamosságának és a US power szikárságának mesteri ötvözése hallható ezen a végig magas színvonalat megütő korongon is. Viszont sajnos hiányoznak az olyan kiugró, egyből rögzülő, „fémszívet melengető” himnuszok, mint korábban a Blind Suffering, a Highs Without Lows, vagy az All Those Words.

Almah: Furcsa kettősséget érzek a ’Motion’ hallgatása közben: egyfelől tele van jobbnál jobb ötletekkel, és bár van itt a panterás riffeléstől a metalcore-on és thrash zúzdán át a prog. metalig minden, mégsem esik szét egy szedett-vedett valamivé. Másfelől viszont képtelen közel kerülni hozzám, talán harapóssága ellenére is túlzott sterilsége, tervezettsége, átgondoltsága miatt. Az irány pedig alapvetően bíztató, már csak egy kis ösztönszerűség kellene hozzá!

Kimball/Jameson: Kellemes. Mi több, egészen megnyugtató muzsika ez, és valószínűleg igen gyakran költözik majd a műfaj kedvelőinek lejátszóiba, azonban engem nem nagyon tud lekötni. A profi zenei alap és a pazar gitárszólók előtt viszont le a kalappal!

Meat Loaf: Zeneileg kifejezetten fület bizsergető anyaggal állt elő az „öreg”, különösen a vendégszereplések sültek el érdekesen, de sajnos genetikailag van belém kódolva, hogy az efféle túlzottan színpadias, musicales előadástól felálljon a szőr a hátamon. A pontszám a minőségnek és az életműnek szól.

Grand Design: Na igen, itt látszik, hogy mekkora különbség is van másolás és másolás között: míg az epigonizmus az Astral Doors esetében egy kifejezetten élvezetes lemezt eredményezett, addig az ’Idolizer’ nem több egy szabályosan irritáló, semmitmondó, színtelen-szagtalan iparosmunkánál. Ezzel együtt – ha éppen egy klasszikus sincs a háznál – retro-rock partykhoz kiváló. Hogy a leopárd/kígyó/skorpió enné meg…! 

Jocke

9.0 – Astral Doors: Jerusalem
8.0 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
7.5 – Kimball/Jamison: Kimball Jamison
7.0 – Iced Earth: Dystopia
7.0 – Almah: Motion
7.0 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
6.5 – Machine Head: Unto The Locust
5.0 – Haken: Visions
4.0 – Mastodon: The Hunter
4.0 – Grand Design: Idolizer

Astral Doors: Nagyon kellemes meglepetés volt nekem az Astral Doors legújabb korongja – az is igaz, hogy sokáig fenntartással kezeltem őket és főleg NPJ énekest (a Dio-ízek miatt), és ezáltal nem igazán szerettem a korábbi lemezeket. A Jerusalemen viszont nincs gyenge pont, a Child Of Rock 'n' Roll, Suicide Rime, Jerusalem hármas iszonyatosan üt. Nálam az év egyik favoritja.

Brainstorm: Kissé puhult a zene az előző albumokhoz képest, de a dallamosabb vonalat kifejezetten élvezem. Van rajt egy-két felejthető pillanat, ez tény, de még mindig a saját maguk által felállított léc felett táncolnak, amit manapság nem sok zenekar mondhat el magáról.

Kimball/Jamison: Nem vagyok egy AOR-zabáló, de a két öreg szerintem még mindig jól tolja. Nekem bejöttek Kiske és Sommerville, valamint Lande és Allen duettjei is, de azért nem árt vigyázni az ilyen zenével, mert sok hallgatás után gyomorrontást okoz.

Iced Earth: Az Iced Earth-nek annyi tagcseréje volt 25 év alatt, mint talán semelyik más zenekarnak – ez pedig nálam hatalmas negatívum, mert egy szál gitárosba nehéz kapaszkodni. Ettől mondjuk a végeredmény nem rossz, sőt... egész metal.

Almah: Kicsit csaltam, mert csak második hallásra kezdett bejönni az Almah zenéje. Ez volt az első lemez, amit hallottam tőlük, de azt hiszem, meggyőztek; a Motion friss, erős, élettel teli, hasonlóan erős színvonalú dalokkal.

Meat Loaf: Na ő sem ma kezdte, simán beillene Kimballék mellé. Alapvetően tetszik, amit csinál, és a Hell In A Handbasket is kellemes kikapcsolódást jelentett. Nyilván nem tépi le a fejed, de hát hol baj ez?

Machine Head: Aki alapból nem thrash-kedvelő, annak mondhatnak akármit. A Machine Headbe mindig csak néha-néha hallgattam bele, most sem tudtam teljesen végigtolni, de nem lenne fair lepontozni őket, mert nem egy kutyaütő brigádról van szó. A szöcske viszont többekkel ellentétben nagyon bejön (na jó, sáska).

Haken: Amikor megláttam, hogy laza 10-20 perces dalokkal dobálózik a Haken, csak néztem. A prog anyagok nálam szintén a maximum párszor hallgatható kategória, a brutál hosszú címadón meg majdnem elaludtam, pedig aztán vannak rajta keményebb részek is, nem csak az álomport szórják két marokkal.

Mastodon: Fájdalmas sóhaj (korábbi találkozásaink okán). Play gomb. Fél perc után pause. Ezek már megint jönnek a súlyos mamutgyakós stoner zenéjükkel. Amúgy is úgy néznek ki a csávók, mintha a kőkorszakból léptek volna ki – de hát ne foglalkozzunk már a külcsínnel! Igen ám, csak az a baj, hogy a belbecs miatt szintén nem lesznek agyonpontozva. A The Hunter meg többet nem lesz hallgatva...

Grand Design: Egy skandináv enteriőr brigád gitárt ragadott és Def Leppard üzemmódba kapcsolva albumokat kezdett kiadni? Nem egészen, de abban biztos vagyok, hogy most találkoztam velük utoljára. Ahogy hallgatom őket, bájos szőke boygroupot képzelek el, villódzó retro-diszkógömbök alatt ugrabugrálva.

Meszo

9.0 – Haken:Visions
8.5 – Astral Doors-Jerusalem
7.5 – Iced Earth: Dystopia
7.0 – Grand Design: Idolizer
7.0 – Kimball/Jamison: Kimball/Jamison
7.0 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
7.0 – Mastodon: The Hunter
6.5 – Almah: Motion
6.5 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
6.0 – Machine Head: Unto The Locust

Haken: Íme, az élen egy olyan zenekar, akiket a rovat kapcsán hallottam életemben először, de nem utoljára! Visions című alkotásuk egyszerűen maga a csoda! Kőkemény riffek, sodró lendület, szédületes hangszeres villogások, parádés hangszerelések, leheletfinom dallamok, minden, ami szem-szájnak ingere! A sors iróniája, hogy a listából Őket hallgattam legutoljára… Már alig várom a folytatást! (9 pont)

Astral Doors: Nekem nagyon tetszett ez az album. Izmos gitárriffek, nagyívű, heroikus refrének, és egy kirobbanó hang! Mindez persze még kevés lenne jó dalok nélkül, azonban ahogy a Seventh Crusade elkezd vágtatni, nem lehet kétségünk afelől, hogy azok is megvannak! Mivel legutóbbi albumuk óta a nagy pédakép, Ronnie James Dio eltávozott közülünk, ezért a csapatnak most már egyértelmű feladata az örökség ápolása, ami ilyen albumokkal megvalósítható! (8,5 pont)

Iced Earth: Akikről nem gondoltam, hogy bronzérmesek lesznek…Bár az Iced Earth zenéje nem kifejezetten az én műfajom, Dystopia című albumuk jó eredményeket ért el nálam, és az újonc, Stu Block énekteljesítményéről is csak elismeréssel nyilatkozhatok. Hogy mennyire sikerül pótolnia Matt Barlow hiányát, annak eldöntése az ősrajongók feladata, azonban az tény, hogy az énekes sokszor megszólalásig elődjét idézi. (7,5 pont)

Grand Design: Def Leppard 2.0! Ez volt a legelső gondolatom az album meghallgatása után, és ezzel talán majdnem mindent elmondtam. Kétségtelenül erős anyaggal van dolgunk, azonban a klón érzés annyira erős, hogy az ember egy másodpercre sem tud elvonatkoztatni a legendás brit zenekartól. Így pedig bármennyire is sajnálom, erre az albumra nem tudok hét pontnál többet adni. (7 pont)

Kimball/Jamison: Kellemes melodikus rock anyag, mindenfajta meglepetés nélkül. Sajnos az albumon nyújtott teljesítménye alapján sem Bobby Kimball, sem Jimi Jamison nem tagadhatja le a korát. Mivel azonban mindkét úriembert nagyon kedvelem, ezért tiszteletem jeléül a hetes alá nem merészkedtem a pontozáskor.  (7 pont)

Meat Loaf: A legnagyobb jóindulattal sem vagyok Meat Loaf szakértőnek mondható, így csak egy nem túl informatív véleményt tudnék formálni jelen albumáról. A kritikus kamuzásától viszont inkább kíméljük meg a kedves Olvasókat, és ezúttal álljon itt a nyers pontszám, magyarázatok nélkül! (7 pont)

Mastodon: Elsőre kissé idegenkedve hallgattam, majd szép lassan befogadtam a Mastodon muzsikáját. Az biztos, hogy nem egyszerű zenével van dolgunk, de ezzel együtt a hónap egyik legérdekesebb produkciójával. (7 pont)

Almah: Először még izgalmasnak tűnt a nagyívű dallamok betonkemény riffekkel való összeházasítása, azonban sajnos az összkép unalmas. Túlzottan egy kaptafára írodtak a dalok, és azok riffjei, ezáltal alaposan el tud fáradni a hallgató, és velem is ez történt. Ez az alma nem ízlett… (6,5 pont)

Brainstorm: Hogy őszinte legyek, eléggé untam a lemezt. Untam az egysíkú dallamokat, és a szögletes, germán zakatolást, ami már félúton ásításra késztetett. Azért remélem, hogy esetleg nem miattam fog ismét kijönni a 6.66 átlag, ahogy két évvel ezelőtt történt… (6,5 pont)

Machine Head: Sajnos minden elismerésem mellett ez az album nálam bukta, de erről a legkevésbé sem ők tehetnek. Zárójeles megjegyzésemmel még tovább rontanám a helyzetet, miszerint az album végén lévő két feldogozás miértjét nem igazán értem. Azért a pontszámommal nem szeretném lehúzni őket a sárga földig… (6 pont)

MMarton88

8.0 – Iced Earth: Dystopia
8.0 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
8.0 – Machine Head: Unto The Locust
7.5 – Kimball/Jameson: Kimball Jameson
7.0 – Grand Design: Idolizer
7.0 – Haken: Visions
6.5 – Almah: Motion
6.5 – Astral Doors: Jerusalem
6.0 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
5.5 – Mastodon: The Hunter

Iced Earth: Nagy adag szekpticizmussal álltam az új Iced Earth koronghoz, bármi történjék is, mindig Matt Barlow marad az Iced Earth „igazi” énekese. Ennek ellenére az új srác borzasztó tehetséges, és profi, jól áll neki ez a zenei világ. A muzsika pedig hamisítatlan Iced Earth, remek riffekkel, bitang refrénekkel... de azért az előző lemez fáradságát még mindig lehet rajtuk érezni. A pontszámba tessék belevenni legalább egy pontnyi szubjektív rajongást, akárcsak...

Brainstorm: ... a Brainstorm esetében is. 🙂 Az évek során erőteljesen bedallamosodott német fogat nem pályafutásuk legjobbját hozták össze (ezúttal sem), de mind a stílus, mind a formáció lelkes híveként nagyon szimpatikus, élvezetes kis hallgatnivaló ez, sok-sok erős pillanattal.

Machine Head: Vagy tíz éve nem hallgattam lemezen Machine Headet, megleptek rendesen. Modern, durva, mégis fülbemászó, és brutális fémzene. A lassan kivonuló nagyöregek (Priest, Maiden, AC/DC, Deep Purple) helyére ilyen bandák kellenek, remélem eddig parádés karrierjük csillaga továbbra is emelkedőben lesz. A lemez egyetlen hibája, hogy a 7 dal talán egy picit azért kevéske. 

Kimball/Jameson: Meglehetősen ciki, hogy ez a 80-as éveket idéző poplemez bejön bárkinek is 35 esztendős kor alatt, de most mit csináljak, telepakolták a nagyöregek remek melódiákkal. Aki szereti a dallamokat, (és nem kell hánynia az AOR szó hallatán) mindenképpen füleljen bele.

Grand Design: Azért ennyire pofátlanul nyúlni a Def Leppardot nem mindennapi fantáziátlanságra vall. Persze a végeredmény ütős, meg a számok is jók, csak hát a Pyromaniát, meg az Adrenalizet már megírták 20 éve. Ha ilyen muzsikára lesz kedvem, majd felteszem azokat a korongokat, ezeket a suhancokat megtessék elzavarni turnézni a Machine Headdel, hátha szívnak magukba egy kis kreativitást.

Haken: Progmetal. Tetszetős. Adok rá egy diplomatikus hetest... egy hallgatás ehhez a koronghoz nem elég.

Almah: Durvább power metal. Ha egy kicsit fogósabb lenne, még élvezetesnek is tartanám, így sajnos csak sablonos.

Astral Doors: Kevésbé durva power metal. Ha egy kicsit fogósabb lenne, még élvezetesnek is tartanám, így sajnos csak sablonos.

Meat Loaf: Annak ellenére, hogy kicsit már fölötte is eljárt már az idő, Meat Loafot mindig jó hallgatni. Rengeteg szín, játék, érzelem... bár ez a korong nem az életmű koronája lesz. Kicsit túlságosan is sokmindenbe belepróbálkozik, a végeredmény pedig kissé kaotikus... és hát lehetne egy hangyányival rockosabb is.

Mastodon: Nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel a koronggal. Nem az én zeném, nem az én  világom. Sem a hangulata, sem a dallamai, sem a hangszerelése... elment mellettem.

Tomka

9.0 – Machine Head: Unto The Locust
8.5 – Haken: Visions
8.5 – Mastodon: The Hunter
8.5 – Iced Earth: Dystopia
8.5 – Almah: Motion
7.5 – Meat Loaf: Hell In A Handbasket
7.5 – Astral Doors: Jerusalem
7.0 – Brainstorm: On The Spur Of The Moment
6.0 – Grand Design: Idolizer
5.0 – Kimball/Jameson: Kimball Jameson

Machine Head: Hiába lett „populárisabb” a gépfejek zenéje, piszok jól áll nekik az agyzsibbasztó durvulatok és az ütős dallamok ilyetén ötvözete. Mestermunka!


Haken: Ha az ’Aquarius’ egy félig beváltatlan, ám nagyszerű ígéret volt, akkor a brit prog.zenekar – akit a netes sajtó amolyan messiásként üdvözölt a színtéren – beért a ’Visions’-szal. Kiegyensúlyozottabb, direktebb dalok, ragadósabb melódiák, tökéletes hangszeres villantások és éteri, a debütnél szomorkásabb hangulat jellemzi a lemezt. Akinek nem tetszett az új Dream Theater lemez, a ’Visions’-szel nyugodtan vigasztalódhat!

Mastodon: Ha a Mastodon nem is a metal világ messiása, mint sokan túlzóan hinni szeretnék, kétségtelen, hogy a kortárs zenekarok közül az egyik legegyedibb hangot ütik meg, ez pedig már önmagában nem kis fegyvertény. Habár a ’Crack The Skye’-t véleményem szerint nem sikerült felülmúlniuk a ’The Hunter’-rel, szimpatikus ez az elborultabb, stoneresebb atmoszféra, ami beitta magát a dalokba.



Iced Earth: A fene se gondolta volna, hogy az utóbbi két lemez után a ’Dystopia’ is megosztó lesz, pedig a ’Horror Show’ óta talán ez a legjobb alkotásuk. Gyilkolnak ezek a dalok, az old school IE-hangulat nagyon ül, a slusszpoén pedig az, hogy Stu Block Matt Barlow-t is legalább olyan jól játssza el, mint önmagát.

Almah: Lásd a kritikát.

Meat Loaf: Bevallom, elfogult vagyok a mesterrel szemben, de ez a kiadványa felemás érzéseket keltett bennem: a hagyományos eresztései újfent tökéletes hatásmechanizmussal működnek, viszont pár dal egyenesen kiakasztó (a Mad Mad World rappelése, vagy a tisztességesen elszúrt California Dreamin’ átirata). Összességében kellemes hallgatnivaló, amin néha átsüt Meat Loaf énekesi zsenije.

Astral Doors: Az Astral Doors megelőzte a korát: már 2003-ban azt a retro ízű zenét tolták, ami mostanában annyira divatos, csak ők nem a NWOBHM vonalat koppintották, hanem Dio munkásságát. A ’Jerusalem’ 180 fokos visszakanyar a debütlemezhez, elhagyja a metalosabb fordulatokat: nyers ösztönrock egy gigatorokkal. Se több, se kevesebb.

Brainstorm: A Brainstorm hiába még mindig az egyik legjobb koncertzenekar a power színtéren, Andy-ék mégis lemezről lemezre alulmúlják magukat az utóbbi időben. Talán még sablonosabb lemez, mint a ’Memorial Roots’ volt, de stílusában még így is korrekt.

Grand Design: Ez is „korrekt”…

Kimball/Jameson: Hiába, a szerelmesek elég unalmasak tudnak lenni, a szerelmes dalok nem kevésbé… Csak a két énekhang viszi el a produkciót, a többi tömény, hupilila nyálgiccs – annyira megható, mint a kerti törpék szerelmi bánata.