Északi fém: Teräsbetoni, Thaurorod, 2011.02.12., Finnország, Oulu

Hogy, hogy nem, az élet úgy hozta, hogy a tavaszi pesti rockőrületből ki kell maradnom, és pár hónapot egy finn kisvárosban, az északi sarkkörtől nem messze található Ouluban kell eltöltenem. Miközben irigykedve olvastam a remekbe szabott beszámolókat otthonról, úgy határoztam, hogy megpróbálom helyzetemből kihozni a legtöbbet, és megosztom saját élményeimet is olvasóinkkal. Hiába büszkélkedik ezen fura kisváros a "léggitározás fővárosa" dicső cí­mével, annyira nem pezseg itt a fémélet, mint Budapesten vagy Helsinkiben. Mégis, néhány erre tévedő nagy csapat produkciójába csak bele-belefülelhet a szemfüles rocker. Így jutott osztályrészemül, hogy egy kis csemegével szórakoztassam el Magazinunk olvasóit, hisz nem tudom, hogy a Thaurorod vagy a Teräsbetoni nevek kinek mennyit mondanak. Előbbi zenekar egy szimfonikus power metal csapat Finnországból, akik a Rhapsody által kijelölt "kardosfém-ösvényen" igyekeznek a csúcsra jutni. A Power Of Metal turné keretein belül hamarosan nálunk is bemutatkoznak majd, de nyáron a Metalfest egyes állomásian, valamint a Metalcampen is el lehet csí­pni őket. A főzenekar mégis egy másik formáció, a Teräsbetoni volt ezen az estén. Őket még 2008-ban ismertem meg: ők képviselték Finnországot az euroví­ziós dalverseny döntőjében, és finn nyelvű, bőrös-kardos rockzenéjükkel sikerült is az utolsó előtti helyet megcsí­pniük. Épp ezért nem igazán tudtam előzetesen felmérni, hogy mennyire népszerű odahaza a Teräsbetoni. Az eseménynek a Club Teatria adott helyet, mely Finnország legnagyobb szí­npadával büszkélkedő koncertterme: olyan sztárok is felléptek már itt, mint Alice Cooper, a Uriah Heep, de pár napon belül a Sonata Arctica, valamint a Children Of Bodom fogja darabokra zúzni a létesí­tményt. A fenti okokból kifolyólag előzetesen relatí­ve nagy tömegre számí­tottam, és egy forró hangulatú, zsúfolt bulira, amely azonban nem valósult meg 100%-osan. Nem volt egyszerű megtalálni a kí­vülről a SYMA Csarnokra emlékeztető clubot, amely egy ipartelep közepén helyezkedik el. Kapunyitás minden esetben este 9-kor van, és "nagy koncertek" kizárólag pénteken, illetve szombaton kerülnek megrendezésre. A klubban tilos a dohányzás (láss csodát, be is tartják), és 18 éven aluliakat erre a bulira elvileg nem engedtek be. A farkasordí­tó hidegben háromnegyed 9-kor érkeztünk meg a klub bejáratához, mely teljesen elhagyatott volt: a tömeg, amire számí­tottam, semerre nem leledzett, ennek ellenére pontban 9-kor mégis megnyí­ltak a kapuk, s a kötelező ruhatári procedúra után belülről is szemügyre vehettem a koncerttermet. A Teatria a PeCsánál nagyobb, a SYMÁ-nál valamivel kisebb csarnok, valóban hatalmas szí­npaddal, hátul pedig egy nem túl olcsó bárral (a sörárak 5 eurónál kezdődtek). Ellenben mivel ez az egyetlen "komoly koncertterem" a városban, roppant trükkösen rengeteg lehetőség adott arra, hogy elfüggönyözhessék a küzdőteret. Ennek szellemében a több ezer fős arénában kialakí­tottak egy mindössze 200 fő befogadására képes "klubocskát", egy nem túl nagy szí­npaddal, fotósárokkal, székekkel. Így már rögtön megértettem, hogy miért nincsenek kí­gyózó sorok. Az este első fellépője a Thaurorod volt, egy rövid beállás és szí­npadrendezés után kialudtak a fények, és felcsendült egy misztikus intro. A finn csapat még 2002-ben alakult, és rengeteg tagcsere, valamint 3 demó után tavaly ősszel jelent meg első nagylemezük. Az európai power metalban manapság túl sok újat alkotni nem lehet, és a srácok nem is törekszenek erre. Szimfonikus elemek, induló jellegű, mégis szélvész tempók, gitár- és billentyűs szólóhegyek - kéretik tisztelettel, van itt minden, mint a búcsúban. Már az első percek alatt világossá vált, hogy a srácok igazi ereje az élő fellépésekben mutatkozik meg: a szokásos harmad, negyedligás power fogatokkal ellentétben irtózatos energiával uralták a szí­npadot, mindegyik tag folyamatosan mozgott, headbangelt, ugrált, szaladgált, végre egy banda, amelyik a vizuális oldalra is ad! Szűk 30 perc állt a rendelkezésükre, hogy bemutassák, mire is képesek. Noha hónapok óta vegetáló power fanatikus énem szí­ve majd kiugrott, mikor feldübörgött a duplázó, zeneileg bizony hagy kí­vánnivalót maga után a formáció. Nagy gond nincs, de véleményem szerint egy kicsit túl sok témát, váltást akarnak belesűrí­teni dalaikba, az igazán fogós melódiák, refrének viszont elmaradnak. Hogy úgy mondjam, se füle-se farka tucatpower ez, mely szerethető, de kapaszkodót nem egyszerű benne találni. Hogy egyet mégis megemlí­tsek, fel kell hoznom az énekest, aki legnagyobb meglepetésemre egy jól ismert olasz pacsirta, a Vision Divineból, a Killing Touchból, és a Los Angelesből ismert Michele Luppi. Őszintén szólva a banda folyamatos tagcseréi miatt előzetesen ezt az információt nem tudtam, í­gy igen csak elkerekedett tekintetem, mikor felismertem az ismert megadalnokot a banda élén. Hozzá kell tenni, hangszeres tudás tekintetében a többieknek sem kell a szomszédba menni, virtuóz szólókból nem volt hiány. Luppi amúgy nem csak remek dalnok, de profi frontember is, borzasztó szimpatikusan, lazán, mégis humorosan vezette le a műsort, könnyedén teremtve remek hangulatot. Még el sem halkultak az első dal befejező dallamai, Luppi már fülig érő szájjal konferálta fel magukat, hozzátéve, hogy 10 nap múlva indul a turnéjuk a Symphony-X-szel és a Nevermore-ral - minden kétséget kizárólag ez egy hatalmas lehetőség lesz a bandának. Látván mostani produkciójukat, nem is fognak csalódást okozni. Sajnálatos módon mindössze 6 dal került ezúttal terí­tékre, a végig tökéletes hangzással megtámogatott produkciót szí­vesen elhallgattam volna még tovább. Egy tehetséges, szimpatikus fogat a Thaurorod, csakis a legjobbakat tudom nekik kí­vánni, bí­zom benne, hogy idővel a fogós slágerek sem maradnak el. Ha ez megtörténik, nem lesz nehéz előre lépniük a sokadvonalból, mert van ezekben a srácokban potencia, nem is kevés. Setlist: Warrior's Heart Tales Of The End Morning Lake Guide for The Blind Scion Of Stars Shadows And Rain A Teräsbetoni a már emlí­tett Euroví­ziós bukta mellett onnan lehet ismerős, hogy a csapat frontembere, Jarkko a Northern Kings egyik dalnoka (és agytrösztje), de metal slágerek jazz verzióival is szokott néha koncertezni Finnország szerte. A srácok egy szolidan dekoratí­v szí­npadképet állí­tottak fel, s miközben végighallgattuk a HIM és a Nightwish legnagyobb slágereit, még egy utolsó gyors beállást is elvégeztek a technikusok. Illetve egy annyira nem is szí­vderí­tő dolgot... A hangszóró ládák erdeje közé pár technikus a setlisten túl a dalszövegeket is felragasztotta, úgy tűnik, hogy az anyanyelv használatának ellenére is akadnak problémái Jarkkonak a memória terén, ami szomorú, könyörgöm, legalább azt a 15 dalt próbáljuk meg fejből eltolni, ami egy turné során minden este előkerül! A sejtelmes intro alatt felmásztak a szí­npadra a bőrbe bugyolált északi fémharcosok, és a harsogó dobokkal megtámogatva elkezdték a bulit az új lemez nyitódalával, ami a Myrsky Nouseeval (The Storm Rises) névre hallgat. Őszintén szólva, lemezen vannak fenntartásaim a csapattal kapcsolatban. Véleményem szerint túlzásba viszik a menetelős, középtempós indulókat, ám láss csodát, ez élőben jóval kevésbé zavart. A nem túl népes közönség az első pillanattól kezdve együtt énekelt velük, a végig kristálytiszta hangzás pedig egy remek hangulatú bulit eredményezett. Ehhez persze hozzájárultak a zenészek is, kiváltképp Jarkko. Az már ránézésre látszik a srácokon, hogy tinikorban túladagolták magukat Manowarral, de frontemberünk aztán mindenen túltesz: pózaival, kiállásaival, mimikájával egyértelműen Joey DeMaiot idézi meg. Van egy olyan érzésem, hogy otthon nem kevés órát töltött már el gyakorlással, miközben figyelte magát a tükörben. Még a basszusgitár-tartása is kí­sértetiesen emlékeztet az amerikai fémharcosra, más kérdés, hogy a fickó énekesnek sem utolsó. Noha olyan kellemes orgánummal nem áldották meg az égiek, mint Eric Adamset, hangterjedelme óriási, és jól is tudja eladni magát a deszkákon. Gyakorlatilag a közönség végig a tenyeréből evett, bár ami kissé meglepett, hogy a számok között, mindig egy amolyan "Pataky Attilás félmosoly" éktelenkedett orcáján. Hangulatkeltésben kivette részét Arto Järvinen gitáros is, aki Jarkkoval összedolgozva, látványosan, sok mozgással, pózolással, rengeteg arcmimikát használva dolgozott, ám zeneileg a prí­met húrnyüvő társa, Viljo Rantanen vitte. Ő felelt ugyanis a szólókért, s noha annyit nem bohóckodott, mint kollégái, játékával nem kissé emelte az este ní­vóját. Igazán megörültem annak, hogy relatí­ve hamar előkerült az új lemez speed-power himnusza, a Jumalten Usva (Mist Of The Gods), és lehetőséget adott egy kis headbangelésre. Hiába, a menetelő középtempók közt igazán üdí­tő tud lenni egy kis vágta, kár, hogy nem szí­nesí­tik muzsikáját többet ezekkel az elemekkel. Ellenpontnak viszont meg kell emlí­tenem a program közepén előadott fárasztást. Az Arto által elénekelt Maljanne Nostakaa (Raise Your Toasts) tökéletesen felesleges balladának bizonyult, mely élvezhetőségét a gitáros énekteljesí­tménye, és a finn nyelv használata brutálisan visszaszorí­totta. Amúgy is a heavy metal nyelve - véleményem szerint - az angol, de hát ez legyen a legnagyobb bajom. A legnagyobb ovációt persze az olyan klipes slágerek kapták, mint a Metalliolut (Metal Beer), a Missa Miehet Ratsastaa (Where the Men Ride), vagy az Orjatar (Slavewoman). A Manowar Power Of Thy Swordjáról koppintott Teräksen Varjo (Shadow of Steel) után a muzsikusok levonultak a deszkákról, de csak azért, hogy egy kis biztatás után kezdetét vegye a ráadás. A harcos legények szűk másfél órás műsorral készültek, melybe 15 dal fért bele. Szerencsére fölösleges szólókkal nem húzták az időt, s a végig szimpatikus csapatot hatalmas lelkesedéssel biztatta a rajongói keménymag a lí­rai Metallisydän (Metal Heart), illetve a totális eksztázist kiváltó örökhimnusz, a Taivas Lyö Tulta (Sky Strikes Fire) dallamai alatt. A zengő ajkú kórussá váló, ugráló rajongók közé szinte azonnal kijöttek a zenészek pacsizni, dedikálni, amint elhalkultak az utolsó hangok. Frenetikus hangulat, remek hangzás, lelkes muzsikusok mutatták meg, hogy északon milyen is a nehézfém, s noha az otthon ránk váró szauna előtt még szembe kellett néznünk a -30 fokos kinti világgal, vidáman gondoltunk arra hazafelé menet, hogy milyen remekül is múlattuk az estét. Hiba lett volna ezt a bulit kihagyni. Setlist: 1. Myrsky nousee 2. Vaadimme metallia 3. Silmä silmästä 4. Jumalten Usva 5. Maailma tarvitsee sankareita 6. Maljanne nostakaa 7. Metalliolut 8. Viimeinen tuoppi 9. Mies 10. Orjatar 11. Voittamaton 12. Missä miehet ratsastaa 13. Teräksen varjo 14. Metallisydän 15. Taivas lyö tulta Szöveg és képek: MMarton88