"Kí­váncsi vagyok Magyarországra": Interjú Eddie Ojedával (Twisted Sister)

írta Hard Rock Magazin | 2011.05.11.

2004 után újra Magyarországra látogat az amerikai glam rock egyik legnépszerűbb csapata, a Twisted Sister. Bár a csapat 1988-ban feloszlott, kilenc évvel később újra összeállt és azóta is szorgalmasan koncerteznek, igaz, új dalokat nem írnak. A magyar rajongók június 9-én találkozhatnak Velük újra, de ezúttal nem a fővárosban, hanem az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő várpalotai Pannonia Fesztiválon, főbandaként. Az aktuális magyarországi koncert kapcsán Eddie Ojeda gitáros interjút adott a Hard Rock Magazinnak...

Hard Rock Magazin: Ugyan a Twisted Sister 1972-ben már megalakult, az Under The Blade című első lemezetek mégis csak jó tíz évvel később jelent meg. Miért kellett ennyit várni a bemutatkozásra?

Eddie Ojeda: Az album először Európában jelent meg, pontosabban Angliában, Amerikában csak később adták ki. Különben egy kisebb cég, a Secret Records dobta piacra; a kiadó neve jól passzolt a lemez jellegéhez, mert tényleg titokban került a boltokba. Aztán átkerültünk az Atlantichoz, ahol elkészítettük a You Can’t Stop Rock ’n’ Rollt valamint a Stay Hungryt és akkor arra gondoltunk, hogy az Under The Blade-et is újra ki kellene adni. Először nem kapott kellő reklámot az album, ezért is döntöttünk az ismételt megjelentetés mellett.

HRM: 1987-ben, amikor még javában dübörgött a rock és metal zene a világban, Ti mégis bejelentettétek a banda végét. Miért döntöttetek így?

E.O.:Néhány banda, mint a Whitesnake vagy a Mötley Crüe megerősödtek, de nálunk problémák akadtak a zenekaron belül. Alig készült el a Love Is For Suckers album, nézeteltérésünk támadt a PMRC-vel (Parents MusicResource Center – az Amerikai Kongresszus szenátor-feleségei által létrehozott szervezet, amely lehetőséget ad a szülőknek, hogy felemeljék szavukat az olyan előadók ellen, akik dalaikban szerintük erőszakról, szexualitásról énekelnek – Bigfoot), ráadásula kongresszus is olyan szigorításokról  kezdett el beszélni, hogy figyelmeztetőkkel látnak el bizonyos lemezeket, ami bizony visszaütött. A Love Is For Suckers különben jó album, csak túl kiszámítható, nem olyan változatos, mint először gondoltuk. Most már nehéz megmondani, mi történt, mit csináltunk rosszul. Hivatalosan nem oszlottunk fel, csak annyi történt, hogy hazamentünk és nem jöttünk vissza együtt egy darabig.
 
HRM: Végül 1997-ben mégis összeszedted a srácokat. Miért gondoltad meg magad?
 
E.O.:1997-ben nem igazán alakultunk újjá. Annyi történt, hogy Dee (Snider) toborzott egy pár zenészt, akikkel Twisted Sister dalokat játszott, aztán egyik bulijukon, melyre Dee minket is elhívott, meglepetésszerűen felmentünk a színpadra és elnyomtunk pár nótát. Mark Mendoza ekkor még nem csatlakozott hozzánk. Az igazi újjáalakulás 2003-ban történt meg, de előtte, 2001-ben már adtunk egy jótékonysági koncertet a tűzoltókért, amikor a World Trade Center leomlott. New York-iak vagyunk, mélyen érintettek bennünket az események.
 
 
HRM: Akkoriban nagyon sokat hangoztattátok, hogy a Twisted Sister ezután amatőr bandaként működik tovább, mivel mindenkinek ott a polgári foglalkozása, amit nem szeretnétek feladni a muzsikálásért. Most is kitartotok emellett?
 
E.O.: Nem, nekem csak a zene van, készül a második szólólemezem. Oké, részt veszek egy tévé show-ban, de én a zenéből élek. Amikor szétmentünk, lett egy informatikai vállalkozásom a testvéremmel, de még amellett is mindig játszottam valahol, akár a hétvégéken is, sosem hagytam abba a zenélés. Amikor pedig újra összejött a Twisted Sister, visszamentem főállású zenésznek. Jelenleg dolgozom még egy menedzsmentnek is és Dee is rengeteg dologgal foglalkozik, aminek köze van a show businesshez.
 
HRM: A kortársaitok közül Ti voltatok az utolsók, akik átlépték a Vasfüggönyt. Miért nem jöttetek korábban?
 
E.O.: Háááát… nem is tudom (nevet). Bárcsak tudnám a választ! De komolyan mondom neked, tényleg szeretem Magyarországot, Budapest egy csodás város, az egész ország rengeteget fejlődött.

HRM: Június 9-én újra Magyarországon játszotok, de azt tudod, hogy ezúttal nem Budapesten?

E.O.: Igen hallottam, hogy valahol vidéken fogunk zenélni, egy órányi autóútra a fővárostól.

HRM: Így van, Budapesttől nyugatra lesz a színhely, egy kisvárosban, Várpalotán, pontosabban mellette rendezik meg a Pannónia Fesztivált, ahol Ti lesztek a fő attrakció.

E.O.: A fesztiválok legtöbbjét a városokon kívül rendezik meg, mert sok ember jön el az ilyen eseményekre és nagy helyre van szükség. Egy város lakói nem biztos, hogy örülnének egy ilyen horderejű bulinak.

HRM: Készültök valami különlegességgel?

E.O.: Játszani fogunk olyan dalokat, amiket nem nagyon adtunk elő eddig koncerteken, például az Under The Blade-et. Egyébkén nem ugyanazt a műsort nyomjuk minden este, mindig variáljuk a koncertek menüjét. A legismertebb dalokat biztos, hogy hallani fogjátok, de lesz egy-két meglepetés is.

HRM: Magyarországon 2004-ben a Summer Rocks fesztiválon találkozhattunk először Veletek. Egy igen sok technikai hibával tarkított, mégis forró hangulatú buli volt. Te hogyan emlékszel vissza rá?

E.O.: Örülök, hogy beszélhetek erről a fellépésről. Nehéz volt, mert a hangerő majdnem kinyírt a színpadon, annyira hangos volt az egész. Szóltam a technikusoknak, hogy vegyék lejjebb, erre még feljebb tekerték, mert nem igazán beszéltek angolul. A fülem majdnem szétment a monitorból jövő hangerőtől. Sosem lehet tudni előre, mi fog történni a színpadon, viszont a buli jól sikerült, mert a többiek csinálták a dolgukat. Attól, hogy egy valakinek nem jön össze a bandából, a show-nak folytatódnia kell. A közönség és a reakciója viszont, nagyszerű volt.

HRM: Dee Snider sokszor nyilatkozza, hogy a Twisted Sister nem szándékozik új lemezt készíteni, mert idézem, ”senki nem kíváncsi vén f..szok mostani hülyeségére, inkább az eredeti dalokat akarják hallani az eredeti előadóktól”. Te miként vélekedsz erről? Valóban nem lesz több Twisted Sister sorlemez?

E.O.: Ahogy említettem az előbb, készül a második szólólemezem. Ami a Twisted Sistert illeti, nem tervezzük új anyag írását. Ha lennének új dalaink, nem tudnánk kiszámítani, hogyan fogadná azokat a közönség, ugyanakkor a régi slágerektől mindig megőrülnek. Hosszú időbe is telne, mire megismernék a rajongók a friss nótákat. Az igaz, hogy 2009-ben összehoztunk egy nótát Thirty címmel, meg is található a neten a klipje. Viszont azt nem állítom, hogy sosem fogunk dalokat írni újra. Ki tudja, talán egyszer.

HRM: Megkerülhetetlen a kérdés. A sokakat megosztott karácsonyi dalok feldolgozása egyszeri alkalom volt, vagy lesz folytatása is?

E.O.: Ezt poénból hoztuk össze, nem is gondoltuk, hogy siker lesz, de végül az lett. Metálbandák előttünk még nem csináltak ilyet és akkor nem is vettük komolyan, most azonban már másként látjuk. Szívből jött, az is biztos, áthangszereltük a dalokat, megcsináltuk a saját verzióinkat. Kaptunk érte kritikát, de dicséretet is és aztán más kemény bandák is készítettek hasonló felvételeket.

HRM: Te hol szeretsz jobban fellépni, stadionban, fesztiválon, vagy klubban? Dee sokat szokta emlegetni az úgynevezett stadion bandákat és, ha finoman akarom kifejezni magam, nem túl szépeket nyilatkozik róluk. Mi a baj azzal, ha valaki még most is nagy tömegeket vonz?

E.O.: Szeretem a fesztiválokat, mert nagyon izgalmasak a sok bandával. Több napig is eltartanak, nem arról szólnak, hogy egy vagy két zenekar fellép, aztán vége. Nem tiltakozom, ha stadionban kell játszani, de az egy banda számára elég félelmetes élmény. Viszont eddig nem hallottam, hogy Dee ezt mondta volna.

HRM: Valóban?

EO: Igen (nevet). Dee néha mond érdekes dolgokat az interjúkban, gondolom, volt valami oka, hogy ezt nyilatkozta. Majd biztos elmeséli, hogy ezt miért mondta, de számomra nincs olyan típusú hely, ahol nem akarok, vagy rossz játszani. Ha egy fesztiválon játszunk, ott is összejön harminc-negyvenezer ember és megfelelő cucc kell, hogy jól megszólaljunk, megfelelő világítás és jó nagy színpad. Amikor a Beatles játszott először stadionban, ugyanazokkal a kis erősítőkkel nyomták, mint a termekben és senki nem hallott semmit.

HRM: Mostanában szinte minden zenekarról megjelenik egy könyv. Ti nem tervezitek megírni eddigi pályafutásotok élményeit?

EO: Jó lenne egy ilyen. Olvastam Nikki Sixx Heroin naplóit, vagy Keith Richards életrajzát. Mindig is érdekelt, hogy mi lehet egy ilyen könyvben.

HRM: A Stay Hungry egyértelműen a legsikeresebb albuma lett a zenekarnak. Neked melyik albumotok a kedvenced?

E.O.: Nekem nincs ilyen. A Stay Hungry a legtöbb példányszámban eladott lemez, csúcson voltunk ekkor, ezért is szeretem például ezt az LP-t. Minden albumnak megvan a maga sajátossága, témája, üzenete, nehezen tudnék egyet kiválasztani közülük.

HRM: Követed a rock és a metal élet történésit?

EO: Igen, próbálom. Azt hiszem, a foglalkozásom is lehetővé teszi, hogy képben legyek, de nem csak a hard rockban, hanem úgy általában. Viszont nem könnyű, mert rengeteg az új banda, új stílusok is jönnek, de szeretnék valami különlegeset is hallani.

HRM: Köszönjük a beszélgetést és sok szeretettel várunk Benneteket Magyarországon.

Bigfoot, Szakáts Tibor, Szöcske

(Köszönjük Nagy Szabolcs segítségét!)