Vadnak született szelí­d motorosok - Steppenwolf életmű I.

Valahányszor a rockzenét kedvelő közönség visszanéz a múltba, dilemmával találja magát szemben a szeretett stílus megalapításának környékén. A konkrét problémát az okozza, hogy a hagyományosan elfogadott négyes alapbrigád, a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Uriah Heep és a Black Sabbath mellett egyértelműen vannak más, szintén a stílus alapjait lefektető előadók, akikről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A felsorolásba bőven beférne a nemrég alaposan kivesézett The Who, a gitáros sztereotípiákat megteremtő Jimi Hendrix, és jelen írásunk tárgya, az amerikai/kanadai Steppenwolf…

Mielőtt rátérnénk a lényegre, végezzünk egy gyors áttekintést a hard rock/heavy metal előtörténetével kapcsolatban. Az nyilvánvaló, hogy a gyökerek egészen a hatvanas évek legelejéig vezetnek vissza. Gondoljunk csak a Beatles Twist and Shoutjára, melyben Lennon úgy énekel, akár egy évtizeddel később a legnagyobb rock torkok (bár nem szándékosan), később a másik dalukra, a Ticket To Ride-ra, amit szintén Lennon az első heavy metal dalnak nevezett egy interjúban, de emlegethetnénk még tőlük a Helter Skeltert, Come Togethert, I Want You-t is. Ugyan így a Who gyors, hangos, „hörgős” zenéjét (lásd. az életművek blokkban), a Kinks pre-hard rock nótáit, és természetesen a Steppenwolf első lemezét, mely 1968-ban már vetekedett a néhány évvel későbbi Deep Purple hangzással, dinamikával és keménységgel.

Mivel jelen írásunk nem a szálak felgöngyölítésére helyezi a hangsúlyt, a műfajtörténeti fejtegetéssel itt meg is állnék, és áttérnék a lényegre, a legősibb amerikai kemény rock banda tanulmányozására.

Történetünk az 1965-ös év elején, Torontóban kezdődik, ahol a Jack London and the Sparrows névre hallgató formáció felveszi soraiba Dennis Edmonton gitárost, testvérét, Jerry Edmonton dobost, és Nick St. Nicholas basszistát. Az így létrejövő gárda a brit invázió egyik zenekara lesz, akik sikeresen koppintják a keletről érkező angol zenekarokat. Együttlétük azonban tiszavirág életű lesz, hiszen Jack London távozik a zenekarból, így a srácok The Sparrows néven folytatják tovább. Ekkor csatlakozik hozzájuk a több hangszeren is játszó, később kiváló zeneszerzőnek bizonyuló John Kay és Goldy McJohn billentyűs. Előbbi zenész Németországban született, és korábban folk énekesként próbálta fenntartani magát.

A csapat ezután szeptemberben debütál élőben, majd szép lassan meghódítják maguknak a kanadai és a new yorki klubéletet. Éjszakánként óriási koncerteket adnak, ahol immáron felkeményített blues zenével veszik le a közönséget a lábáról. A következő két évben a tagság állandó marad, és 1966-ban szerződést kapnak a Columbia Recordstól, ám megjelenő két kislemezük, az Isn’t It Stranger és a Down Goes Your Love Life nem érnek el jelentősebb sikereket.

1967-ben a banda változásokra szánja el magát. Székhelyüket Kaliforniába helyezik, és a jövőben San Francisco és Los Angeles között ingázva próbálják magukat megkedveltetni az amerikai közönséggel. Sikeresen lépnek fel a Doors oldalán is, de vendégeskednek a Steve Millers Band koncertjei előtt is. Végül Dennis Edmonton gitáros és Nick St. Nicholas úgy dönt, otthagyja a zenekart, és szólóban próbál meg sikereket elérni. Edmonton ezután a Mars Bonfire alkotói álnéven működik a zenei életben, a két bandatag helyettese pedig Michael Monarch, és Rushton Moreve lesznek, akik mindketten amerikaiak, tehát a zenekar is kanadai/amerikai projektté válik.

A banda számára a fordulat 1967 végén következik be, amikor John Kay úgy dönt, megváltoztatja csapatának nevét. A Sparrows ezentúl Steppenwolf néven fog működni, első alkalommal pedig éppen a híres Whisky-A-Go-Go színpadon használják ezt a nevet. Az új címet egyébként Hermann Hesse regénye inspirálta.

Ezen a néven adták ki két legújabb kislemezüket, az A Girl I Knew-t és a Sookie Sookie-t, melyek azonban újabb bukásnak bizonyultak. Ennek ellenére az ABC Dunhill lemezkiadó bizalmat szavazott az elementáris erejű bandának, így 1968 januárjában megjelentethették debütáló albumukat, az egyszerűen ’Steppenwolf’ névre keresztelt lemezt.

Az album kifejezetten jól nyitott, hiszen a rock lemezek listáján egyből a hatodik helyre ugrott fel, ami kezdő zenekartól igazán szokatlan dolog volt. Az igazi nagy dobás azonban a Born To Be Wild című dal lett, aminek a kislemeze egészen a második helyig jutott. A nóta keletkezése jóval az 1967-es stúdió sessionök elé nyúlik vissza, hiszen a dalt még Mars Bonfire szerezte, míg a bandában zenélt, és az ős Sparrow koncerteken is felhangzott, igaz, Bonfire még balladának álmodta meg a szerzeményt. A végső változatot a zenekar önállóan gyúrta át arra a kemény formátumra, amit ma is ismerünk. Külön érdekessége a nótának, hogy felhangzik benne a „heavy metal” szókapcsolat, igaz, még nem abban az értelemben, amiben ma használjuk.

A gárda által elkönyvelt sikerek elegendőek voltak ahhoz, hogy az ABC kiadó továbbra is pénzt öljön beléjük. Az év közepén újra munkába állították őket, hogy még októberben kiadható váljon a folytatás, melynek egyszerűen a ’The Second’ címet adták.

Az új dalok szerzőinek sorában még mindig ott volt Mars Bonfire, viszonya a zenekarral azonban inkább volt baráti, mintsem ellenséges. Az új lemezre már nem kevés pszichedelikus, drogoktól fűtött téma is került, a legnagyobb sláger pedig a Magic Carpet Ride lett, melyet Kay és Moreve közösen szerzett. Az új lemez októberi megjelenése után 1969-ben került fel a Billboard listára, akkor azonban meg sem állt a harmadik pozícióig.

A zenekar számára a felemelkedés időszaka azonban csak ezután következett. 1968-ban megkereste a bandát a Peter Fonda és Dennis Hooper által jegyzet Easy Rider című film alkotói gárdája, és két dalukat, a Born To Be Wildot és a The Pushert szerették volna felhasználni készülő filmjükhöz, mely a maga korában tabudöntögető különlegességnek ígérkezett. A zenekar tagjai nem ellenkeztek, így az 1969-ben megjelenő kultikus mozifilm kulcsjeleneteiben ez a két dal hangzott fel…

A Steppenwolf gyakorlatilag ezzel került fel arra a képzeletbeli dobogóra, ami mindmáig a legmagasabban helyezkedik el az életművükben. A Szelíd motorosok gyakorlatilag egy kultikus korrajz lett a hatvanas évek végéről, annak pedig szimbolikus jelentősége van, hogy ezt a korszakot a filmben a Steppenwolf dalaival festették alá. Ezzel a motoros életmódnak, a szabadságnak, és kicsit a hippi útkeresésnek is az egyik jelképe lett a Born To Be Wild, ami rögtön a rockzene történetének egyik mérföldkövévé is vált.

Az első két lemezt követően a banda újra mozgásba lendült, ám a zenekar összetételében változások következtek be. Rushton Moreve basszista az év elején kilépett a csapatból, és bár egy időre Rob Black vette át a helyét, a pozíciót végül Nick St. Nicholasra osztották ki, aki ekkorra elégelte meg a pihenőidejét. Bár Nicholas az ősidőktől fogva együtt zenélt a többiekkel, hivatalosan csak ekkortól tekinthető a Steppenwolf aktív tagjának.

Aktív dalszerzői közreműködésével a csapat harmadik albuma inkább könnyedebb hangvételű, rövidebb nótákkal lett teleszórva, amik közül a Rock Me című tétel tekinthető a kulcsnótának, hiszen a tízedik helyet szerezte meg a Billboardon – az It’s Never Too Late, amit Kay mellett Nicholas jegyez, tulajdonképpen megbukott kislemezként. Összességében a teljes album a hetedik helyet érte el, ami némileg visszaesést jelentett az előző két lemezhez, és az Easy Rider film körüli felhajtások utáni állapotokhoz képest.

Az album munkálatainak befejezése után a banda köreiben újabb tagcsere ment végbe – ezúttal Michael Monarch gitáros távozott a zenekarból – helyettese Larry Byrom lett. Ez a tagcsere már előrevetítette a gárda zavaros jövőjét, ugyanis a Steppenwolf az elkövetkező években szinte folyamatosan cserélgette a legénységét, váltogatva a klasszikus felállás tagjai és különböző, külsős vendégzenészek között.

Byrom azonban egyelőre jó választásnak bizonyult, hiszen az év közepén felvételre kerülő negyedik lemezükön, a ’Monster’-en dalszerzőként is közreműködött. Az új album karakteresen elfordult elődjétől: mindössze hét számot tartalmazott, a hossza is alig harminc percre rúgott, viszont kőkemény politikai állásfoglalás volt hallható a lemezen. A banda azelőtt és azóta sem készített ennyire politikus hangvételű anyagot, a rossz irányválasztást pedig a lemez és a kislemezek Billboardos helyezései is tanúsították. Talán nem is véletlen, hogy ez volt az utolsó stúdiólemez, amin Gabriel Mekler producer közreműködött…

A zenekar karrierjének további vizsgálata előtt feltétlenül meg kell emlékeznünk arról a Gabriel Mekler nevű producerről, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a heavy metal kultúra megalapozásában. Az izraeli születésű, zongoristának tanult Mekler a Dunhill kiadó alkalmazottja volt, és a korai időkben rendkívül sokat tett a Steppenwolf karrierjéért – többek között ő segített a zenekarnak megalkotni a Born To Be Wild zenei alapjait is. Mekler azon producerek nem túl népes táborához tartozik, akik George Martinhoz, vagy Phil Spectorhoz hasonlóan tevékenyen részt vettek a kezük alá dolgozó zenekarok munkájában, az alkotói folyamattól egészen a lemez megjelenéséig. Ennek megfelelően egészen az 1969-ben megjelenő ’Monster’ című lemezig aktív dalszerzőként is közreműködött a zenekar munkájában.

Folytatása következik…

Szerző: TShaw