Támad a leopárd! - Def Leppard életmű II.

írta TShaw | 2011.05.21.

Amikor a Leppard tagjai lezárták az 1984-es esztendőt, gyakorlatilag sikereik csúcsán voltak, mégis depresszív hangulatba kerültek. Rick Allen egy sötét éjszakán tragikus autóbalesetet szenvedett el. Csodával határos módon életben maradt, ám egyik karját elvesztette. Az amputáció természetesen minden dobos rémálma, Allen esetében is ez volt a legrosszabb, ami történhetett. Autóbalesete egy jó barát tragédiája volt, ráadásul az amputáció következtében a banda effektíve elvesztette a dobosát is. A helyzet kilátástalannak tűnt, mégsem kezdtek neki az utód keresésének. Az elkövetkezendő két évben a csapat lassanként elkezdte újjáépíteni saját magát. Allen rehabilitációjának része volt, hogy megtanult egy kézzel is dobolni, ám elektromos dobfelszerelésen. Ezzel együtt megkezdődtek egy új lemez munkálatait is, ami a zenekar szándékai szerint új magasságokba röpíti majd őket.

A két évig húzódó munkában nagy segítségükre volt Mutt Lange, aki az első perctől kezdve azon volt, hogy az amúgy is igen népszerű metal világban elkészítsen egy lemezt, mely felveszi a versenyt a mainstream zenékkel, így a poppal, az újhullámmal és az egyre divatosabb alternative rockkal. Elképzelése szerint az új lemeznek úgy kell hoznia a popzene rádióba való fogásait és hangzását, hogy közben megtartja a metal jellegzetességeit – erre pedig az amúgy is ezen a mezsgyén mozgó Def Leppardnál aligha találhatott alkalmasabb csapatot. A cél tehát gyakorlatilag a ’Pyromania’ albumon megkezdett út folytatása volt. 1986-ban aztán néhány koncerten újra megmutatták magukat a közönségnek, majd szép lassan elkészült a vadonatúj lemez, a ’Hysteria’.

A lemez címe egy jóslat volt. A meglehetősen költséges anyagnak tarolnia kellett, és a több mint egyórás korong bevezető kislemezéül az Animal című számot választották ki. Egy hónappal a kislemez után aztán piacra került a teljes lemez, megkezdődött az ünneplés. A szokatlanul hosszú, a Leppardhoz képest elnyújtott dalok sorra jelentek meg kislemezeken. A Women még a megjelenés hónapjában, majd folyamatosan sorjázva a többi, a címadó Hysteria, a glam himnusz Pour Some Sugar On Me, a Love Bites, az Armageddon It és a Rocket – a zenekar történetének valaha volt legnagyobb slágerei, amelyekért rövidesen az egész világ odavolt. Az album hamarosan a brit lista élére ugrott, majd szép lassan elkezdett egyre feljebb kúszni a Billboardon is. Négy hónap alatt az élre tört. Ausztráliában 1989-ben lett listavezető.

Ez bizony hisztéria volt a javából. A két évig hallgató, sokak szerint a nulláról építkező zenekar felküzdötte magát a csúcsra, ám az ezzel járó negatív hatások sem maradtak el. Bár egyértelmű, hogy fiatal és hedonikus rock sztárokról lévén szó, a drog és az alkohol mindennapos vendég volt a tagok környezetében, de a megnőtt feszültség, a hirtelen kitörő népszerűség minden bizonnyal növelte a köreikben lévő káros elemeket. A gigaalbum megjelenése után kezdődő gigaturné minden addiginál nagyobb terhet rótt a bandára. Az 1987-ben induló körúton már egy olyan színpadot használtak, amit az adott koncertterem közepén lehetett felállítani. Backstage nem volt, csak a színpad alatti öltözők, a reflektorfény mindenhol utolérte őket. Ebben a sikeres, ám feszült hangulatban telt a banda elkövetkező két éve.

Nem is csoda tehát, hogy a soron következő években újra katasztrofális helyzetbe kerültek. A túlhajszolt életmód újabb áldozatot követelt, ezúttal Steve Clark távozott a zenekarból, egyúttal az élők sorából is. Halála megrendítő erejű esemény volt, mely újra megrázta a csapat egységét. Csoda, hogy a többiek nem omlottak össze idegileg, hiszen régi jó barátjuk mellett egy oszlopos tag is kikerült a képből, aki meghatározó tagja volt a csapat karakterének. A folytatás azonban nem várhatott magára, a show-nak folytatódnia kellett. Időközben persze megjelent a zenekartól egy videó anyag is, a ’Live In The Round, In Your Face’, mely nagyszerűen mutatta be ezt a túlhajszolt, csúcsra járatott, ám rendkívül sikeres időszakot.

Amikor Clark 1991 januárjában életét veszti a fájdalomcsillapítóra ivott alkohol miatt, a banda új lemeze már félig készen áll a kiadásra. A helyettes, egyúttal az új leopárd bemutatására 1992-ben, a Freddie Mercury emlékkoncerten kerül sor, ahol a csapat nem csak az énekes, hanem a fellépő egykori glam rock csillagok előtt is lerótta tiszteletét.

Clarkhelyettese végül Vivian Campbell lett, aki Dio mellett kezdte a komolyabb pályafutását, majd a Whitesnake-ben kötött ki. Személyében a zenekar egy bombabiztos gitárossal lett gazdagabb, aki viszont sokak szerint nem volt képes annyit hozzátenni a csapat hangzásához, mint anno Clark. Talán ennek is köszönhető, hogy az ’Adrenalize’ megjelenése után nem következik be az újabb hisztériahullám.

Címével ellentétben az album nem nyomja fel a hallgatóság adrenalin szintjét, a végeredmény valamivel talán még gyengébb is, mint a ’Hysteria’ volt. A gigaslágerek persze itt is megvannak, például a Let’s Get Rocked, de az év folyamán már érezhetően kezd megváltozni a zenei világrend. Mint oly sok zenekar, a Def Leppard is áldozatául esik az átalakuló trendeknek, ez már 1992-ben is keményen érezteti a hatását. A turné ennek ellenére rendben lezajlik, majd az Utolsó akcióhős című film nyomán összeállítanak egy válogatást a banda B oldalas számaiból. Az így megszületett ’Retro Active’ című korong sokak szerint valódi klasszikusa a zenekarnak, amely a gigaslágerek helyett inkább sötétebb tónusú, bizonyos értelemben progresszívnak tetsző zenéket tartalmaz. Bár ekkor még nem sejthették, de ez az irány lett később meghatározó a zenekar zeneiségében és koncepcióiban.

A kilencvenes évek közepén aztán újabb válogatás lát tőlük napvilágot, majd megkezdik az új album, a ’Slang’ felvételeit. Az elképzelések ezúttal szöges ellentétben állnak mind a korai, mint a sikereket kiváltó koncepciókkal. A követendő példa már a ’Retro Active’, az új korszellem, és még több elektronika, ám a nyolcvanas évek popzenéje helyett ezúttal mintha a sötétebb tónusú darkwave elektronikából merítettek volna.

Az 1996-ban megjelenő ’Slang’ ugyan idegen volt a Def Leppardtól, ám egyértelműen magán viselte a zenekar talán legfontosabb stílusjegyeit. A közös vokálok, a himnikusság, a romantika megmaradt, ám bekerült mellé a grunge zavarodottsága és agresszivitása, a progressive rock kísérletezése és szerteágazó zenei világa, valamint egy minimális gót feeling. Furcsa album volt ez, ami nem is igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Klasszikus slágerek nem kerültek ki a lemez dalai közül, de a rajongók számos potenciális kedvencet találhatnak köztük. Jómagam is egy titkos favoritomnak tartom a lemezt, melynek legnagyobb erőssége éppen az, hogy képes újat mutatni, ez a fajta muzsika ugyanis a Leppard tálalásában remekül működik, nem egy gyötrelmek közepette megszült, kikényszerített anyag, hanem egy igazán Leppardos válasz az aktuális körülményekre. A ’Slang’ kiadása után azonban hirtelen felbukkant a fény az alagút végén. A csapat nem csak népszerű ekkoriban, de érezni lehet már a klasszikus metal vonal feltámadását, párhuzamosan a grunge kifulladásával. A hamarosan új erőre kapó irányzat egyik első nagy visszatérője a Def Leppard lesz…

Tíz év elteltével ekkor jelenik meg legfontosabb munkájuk, az ’Euphoria’ album, melyen a klasszikus Leppard íz keveredik a modern, kicsit alternative, de leginkább korszerű rockzenei trendekkel. Gigaslágerek sorakoznak az albumon, mint például a Demolition Man (a Forma-1-es pilóta, Damon Hill is gitározik a dalban). A lemez megítélése azonban meglehetősen vegyes, nagyon sokan hiányolják belőle a ’Pyromania’ és az ’Adrenalize’ kevésbé popos, kicsit inkább a klasszikus fémzene felé forduló utóízét. Való igaz, az ’Euphoria’-nál kommerszebb lemezt sosem készített a zenekar.

A banda ekkoriban újra a csúcson van. Kereskedelmileg a nagy visszatérő album nem hozza ugyan a régi sikereket, ám mindenképpen az évtized legnagyobb durranása a Leopárdtól. Sorra halmozzák az elismeréseket, az albumot támogató turné újra a ’Hysteria’ időszakát idézi meg. A tagok ekkortájt a szóló életművüket is igyekeznek bővíteni, szárnyra kap a Cybernauts nevű projekt is, melyben Collen és Elliot David Bowie Ziggy Stardust éráját igyekszik feleleveníteni, Woody Woodmansey és Trevor Bolder segítségével. A meglepően jól sikerült próbálkozást csupán egyetlen, limitált koncertlemezen örökítik meg, mely mind a Ziggy Stardust, mint a Def Leppard rajongók között nagy kincs. Az anyabanda DVD-ket jelentet meg ekkoriban, de a pihenés nem tart igazán sokáig, közeledik az új évezred Def Leppardjának debütálása, ám az új album sokak szerint inkább visszafejlődés lesz a banda részéről…

Folytatása következik

TShaw