Névtizedelő: Bikini

Bevezető – Garael
Hova lett - Brinyó / az ismertető már korábban megjelent lapunk hasábjain, de a tematikusság miatt most újra elolvashatjátok, megéri/
XX. századi híradó - Bigfoot
Ezt nem tudom másképp mondani – Kotta
Mondd el – Tshaw
Ha volna még időm – Adamwarlock
Közeli helyeken – Garael
Őrzöm a lángot – Mmarton
Elmúlt illúziók – Tomka

Bevezető

Vannak olyan együttesek, melyek sikerében az adott társadalmi-politikai környezet, esetleg egy jókor jött érték-paradigma váltás játszik közre. Ez a Bikini esetében hatványozottan igaz, még akkor is, ha a pőre zeneiségre vetítve a banda munkásságát, az bizony önmagában is megállja a helyét.

A Bikini – szerencséjére, vagy szerencsétlenségére – olyan érában kezdte meg a pályafutását – és élte át első, igazából fajsúlyos alkotói sikerkorszakát – mikor a környezet szinte kijelölte a zenei irányválasztást, azt a szövegközpontú érzékenységet, ami prior elemét jelentette a csapat munkásságának.

A jelenlegi kissé cinikus, a kort meg nem élt újságírók bizonyos csoportja némi szarkazmussal emlegeti a „kádári kisember” harsány, politika által megengedett, de azáltal determinált nevetését – nos, ehhez bizony kellett az a sorok közötti olvasási és értelmezési képesség, ami nem hogy degradálásra méltó: egy kifinomultabb – jóllehet kikényszerített - „képességre” utal. A Bikini maximális mértékben kihasználta az akkori célközönség említett képességét, amihez persze kellett a hatalom megszorítása és a közlés lényege közötti kényes egyensúlyozási képesség. Olyan játék volt ez, ahol mindhárom szereplőnek – cenzúra, zenész, hallgató – megvolt a maga sajátságos szerepe, és nyertest a „rejtett tartalom” átcsúszott mennyisége, valamint a szórakoztatás minősége avatott. A Bikini pedig nyertes lett, még akkor is, mikor a játékszabályok és a játékosok a rendszerváltással megváltoztak – sajnos mégis újabb és újabb „körre” predesztinálva a zenészeket.

A Bikini névre az öregebbek általában a csapat rendszerváltás előtti korszakára fókuszálnak, mi azonban nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a csapat a közelmúltban, sőt jelenünkben is meghatározó eleme a magyar rockéletnek. Az összefoglalással együtt paradox módon úgy kívánunk a csapatnak további sikeres pályát, hogy egyre kevesebb, pellengérre állítható elem jelenjen meg azokban az ironikus szövegekben. Bár azt hiszem, hogy erre manapság nem nagyon lehet számítani.

 Hova lett (1983) 

 Egy újabb örökérvényű lemez. Egy újabb kitörölhetetlen emlék (azt hiszem) sokunk életéből. És egy újabb mérföldkő a magyar rockzenében. A legenda szerint a Bikini zenekar egy focimeccs következtében jött létre, ahol az akkor éppen nem működő Beatrice frontembere Nagy Feró és a Miniből ismert Német Alajos (Lojzi) kergette a bőrt. A sport következménye egy mai napig élő legenda, amelynek első megnyilvánulása az 1983-ban megjelent „Hova lett” című lemez. A cím valószínűleg arra utal, hogy a borítón Feró látható, amint éppen kiugrik egy repülőgépből. Az akkori bakelit hátsó borítóján, a zenekar többi tagja még a gépben ül. ..tehát „Hova lett” Feró! No, persze lehet, hogy a valódi jelentés ennél sokkal árnyaltabb, de ezektől a rock fenegyerekektől bármi kitelik. Ez az album maga a lázadás. Polgárpukkasztó szövegek gyűjteménye rengeteg vicces, megdöbbentő, briliáns zenei megoldással övezve. Csak szemezgetés szintennézzük, mit tartalmaz a korong. A lemez a „Jó szelet kívánok” című, tulajdonképpeni introval indul. Tengerzúgásba keveredő lánctalpas jármű hangját halljuk, melyre egy nagyon szép akusztikus gitár és cselló által elővezetett téma fekszik. Mikor már éppen elringatna minket az andalító dallam a „Maradj már” személyében valami irtózatos kétlábdobos punk-rock nóta érkezik és szaggatja agyunkat. A szöveg, -mint ahogy az egész lemezen- briliáns. Újabb effektes átkötés után érkezik a „Program”, mely egy picivel higgadtabb, mint az előző darab. De csak egy picit… A punk érzés itt is, -mint ahogy a lemez egészén -érezhető. Ezek után következik az a merénylet, melynek elég ha csak a címét nézzük meg, máris el tudjuk képzelni, hogy miről van szó. Emlékszem annak idején szállóigévé vált ez a mondat. „Ótyi-tyótyi-ping-pong.” Egy kínai zenemotívummal indul a dal, majd valami brutális refrénbe csapnak bele a fiúk. Az első igazi döbbenet is ebben a számban következik. A dal közepén egy nagyon korrekt jazz betét található, Nagy Feró (!!!) szaxi szólójával. Egészen megdöbbentő…és zúzzák az agyunkat tovább! Jön a „Nem leszek sohasem”, mely a közismert dal feldolgozása, a talán a lemezről legismertebb „A zenekar üzenete”, majd behömpölyög a szerintem legviccesebb „Ki csinál szódát”, mely a bakelit lemezen két részre osztottak, mivel a szám felénél meg kellett fordítani a lemezt. Nem semmi! De itt van még a „Viva! Carramba!, az orosz (!!!) szövegű „Dolina”, az önéletrajzi ihletésű „Születésnapi fűrész”, az „Ó, igen felborult” amely egy leírhatatlan kakofóniából bontakozik ki. Jön a „Jáiáó, eládió” mely egy sötét hangulatú „krimi”, némi politikai felhanggal és egy igazán dögös metál riffel. A végén pedig a „Gyerekmese”, ami tulajdonképpen egy majd négy perces vicc. Nem árulom el a szöveg lényegét, de ha meghallgatjátok, garantálom, szem nem marad szárazon. A nevetéstől.
Pár szó a zenészekről. Nagy Feró talán legjobb formáját hozza ezen a lemezen. Jól énekel, jók a szövegek is. D. Nagy Lajos érkezéséig még egy album készült vele, a szintén parádés „XX. századi híradó”. A ritmusszekció szerintem Magyarország egyik legjobbja. Az alapító Németh Lojzi, és a dobos Németh Gábor egészen kiváló teljesítményt nyújtanak. Különösen Gábor precíz és technikás játéka elképesztő. A gitárokat Vedres József és a Skorpióból is jól ismert Szűcs Antal Gábor kezeli. Játékuk, amikor kell szép és elegáns, amikor kell vad és kifejező.

 XX. századi híradó (1984)

A nyolcvanas évek derekára eleget puhult (vagy gyengült) a regnáló politikai rendszer ahhoz, hogy Nagy Feró végre szóhoz juthasson a színpadon kívül is. Egy évvel a Bikini bemutatkozó albuma után már a második LP-t is felvehette az időközben négytagúra fogyatkozó társulat, ugyanis Totyát (Szűcs Antal Gábor) Frenreisz Karesz visszacsábította a Skorpióba.

Már a lemez borítója is megér pár mondatot. A Nagy Feró tervei alapján készült tasak elején az akkori pártállami sajtó termékeiből kiragadt szalagcímek díszelegnek csupa hurrá-optimista jelszóval, mint például „reform alulról”, „a Jászság gazdag évei”, „számítógép a pusztán” vagy „a dolgozók érdekeltek a jó munkában”. A hátsó rész a Bikini utópisztikus jövőképét igyekszik ábrázolni: a XX SZÁZADI HÍRADÓ 2984 február 29.-i számát látja a lemezvásárló egy jelmondattal: Az élet mindig ünnepnap. A hírekben ott egy fotó a rockzene világméretű válságáról rendezett ankéten, (igen, eltelt harminc év, és már akkor is) ahol Feró felszólal, körülötte a zenekar tagjai alszanak. Találunk egy üzenetet az ezer évvel korábbi emberről, – tehát a huszadik század végiről – annak zenéjéről, verseiről, és a konklúzió pedig az, hogy ezt nehéz megérteni. Az időjárás-jelentésben a Bikini térségében kisebb sikerszitálás lesz, de a rockzenét továbra is a hatalmas kierjedésű anticiklon határozza meg.

Nézzük magát a zenét. Mindenképpen eklektikusabb anyag született, mint a bemutatkozó korongon, (azon sincs heterogén muzsika) többféle stílus felé kacsingatnak: jazz, kuplé, keringő, katonainduló, klasszikus nagyzenekari hangszerelés, (Mártha István vezényletével) blues is hallható ebben a majdnem negyven percben. Persze,  tipikus nagy ferós zakatolós, punkos riffek most is ott figyelnek, a baromi erős, a Németh tesók által biztosított ritmusalap jelen van, viszont Totya távozásával a gitárfolyam mindenképpen gyengült: gyakorlatilag nincs szóló – az egyetlen valamire valót is Závodi Janó vendégként nyomja el. Hiába, Vedres Joe nem virtuóz alkat, erről a későbbi lemezek is tanúbizonyságot tesznek.  A Hová lett album zenei világa jobban emlékeztetett a Ricére, ez a lemez némileg eltért attól.

A szövegi világ nem olyan sötét, mint megelőzőleg. Jó, odamondogatnak, de inkább, gúnyosra, veszik a figurát. Néha a népi mondókák világa hangzik fel, (Mikor mennek ezek haza? – kérdezi Feró, na, kiktől?), Csak a közönség nem zúzásában a slágerszövegek együgyűségét figurázzák ki, (Amerikából, ha bejön a zene – ezt az egy sort ismétlik) az ikerdalban a slágerré lett Lángosképűben már a szocializmusban is jelenlevő fogyasztói társadalom veszélyeire figyelmezetnek: „csereakció, terrorizálás: vegyek, vegyek, vegyek”. A Matematikus dalában az egykori jövő nemzedéke fogatlanul siratja el az elpuskázott múltat és jövőt: „egész életemet elhülyéskedtem, ilyen hülye maradtam”. Az oldal vége felé az „egész világ blöfföl” – jelenti ki Feró, aztán az A oldalt egy magánéleti válság taglalása zárja. A másik mondókában Feró kijelenti, hogy nem fér a bőrébe, és ez átmegy a Furcsa jazzbe, ennek azonban erős paródia szaga van. A következő bluesban (Én/ a huszadik század költője) viszont egyértelmű, hogy harcostársát, Hobot veszi célba: „a fiatalokban is benne vagyok és tanár is vagyok e féltekén” – sorok egyértelműen gyanú alatt tartják őt. Az elhervadt a… kezdetűben a kollégák, az Illés, az LGT, a Piramis, a Karthago, a V’ Moto Rock egy-egy sorát kölcsönvéve Feró elmondja véleményét a rock akkori helyzetéről. A „Sárga bögre” eredeti szövegét nem engedték, így nyelvtörőkkel rakták tele a zenei alapot. A Medvetánc a legkomolyabb az összes dal közül: a kemény punkos nótában Feró melankolikusan, beletörődően megjegyzi: „most már úgyis mindegy, jobb ha, hallgatok”. A végén, hogy ne komorodjunk el a végletekig egy keringővel - ugyanazzal a dallammal, mint a bevezető induló – feloldják az előző dal feszült légkörét.

Mind szövegben, mind zenében poénos ez a lemez, de még egy ilyen hangvételű korong erős utánérzést szült volna, nem beszélve arról, hogy ez a poén csak egyszer szól nagyot. Valószínűleg Feró is így érezhette, mert ezek után elhagyta a zenekart és érdeklődése a színház felé fordult. A Bikini pedig D. Nagy Lajossal megkezdte jóval konszolidáltabb és üzletileg lényegesen sikeresebb korszakát.

 Ezt nem tudom másképp mondani (1985)

 Nem volt szerencsém élőben látni a „csirkedarálós” Beatricét, én már csak annak utódzenekarával, a ferós Bikinivel olthattam a rendszer elleni hőbörgő, ámde ártalmatlan lázadásra késztető ifjonti hévet, mely minden középiskolás, botcsinálta filozófust jellemez. Merthogy, ha tetszik, ha nem, a nagyközönség bizony Nagy Ferenc miatt járt el ezekre a szeánszokra, színpad előtt térdepelni a Térden állva alatt, és együtt vonyítani a Nagyvárosi farkas szövegét – titkon reménykedve a szárnyas-áldozat formájában testet öltő komolyabb polgárpukkasztásban is.

A cinkos összekacsintások és a sorok között olvasás időszakát éljük, amikor bármi ártatlant el lehetett úgy sütni - egy megfelelő ponton beiktatott hatásszünettel és némi sejtelmes mosollyal megspékelve -, hogy azt azonnal kódolt politikai üzenetként értelmezze a nagyközönség. A magyar humor gyakorlatilag ebből táplálkozott 40 éven át, megjegyzem, máig nem tud mit kezdeni a hirtelen ránk szakadt demokráciával. Így kaptak rendszerellenes és társadalompolitikai jellegű másodlagos jelentést a Bikini koncerteken (és lemezeken) elhangzó úttörődalok, katonanóták, vagy például az Üss a kölökre! refrénre magyarított Ramones nóta. Én sosem igazán tudtam eldönteni, hogy csak ökörködnek, vagy tényleg üzenni szeretnének valamit (szerintem ők maguk sem), de tény, hogy a korabeli hobós-ricsés-szimatszatyós városi fiatalok kajolták a babos-kendőt és egyfajta jelképpé (a fennálló társadalmi renddel szembeni ellenállás jelképévé) emelték őket (is).

Hidegzuhanyként ért így a harmadik lemezen megfigyelhető éles irányváltás, ahogy valószínűleg az ősrajongók többségét is. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a korszak másik fontos zenekarával, az Eddával, amiről nemrég írtunk hasonló életművet, és amely szintén viszonylag gyorsan hátrahagyva a kezdeti prolirockot, ugyanekkor fordult dallamosabb irányba. A popzenei befolyás egyrészt adja magát, mert Gallai Péter személyében bevesznek egy billentyűst, D. Nagy Lajos, az új frontember pedig hozza magával az újhullámos hatásokat, ugyanakkor meglepő is, mert a Rolls Frakció sem a politikailag korrekt szövegeiről, hozzáállásáról volt ismert. Nagy Feró eltávolítása mögött állítólag a lemezkiadó még mindig tejhatalmú főnökének, Erdős Péternek abéli szándéka állt, hogy a zenei pálya szélére sodorja a nagyhangú antisztárt. Nem tudom, ebben a szárnyra kapott híresztelésben mennyi az igazság, de tény, hogy a zenekar ettől kezdve a lehető legjobb médiatámogatást kapta – az album slágereit (Mielőtt elmegyek, címadó) éjjel nappal nyomta a korabeli rádió és tévé.

Így viszonylag gyorsan ki tudtak alakítani egy új rajongóbázist, és Pataky csapatához hasonlóan rekordsebességgel váltak kitaszítottból popsztárokká. Ez még akkor is igaz, ha az élő fellépések közönsége lassabban cserélődött le. Én legalábbis emlékszem kínos jelenetekre, D. Nagy Lajosnak kezdetben meg kellett küzdenie rendesen a Ferót és a régi nótákat követelő nagyérdeművel. Aztán elkopott a kemény mag... Bevallom őszintén, számomra is megszűnt létezni a banda, az újfajta szemléletüket opportunista, álszent hozzáállásnak könyveltem el. Merthogy némi bújtatott, finom zsörtölődés azért fellelhető D. Nagy szövegeiben is, sőt, ha jobban belegondolok, Feró bohóckodásához (amit nagylelkűen bélyegezzünk cinizmusnak) képest itt még hangsúlyosabb is a kiábrándultság és az elégedetlenség érzete - csakhogy számomra a zenei váltás túl jelentős ahhoz, hogy a gyors átmenet hiteles legyen.

Hogy a zenekar védelmében is felhozzak valamit: a Németh testvérek kvalitásai jócskán túlmutattak a kezdeti korszak dadaista punk-rockján, ezt már az első két korongon is érezni lehetett, nem utolsó sorban éppen ez tette unikummá, vonzóvá a bandát. Ők nyilván szerettek volna zeneileg továbblépni. Hosszú karriert már akkor nem jósoltam Vedres Józsefnek velük, mert az ő képességeit egy komolyabb irányvonalhoz kevésnek tartottam. Bár ki tudja, lehet, hogy éppen az általa képviselt minimalizmus is kellett a Bikini sikeres slágerlistás pályafutásához. Egy a lényeg, megszületett az ország egyik hosszú időszakon keresztül etalont jelentő pop-rock csapata, amely éppen ezzel a lemezzel alapozta meg későbbi hangzását. Az, hogy közben elhagyták az olyan tufa-rockereket, mit amilyen jómagam is lennék, pedig egészen természetes. Szóval ettől kezdve már másnak, máshoz szóltak – bocs, de ezt nem tudom másképp mondani...

Mondd el (1987)

Mit ne mondjak, alaposan meglepett Garael kolléga javaslata, miszerint csináljunk Bikinis részt a Névtizedelőbe… Szegény kis dallamorientált lelkemben egyből felrémlett a sok aprócska (ámbár sosem rosszindulatú!) csipkelődés, mellyel az ízlésemet illette kedves Garael, hogy aztán egy Bikinis írással rögtön ellent is mondjon magának. (Aljas rágalom, én soha nem mondtam, hogy az AOR csak a maguknak önkézzel örömet szerezni kedvelők zenéje…Garael szerk.) No, jó, igaza van, nem szabad diszkriminálni a Bikinit csak azért, mert zenéjük inkább volt popba hajló, ámbár rockos kiállású muzsika, mintsem Eddás stadion rock; ettől függetlenül ez a banda meghatározó volt a magyar muzsikában, ha más miatt nem, hát minőségi megszólalásuk és igényességük miatt.
Választásom nem véletlenül esett a ’Mondd el’ című korongra. Kiváló év volt az 1987-es, számos meghatározó magyar lemezzel – elfordulván kicsit a hard rocktól ekkor jelennek meg az európai színvonalú Napoleon Boulevard és Első Emelet korongok, de az Omega ’XIII.’ lemeze, rajta a Babylon című nótával is hatalmas durranása volt a magyar rock színtérnek.

Alapvetően a Bikini első, még Nagy Feróval fémjelzett korszaka nem a szívem csücske. D. Nagy Lajos esete már más. Nem hiszem, hogy ő lett volna országunk egyik legjobb énekese a korszakban, bár hangja vitathatatlanul egyedi és azonnal felismerhető. Olyannyira, hogy orgánuma már ekkor, a második vele felvett Bikini album idejében is meghatározó jellemzője volt a csapat zenéjének, hangzásának, nem is beszélve a vele együtt érkező újhullámos zenei ízről.
Zeneileg rendkívül érdekes dolgokat produkált a banda. Utólag hallgatva, mintha félúton lennénk az Edda keményebb, stadionokba való himnuszai és a fentebb említett két szintipop zenekar sajátosan műanyag, dallamos, fülbemászó, ám semmi esetre sem butácska, primitív hangzása között. Erre jó példa talán a Nehéz a dolga című sláger, mely alapvetően lehetne Edda nóta is akár, ámbár a szaxofon egészen más irányba viszi el a hangulatot, bizonyos szempontból még a dal komolyságát is feloldja, potenciális dráma helyett szimpla slágerré változtatja. Érdekes pontja még a csapat zeneiségének a klasszikus basszusgitár hangzás használata, amivel gyakorlatilag éppen szembementek a korszakra jellemző popos, úgynevezett slap technikával, ezzel is inkább a rock felé orientálva őket az újhullám és a szintipop helyett.
Ez a stílusok között félúton tanyázó hangzás talán betudható annak is, hogy a bandán belül bizonyos változások mentek végbe 1985 és 1987 között. Németh Alajos például a basszusgitár mellett már szintetizátorokat is kezel a felvételeken, míg Hirlemann Bertalan, az új dobos különböző effekt témákkal is besegít a zenébe – végül pedig a legkarakteresebb újdonság: Makovics Dénes személyében a zenekarban megjelenik egy szaxofonos is, igaz, még csak vendégként, de 1988-tól kezdve Kató Zoltán személyében a zenekarnak már állandó fúvósa lesz, ezzel is elkötelezvén magukat a hangszer fontossága és meghatározó szerepe mellett.
És hogy mennyire fontos volt ez az új stíluselem, arra jó példa a lemez egyik legnagyobb slágere (mert természetesen slágerparádéról van szó!), a Fagyi. Meghatározó momentum a billentyűs alaptéma, a pattogós dob-basszus vonal és az ebbe beleolvadó gitárhangzás, és természetesen a szaxofon, mely effektíve totálisan helyettesíti a gitárt és a gitárszólót – viszont 1:20 és 1:35 között Vedres József háromszor is kellemesen belenyúl a gitárjába, mintegy jelezvén, hogy neki is van azért szerepe a zenekarban.
Ugyan ez a hangszeres felosztás érvényesül a két másik közismert nótában, az Adj helyetben és a Nehéz a dolgában, ahol megint csak felülkerekedik a szaxofon, tulajdonképpen már-már azt a benyomást keltve a hallgatóban, hogy Vedres működik közre vendégként, és Makovics a zenekar állandó és oszlopos tagja… érdekes helyzet, annyi már szent.
Azonban a lemezt követő Bikini-őrület végül igazolta a változások létjogosultságát. Az 1987-es lemezről gyakorlatilag öt fontosabb, köztudatban is élő sláger született meg, ami szép jövőt vetített a zenekar elé, ekkor pedig még messze voltak a kilencvenes évek elejének problémái és ellentétei.

Ha volna még időm (1988)

        Az 1987-es ’Mondd el’ hozta a Bikini történetének legnagyobb slágereit és legnagyobb elismeréseket. Megalkották az év lemezét, Lojzi az év basszusgitárosa lett, és az év együttese címet is ők szerezték meg. Ilyenkor gondolják sokan, hogy az ekkora zenei diadal megismételhetetlen marad. Valójában a ’Mondd El’ csak elindítója volt a sikereknek, amit igazából a ’Ha volna még időm’ tetézett be.

            1988-at írtunk. A pártállam még igen gyönge lábakon, de állt. Már lehetett érezni, hogy nem kell sok, amíg a szovjet medve végleg visszabújik a vörös barlangjába, utat engedve egy szebb jövő számára. Ebben az évben tette le gyakorlatilag Kádár János a politika lantját, s munkásságának lezárásaként áprilisban megtartotta utolsó beszédét a Központi Bizottság előtt, ami inkább egy beteg ember lelkiismereti üzenetét és örökségkeresését közvetítette, mintsem közhatalmi üzenetet. Ez évben alakult meg az SZDSZ, s már a Malév is Boeingekre cserélte a szovjet  TU-134-eseket. Eljött tehát az a korszak, amikor már gyengült a hatalom vasmarka, egyre kevésbé kellett már a zenészeknek is ,,befogniuk a szájukat”.

            A Bikini mindig is arról volt híres, hogy a rendszerellenes üzeneteiket finoman csomagolták be, és kúsztak át a Hanglemezgyár rostájának vékonyka résein. ’88-ra erre egyre kevésbé volt szükség, egyre nagyobb hely nyílt a szókimondásra. Persze az allegorikus fogalmazást nem lehetett csak úgy elfelejteni, és az MSZMP KB-t nyíltan ócsárolni, de már azok az idők jártak, amikor nem igazoltatták minden este a fiatalokat, ha nyílt utcán közlekedetek, és három farmergatyás, bagózó srác sem számított már veszélyes méretű csoportosulásnak.

            A ’Ha volna még időm’ egyértelműen az egyik utolsó rúgás volt még a közállapotokba. Nem feltétlenül a fennálló elnyomó rendszerbe, hanem inkább a szocialista mindennapokba. ,,Itt élek én, nem vártam mást…” – hangzik el a Valahol Euróbában refrénjéban. Azt az állapotot kapjuk vissza a rendkívűl erős mondanivalót tartalmazó dalszövegekben, amit az akkori fiatalság érzett legbelül: elegük van a megöregedett, elmeszesedett és kilátástalan gulyáskommunizmusból. Gondoljunk csak azóta az ikonikussá vált Legyek jó-ra: az egész dal a kiábrándultságot és változtatási akaratot tükrözi. ,,Csókolom, megszakadhatok?” – hangzik el a kérdés, válasz persze a szövegben nincs, de mindenki tudta legbelül: nem, többé nem akarok megszakadni a semmiért!

            A rendszer azért még utoljára beleszólt a számcímekbe, és az Elegünk van az egészből címét lecserélték Mondd, hogy mit akarunk-ra, nem is hiába, hiszen az egyik utolsó Nagy Feró dalszöveg volt a csapat történetében (ezek után már csak elvétve találkozhattunk a nevével, a következő lemezre még megírta a Fúj a szél-t, de utána már nem írt több szöveget az együttes számára), ám ez a kis belepiszkálás csak szellentés volt már a szélviharban. Még kis bakiként az eredeti borítón D. Nagy Lajos-t és Vedres Józsefet is sikerült felcserélni a Széles, tágas a tér című dalt pedig egy névelővel és egy szóval megrövidíteniük, így lett belőle Széles, tágas. Ennek a számnak külön érdekessége, hogy az elején szereplő gitárfutam pontos mása Yngvie Malmsteen Crystal Ball című szerzeménye fő témájának. Nem vádolok senkit, de azért érdekes, hogy ugyanabban az évben íródik két, szinte teljesen azonos riff…

            A ’Ha volna még időm’ a ’Mondd el’ folytatásaként tetőzte be a Bikini felfutását. ’88 után beszélhetünk róluk igazából sztárcsapatként, akik az egész országban hisztériát váltottak ki. Sajnos ez a siker nem tartott örökké, hisz a ’90-es évekre már diktatúra hiányában a rejtetten lázadó szövegek értelmüket veszítették, s új zenei hullámok sodorták el a csapatot. Ennek következtében következett egy jókora hiátus a Bikini életében, amit egy dicsőséges visszatérés követett. Ez azonban már a jövő zenéje. Ekkor, 1988-ban még azt a Bikinit láthattuk tündökölni, aminek minden egyes mondata erőteljes ütés volt a rendszeren, s dalszövegbe öntötték a társadalom igényeit egy szabadabb világ iránt.

 Közeli helyeken (1989)

1989. Az évszám történelmi – eufóriára várnánk, de érdekes módon csak  bizonytalansággal teli kérdéseket kapunk, nem tudván, hogy a múlt problémáira milyen megoldások születnek. A hatalmi síkok elcsúszása okozta feszült várakozás az egyén identitáskeresését emeli ki, azé az egyénét, aki nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal. „Annak előtte” tudta a helyét, szerepét, ismerte a játékszabályokat, de most az új ismeretlent is hoz, és a kérdések felvetését: ki vagyok én, honnan jöttem, és hová tartok? Talán ezek a főbb gondolatok, melyek mentén a Bikini  utolsó mainstream sikerét aratta, köszönhetően a rendszerváltás miatt a változásban kételkedők himnuszának, a Közeli helyeken valóban csodálatos lírájának. Visszafogott öröm, de egyben „várjuk ki a végét” érzés lengi be a dalokat, csöndes iróniával – a szovjet hadsereg kivonulását megünneplő Bátyuska intelligens mértéktartással mond ítéletet -, a korábbi lemezeken tapasztalt empatikus érzelem kereséssel.

Eklektikus az anyag – legalábbis zeneileg – de ez az eklektikusság mindig is sajátja volt a Bikininek – talán ez az egyik sikeres eszköze a csapatnak, amivel olyan sokrétűen tudták megfogalmazni a többször is körbe járt problémákat. A szaxofon pouláris nosztalgiázása, a néha reggiebe csapó popos ütemek, az ízléses gitárszólók olyan sokszínű világot teremtenek, ahol a hallgató többször járva is fedezhet fel korábban meg nem értett – vagy át nem érzett – szegleteket. Hard rockos lendület csak elvétve ad nyomatékot a mondanivalónak – az egyik kivétel a személyes kedvencemmé avanzsálódott Szabad élet, melynek dallamai ugyan ismerős csengéssel okoznak deja vut, de a szövegek a megszokott érzékenységgel fogalmazzák meg a határon túli magyarság akkori életérzését. Az azóta elhunyt, számos kiváló albumon közreműködő Daczi Zsolt  játéka egyszerűen feledhetetlen, pedig nem a virtuozitás emeli ki hangszerkezelését: az az érzés, ami kisír a gitárjából, maga a lemez megfogalmazott szövegének zenei-érzelmi lenyomata. A lemezt záró rövid zongorás darab pedig sikeresen foglalja össze alig egy percben a zenészek gondolatait, a jövőképbe vetett bár kétségekkel teli, de töretlen hitét.

Érdekes, a visszaemlékezésekben és a történelmi összefoglalásokban nem nagyon hangsúlyozott aspektusban megfogalmazott „rendszerváltás” hangulatjelentés a Közeli helyeken, ami a Temesvári vasárnap előtt sikeresen készítette elő a terepet a következő két lemezhez, ugyanakkor egyfajta váteszi tulajdonsággal vetítette előre az új típusú problémák megjelenését.

Őrzöm a lángot (2007)

          Amikor felkerültem Pestre, első két egyetemi évem során 5-6 Bikini koncertbe is belebotlottam. Valahogy a rockzenét nem kifejezetten kedvelő baráti társaság, illetve köztem ez az egy együttes tudott zenei kapcsot jelenteni. Mivel a különböző kari napokra, bálokra szívesen hívják őket, kézenfekvő választásnak bizonyultak, ha közösen kívántunk belehallgatni élőzenés produkcióba. Valahogy így indult a kapcsolatom a zenekarral, s noha a legnagyobb slágereiket régről én is jól ismertem, a remek koncertélmények hatására a legfrissebb, ’Őrzöm a Lángot’ című, 2007-ben megjelent albummal is megkezdtem az ismerkedést, a régi anyagokon túl.

Maradjunk annyiban, hogy a Bikini sorlemezei eléggé eltérő reakciókat tudnak belőlem kiváltani. Míg a ’Ha Volna még Időm’, vagy a ’Közeli Helyeken’ hamar meg tudta magát szerettetni, a ’Nem Lesz Ennek Jó Végét kifejezetten nem csípem. A csapat 20. albuma, az ’Őrzöm a Lángot’ az erős középmezőnyben tanyázik a Bikini lemezek ranglistáján. Nem sikerült egy új klasszikust kitermelni, de igazán nem is hasaltak nagyot. A Bikini eleve egy markáns csapat, kell egyfajta hangulat, illetve nyitottság a fémszívtől ahhoz, hogy befogadhassa. Arról nem is beszélve, hogy a polcról a Slayer korongokat nem lehet Bikinikkel pótolni a gyűjteményben, de hát ott egye meg fene! Fülbemászó dallamok, okosan megválasztott hangszerelés, ízes gitár, illetve szaxofonjáték, egy jellegzetes orgánum, finom rockmuzsika, intelligens dalszöveg, ezen stílusjegyek mindegyike ott figyel a lemezen.

Az együttes felállása az ezredforduló után szinte kétévente változott, 2006-ban a gitárosi posztra Lukács Péter, Peta került. A fiatal tehetség ezen az albumon mutatta meg először azt, hogy mire is képes a stúdióban, s ezzel sarkalatos ponthoz érkeztünk. Hajlamosak a fémszívűek konzervatívan gondolkozni az együttes gitárosának kilétéről, s míg Vedrest, illetve a 2007-ben elhunyt Daczi Zsoltot sokan a poszt valódi birtokosának tartják, Petát hajlamosak kritizálni. Nos, Péter nem hoz szégyent véleményem szerint elődeire, mind technikai tudásban, mind előadásmódban, mind a régi dalokhoz való hozzáállásában, azok tolmácsolásában meggyőzően helyt tudott állni (legalábbis számomra).

A lemezről három dal vált kedvenccé, véleményem szerint ezek minőségben is messze kiemelkednek a többi közül. A címadó, illetve A Mennyország Felé már élőben is nagyot szóltak, igazi koncertfavoritok, a csapat keményebb, tökösebb oldalát megmutató, üde refrénnel operáló slágerek, melyek mellett a zseniális szövegű, érzelmesebb Magányos Nap lopta be magát hamarabb a szívembe. A balladisztikus, lassabb nóta hűen ápolja a csapat lírai hagyományait, nagyszerű felvétel. A többi dal már kevésbé meggyőző. Mind hangszerlésben, mind hangulatban változatos az anyag, ám a refrének egész egyszerűen nem elég markánsak, megkapóak. Van, ahol a remek, „Bikinisen ironikus” dalszöveg (Ami a Szívemen), másutt a fület gyönyörködtető hangszeres teljesítmény tudja az embert úgy-ahogy magával ragadni, de sajnálatos módon újabb, a klasszikusok szintjéhez mérhető nóták már nem kerültek fel a korongra.

Ennek ellenére kellemes hallgatnivaló, ki tudja kapcsolni, el tudja szórakoztatni a hallgatót, és azt hiszem, hogy a Bikini ennek mindig is mestere volt. Vélhetőleg ez segítette őket ahhoz is hozzá, hogy annyi év után ma is ők a hazai könnyűzene egyik legsikeresebb csapata, amelyik nem trónol a babérokon, koncertekkel veretessé téve a csapat díszes történetét.

Elmúlt illúziók (2011)

          Habár a Bikini a köztudatban – és a rádióműsorokban – leginkább a 80-as évek második, ill. a 90-es évek második felében írt slágereivel képviselteti magát, 1997-es újjáalakulása óta rengeteg albumot jelentetett meg, amelyek általában kétéves periódusban követték egymást. Habár a változó színvonal miatt nehéz lenne sommás, átfogó értékítéletet mondani az „Új-Bikini” alkotásairól, annyi bizonyos, hogy – főként az új évezredben megjelentek – egy kísérletező, és alkalomadtán saját helyét, „identitását” is kereső együttes képét mutatják. Még az egyébként biztosra játszó, nagyrészt a popzene felségterületén maradó, 2002-es ’Álomból ébredve’ című lemezen is hallhatók „érdekes” próbálkozások, mint a „rappelős-suttogós” (?) Vízió, vagy a sramlizenét és elektronikát bátran kombináló Látom a szemeden. Ami viszont hiányzik ezen alkotások összképéből, az a játékos, ironikus hangulat, ami régebben gyakran átszőtte az alapvetően társadalomkritikus dalszövegeket.

Ez utóbbi viszont megmaradt, néhol talán túlságosan is direkten, és rendkívül korosztály-specifikusan, aminek következtében paradox módon az a helyzet állt elő, hogy míg a zenében sorra próbáltak ki modern trendeket, elektronikus hatásokat és különböző torzításokat, addig a dalszövegek rendre a „virtuális kort” és annak „vívmányait”, változásait kritizálták. A 2004-es ’Angyali üdvözlet’-et nagyobbik részét ennek megfelelően egy melankolikus, nosztalgikus atmoszféra lengte be, aminek legszebb megnyilvánulását – ideszámítva a 2007-es ’Őrzöm a lángot’ is – Makovics Dénes mélabús szaxofonszólói jelentik. Utóbbi album szintén a szolidan újítgató műveik sorát erősíti, a klasszikusabb ízű rock darabok (Minden úgy történt) és a rádióbarát, popos beütésű dalok (A mennyország felé) között ingadozó albumra például reagges alapú (Mennem kell) dal is felkerült.

„Mindig igyekeztünk haladni a korral, hogy az ifjabbakat is meg tudjuk szólítani. De ahhoz, hogy a fiatalok meghallják az apák kiáltásait, az ő nyelvükön kell szólni hozzájuk. Ezért is kerülnek modern zenei elemek a dalainkba.” – nyilatkozta pár éve Németh Alajos, a Bikini basszusgitárosa. Nos, vagy rájöttek, hogy manapság a fiatalokat a régi, veretes hard rock zenével is meg lehet fogni, vagy pedig nagyobb teret engedtek friss tagjaiknak a dalszerzésben, mindenesetre a 4 éves „pihenő” után nemrégiben megjelent ’Elmúlt illúziók’ c. Bikini-album talán a legdinamikusabb, legfrissebb és legkeményebb, amit újjáalakulásuk óta készítettek.

A nyitó Adjon az ég olyan marcona riffel rajtol, amit talán még a kétgitáros Bikini-felállástól sem várna el az egyszeri hallgató, a tempó is rendben van, a közép felett egy picivel, és a rákövetkező Nem megyek el is egy kifejezetten modern gitártémával operál. Ami végül is nem csoda, tekintve, hogy Csillag Endrét az a Lukács Péter váltotta gitáros poszton, aki a European Mantrának is oszlopos tagja. Körülbelül a lemez felét adják ki ezek az ízes hard rock dalok, amiket természetesen D. Nagy Lajos ismerős énekdallamai tesznek mindenki számára könnyen emészthetővé, mint például az Emlék refrénjében, ahol női háttérvokál is segíti a frontembert. Ezen a vonalon a talán legjobban eltalált nóta az ivós Bikini-dalok sorába illeszkedő Az utolsó pohár, amelynek gitártémája úgy vág fejbe, mint csaprészeget a padló, ráadásul a zenekar ironikus dalszövegeit is megidézi („ki a hibás, hogy eldurvult, talán a víziszony”). E mellett sztenderd koncertfavorit is lehet majd a szintén kellemes szintetizátor-aláfestéssel és harapós gitártémával bíró Sohase felejts el, igazi bólogatós rock-eresztés – talán ezért is szerepel az utolsók között az együttes honlapjának szavazásán, pedig refrénje az egyik legemlékezetesebb a lemezről.

Ami sok számra nem mondható el, sajnos. Az egyébként egységes összképet mutató ’Elmúlt illúziók’ egyik hiányossága, hogy hiányzik róla az átütő sláger, és D. Nagy könnyen dúdolható, emlékezetes énekdallamai. Nem rosszak, de nem is különösebben emlékezetesek. Nem úgy, mint a sajnos kvázi „vendégszereplőként” közreműködő Makovics szólói, talán kettő jutott neki ebből, ám a Sohase felejts elben és a záró dalban is jól kihasználja a „reflektorfényt”. Sajnos üresjáratok is kerültek az ’Elmúlt illúziók’-ra, mégpedig a két lírai szám formájában, amik egy rossz szerkesztési választás okán egymás után, a 4. és 5. dalként követik egymást. A Hold keresői maximum a megboldogult Sláger rádió esti órasávjában adhatta volna meg az utolsó lökést az elalváshoz, és Az őrtoronyból – amely a sajtóanyag állítása szerint „a Közeli helyeken és A világ végén méltó társa” – c. dalban is maximum a gitárszóló rázhatja fel a power balladákon edződött hallgatót (a szavazást viszont toronymagasan vezeti…).

A korábbi albumok nosztalgikus és társadalomkritikus irányvonalát a címadó dal képviseli, ami zeneileg szintén a balladákhoz hasonmód vérszegény darab, „odamondogatásai” túl direktek, refrénje erős közepes, gitárszólója viszont megkapó. A hivatalos sláger a kislemezes Szép vagy, amely egyszerre képviseli a zenekar által is propagált kocsma-romantikát („ebben az eszement világban, belemerülök egy pohárba, én így várlak”) és a kötelező szerelmes számokat, míg a záró A végtelen lába előttet a tényleg szép szaxofonjáték, ill. a Tátrai Bandéihez hasonló, kórussal megtámogatott refrén cipeli el a hátán.

Összességében, az ’Elmúlt illúziók’ üde színfolt a Bikini-diszkográfiában, amely a korábbi albumok különböző könnyűzenei és gyakran stílusidegen kísérletezgetései után a klasszikus – igaz, modern hangszerelésű – hard rock dalokkal egészíti ki a tipikus Bikini-dallamvilágot. Habár az együttes örökzöldjeinek számát túlzottan nem fogja bővíteni a korong, ám a rockosabb megközelítés miatt azok számára is érdekes hallgatnivaló lehet, akik egyébként maximum a rádióban csípnek el néhanapján egy-egy Bikini-nótát. Hogy a „keménymag” mit fog szólni hozzá, az már más kérdés – bár a szavazásból látszik, hogy a hagyományos-tipikus Bikini-dalok és rádióbarát popszámok aratták a legnagyobb tetszést, míg a lemezkezdő trió például a lista végén kullog. Mindenesetre remélem, hogy a zenekar kitart az irányvonal mellett, mert régóta nem hallhattunk ilyen egységes, erős és összeszedett Bikini-albumot.