Keith Emerson: 2006. július 5. Millenáris, Teátrum.

írta Hard Rock Magazin | 2006.07.07.

Ismét egy legenda tette tiszteletét Budapesten. Keith Emerson, az egykoron a progresszí­v műfajban minden babért learató Emerson, Lake & Palmer trió billentyűse, a Paksi Gastroblues fesztiválon adott koncertje után a Millenáris Parkban is azzal a szándékkal lépett a közönség elé, hogy elkápráztassa azt. Sikerült is neki. De még hogy... Az este egy kicsit foghúzósan indult. Szakáts Tibi barátommal, - annak ellenére, hogy tisztában voltunk vele, mekkora művésszel találkozhatunk az egykori gyártelepen - nem mutattunk túl nagy lelkesedést a koncert iránt. Meleg is volt, no meg a Franciaország - Portugália mérkőzés is közeledett. De mivel a rock mindig győzedelmeskedik a lustaság felett, hamarosan a Teátrumban találtuk magunkat, ahová már gyülekezett a legendára kí­váncsiak hada. Hada bizony, mivel azonnal látható volt, hogy itt telt házról van szó, ami ez esetben kb. 500-600 embert jelenthet. Kis hazánkban ezzel a fajta muzsikával gyönyörű teljesí­tmény ilyen nézőszámot produkálni. Természetesen hiába kerestünk húsz-huszonöt év alatti fiatalokat, a többség már igencsak az ötven felé járt. De hát ilyen ez... A terembe lépve azonnal szembe ötlött Mr. Emerson elképesztő hangszere, mely hatalmas doboztestével és az abból kilógó szí­nes kábelekkel leginkább egy telefonközpontra emlékeztetett minket. Negyed kilenc tájban azután megjelent a "központos" is, és hatalmas ovációtól kí­sérve, egy hatalmas ELP koncertlemez cí­mét megidéző köszöntéssel (Welcome Back My Friends, to the Show that Never Ends... )három társával belekezdett a kb. két és fél órás programjába. Ugye itt most le kéne í­rnom, hogy mit is hallottunk ez alatt az idő alatt? Nem fog menni...Aki ismeri a mester munkásságát az meg fogja érteni, hogy miért, szinte lehetetlen vállalkozás szavakat találni arra, amit Keith Emerson művel. A 62 (!!!) éves fiatalember által játszott muzsika időnként kortárs klasszikus zene volt rock hangszerelésben, időnként csodálatos akusztikus jazz, időnként pedig finom humorral átszőtt zenei bravúrhalmaz. Mindezt végtelen lazasággal, eleganciával adta elő a billentyűs mágus, aki a közönséggel való kommunikációból is ötösre vizsgázott. Időről időre megpróbálkozott a magyar nyelvvel, ami ugye eleve nagyon szimpatikus cselekedet. E mellett folyamatosan mosolygott, élt a szí­npadon és zenésztársai szólisztikus megnyilvánulásait is úgy figyelte, mint aki most hallja őket életében először. Apropó társak... Hát kérem szépen, honnan a csudából teremnek ilyen muzsikusok a földkerekségen? Ott volt mindjárt Marc Bonilla énekes, gitáros, aki szerintem egészen nyugodtan lehetne világsztár. Nem az. Viszont olyan magas szinten gitározik, hogy annál már csak egy valamiben jobb. Az éneklésben. Hangja az ELP témáknál kí­sértetiesen úgy csengett, mint Greg Lake-é, gitárjátéka hallatán pedig meg kellett, hogy állapí­tsam: ezeknek a harminc éves nótáknak nagyon jót tesz a hathúros belépése. Dögösebb, vastagabb, korszerűbb í­gy a hangzás. ...és a ritmusszekció. Phil Williams basszusgitáros mellett hétköznap úgy menne el bárki az utcán, hogy még arra sem méltatná, hogy meglökje egy picit. Szürke eminenciás megjelenése azonban egy királyt takar. Basszus játéka tökéletesen illeszkedett a muzsika egészébe, szólójától pedig még most is borsódzik a hátam. Pete Riley dobos sem sokkal feltűnőbb jelenség társánál, viszont legalább annyira elképesztően működik hangszerén. Testalkatilag olyan a srác, mint aki egy ropit is nehezen tör ketté, játéka viszont úgy húz, mint egy három mozdonnyal megtámogatott expressz vonat. ...és tették mindezt lelkesen, kedvesen, hatalmas zenei alázattal. 11 órakor ért véget a koncert, mely után Tibivel csak egymásra néztünk és hitetlenkedve csóváltuk fejünket. Az élmény okozta sokkhatást kezelendő sör elfogyasztása közben egyszer csak megjelent a legenda és három társa, hogy dedikálják a standon megvásárolható albumokat. Megint csak mosolyogva, kedvesen, mint ahogy az a közös fotón is jól látszik. Nemrégiben voltam egy nagy-nagy "megagigavilágsztár" koncertjén, aki 12.000 ember hatására is csak egy "Helló Budapestre" volt képes. Keith Emerson ötszáz ember előtt sokkal tovább jutott. Egészen közel hozzánk, a szí­vűnkig hatolt ezen az estén. Egy csodálatos művészt láthattunk ismét! A koncert programja: Welcome Back Piano Concerto Living Sin Bitches Crystal Hoedown White Noise Country Pie New Orleans From The Beginning Lucky Man Karelia Suite Touch&Go America/Rondo Tarkus Ráadás: Fanfare Nutrocker Köszönet a Livesound-nak és Nyilas Krisztának! Brinyó