Az istenek is pótolhatóak: Firewind, Wolf - Bécs, ((szene)), 2011.09.22.

írta Hard Rock Magazin | 2011.10.01.

Már akkor számí­tásba vettem egy bécsi utat, mikor kiderült, hogy a Firewind az új lemez európai turnéjával elkerüli hazánkat, mivel a 'Premonition' turnéja óta nem láttam kedvenc görögjeimet. Mikor később bejelentették, hogy Apollo Papathanasio, a zenekar énekese családi problémák miatt nem tud részt venni a turnén, és helyette egy megatorok - és nem mellesleg az egyik kedvenc énekesem -, Mats Levén jön velük, akkor megpecsételődött a sorsom.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert a felvezető banda sem volt gyenge, sőt! A svéd Wolf zenekar nem ma kezdte a pályát, de eddig valahogy nem találkoztam velük, mindenesetre remélem, a következőre már nem kell 16 évet várni. Nagyon jó kis buli volt, kellően felpörgetett a bő fél órás előadás, ráadásul egy kis időutazást is átéltem közben. Szí­ntiszta fémzenét kaptunk kellően megtámogatott vokálokkal, látványosan pózoló és a szakmájukat kiválóan értő zenészekkel.

Nem kell feltalálni ahhoz a spanyolviaszt, hogy valaki jó zenét játsszon: itt-ott hallható, hogy a svédek kiknek a lemezeit hallgatták sokat, többször az Accept - Judas Priest páros neve ugrott be. Mégsem nevezném kópiabandának a Wolfot, csak azt a jófajta heavy metal vonalat hozták, amit az emlí­tett bandáktól megszokhattunk. Mivel idén áprilisban jelent meg a zenekar új lemeze, természetes volt, hogy elővesznek pár tételt a friss korongról, szám szerint három dalt hallhattunk a 'Legions of Bastards'-ról.

Niklas Stalvind énekes-gitáros hangja és sikolyai a fiatalkori Rob Halfordot juttatták eszembe, de szerencsére nem egy Halford-imitátorral volt dolgunk. Nagyon tud a srác, és közben iszonyat jó kis riffeket pakolgat maga alá. Persze ügyes társak nélkül ez a koncert egy unalmas magamutogatás lett volna, de a banda minden egyes tagja maximálisan teljesí­tett. Számomra Richard Holmgren dobos volt még nagyon meggyőző, mert amellett, hogy folyamatosan járt a két keze, szinte megállás nélkül vokálozott. Sőt, az egyik számban a refrént konkrétan ő üvöltötte a mikrofonba, miközben hibátlanul püfölte a főzenekar szerkóját.

A fennmaradó két bandatag is nagyon odatette magát, folyamatosan cserélgették a pozí­ciójukat és igen gyakran a közönségnek is játszottak, mivel amikor kiálltak a két oldalsó mély ládákra, a Szene kis méretei miatt szinte tapintható volt a gitárosok "szerszáma", amit páran meg is tettek az első sorból. Simon Johansson gitáros-vadember - Jack Frostot juttatta eszembe, csak szőrösebb kiadásban - szí­npadi produkciója alapján fel sem tűnt volna, hogy pár héttel ezelőtt lépett be a bandába és még ismerkedik a zenekarral. A legvidámabb bandatag Anders Modd basszeros volt ezen az estén, a tagbaszakadt svéd fickó folyamatosan mosolygott, és ez a jókedv gyorsan átragadt a közönségre is.

A Voodoo alatt a publikumot is kellően megénekeltették, de az igazi beindulás a záró Speed On c. himnuszuk során történt. A koncert alatt nem egyszer kaptam elő nem létező léggitáromat és pengettem vadul, úgyhogy igen jól éreztem magam, még úgy is, hogy előzetesen nem voltam képben a bandát illetően. De ezek után az biztos, hogy ha bárhol láthatom őket, nem alattuk fogok kajáért és üdí­tőért mászkálni!

Setlist: Evil Star / The Bite / Full Moon Possession / Voodoo / Hail Caesar / K121 Kursk / Skull Crusher / Speed On

Előzetesen nagyon vártam, hogy Európa egyik legjobb triumvirátusa milyen összhangban fog játszani az este folyamán, illetve mennyire lesz furcsa Apollo után más hangjával hallani ezeket a bombasztikus slágereket. Ha a tavaszi Kamelotos énekescsere minőségi váltásnak számí­tott, akkor azt kell mondjam, hogy ezúttal még fokozták is a minőséget. Amiket Mats énekelt, attól leesett az állam. Nem szeretném Apollot kicsinyí­teni, hiszen igen eltérő karakter a két hang, de szerintem Levén hangja magasabb ní­vót képvisel. A koncertet kezdő újlemezes nyitónótánál még várta az ember a picit rekedtesebb görög hangot, í­gy első pillanatra furcsa volt Mats élesen tiszta hangja, de egyből levett a lábamról...

Láttam őt már Pesten az At Vance frontembereként és a Therion "egyik" énekeseként, úgyhogy nem ért meglepetés. A közönséggel való kommunikációja még mindig a nullához közelí­t, illetve a zenekari szólók alatt is kellően bele tud szerelmesedni mikrofonállványába. Kell is bí­rnia a strapát a világ talán legmasszí­vabb állványának, mert Mats imádja kicsavart pózokban, teljes testével megterhelni szegény, vékony hangszertartóját. De a kommunikáció hiánya nem zavart különösebben, mert egy ilyen bulin nem is kell, hogy bárki is tartsa velem a kontaktot, mert nem akartam mást, csak pengetni ezerrel, megállás nélkül bólogatni, és teli torokból üvölteni a számokat. A koncert után pár napig nem is lehetett hallani a hangomat, és a fejemet is két kézzel kellett tartanom, mert úgy éreztem, az izomláztól rögtön leesik. Ez egy ilyen buli volt, csillagos ötös!

Az új lemezt kezdő The Ark of Lies megnyugtatott, hogy ezen az estén semmilyen gond nem lesz, és az énekescsere akár jót is tehet a zenekarral. Feltűnt, hogy a Mark Cross helyére érkezett Johan Nunez dobos cájgja sokkal visszafogottabb volt, mint elődjéé, de ez a serdülőkorú srácnak kinéző dobos maximálisan tudta helyettesí­teni neves elődjét. Szerintem a turné majd bebizonyí­tja a bandának, hogy komolyan kell számolni vele, és nem szükséges másik dobos után nézniük. Ráadásul amilyen fiatal a srác, a későbbiekben még könnyedén tudják a saját stí­lusukhoz alakí­tani játékát.

De térjünk át a szí­npad elején álló tagokra. Itt volt nekünk ugyebár Ozzy új gitárosa, korunk egyik legjobbja, Gus G, akit az elmúlt idők történései sem tettek beképzeltté és nem ruházták fel sztárallűrökkel, plusz a metal zenei szcéna multitalentuma, az egyszerre akár több hangszeren is zenélő gitáros-billentyűs isten, Bob Katsionis, ill. ne feledkezzünk meg a magabiztosan produkáló baszerosunkról sem (Petros Christo).

A másodikként elnyomott Head Up High alatt éreztem azt, hogy ez az impozáns zenészgárda az év egyik legjobb buliját fogja adni. Nem panaszkodni akarok, de néha nehéz a fotós élete, ha ilyen számot nyomnak tőle pár centire, és legszí­vesebben torka szakadtából énekelné a számot, de mégis "dolgoznia" kell. Mats teljesí­tményét nagymértékben növelte, hogy a zenekar különböző énekesekkel felvett lemezeinek minden dalát tökéletesen énekelte, harmadikként például a debütlemezen hallható Destination Forevert tolták el. Persze a zenekar is érzi, hogy a 2008-as albuma szinte tökéletesre sikeredett, és ezen a koncerten - ha emlékezetem nem csal - öt számot is elővettek róla.

Egyetlen negatí­vumot tudnék emlí­teni a koncerttel kapcsolatban: a kelleténél picit több volt az instrumentális szám. Ám a hangszeres szekció annyira zseniális, hogy egy percig sem unatkoztunk ezen részek alatt. Számomra a buli egyik csúcspontja a nem sokkal ezután következő Angels Forgive Me volt - én ezen a ponton lettem kész, pedig még csak az ötödik számnál jártunk. Hamarosan elérkezett Mats első hosszabb pihenője: a The Fire and the Fury alatt levonult a szí­npadról, és átadta a terepet a görög hármasnak. A szám elején hallható döngölés és a zenészek ezzel harmonizáló hajlongása zseniális képi és hangi élményt okozott. Bob Katsionis gyakran váltogatta hangszereit, bár nem egyszer gitárral a nyakában hozta a billentyűs szí­nezéseket. Hihetetlen, mit művel ez a pali, amikor éppen mind a két hangszerre szükség van: az egyik kezével penget, mí­g a másik villámgyorsan cikázik a billentyűkön, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Volt alkalmam már korábban is látni ezt a mutatványt, de nem tudok betelni vele, eszméletlen jól néz ki, és tökéletes technikai tudásról tesz tanúbizonyságot.

Gus G, mint mindig, most is tökéletes volt, ha kellett simán háttérbe vonult és átadta a terepet zenésztársainak, de ha szólókról volt szó, akkor kiállt és parádésakat pengetett. Az este folyamán egyetlen ballada hangzott el, a My Loneliness, ami természetesen gyönyörű volt - mi más lehetett volna, tényleg bitang erős lett az a lemez! Erre a turnéra elsősorban zúzós számokat válogattak össze: megtehették, mivel egy betonbiztos éles torok állt a mikrofonnál, vele szemben Apollo hangja inkább az érzelmesebb, középtempós dalokban érvényesül jobban.

A gyilkos Mercenary Man után megint a hangszeres szekció vette át a terepet, de ezúttal egy kis extrát is csempésztek az előadásba, amit sajnos ott nem, de remélhetőleg az Interneten majd láthatunk. Gus G gitárjára egy mini HD kamerát tapasztottak, ami igen különleges szemszögből vette fel gitárhősünk játékát, közben pedig Bob is csempészett egy kis varázslatot a számba. Egy rövid pillanatra egy törülközőt fektetett billentyűjére és gitárral a kezében azon játszott, tompí­tva az éles hangzást, majd Gus fellebbentette a fátylat, voilá! Az egyik legnagyobb kedvencemmel, a Tyranny-vel vonult pihenőre a zenekar, majd pár perc múlva Bob roadja vonult be a szí­npadra, és hosszasabb keresgélés után megnyomott egy gombot a mágikus billentyűn, mire a gép magától elkezdte játszani az Into The Fire akusztikus felvezetését. Hamarosan a szí­npadon termett a zenekar is, és belecsaptak a lecsóba.

Nagyon frankó kis ráadást adtak, és ami számomra meglepő volt, hogy az egész esti zakatolást egy lassabb tétellel zárták le, jelesül a Falling To Pieces-zel - a szám refrénjét még hazafelé is énekeltem, nagy "örömöt" szerezve ezzel a kocsiban. Valamit nagyon tudnak ezek a görögök, úgyhogy én már nem csak a "gorog joghurt" titkát szeretném megtudni, hanem azt is, mikor láthatom őket újra akár a görög isten, akár Mats vezetésével.

Setlist: The Ark Of Lies / Head Up High / Destination Forever / Kill To Live / Angels Forgive Me / World On Fire / The Fire And The Fury / Ready to Strike / Heading For the Dawn / My Loneliness / Mercenary Man / SKG / Till The End of Time / Tyranny /// Into the Fire / I Am the Anger / Falling To Pieces

Nehéz visszaadni, mennyire jó buli volt ez a bécsi este egy tökéletes formában lévő zenekarral, frissen bevett és beilleszkedett dobosával, és Európa egyik vezető énekesével. Egyik barátom a buli után viccesen meg is jegyezte, hogy Apollo jobban teszi, ha nem néz vissza Youtube-felvételeket erről a turnéról...

Mielőtt elhagytuk az épületet, még várt ránk egy kellemes sztori. Buli után ittunk még pár sört, vásároltunk a merch pultnál (ahol a Firewind-pólók külön-külön tasakba voltak becsomagolva), és pár ember várta a zenekart, hogy egy dedikálás vagy közös fotó erejéig összefusson valamelyik bandataggal. Ha már Mats ilyen közel jött hozzánk, úgy gondoltam, megpróbálok begyűjteni tőle egy dedikálást kedvenc magyar zenekarom friss albumára. Bő fél óra várakozás után még mindig nem történt semmi, úgyhogy Att barátom egyszercsak a backstage ajtajánál álló Firewind roadhoz ment elmesélni kik vagyunk, honnan jöttünk és miért is várakozunk. Az őr elment, majd visszajött, és "jelentette", hogy kiszemeltünk éppen zuhanyozik, de hamarosan kijön. Nemsokára nyí­lt is az ajtó, és Mats jelent meg, hangosan kérdezve, hogy hol vannak a magyarok? Váltottunk pár szót, "very nice guys-nak" nevezte a Wisdomos srácokat, emlékezett minden Pesttel kapcsolatos dologra, hogy járt itt az At Vance-szal, amikor a Brainstorm volt a főbanda, de a Therion-bulikat és a koncertek helyszí­nét sem felejtette el. Mikor rákérdeztem, hogy ennyire jó-e a memóriára, viccesen megjegyezte, hogy egy olyan koncerthelyszí­n nevét, mint a "Petofi Hall", megjegyzi, mert ritkán esik meg vele, hogy egy hí­res emberről elnevezett helyen lép föl. Végül a sztori és a felejthetetlen élmény mellett egy kuriózumnak számí­tó, dedikált Wisdom CD-vel és pár sztárfotóval a tarsolyunkban távoztunk Bécsből.

Képek és szöveg: Savafan Külön köszönet Dario Dumancic-nak és a Century Media Records-nak! További képek hamarosan a www.a-cslp.hu oldalon.

Legutóbbi hozzászólások