Welcome To Our Show!: Twisted Sister, 2011. 06. 09. Várpalota

írta szakáts tibor | 2011.06.15.

A Twisted Sister zenekarral való utolsó, hat évvel ezelőtti találkozásom óta újra felvirradt a nagy nap, ami most azért egy picit más volt. Hogy miért? Mert ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy egy Twisted Sister koncertért éppen Várpalotára kell utazni. Én személy szerint örültem ennek és nem csak azért, mert nem több száz vagy ezer kilométert kellett megtennem, hanem azért is, mert…

...egyre több vidéki fesztivál engedheti meg magának, hogy nemzetközi fellépőkkel színesítse a programját. És itt most elővehetnénk a vízfejű, főváros centrikus ország kérdését, de egyrészt nem a Hard Rock Magazin a megfelelő fórum ennek megvitatására, másrészt úgyis mindenki tudja ezt, mert sajnos már régi lemez. Sokkal inkább örüljünk annak, hogy vidékünk, ha lassan is, de felzárkózik és nemcsak gazdasági, de kulturális tekintetben is, aminek ékes bizonyítéka volt az 5. Pannónia Fesztivál nyitónapja, de korántsem annak nyitóórái, melyek bizony hagytak némi kívánni valót maga után. Éppen a délután öt órára meghirdetett sajtótájékoztatóra igyekeztünk, amikor a kapukban közölték velünk, hogy az ehhez szükséges bejutásra már többen várnak a szélső ablaknál. Nosza, semmi baj, még bőven időben vagyunk. Egy szimpatikus és kedves biztonsági őr elmondta, hogy ennél az ablaknál várnak a zenészek, a sajtósok, a nyereményesek és az elővételi jegyesek, de ne aggódjunk, álljunk ide félre, hogy az előttünk várakozó zenekart előre engedhessék, mert nekik már lassan színpadon kéne lenniük. Hát jó, legyen így.

Amíg a soromra vártam, néhányan a benzinkútig kanyargó végtelen kígyóból elmondták, ők jó előre megvették a belépőjüket, mégis 3 órája szobroznak, hogy megkaphassák karszalagjaikat az addigra metsző széllel érkezett hidegben. A mellettünk lévő három ablakban pedig, ugyan szintén nagy sorból, de viszonylag hamar lehetett jegyet vásárolni és bejutni a rendezvényre. Na, ezt volt, amit már én sem értettem. Nem azt kéne megbecsülni, aki jóval előre (jegyvásárlással) jelzi részvételét egy fesztiválon? Amíg ezen elmélkedtem és kezdtem sajnálni azokat a muzsikusokat is, akik dolgozni jöttek erre a napra mégis egy már oldalt is kanyargó sorban állnak, szólt egy hang, hogy én jövök. Erre persze az egyszeri sorban álló mit látott, hogy a csókos megy előre. Mit mondjak, kaptam hideget, meleget, még arra is gondoltam, felhívom szegény anyámat telefonon, hogy ne rohanjon egyből az ügyeletre a hosszú percekig tartó csuklásával, csak emlegetik éppen, 100 kilométerrel távolabb. Túljutva ezen a kis „kellemetlenségen” végre elértünk a sajtótájékoztató helyszínére, ahol megtudtuk, a zenekar még csak most indult el Budapestről, így van időnk felvenni a fesztivál feelingjét. Közben Bigfoot kolléga hívott a már említett ablaktól, hogy oly mértékben elszabadultak az indulatok, hogy Ő inkább nem keresi a konfliktust és hazamegy. Nem gondolom, hogy ennek így kéne működni, főleg egy feltörekvő fesztivál esetében, már csak azért sem, mert az első nemzetközi előadó bizony sokakat kicsábított erre a rendezvényre, akik ilyen kellemetlenségek után nem biztos, hogy jó hírét viszik a szervezésnek a nagyvilágba.

A további várakozást enyhítvén, miközben elfogyasztottam egy kis harapnivalót és néhány komlószörpit, jött egy újabb momentum, ami felkeltette a figyelmemet. Pontban öt órakor elkezdődött a nagyszínpad műsora, méghozzá a Beatrice programjával. No, ilyet sem láttam még, hogy egy Beatrice nyisson egy fesztivált, ráadásul délután. Miután kamasz koromban az akkor induló Ricse fanatikus rajongója voltam, még örültem is a lehetőségnek, hogy láthatom Őket. Bár ne így lett volna. Elhatároztam, hogy még véletlenül sem vetemedek egy koncertbeszámoló megírására, már csak azért sem, mert időközben, „hálistennek” megérkezett a Twisted Sistert szállító busz és mehettünk befelé. Viszont amit addig láttam, az valami szörnyű volt. Mint annak idején babos kendőt hordó, kalóz kazettákat másoló és a Ricséért bármikor kiálló rajongó, ha tehetném, kikérném magamnak, hogy ez a formáció Beatrice néven léphet fel.  De ki vagyok én, hogy megtegyem ezt? Nagy Ferónak azt még elnéztem, hogy korcsolyázgatott, vagy éppen főzőcskézett, hogy egy zenei tehetségkutató műsorban zsűrizett, azt is hogy valami ruhaüzlet rikkancsaként járatja le magát egy gagyi reklámban, de hogy a Beatricéből ezt csinálja, az már egy ős-Ricsésnek vérlázító.

Komoly megváltás volt, amikor elkezdődött a sajtótájékoztató, ahol az Eddie Ojeda interjú után már sok érdekességgel nem lettünk gazdagabbak, talán annyival, hogy testközelből láthattam egy olyan zenekart, akik valóban barátok, jól érzik magukat egymással, viccelődnek és elképesztő lazák. Már itt kezdtem kapizsgálni, mi a Twisted Sister titka, de igazán csak a koncert végén jöttem rá, amit a beszámolóm végén szeretnék megosztani.

A sajtótájékoztató után a két gitáros és a sztárallűröktől egyáltalán nem mentes Dee Snider eltűntek a luxus lakókocsiba, ami a számukra volt fenntartva ezen az estén. A.J. Pero és Marc Mendoza viszont szívesen álltak a back stage-be bejutottak rendelkezésére. Számtalan aláírást adtak és akik arra igényt tartottak, azokkal fotózkodtak is.

Ezután nem sokkal eljött a pillanat, amire az addigra várakozáson felül nagy számban megjelent nagyérdemű várt már. A „Good Evening! Welcome To Our Show!” szokásos köszönésével  indult, majd a What You Don’t Know gyilkos tempójával folytatódott a buli. Pillanatok alatt iszonyatos hangulat lett úrrá az első sorokban tolongókon és meg kell mondjam, rajtam is. Mivel erre a napra rám jutott az események képi archiválása is, mit mondjak, alig bírtam fotózni. Úgy lőttem a képeket, mintha egy sporteseményen lennék, csak végre legyen vége az első három számnak és mehessek vissza a helyemre, mert egy Twisted Sister bulit képtelenség fegyelmezetten végignézni. Ha ezt valaki mégis meg tudja tenni, annak vagy nem tetszik a Twisted Sister zenéje, vagy pedig menjen el sürgősen pszichológushoz, mert valami komoly lelki teher nyomhatja a lelkét. Hozzáteszem, ha én lennék az orvosa, akkor egy kiadós Twister Sister koncertet írnék fel… No és akkor itt be is zárult a kör.

Viszont a színpadon nem zárult le a buli, sőt a Stay Hungry és a Can Stop Rock N’ Roll dalokkal újabb lapáttal tettek a tűzre a fiúk, majd a divatrockerek és a „későn érkezők” számára jöhetett egy kis pihenő, hogy a fantasztikus dallamokat felvonultató The Price után elérkezzünk a gigaslágerhez. Igen kedves olvasó, el tetszett találni, jött a We're Not Gonna Take It, úgy kb. tíz percben, többszöri ráadással, amit most csak azért nem bántam, mert valóban fantasztikus hangulat kerekedett. Ez a dal korosztályokat, etnikumokat, különböző stílusirányzatok képviselőit, fiatalokat és öregeket egyaránt összehozott ezen az estén. Csak, hogy ne menjek messzire, Szilárd fiamat nyakamba véve nagy bátran törtettem előre a dal előtt, de azt már csak a refrénnél vettem észre, hogy pont egy tarajos punk csapat közepén landoltunk. Ugye nem kell ecsetelnem, mi következett be az általuk is ismert soroknál…

Mire kicsit levegőhöz jutottunk, már jött a Shoot 'em Down, ami az addigra bealapozott hangulatot csak fokozta, de itt már semmit nem bántam, mert legalább beigazolódott, amivel bíztattam utódom, hogy egy gyilkos bulit láthat ma este a Twisted Sistertől. A Burn In Hell után pihentetőül, egy frappáns és vicces dobszólóval szórakoztatott bennünket Pero mester, majd mindenki meglepetésére következett az AC/DC Whole Lotta Rosie-ja, amit nagyon jó volt hallani, de nem igazán értettem, hogy kerül a csizma az asztalra?

A hivatalos programot az I Wanna Rock zárta, amit szintén sikerült majd 10 percesre fejleszteni a közönség segítségével. A hamarosan visszatérő csapatot hatalmas ováció fogadta, amit a Come Out And Play / S.M.F. párossal háláltak meg, majd egy maghajlás után végleg eltűntek a várpalotai éjszakában és mi ott maradtunk jól meg…

Ez volt a harmadik Twisted Sister koncertem, ami több szempontból kedves volt nekem. Egyrészt végre találkozhattam kamaszkorom bálványaival, másrészt három, számomra kedves embert elvihettem egy olyan eseményre, amit még nem láttak és egytől-egyig hatalmas élményként élték meg. Haverok, sör és Twisted Sister! Hát kell ennél több?

What You Don't Know (Sure Can Hurt You)
The Kids Are Back
Stay Hungry
Captain Howdy
You Can't Stop Rock And Roll
Fire Still Burns
Under The Blade
The Price
We're Not Gonna Take It
Shoot 'em Down
Burn In Hell
Dobszóló
Whole Lotta Rosie
I Wanna Rock

Come Out And Play
S.M.F.

ui: A cikkben ígértem, hogy összegzésképpen leírom, szerintem mi a titka a Twisted Sisternek. A csapat 2004-ben tért vissza és akkor elhatározták, hogy amatőrök maradnak. Nem készítenek új lemezt, mindenki marad a polgári foglalkozása mellett, ha pedig hívják Őket játszani, akkor mennek. Jól döntöttek és így barátoknak is magmaradtak, akik ugyanúgy élvezik, amit csinálnak, mint akik hallgatják!

Szakáts Tibor

Fotók Szakáts Tibor

A sajtótájékoztatóról és a koncertről további fotók, a Hard Rock Magazin Facebook oldalán láthatók, IDE kattintva!

Köszönet a Livesoundnak és a Nagy Szabolcsnak!