Accept - Lüktető Metál szí­v Budapesten

Nem készültem erre a koncertre. Nem hallgattam előtte hetekig Accept lemezeket. Valószí­nűleg el sem mentem volna, ha néhány hete Balingenben nem látom a "kis gonosz törpe", Udo Dirkschneider hatalmas buliját, mely jó néhány Accept nótát is tartalmazott...

Utolsó emlékem a csapatról, valamikor 1984 nyaráról származik, amikor 15 éves fejjel, kis pénzkereseti lehetőség reményében minden hajnalban Szigethalomra utaztam a Csepel Autógyárba egy kis nyári munkára. A napi kétszer egy órás buszúton hallgattam - szó szerint - rongyosra a "Restless and Wild" és a "Balls To The Wall" albumokat. Azután valahogy eltávolodtak tőlem a germán metál nagyágyúi. Balingen után azonban éreztem, hogy valami van a levegőben. Nem tévedtem. Az általában négy fős - betegségből és munkából kifolyólag két főre fogyatkozott - "koncert csapatunk" az Akela bulijára érkezett a Hammer hatalmas sátrához. A "farkas csapat" zúzása alatt a CD és DVD választékot böngésztük, mely elég szegényesnek volt mondható. A meghirdetett fél tí­zes kezdés után néhány perccel felcsendült az intro és bezúdult a szí­npadra egy legenda.

A szép számú - de általam többre tervezett létszámú - közönség azonnal "megőrült" a pici, karcos hangú óriás láttán. A "Starlight"-al kezdő zenekar az első pillanattól kezdve lelkes, mosolygós volt. A fotós árok közelségéből nézve Udo és főleg Herman Frank gitáros arcát, úgy érezhette magát az ember, mintha egy nyugdí­jas klub rendezvényén lett volna. De ezek csak az arcok. A lelkek húsz évesek voltak. Hatalmas lendülettel, nagy kedvvel játszott mind az öt zenész. A már emlí­tett Herman Frank arcáról szinte soha nem tűnt el a mosoly, Peter Baltes bőgőssel rendszeresen összenevetve hozták a kőkemény alaptémákat, Stefans Schwarzmann dobos, - aki a 2005-ös turnéra tért vissza a csapatba - hibátlanul és fergeteges erővel püfölte végig a bulit, Wolf Hoffmann gitáros második frontemberként, végig lelkesen kommunikálva a közönséggel játszotta a mára már klasszikus, dallamos szólókat. ...és Udo, az igazi rock torok. Hibátlan énekes teljesí­tménye mellett, mint frontember is a maximumot hozta ki magából.

A szí­npad közepén a dobszerkó és az árok között sétált fel s alá, hol vigyorogva, hol nyelvet öltögetve a közönségre. A közönségre, aki csodálatos volt ezen az estén, és végig tombolta, énekelte az egész koncertet a negyedik nótaként beköszönő "Metal Heart" csodálatos gitár betétjétől a "Princess Of The Universe" szavalós utolsó harmadán keresztül, a "Balls To The Wall" felejthetetlen reffrénjéig. Csodálatos pillanat volt, amikor a publikum énekét hallva leállt az öt muzsikus és a dob emelvény előtt hitetlenkedve, hangosan nevetve élvezték a rájuk zúduló hangorkánt. Másfél óra elteltével ért véget a koncert.

Mészi barátommal egymás hátát elégedetten csapkodva támolyogtunk ki az éjszakába, hogy munkabéli elfoglaltságai miatt a buli végére megérkező, teljesen elkeseredett Szakáts kollégát tájékoztassuk az eseményekről. Arról, hogy öt "öreg ember" már megint megmutatta a világnak, hogy az igazi, szí­v-lélek muzsikálás még nem a múlté. Meine Herren! Danke Schön!!!

A koncerten elhangzott dalok sorrendben:
Starlight
Living For Tonight
London Leatherboys
Metal Heart
Flash Rockin Man
Breaker
Bass solo
Head Over Hells
Neon Nights
Guitar Solo
Restless and Wild/Son Of A Bitch
Up To The Limit
Tv War
Monster Man
Love Child
Fast As A Shark
Ráadás:
Princess Of The Dawn
Balls To The Wall

Brinyó