fbpx

Első hallásra - 2011. március

írta Hard Rock Magazin | 2011.04.03.

A hónap tanulsága – ahogyan azt Tshaw kolléga is találóan megfogalmazta -, hogy nem kell ide újítás, kísérletezés, mert még mindig az ismert húrok pengetésével lehet a legtöbb szívhez közel férkőzni. A táblázatunk két első helyezettje ugyanis röpke harminc-negyven évvel repít vissza minket az időben, míg a modernebb felfogásban nyomuló bandák (The New Black, Mercenary, The Bronx Casket Co.) csúnyán leszerepeltek. De, mivel minden szabály alól vannak kivételek, ezúttal is akad, például Scheepers vagy a Destruction nem tudott jó eredményt elérni az önismétléssel. Ezek szerint nem magadat kell másolni...

7.9 - Presto Ballet: Invisible Places
7.9 - Voodoo Circle: Broken Heart Syndrome
7.8 - Shakra: Back On Track
7.2 - Chronology: The Eye Of Time
7.2 - Pure Inc.: IV
7.2 - Serenity: Death & Legacy
7.1 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
6.5 - Before The Dawn: Deathstar Rising
6.4 - HARD: Even Keel
6.4 - Scheepers: Scheepers
5.9 - The New Black: Better In Black
5.8 - Mercenary: Metamorphosis
5.3 - The Bronx Casket Co.: Antihero
5.3 - Destruction: Day Of Reckoning


Garael

8.5 - Voodoo Circle: Broken Heart Syndrome
8.0 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
8.0 - Shakra: Back On Track
8.0 - Chronology: The Eye Of Time
7.5 - Pure Inc.: IV
7.0 - Scheepers: Scheepers
6.5 - Presto Ballet: Invisible Places
6.5 - HARD: Even Keel
6.0 - Serenity: Death & Legacy
5.5 - The New Black: Better In Black
5.0 - Mercenary: Metamorphosis
3.5 - The Bronx Casket Co.: Antihero
3.0 - Destruction: Day Of Reckoning
N/A - Before The Dawn: Deathstar Rising

Hijjnye, az árgyélusát, mit tehet az ember, ha olyan hónappal találkozik, ami a holland focisták módjára ontja a szebbnél szebb gólokat: széttárja a mellét, és kapu helyett a mellére mutat – ide lőjetek!

A Voodoo Circle-nek sikerült valószínűleg rögtön két első ligás zenész bábujába beleszurkálni azt a bizonyos tűt – csak az a baj, hogy ezzel Coverdale mestertől vették el a mágikus erőt – de erről majd a következő hónap hangpróbájában.

Nem hiába tartotta annak idején Guderian tábornok a győzelem kulcsának a harckocsikat, a Jag Panzer az Achtunk! Panzer! műveleti célkitűzései szerint robogta végig, ha nem is európát, de Metallandet. Győzelem!

Örülök, hogy elfogultság nélkül tudok ismét magyar lemezt az EH dobogós helyére avatni: a Chronology a Maiden ihlette bandák nemzetközi versenyében is megállja a helyét, pedig még Eddiejük sincsen, aki segíthetne nekik.

A két svájci brigád párharcából csak azért a Shakra került ki győztesen, mert a havi tesztoszteron szintem a folyamatos hadakozás közben erősen lecsökkent – minőségi, tökös hard rock, a múltkori M.ill.ion lemez színvonal-ikertesója.

Jóllehet a szovjeteknek nem sikerült annak idején a feudalizmusból egyenesen a kommunizmusba ugraniuk, a Pure Inc. mégis megpróbálta a lehetetlent - a hard rock csapat hirtelen groove-os metalba (is) váltott. Elkúrták? Nem. Nagyon semmiképp. De legalább kicsit sem.

Bevallom, Scheepersben csalódtam kicsit, egy szólóalbumra nem a korai Primal Fear lenyomatát vártam volna. Hiába, kedves mester, erre még kicsit gyúrni kellett volna, no, nem a konditeremben, hanem a dalíró szobában!

A Presto Ballet organikus prog. rockja nem igazán kedvez az első hallásra jellegnek, bár a kétéves fiam az album nyitószámára táncolni kezdett. És most mondjátok, hogy kell-e mentális felkészültség ehhez a zenéhez? Naná!

A Hard minden bizonnyal jobb pontszámot kapott volna, ha nincs a jelenlegi eresztésben több, felsőbb súlycsoportban játszó versenyző. Ezt nevezik pechnek, bár úgy gondolom, Zserbóék még így is jóval a magyar átlag fölött muzsikálnak.

No,de nézzük a „mi maradt még” kategória lemezeit. A Serenity a vendégénekesek kavalkádjának következtében még tetszene is, ha szeretném a gótikus metalt. De sajnos nem szeretem.

A The New Black zenekarról bevallom, még soha nem hallottam, és alapvetően el is nyerték volna a rokonszenvem, ha a Pure Inc. nem mutatja meg, hogy lehet ezt a fajta zenét jóval magasabb szinten is művelni.

Mercenaryék láttak már szebb napokat is, hiába a kétfejű sárkány egyfejűre cserélése csak a Süsü mesében jöhet ki jól.

Azt a kollégát, aki a Bronx Casket nevű bandát javasolta a hangpróbába, arra büntetném, hogy egy bezárt szobában egész nap Zámbó Jimmyt hallgasson. Ha már szemet-szemért ugye, mert én kábé hasonló kínokat álltam ki, mire végigfutottam a lemezen.

Megkövetem a thrash szurkolótáborát, de a szomszédban éppen két napja verték le a csempét, és momentán minden hasonló, „Destruktív ritmikai képlettől” megfájdul a fejem. Ráadásul nem volt senki, aki egy kis dallampirinnel vigasztalhatott volna.


Tomka

8.0 - Shakra: Back On Track
8.0 - Presto Ballet: Invisible Places
7.5 - Serenity: Death & Legacy
7.5 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
7.0 - Chronology: The Eye Of Time
7.0 - Before The Dawn: Deathstar Rising
7.0 - Voodoo Circle: Brokem Heart Syndrome
7.0 - Scheepers: Scheepers
7.0 - Pure Inc.: IV
6,5 - Destruction: Day Of Reckoning
6.0 - Mercenary: Metamorphosis
6.0 - HARD: Even Keel

5.5 - The New Black: Better In Black
4.0 - The Bronx Casket Co.: Antihero

Shakra: Az együttes elmondása alapján sokkal jobban kijön új énekesével, mint Mark Fox-szal, és ez megérződik a produkción is: fiatalos, piszkosul modern, és a korábbi alkotásokhoz hasonlóan ellenállhatatlanul dallamos lemez lett a ’Back On Track’.

Presto Ballet: Valahogy a korábbi alkotásaikba nem sikerült beleszerelmesedni, ebbe viszont már első hallásra.Hangulatos, mint egy Flower Kings album, komplex, de mesélős, mint egy Spock’s Beard-lemez, ráadásul a Hammond duruzsolását sehogy se lehet megunni…

Serenity: A tökéletes europower albumnak minősülő ’Fallen Sanctuary’ után érthető továbblépés a musicalesebb, komplexebb világ felé való elmozdulás, amiben szintén kiemelkedőt alkottak az osztrákok (még akkor is, ha az előző lemez direkt zsenialitása jobban bejön).

Jag Panzer: Nincs mit kertelni, ez minden US power metal rajongó számára kötelező, színtiszta élvezet, semmi maszlag, csak tökös fémzene. Mindössze azt sajnálom, hogy Panzerék ilyen ritkán jelentkeznek új lemezzel, de amíg tartják ezt a minőséget, addig maradjon is így!

Chronology: Saját stílusának keretei között kifejezetten ötletes, elmélyülést kívánó heavy metal lemez, amelyet Kiss Zoliemlékezetes énektémái és az ízes gitárjáték a legjobbak közé emel hazai pályán. Talán csak a hosszúságból lehetett volna lecsípni valamelyest.

Before The Dawn: Habár néhol túlzottan elmozdultak a kommersz irányába, Saukkonen mester és társai még mindig az egyik legjobbak ebben az egyszerre zsigeri és megadallamos, plusz atmoszferikus melodeathben.

Voodo Circle: Tökéletesen levezényelt stílusgyakorlat a nagy elődök nyomdokaiban; nosztalgikus múltidézés régi vágású gitárszólókkal és énekdallamokkal.

Scheepers: Éppenséggel nem hiánypótló, de ügyesen összeválogatott „power metal esszencia”, a kritika és a hozzászólások alapján valami sokkal szürkébbre számítottam, de kellemesen „csalódtam”.

Pure Inc.: Az „amerikai módi” és hangulat, a doomos belassulások és southernes atmoszféra az, ami igazán megkapó ebben a stíluskavalkádban, amely egy percig sem válik unalmassá.

Destruction: Aki szereti Schmiert és zenéjét, annak be fog jönni ez a dalcsokor is, aki nem, az most sem fog megbarátkozni a nagy múltú germán thrash zenekarral. Habár az évezred eleji Destruction lemezekszínvonalát nem éri el, bátran odatehető a többi újvonalas korongjuk mellé.

Mercenary: Nem rossz ez, csak éppen egy tucatnyi hasonszőrű lemez jön ki havonta, koncertenpedig bebizonyították, hogy ez a formáció nem igazán működőképes.

HARD: Első hallgatás után egy dallam se maradt meg a fülemben, pedig nem háttérzeneként szólt; korrekt régimódi hard rock, de nekem hiányoznak a „slágerek”, így továbbra is a BZ-vel készült alkotás jelenti számomra a zenekar munkásságának csúcspontját.

The New Black: Akadnak nagy hangulatú, fogós dalok egy jó adag piszkos southern feelinggel nyakon öntve, de a lemez többsége inkább szürke üresjárat, így az összkép vegyes maradt.

The Bronx Casket Co.: Jó is lenne ez, ha D.D.Verni tudna énekelni, vagy leszerződtetne egy énekest, és fele ilyen hosszú lenne a lemez. Így viszont többnyire érdektelen, unalmas dalok sorjáznak, pár kifejezetten irritáló modernkedéssel, és egy-két izgalmas dalötlettel elvegyítve.


Kotta

8.5 - Presto Ballet: Invisible Places
8.0 - The New Black: Better In Black
8.0 - Chronology: The Eye Of Time
8.0 - Pure Inc.: IV
7.5 - Shakra: Back On Track
7.5 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
7.5 - Voodoo Circle: Broken Heart Syndrome
7.5 - Serenity: Death & Legacy
7.5 - HARD: Even Keel
7.5 - Mercenary: Metamorphosis
7.5 - Before The Dawn: Deathstar Rising
7.5 - The Bronx Casket Co.: Antihero
7.0 - Destruction: Day Of Reckoning
6.5 - Scheepers: Scheepers

Nem igazán tudtam elképelni ahogy Munroe békebeli progresszív rockot énekel, de nem csak megállja a helyét ebben a műfajban, hanem kifejezetten egyedi hangvételt kölcsönöz Vanderhoof bandájának. Elképesztő, amit Metal Church-ék összezenélnek itt Presto Ballet álnéven. Új Genezisnincs, mert ilyent hallottunk már sokat, mégis Igenkorrekt hallgatni való. (Milyen ügyesen beleszőttem a fő hatásaikat, ugye?)

Lehet, kicsit elfogult a pontszám, de nekem már nagyon hiányzott egy ilyen tökös-groove-os finomság, mint amit a The New Black nyom. A C.O.C. rajongók is kapnak végre valamit.

Sok munka van ebben a Chronology albumban, amely (bocsánat, ami) meg is hozza a gyümölcsét azzal, hogy feszengés nélkül élvezhetjük az amúgy igencsak maidenes muzsikát – nem úgy, mint mondjuk a svéd Steelwing esetén. Kalap emel, ez bizony vastagon nemzetközi színvonal!

A Pure Inc. modern hard rockból szép lassan átlavírozza magát egy sludge zenekarba, amolyan modern kori Led Zeppelinként ültetik a pszichedeliával átitatott dallamokat a zsíros riffekre. Pöpec!

A Shakra sem a '80-as évek leporolásával kíván betörni a nemzetközi színtérre, kifejezetten modern, dögös hangzással tolják a melodikus rockzenét. Fincsi!

Jag Panzer: én bírom az ilyen egyenesvonalú, férfias muzsikát. Nagy megfejtések itt nincsenek, csak súlyos gitártémák és gyilkos énekhang. Dögös!

A hónap egyik legszívesebben hallgatott albuma számomra a 'Broken Heart Syndrome', a pontszám ezt csak azért nem tükrözi, mert az egyéniség ilyen fokú hiánya szakmailag megkérdőjelezhetővé tenne egy magasabb értéket. A Rainbow/Malmsteen rajongók ettől még úgy vetik majd magukat a Voodoo Circle idei korongjára, mint gyöngytyúk a takonyra.

A Serenity most, azt hiszem, bezenélte magát az európai power fősodrába, a 'Death & Legacy' okos lemez, tipikus és mégis van benne egyéniség. Gratulálok!

HARD: Ez az a fajta időtlen (és nem idétlen) dallamos rockzene, ami nem ciki 2011-ben sem, ha kiszűrődik a kocsiból nyáron, lehúzott ablaknál. Bár ki húzza le manapság az ablakot, hisz megy a klíma?

Nem vagyok hanyatt esve úgy általában a metalcore bandáktól, eléggé megválogatom mit hallgatok ebben a stílusban, de a Mercenary kétség kívül a tehetségesebbek közül való. Gyilkos egyveleg, amit itt összehordtak!

A Before The Dawn jóval kevesebb összetevővel dolgozik ugyan, mint a Mercenary, de nagyon érzik a megfelelő arányt a dallamos, tiszta ének és a hörgős részek között, főleg élőben gyilkosak. Ha nem vagy oda az északi death metalért (én sem), egy próbát akkor is megér, mert ez a stílusán belül kiemelkedő cucc, és az átlagosnál jóval zeneibb, dallamosabb.

Negyedik fejezet: melyben az énekes otthagyja a bandát, de kiderül, hogy Verninek tök jó a hangja, és amikor a bronxi fiúk rájönnek, hogy sokkal ütősebb, ha egy kis ipari zombival fűszerezik a punkos-thrashes muzsikájukat a gothic helyett. (Nagyon süti!)

A hangzáson kívül másba nemigen tudok belekötni az új Destruction korongon sem, mondjuk ők sosem szóltak túl jól. Régisulis a cucc, ami nekem bejön.

Scheepers albumáról rosszat nem igazán tudnék mondani, de nagyon jót sem. Korrekt, de kicsit felesleges.


TShaw

8.5- Presto Ballet: Invisible Places
8.0 - Voodoo Circle: Brokem Heart Syndrome
7.5 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
7.5 - Shakra: Back On Track
7.5 - Serenity: Death & Legacy
7.5 – Hard: Even Keel
7.5 - The Bronx Casket Co.: Antihero
7.0 - Chronology: The Eye Of Time
6.0 - Scheepers: Scheepers
6.0 - The New Black: Better In Black
5.5 - Pure Inc.: IV
4.0 - Destruction: Day Of Reckoning
3.5 - Mercenary: Metamorphosis
N/A- Before The Dawn: Deathstar Rising

A március hónap tanulsága: biztos sikert igenis el lehet érni a puszta retróval, akkor is, ha ez minimálisan az önkifejezés rovására megy. Bár, valljuk be őszintén, ha valakinek az az életcélja, hogy új Emerson, Lake and Palmer, vagy Rainbow dalokat írjon és játsszon, az is tökéletes önkifejezési formának tekinthető.

Presto Ballet: A hónap csúcsa, melyben a klasszikus progresszív klisék mellett feltűnnek egyéb hatások is (jómagam például rengeteg Styx-et vélek kihallani a dalokból), és őszintén szólva, egyáltalán nem zavar az, hogy mindezért feláldozták az egyéni hangokat és stílust… Hisz nekik éppen ez a stílusuk. Kövér nyolcas és még egy fél.

Voodoo Circle: Régi sulis hard rock, hatalmas daltémákkal és elképesztően profi zeneiséggel, nagyszerű énekhanggal. Néha kicsit a hetvenes évek Rainbow-jára, néha egyéb legendákra kacsingatnak, rendkívül fiatalos energiával és lendülettel. Kontra érv nincs, hacsak nem az, hogy túlságosan is poros a lemez hangulata, de ettől eltekintve ez egy tökéletes retró album.

Jag Panzer: Annakidején a vadászpáncélosok egyik legfontosabb tulajdonsága a gyorsaság volt… úgy látszik, ez ma is áll, bár ettől a bandától azért egy kicsit ötletesebb, érdekesebb lemezt vártam, esetleg valami névhez passzoló borítóval. No, sebaj, attól még az album kifejezetten élvezetes lett, néhány nagyobb dallam hiányától még nem dőlök késbe. Kiérdemelt hét és fél, amiben benne van azért a kultikus csapat előtti tisztelet is.

Shakra: Bár új az énekes, a csapat a régi úthoz való visszatérést ígéri új albumán, na meg a borító is az eltéríthetetlenséget jelképezi, de nekem valahogy éppen ez a problémám az új Shakra albummal; egyszerűen nem tud igazán újat mutatni. Ennek ellenére hét és fél pont, mert minden más mellett a minőség is állandó a csapat zenéjében, ez most már szinte biztos, azonkívül van néhány nóta a lemezen, amik biztosan fognak még pörögni itthon az elkövetkezendő hónapokban.

Serenity: Ritkán hajtok fejet a szimfonikus segítséggel epikus szintre emelt power lemezek előtt, de a Serenity belopta magát a szívembe. Egymás hegyén-hátán a jobbnál jobb énekhangok, a szimfonikus kíséret sem fullad bele a gagyiba, ráadásul az Amanda Somerville segítségével elővezetett Changing Fateegy nagyszerű hangulatú nóta lett. Megy rá a hét és feles.

Hard: EU… vagyis Frontiers kompatibilis magyar banda, emberek! Tavaly még húztam a szám az első lemezre, de azt hiszem, jogtalanul, ahhoz túlságosan nagy lépés volt az a Hardnak és a magyar rock/metal világnak is. Most, hogy az akkori teljesítményt sikerült megismételni, megszavaztam nekik a jobb pontszámot. Azt mondjuk nem mondanám, hogy ez a korong jobb lenne az elődjénél, de ez a probléma inkább a stílusból, mintsem a zenekarból fakad. Most már csak egy kiadós turnéval kéne bizonyítani, hogy a formáció nem csak lemezen működik ilyen bombabiztosan.

The Bronx Casket Co.: Bár a kelleténél tovább hömpölyög a horrormetal, nekem határozottan tetszett az album, mintegy megismételvén a Cathedral tavalyi bravúrját. A Queen sláger Death On Two Legsért pedig jár a bandának egy jutalomfalatka, meg egy vastag hét és feles…

Chronology: Gyakorlatilag egy az egyben ide másolhatnám a márciusi Dalriada és Demonlord véleményemet. Oké, itt más a zene, de a véleményem akkor is egy síkba hozza ezt a három bandát (és még a Wisdomot is), mert végre van nemzetközi viszonyok között eladható, értékelhető, elismerhető zenekarunk! Ha megbocsátotok, ezt most többre értékelem a pőre zenénél, mert az nem az én esetem.

Scheepers: Nagy hang, nagy témák, viszont az albumban az ég világon semmilyen attraktív dolog nincs… Ha megveszekedett Primal Fear fan lennék, ez akkor sem lenne több egy korrekt, de jelentéktelen dalcsokornál, viszont annál semmi esetre sem kevesebb. Azt hiszem, szó szerint erre mondják, hogy „jó”. Az meg hatos nálunk.

The New Black: Másodszor ad ki lemezt a germán brigád, és még mindig nem a hozzám közel álló zenében akarnak utazni, de azért mégiscsak sikerült nekik eltalálni néhány nótával. Nem rossz, de azért ebben a forgatagban még mindig szürke eminenciások csak.

Pure Inc.: Tiszta, mi? Annyira szerintem nem, sőt, túlságosan is mocskos. Egyszerű, hiányzik belőle valami apró finomság, amiben meg lehetne kapaszkodni, amúgy meg egyeduralkodó a rutinszerű riffelés, ebből a csapatból pedig kifejezetten hiányzik az a Motörheades karakter, ami hitelessé tenné ezt a megközelítést. A Sexxellsmondjuk jó kis nóta, de azon kívül a lemez különösebben nem tudott közel kerülni hozzám.

Destruction: Ezt az egész thrash metal dolgot még most sem tudom lenyelni, pedig próbálkozom minden alkalommal tisztességesen… de nem, túl távol áll tőlem.

Mercenary: Magam is csodálkoztam, hogy a relatíve nagy dallamok mellé adagolt belezős gitár/basszus témák és hörgés (amit amúgy nem utasítok el kategorikusan) ennyire, de ennyire tönkrevágta az album összképét. Márpedig ez történt… Ez a lemez egyetlen egyszer ment nálam végig, akkor is lehalkítva. A nulla pont viszont pofátlanság lenne, szóval…


MMarton88

8.0 - Serenity: Death & Legacy
7.5 - Destruction: Day Of Reckoning
7.5 - Voodoo Circle: Brokem Heart Syndrome
7.0 - Scheepers: Scheepers
7.0 - Shakra: Back On Track
7.0 - Presto Ballet: Invisible Places
6.5 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
6.5 - The Bronx Casket Co.: Antihero
6.0 - HARD: Even Keel
6.0 - Chronology: The Eye Of Time
5.5 - Before The Dawn: Deathstar Rising
5.5 - The New Black: Better In Black
5.0 - Mercenary: Metamorphosis
5.0 - Pure Inc.: IV

Serenity: A hónapban ők nyűgöztek le a legjobban. Nem okvetlenül az a fajta europower amire először számítasz, de a dallamok pár hallgatás után nagyon belopják magukat a füledbe. Egy igényes, komoly produkció, igazi sztorizós, magával ragadó mesélős power, a Youngest Of Widowskolosszális refrénje pedig egész egyszerűen telitalálat. De ott a zseniális New Horizons, a gyönyörű Changing Fate, a remek duettek... Pedig elsőre még kissé kétkedve tekintgettem rá.

Destruction: Most sem hibáztak. Nagyot. Nyilván Schmierék sem tudnak már olyan klasszikusokat írni, mint tették a 80-as években, de a ’Day Of Reckoning’ bőven tartalmaz kiemelkedő nótákat, melyek bizonyítják, hogy a germán thrasherek még mindig az élmezőnyben vannak. Hate Is My Fuel, The Price, Sorcerer Of Black Magic, pontosan rátok van szükségem, ha valami felhúzza az agyam.

Voodoo Circle: Vicces, hogy Sinner ezzel az anyaggal jobban le tudott nyűgözni, mint a Scheeperssel közös legújabb munkájával, de nincs mit tenni, a hard rock szupergrupp még mindig a topon van. Erős dallamok, remek hangszeres teljesítmény, srácok, így kell ezt csinálni! Talán az egyetlen negatívum, hogy hosszú távon kissé ellaposodik.

Scheepers: összegyűjtötte azokat a dalait, melyeket a fent emlegetett Sinner vezér nem ítélt elég erősnek ahhoz, hogy a Primal Fear égisze alatt jelenjenek meg az évek során, és kiadta szólóalbumként. Olyan is. Imádom a Primal Feart, épp ezért ez az anyag is tetszetős, csak hát a ’Nuclear Fire’-től, vagy a ’Black Sun’-tól messze van, mint ide Lacháza (vagy igazából bármelyik ismert európai város). Ráadásul nem is igen szól jól a dolog, még egy gitár elfért volna ezen a korongon. Tessék kicsit pihenni, erőt gyűjteni, aztán a germán fémkommandóval lebombázni megint az agyunkat!

Shakra: Még a Hammerfall előtt láttam őket egy fél évtizede, azóta kissé kikerültek a látókörömből. Nem rossz amit a csinálnak, dögös, van benne élet, de kissé a melódiákat lehetne még gyúrni, mert így a számok gyorsvonat jelleggel szaladnak át a fejemen. De ettől ez még tetszetős.

Presto Ballet: „Mindenhavi proglemezünket add meg nékünk ma!”Szerencsére a Presto Ballet a mezőny erősebbik feléből származik, egy jó, szimpatikus, igényes albumot készítettek, véleményem szerint a stílus híveit könnyen maga mellé állíthatja.

Jag Panzer: Kicsit többet vártam. Megszólalásban is, agresszióban is, de a melódiák azért valamelyest kárpótolnak. Az agyamat ezúttal nem dobtam el a Jag Panzertől, de összességében még így is tetszett új lemezük.

The Bronx Casket Co.: A világ tragédiája, hogy D.D. Verni és Jack Frost közös zenekara nem valami űberbrutál, pózergyilkos US power/thrash szörnyeteg, hanem ez a darkosan kemény, kissé szokatlanul modern furcsaság. Ennek ellenére nem rossz, pár dallam igen hamar belopja magát a fülembe. Talán egy kicsit hosszú az anyag, a végére ellaposodik, és pár kevésbé sikerült nóta azért bele-bele csúnyít az összképbe. De még így is egy pozitív meglepetés volt. De aztán most már jöjjön egy új Seven Witches, irgum-burgum!

HARD: Ügyesen pakolgatják a kötelező hard rock kliséket, tudom, ezzel bőven ki lehet szúrni sok ember szemét. Ám az igazi slágerek, az igazán fogós húzónóták hiányoznak. Elhallgatod egyszer-kétszer, de többre nálam nem volt jó. A lemez közepén azt éneklik, hogy „I wanna rock you!”. Nos, nekem is ez a célom, hogy „rockolt”állapotba kerüljek... - ehhez viszont a korong végigpörgetése után a Destructiont kellett segítségül hívnom.

Chronology: Minden tiszteletem a formációé, és a Maidnemes társaságé, de ha ezt az anyagot egy no name skandináv banda adta volna ki, meggyőződésem, hogy idehaza a kutyát nem érdekelné. A Maiden/Maidnem rajongók majd felteszik a szemellenzőt és örömködnek egyet, hát szívük joga. Pedig a zene nem kifejezetten különleges, eredeti, vagy fogós. Jó. Elhallgattam párszor, de mély nyomot bennem nem hagyott. Hiányzik belőle a tűz, a tök, a vadság... az ami mondjuk (többek között) a Maident hasonló stílusú muzsikával a '80-as években naggyá tette.

Before The Dawn: Láttam őket egyszer az Amorphis előtt. Már akkor sem tetszettek. Nem is számítottam túl sok jóra, de végül a fene nagy bünti elmaradt. Persze, különösebben nem nyűgözött le, még csak azt se mondanám, hogy jó. Olyan közepes. Elmegy mellettem. Méghozzá nem is közel.

The New Black: Nem nyűgözött le. Nem az én zeném, nem az én stílusom, nem az én világom. Végighallgattam, s noha nem kezdtem el módfelett szidni a muzsikusok szüleit, arra sem volt ingerenciám, hogy újra betegyem. Egynek elment.

Mercenary: Sokat hallottam már róluk, de most találkoztunk először. Nem volt túl szerencsés. Nem túl sok különlegességet, de még csak túl sok szimpatikus melódiát sem sikerült felfedeznem a zenében, az ilyen muzsikát inkább meghagyom Mikenak.

Pure Inc.: A csapat Serenade Of Aggressioncímű dala az egyetlen amelyet szeretek, a listát pedig az új lemez nótáival sem sikerült bővíteni. Nem rossz ez, de nem is jó. Átlag. Tucat. Sablon. A hiba a stílusban keresendő. Valahogy kissé máshogy közelítenek ehhez heavy metal/hard rock dologhoz, mint amihez szoktam, amit szeretek. Majd a zenesznobok értékelik a törekvést. Én nem.


Adamwarlock

9.0 - Presto Ballet: Invisible Places
8.5 - Chronology: The Eye Of Time
8.0 - Shakra: Back On Track
8.0 - Voodoo Circle: Brokem Heart Syndrome
7.5 - Serenity: Death & Legacy
7.5 - Pure Inc.: IV
6.0 - Jag Panzer: Scourge Of The Light
6.0 - HARD: Even Keel
6.0 - Mercenary: Metamorphosis
5.5 - Before The Dawn: Deathstar Rising
5.0 - Scheepers: Scheepers
5.0 - The New Black: Better In Black
4.0 - Destruction: Day Of Reckoning
4.0 - The Bronx Casket Co.: Antihero

Presto Ballet: Tökéletes. Azok a gyönyörű szinti futamok! Egyből bele kellett szeretni. Eredeti, modern, de nagyon idézi a ’70-es éveket. Eklektikus, mint egy Jethro Tull album, de ahol kell ott hagyományos hard rock hatásokkal operál. Az utóbbi idők legjobb prog. rock alkotása a szememben.

Chronology: Nincs mit hozzátennem a kritikámhoz: az utóbbi idők egyik legjobb magyar lemeze. Főleg mint Maiden fanatikus nem mondhatok semmi rosszat az Iron Maidnem tagjaira. Kitűnő muzsika, remek dallamok, kiváló hangzás. Időtálló anyag.

Shakra: Szerintem a legutóbbi lemezükkel pariban van. Kicsit ugyan más stílusú, de még így is nagyon-nagyon bejövős muzsika. A Shakra minden lemezén egyedülálló minőséget produkál. A csalódás ismét elmaradt.

Voodo Circle: No, így kő gitározni. Nem túlspilázva, nem megőrülve, de dögösen, fülbemászóan. A számok is rendesen meg vannak írva. Ritchie Blackmore mindkét rockbandájának hatását érzem rajta, amivel engem kilóra meg lehet venni. Dallamos, remek rockmuzsika.

Serenity: Amit azonnal kiszúrtam, az a hangzás volt. Nagyon rendbe van téve, ami nagyon nagy előny ennyire sok hangszer esetén. A dalok valamivel jobbak az átlagnál, elszállni szerintem senki sem fog tőle, de nagy hibát nem találni rajta még nagyítóval sem. Még érnie kell, mert talán picit túl cukros, de biztosan meg fog élni még egy pár hallgatást. Good job!

Pure Inc.: Szerintem egy zseniális korongot szerettek volna alkotni. Nem sikerült. Maradt hát egy remek darab. Hiba ebben sincs, még egyediek is, de egy kicsit a dallamvilágra rá köll erősíteni.

Jag Panzer: Nálam az ájulás elmaradt. Kétségtelen, hogy egy korrektül összeállított anyag, de engem valahogy az ilyen korongok sehogy sem tudnak lázba hozni. The Tyrant éneke, mondjuk még így is az átlag fölé emeli.

HARD: Szerintem jelentősen alulmúlták az első lemezüket. Ami abban jó volt, most elveszett. Persze, egy hard rock lemeznek elmegy, sőt, de szerintem lehetne ennél sokkal jobb is. Kéne valami plusz.

Mercenary: Nos, a mikrofonba béltartalmat ürítést sohasem szerettem. Ebben meg ugye az van rendesen. Ellenben ezt leszámítva egészen ügyes csapat. Sajnos ma már az számít modernnek, aki okádik a színpadon. A zene is rendben lenne, még az énekes tag is teljesen okés, amikor nem hörög. Ha hagyományosan, de kissé szőrös torkúan énekelne, ami jól áll neki, menne rá a 7-8 pont. Így csak 6-os.

Before The Dawn: Ez a lemez sem lenne rossz, ha nem kényszerülnek erre a bélből üvöltözésre. Sajnos engem ez csak eltávolít.

Scheepers: Nos…Mit is mondhatnék? Én alukáltam rajta. Szerintem Scheepersnek csak a bicepsze nőtt erre az albumra. A kreativitása semmiképp sem. Tessék szépen az anyabandával alkotni! Jobban megy az.

The New Black: Ha ilyen a New Black, akármi is legyen az, én az Old Black-et választom. Ez elég sótlan lett. Uncsi.

Destruction: Slayer koppintás. Az unalmasabbik fajtából. Nagyon teker mindenki, de nem nagyon értem minek.

The Bronx Cascet Co.: Lehetett volna ebből egy dögös, modern zúzda, de nem lett. A hangzás elég katyvaszos, az ének valami utcai menőzés akar lenni…és még a számok is tisztára egyformák.


Mike

 

10  - Pure Inc.: IV
9.0 - Voodoo Circle: Broken Heart Syndrome
8.5 - Shakra: Back On Track
7.5 - Mercenary: Metamorphosis
7.5 - Presto Ballet: Invisible Places
7.0 - Before The Dawn: Deathstar Rising
6.5 - Serenity: Death & Legacy
6.5 - Jag Panzer: The Scourge Of The Light
6.0 - Scheepers: Scheepers
6.0 - Chronology: The Eye Of Time
5.5 - The New Black: Better In Black
5.0 - Destruction: Day Of Reckoning
5.0 - HARD: Even Keel
4.0 - The Bronx Casket Co.: Antihero

Pure Inc.: Atyaisten, mekkora album ez! Nekem egyből beugrott a tavalyi foci VB meglepetésmeccse, amikor is Svájc kis „no name” brigádja elcsapta a nagy világverő spanyolokat (más kérdés, hogy aztán ki nevetett utoljára): merthogy ennek a minálunk tökismeretlen, svájci Pure Inc.-nek a tavalyi sorlemeze nálam lazán lenyomja a teljes Első Hallásra-mezőnyt, sőt mi több, ha már 2010-ben hozzájutok, annyi bizonyos, hogy felkerül az Év Albumainak tízes listájára! Gianni Pontillo énekes orbitálisan nagy hangja előtt pedig leborulok! Amennyiben van egy cseppnyi igazság a földön, a Pure Inc. ezzel a mesterművel kiplakátozza magát minden igényes zenerajongó hálószobafalára. Kár, hogy abban az egy cseppben is kételkedek… Mindegy, a ’IV’ így is tíz pont, nincs pardon!

Voodoo Circle: ehhez nem fűznék sokat, a ’Broken Heart Syndrome’ egy közel tökéletes album, amelyet csupán az idő hiányában nem ismerhettem ki jobban: rég hallottam ennyire magával ragadó, minden percében izgalmas és ötletes hard rock lemezt! Nem vagyok idealista típus, mégis reménykedem, hogy David Readman csodaénekes végre tényleg David Coverdale nyomdokaiba lép. És ez alatt nem a tökig kigombolt zsabós-inget értem…

Shakra: a Pure Inc. mellett még egy hatalmas dobás Svájcból. És tulajdonképpen a Shakráról is elmondhatnám ugyanazt, amit a trónon terpeszkedő honfitársról, noha ők azért más vizeken eveznek. A mentalitás azonban megegyezik: zsigeri, hiteles, tökös rockzene ez is, sőt továbbmegyek, önfeledt bulizáshoz jelenleg jobbat el se tudnék képzelni a ’Back On Track’ album örömittas himnuszainál. Ez bizony odabasz!

Mercenary: a kettétört dán banda nem adta fel, és egy igen jól sikerült, energikus power/death bombát szabadított a világra, én, mint ősrajongó azonban hiányolom a korábbi csodapacsirta, Mikkel Sandager hatalmas énektémáit. Kéretik egy hasonlóan erős torkot felhajtani! (Mercenary-éknek egyébként már régen az elitklubban kellene lubickolniuk, ám azt gondolom, most még jobban megnehezítették a saját előrelépésüket… Kár lenne értük, ha végleg elkallódnának!) További méltatás és szájhúzás emitt.

Presto Ballet: régebben sokszor hallgattam neo-progot Arenástul, Pendragonostul (jó ideje e műfajban inkább a klasszikus ’70-es évek elején indult szimfonikus főcsapást favorizálom), a Presto Ballet azonban kedvemre való anyaggal házal. Ugyan az efféle sokrétű, színes zenéhez édeskevés a korong egyszeri meghallgatása, de hát ugye ez az Első Hallásra, az ’Invisible Places’-re most csak ennyi idő jutott. A belemélyedést későbbre hagyom. Úgy vélem, megéri.

Before The Dawn: a 2009-es pesti fellépésük – amelyet anno jól meg is dicsértem – óta nem hallottam a banda felől, de ezt fogjuk nyugodtan a feldolgozhatatlan albumdömpingre. A ’Deathstar Rising’ egy nem különösebben eredeti, mégis nagyon rokonszenves hallgatnivaló, éppen azért, mert amikor arra van szükség, bizony jól tud esni, ha az egyszerre slágeres, súlyos és búskomor dark/heavy/death metaljuk beleragad a fülbe. És nagyon ragadós tud lenni, annyi szent!

Serenity: akkor azért a szívembe zártam a sógorokat, amikor 2007-ben a Threshold előtt vagányul elnyomták az Edge Of Thorns-t Savatage-tól. Szeretem a szimfonikus-filmzenés euro-power metalt, és a ’Death & Legacy’ voltaképpen rendben is volna, nekem egyedül Georg Neuhauser énekes ritka nyálas tini-hangjával van bajom, ez pedig sokat ront az élvezeti értéken; az egyébként meggyőző zenei körítés egy lényegesen férfiasabb orgánumért kiált. Jó hangosan.

Jag Panzer: a JP-ért nagyon sokan odáig meg vissza vannak, és azt is elhiszem nekik, hogy a műfajában belül alapbanda, de én valahogy sosem tudtam megszeretni őket. Mert legyen bármily heroikus az összkép, legyen bármennyire is hozzám közel álló a tényleg monumentális The Book Of Kells című eposz, számomra a ’The Scourge Of The Light’-ról is hiányoznak a hallójáratból kitörölhetetlen, emlékezetes dallamok és refrének. Élőben azonban jó volna egyszer megtekinteni őket, hátha…

Scheepers: Primal Fear- és Judas Priest-pótlék ínséges időkre… Kérdés, a mai észvesztő lemezdömpingben van-e ember, aki ebbe a kissé színtelen-szagtalan, ám mégis szerethető szólóalbumba invesztál. Hiszen pénzügyi válság ide vagy oda, albummegjelenések terén korántsem élünk ínséges időket.

Chronology: nagyon vártam már ennek a kooperációnak a bemutatkozását, gondoltam, na, most ők megmutatják a nagyvilágban, merre is van kishazánk, de a ’The Eye Of Time’ ha nem is okozott rettentő csalódást, nem adott annyit, amennyit reméltem tőle. Sok ez a 75 perc úgy, hogy a 12 normál szám fele nélkülözi az izgalmas megoldásokat, főként a refrének terén van hiányérzetem (nem csücsülnek bele a füledbe, na), és bizony Kiss Zoli hangját/énekdallamait is nagyon homogénnek találom. Ám a félreérthetetlenül Maiden-hatású gitártémák érdekes módon nemhogy nem zavarnak, inkább egy plusz zamatot adnak a muzsikának. Ki érti ezt? Mindentől függetlenül a tehetség adott, és tényleg hatalmas munka van e korongban, amely bizony bíztató a hazai metal élet jövőjét tekintve!

The New Black: mivel e hónapra igen izmos hard rock-kínálat jutott, a The New Black szőröstökű-beleszarós muzsikája kissé a háttérbe szorult nálam. Pedig nem rossz ez, csak az a fránya szikra hiányzik belőle. (Az Altar Boys tufa refrénjéért meg jó nagy feketepont jár!)

Destruction: sosem voltam egy Destruction-megszállott, sőt, már rövidtávon ráunok Smici bátyó fél oktávos hőbörgésére. Tudom, ez thrash metal, nem a La Scala operaház főpróbája, mi a tökömet várok én, de hiába vannak kellemes riffek, hiába őrlik be az arcunkat fenenagy cséphadarással, ha ettől a hangszíntől csak a vénámat kezdem el nyesegetni. A karaoke-verzióra ellenben nyitott vagyok!

HARD: ahogy az előző korong, úgy ez is elment mellettem, mint a reggeli busz. Én azt várom egy hard (!) rock albumtól, hogy az óriási dallamok és az óriási refrének levigyék a ház tetejit, ne csak szöszmötöljenek öregurasan a háttérben. Itt pedig valami ilyesmiről van szó: egy Voodoo Circle mellett kész nyugdíjasklub ez a HARD-anyag.

The Bronx Casket Co.: emlékszem, annakidején a ’Sweet Home Transylvania’ milyen sokat forgott a lejátszómban, ez a friss dolgozat azonban nagyon nem gyün be: a korábbi súlyos, gótos hangulatú dark metalt lecserélték egy punkosan egyszerű, dögunalmas izére, ráadásul az egysoros refréneket is csak a Maidennek tudom elnézni.

Legutóbbi hozzászólások