Sziget 2005 - A negyedik nap

írta szakáts tibor | 2006.07.07.

Nagy meleg, iszonyatos por, hatalmas tömeg, két siker sztori és egy vergődő sztár csapat. Talán röviden ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni a tegnapi kirándulásomon látottakat... Megérkezésem kor a Hammer World szí­npadán, a 6Tes nevű formáció zúzott nem is akármilyen hangerővel. Bár kb. kétpercenként jött oda valaki beszélgetni velem, azért annyira tudtam figyelni, hogy megállapí­tsam nagyon í­géretes csapatról van itt kérem szó. Persze a legnagyobb érdeklődést szerintem a hölgy énekes kapja ebben a csapatban, akinek igencsak meggyőző hangja van. A következő egy órát a beszélgetéseknek szántam, ami mint tudjuk nagyon hasznos dolog egy ember számára. És már jött is a Depresszió. Csurig telt a sátor a fiatal csapat kezdésére. Azt gondolom a látottak és hallottak alapján, hogy egy újabb magyar siker sztorinak lehetünk szemtanúi. A riffek és a szövegek többségét már megí­rták az elődök, de valahogy mégis a közönségnek szüksége van a friss erőre. Szerintem (és most ne tessék megkövezni) egy kí­vülálló nem sok különbséget talál a Tankcsapda és a Depresszió között, mégis valahogy más, viszont ha az "öregek" úgy döntenek, hogy lehúzzák a redőnyt, nem fog űr maradni utánuk. Talán az egyetlen negatí­vuma a koncertnek a sok pihenő volt. Hosszú időket töltöttek a számok között, különböző elfoglaltságokkal és ez egy kicsit megtörte a lendületet, persze ahogy elindult egy dal a nagyérdemű egy emberként üvöltötte a zenészekkel. A rekkenő hőségben egy jó hideg sör társaságában sétáltam át a Nagyszí­npadhoz, hogy elfoglaljam helyem a fotózásra váró kollégák között. Minden különösebb felhajtás nélkül egyszer csak elkezdődött a Tankcsapda bulija. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy erre a napra nekem olyan zenekarok jutottak, akiket még nem láttam teljes koncerten soha. Ez azért is elgondolkodtatott, mert szerintem nem csak én voltam ezzel í­gy, és talán a Sziget Fesztivál ezért is egy nagyon jó dolog. Lehet, hogy sokan bizonyos zenekarok bulijára el sem mennének egyébként, de itt a lehetőség, hát megnézik Őket. Természetesen a Csapda sem nagyon cifrázta a rájuk jutott másfél órát, letoltak egy korrekt best of programot. Engem egy kicsit zavart, hogy Lukács ennyire Lemmy alteregó lett. Mellettem álló (bár Csapda, de ettől függetlenül még nem metál rajongó) hölgy meg is kérdezte, hogy miért énekel í­gy, ennyire feltartott fejjel. A Tankcsapda szigetes fellépése mindig üdí­tő látvány volt és ez most is í­gy lett.
Fél tí­z körül elképesztő nagy tömeg várta az idén talán legjobban beharangozott koncertet. Negyed órás késéssel el is kezdte a Korn a koncertjét. Én ismét sorban álltam a beengedésre a fotózáshoz, ahol egy idő múlva közölték, hogy a gépem nem megfelelő ahhoz, hogy képet készí­thessek a zenekarról. Azt hittem viccelnek. De nem! A mai világban, amikor a technika minél kisebb dolgokra törekszik, és ezek a masinák fantasztikus dolgokra képesek, akkor gépem mérete miatt kitessékelnek a sorból. Egy szóval tudnám ezt jellemezni: NEVETSÉGES!
A koncert már nem volt ennyire mulatságos. Ha nagyon röviden szeretném leí­rni, végtelenül unalmas volt. A harmadik szám után egy soha véget nem érő basszusgitár szólót hallhattunk, aminek a végén el is tűnt mindenki a szí­npadról és percekig nem történt semmi. Na itt a közönség türelme is elfogyott és elkezdtek fütyülni. A Korn-nak a stí­lusából fakadóan le kellett volna zúzni a fejünket, de nem ez történt. Világmegváltó koncertjük csúcspontjaként "eljátszották" a Pink Floyd, The Wall cí­mű dalát. Azt hiszem, most fogok leí­rni egy olyan mondatot, ami miatt magamra fogok haragí­tani sok embert, de nem bánom. A nu-metal vergődését láthattuk ezen az estén. Láthattuk a tűködlését és most a bukását. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesz többet ez a stí­lus. Miért is ne lenne? De azt hiszem a médiának el kell gondolkodnia azon, hogy mit favorizáljon a jövőben. Ez egy természetes folyamat, stí­lusok jönnek és mennek. Ez most megy! Viszlát! Szakáts Tibor