Első hallásra - Február

Nos, ezt is megértük: a hónapban szereplő magyar lemezek abszolút partiba voltak külföldi kollégáikkal, sőt… Erre persze a rosszmájúak rávághatják, hogy naná, mert nem volt erős a mezőny, de kérem én, ki meri azt mondani, hogy a Ten, vagy a Magnum saját kategóriájában nem lövi meg a tízest? Lássuk hát, hogyan alakult februári sorrend, természetesen a szokásos rövid értékelésekkel.

A hónap lemeze:

 

1.         Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
2.         Ten: Stormwarning
3.         Dalriada: Ígéret
4.         Aclla: Landscape Revolution
5.         M.ill.ion: Sane and Insanity
6.         Evergrey: Glorious Collision
7.         Hibria: Blind Ride
8.         Bullet: Highway Pirates
9.         Demonlord: Only The Dead Are Safe
10.       Power Quest: Blood Alliance
11.       Bonfire: Branded
12.       Magnum: Visitation

Garael



9.0 - Dalriada: Ígéret
8.5 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
8.0 - Aclla: Landscape Revolution
8.0 - M.ill.ion: Sane and Insanity
7.5 - Bullet: Highway Pirates
7.0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
7.0 - Ten: Stormwarning
6.0 - Hibria: Blind Ride
5.5 - Power Quest: Blood Alliance
5.0 - Magnum: Visitation
5.0 - Evergrey: Glorious Collision
4.0 - Bonfire: Branded 

Dal! Riadó! – izé, Dalriada: lehet vitatkozni a magas pontszámon, de hogy a kétéves fiam minden nyusziugrás során azt kiálltja, hopp, azt hiszem, elegendő bizonyíték arra, hogy a csapatnak legalább egy embert sikerült elindítani a zenei nevelés útján.

Mit csináljak, ha nem igazán tudnak lekötni az instrumentális lemezek? Király István azonban olyan dalokat ír, amire csak annyit mondhatok, király! Persze tudom, hogy ezt a nevet már kisajátította egy másik blues-csoda, de biztos vagyok benne, hogy Bill kapitány is szívesen osztozik a koronán.

Az Accla hozta a szokásos brazil formát, ezúttal abból a morcosabb, de dallamos stílusból, amit ideát a Bloodbound, a Ghost Machinery, vagy a 8 Point Rose képvisel – még szerencse, hogy sem vér, sem rózsák nem kellenek a színvonalhoz. Excelente!

Már 2008-ban felfigyeltem ezekre a fránya M.ill.ionékra, akik olyan eleganciával és minőséggel hozták az európai hard rock sztenderdjeit, hogy ha lenne igazság a Földön, legalább milliónyi rajongójuk lenne. Egy viszont biztos van, én.

A Bullet semmi eredetit nem csinál, de ha valaki olvasta a Skanners kritikámat – aki nem, kifelé a teremből – az tudja, hogy csípem az ilyenfajta crossovert. Egyetlen bajom van az albummal: az énekes H. Sanyi mintájára kölcsönadta valakinek a hangszálait, a maradék pedig hát nem lenne elegendő Dickinsonnak – de talán még a szomszéd kutyájának sem.

Havi próbánk újabb magyar reménysége, a Demonlord alapos stíluskorrekción ment keresztül, és más csak egy hajszál- ami egyes kritikusok szerint mesebeli hosszúságú - választja el őket attól, hogy ők legyenek a magyar Rage. Én nem vagyok ilyen szigorú, fiúk, szerintem jó úton jártok.

A Ten hozta az elvárt minőséget, sőt, az utóbbi idők kissé rutinszagú albumai után úgy érzem, a Babylon óta ez a legerősebb lemezük, kár, hogy az ízlésemnek kissé riffszegény, de ez legyen az én bajom.

A Hibria a Dragonforce és a törzsi metal szerelemgyerek hibridje, kár, hogy a permanens vágta közben elhagyták a dallamérzéküket is.

A Power Quest elméletileg tetszik, de hogy ez gyakorlattá manifesztálódjon, kellene egy más bajnokságban játszó énekes, és mínusz tíz év legalább 150, hasonló stílusban fogant lemez meghallgatásának kihagyásával.

Ejnye, Mr. Englund, hova tűnt az ígéretes forma, számíthatunk-e ilyen attitűddel még élvezetes Evergrey albumra? „…S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,/ Fel nem röppen, - soha már!” ( E.A.Poe: A holló /Tóth Árpád ford./)

Langyi. Tudom, ezzel a szóval rockerek tömegeit lehet kizavarni a világból, mint ahogy engemet is a Magnum új opuszával. Catley ide vagy oda, a szólóalbumok úgy látszik, megcsapolták a kortalannak tűnő őstehetség erejét is, remélem, csak időlegesen.

A Bonfire teljesítményére még a hosszú pálya sem magyarázat, az ötödik, herélt lassú után könyörtelenül zavartam el a korongot méltó helyére: a hátsó polc legtávolabbi sarkába, porfogónak talán jó lesz.

Kotta



9.0 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
8.0 - Power Quest: Blood Alliance
8.0 - Aclla: Landscape Revolution
8.0 - Hibria: Blind Ride
7.5 - Ten: Stormwarning
7.5 - M.ill.ion: Sane and Insanity
7.5 - Bullet: Highway Pirates
7.5 - Dalriada: Ígéret
7.0 - Magnum: Visitation
6.5 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
6.5 - Evergrey: Glorious Collision
6.5 - Bonfire: Branded

G-Jam Project: kritikám itt. Nincs mit hozzátennem, ez egyszerűen király!

Azt speciel nem vágom, hogy jön össze a vérszövetség a csillagkapus borítóval, de azt jó tudni, hogy ha kedvenceink (jelen esetben a Strato és a Sonata) zeneileg továbblépnek, mindig lesz olyan, aki a betölti a keletkezett űrt. Eredetiséggel nem vádolhatjuk ugyan a Power Questet, de kiemelkedő dallamérzékkel igen. Nálam plusz pontot jelentenek a klasszik-malmsteen szólók és az a tény is, hogy éppen a magába fordult szigetországból érkezik egy ilyen kontinentális-metal esszencia.

Az skandináv hegemónia megtörni látszik, a mediterráneum visszavág! Úgy látszik a brazil csapatok ráleltek a mágikus formulára. Az Aclla és a Hibria is zseniálisan ötvözi az amerikai vonal szikárságát a europower dallamosságával, megfűszerezve mindezt némi trappolós, ökölrázós tradi heavy metallal. Ütős egyveleg, léggitárokat elő!

A Tent vagy szereted, vagy sem, szerintem speciel teljesen egyéni, ahogyan a lágy melódiákat ráültetik az epikus zenei alapokra. Szar lemezt Hughes sosem csinált, csak jót és még jobbat, ez is pont olyan színvonalas, mint amit tőle megszoktunk és elvárunk.

Az M.ill.ionról is csak pozitívan tudok nyilatkozni, remek, lendületes hard rock/melodic rock, ahogy azt én szeretem.

A Bullet bizonyos értelemben az Accept örökségét viszi tovább, már amennyiben az AC/DC és a Judas Priest riffeket keresztezi jóféle karcos énekkel. Van bennük spiritusz, én bírom őket!

Szó, mi szó, a Dalriada nem könnyíti meg a kritikus helyzetét, nehéz röviden értékelni az új korongot. Egyrészt, mert van itt éppenséggel sok minden, amibe bele lehet kötni, a kosztümök esetlegességétől a muzsika hatásvadász jellegéig, és bizony az eredetiség is erősen megkérdőjelezhető. Az énekteljesítménnyel is vannak még itt-ott problémáim és lássuk be, a szólógitáros sem egy Malmsteen. Ugyanakkor az egészből süt az elhivatottság és a profizmusra való feltétlen törekvés. Például a borító és helyenként a zene kifejezetten ötletes, jól is szól (kivéve a kicsit műanyag dobot), és bizony az új irányvonal (metalba oltott Nox, amely az 'István a király' dögösebb pillanataira is hajaz időnként) nagyon jól „ki van találva”. Szóval, talán nem az ország legjobb és legeredetibb zenészei, de a kitartás meghozhatja gyümölcsét: a hazai és a nemzetközi áttörés is esélyes.

Az új Magnum lájtosabbra sikerült még a szokásosnál is, de így sincs nagy baj vele, róluk legalább el lehet mondani, hogy eredetiek. Ha már itt tartunk, szerintem a Tenre is hatottak. Nem kicsit, nagyon.

Demonlord: nem lennének ezek rossz nóták, csak a hangzás agyoncsapja az egészet. Így marad az érzet, hogy egy Running Wild tribute zenekar első saját számokat rejtő demóját halljuk. Ajánlanék leckéket venni a braziloktól, hogyan lehet modernizálni a '80-as éveket!

Az Evergrey sajnos vakvágányra tévedt, Englundot még a többiek távozása sem térítette észhez. Gyorsan összedobott egy új zenekart és egy új albumot..., nem kellet volna ennyire sietnie, jobb lett volna még érlelni a számokat, amíg azok a bizonyos fülbemászó dallamok megérkeznek, mert így ez most több sebből is vérzik.

Sosem voltam igazán nagy barátságban a Bonfire-ral, sokat elárul a viszonyunkról, hogy a „legjobb heavy metal balladák” típusú válogatáskazettáimon voltak egyedül túlreprezentálva, igaz ott becsületesen helytálltak. Mielőtt még valamelyik kollégának kommentelhetnékje támad: húszonöt évvel ezelőtt ezek a kazik bizony komoly funkciót töltöttek be a mindennapjaimban, de ebbe most nem mennék bele részletesen.

Tomka



8.0 - Dalriada: Ígéret
8.0 - Evergrey: Glorious Collision
8.0 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
7.5 - Magnum: Visitation
7.5 - Ten: Stormwarning
7.5 - Aclla: Landscape Revolution
7.5 - Bonfire: Branded
7.5 - Hibria: Blind Ride
7.0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
6,5 - Power Quest: Blood Alliance
5.0 - Bullet: Highway Pirates
5.0 - M.ill.ion: Sane and Insanity

Dalriada: Lemezükbe én még nem csalódtam, és az ’Ígéret’ folytatja az egyre tökéletesedő, összetettebb, mégis közérthető folk metalos vonalat. Még több a zenei hatás, mint korábban, ám a védjegy-dalok és slágerek nem hiányoznak.

Evergrey: A kissé haloványabb, kiszámíthatóbb ’Torn’, és a tagság széthullása után aggódtam, hogy Englundkreatív zsenije végképp megkopott, ám a ’Glorious Collision’ lazán rácáfol a kétkedőkre. Habár messze vagyunk még a ’Recreation Day’ és a ’The Inner Circle’ mestermunkáitól, egy lendületes, több helye n modernizált, és főképp a megszokott atmoszférát és melódiákat is biztosító anyagot kaptunk.

Király István & G-Jam Projekt: Talán a legkellemesebb meglepetés: kikapcsoló, minőségi, okos és rendkívül szerethető instrumentális lemez. Le a kalappal!

Magnum: Első hallásra kissé öregurasnak tűnt a britek idei dalcsokra, de aztán azon kaptam magam, hogy bekúsztak a bőröm alá Bob Catleymelódiái, és újra meg újra lepörgettem a lemezt. Kifejezetten tetszettek az „újvilági” atmoszférájú dalok (pl. Freedom Day).

Ten: A megszokott Ten-minőség, csalódás kizárva – a végéből azért lecsíphettek volna kicsit.

Aclla: Eddig azt se tudtam, hogy léteznek, de a Tobias Sammethanghasonmás versenyen jó eséllyel pályázó dalnok és az ügyesen forgatott power metal panelek rögtön meggyőztek. Stílusrajongóknak kifejezetten ajánlott.

Bonfire: A nagy múltú germánoknak eddig egy nagylemezével sem ismerkedtem meg behatóan, ám nem bántam meg, hogy végig „kellett” pörgetni a ’Branded’-et. Igaz, a kedvenceim sem lesznek – valahogy hiányzik az a „plusz” az egyébként ragadós melódiákból.

Demonlord: Korrekt anyag ez, pár szürkébb dallal (többek közt pont a klipes Locked In), és pár nagyszerű slágerrel (Let The Demon Out, She Lies, The Bastard’s Song). Sajnálnám azért, ha végképp lecserélnék az új, Rage-es megközelítésmódra a jó öreg, veretes hagyományőrző power metaljukat.

Hibria: Többre számítottam – az első két lemezmagasra helyezett minőség-lécét fülbemászó dallamok tekintetében alulmúlták, a modernebb, vastag riffek, a komplex és több hallgatást igénylő instrumentális szekció viszont ugyanolyan jól teljesít, mint korábban.

Power Quest: Marci kritikájaelőzetesen elbizonytalanított, pedig korrekt, igaz, meglepetésektől mentes europower album. Kizárólag a stílus rajongóinak ajánlott.

Bullet: Azért ennyire nem vagyok old school… Két szám után annyi izgalom sincs benne, mint egy női szereplők nélküli Baywatch-epizódban. Tipikus háttérzene.

M.ill.ion: Profin összerakott, de semmitmondó lemez számomra.

Adamwarlock



8.5 - Ten: Stormwarning
8.5 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
8.5 - Bullet: Highway Pirates
7.5 - Hibria: Blind Ride 
7.0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
7.0 - Aclla: Landscape Revolution
6.0 - Bonfire: Branded
6.0 - Dalriada: Ígére
5.5 - Evergrey: Glorious Collision
5.5 - M.ill.ion: Sane and Insanity
5.0 - Magnum: Visitation
5.0 - Power Quest: Blood Alliance

Ten:Majdhogynem tökéletes alkotás. Hihetetlenül összetett a maga epikus valójában. A dallamok pedig csodálatosak. Első helyezett, nincs mese!

Király István: Én személy szerint nagyon szeretem az instrumentális korongokat, éppen ezért is vagyok velük nagyon kritikus is. Király István kompániája nemcsak megütötte a szintet, hanem valóságos etalonná vált. Várom a folytatást!

Bullet:Eszméletlenül bika hangzása van a lemeznek. A dalok is nagyon állatok lettek. Egy újabb AC/DC kópia csapat, de szerintem van bennük egy kis eredetiség is, mert sokkal metalosabbak, mint elődjeik. Véleményem szerint izgalmasabbak, mint a hasonszőrű Airbourne.

Hibria:Kellőképpen dögös lemez az én ízlésemnek.  A hangzás is rendben volt, úgyhogy nem nagyon lehet fogást találni a lemezen. Kicsit jobb refrének jót tennének a csapatnak, és akkor igazi klasszikust avathatnánk.

Demonlord:Teljesen elégedett voltam a csapat dalaival. Igazi helloweenes atmoszférát mondhat magáénak a lemez. Minden elismerésem!

Aclla:Nem mondanám gyenge albumnak. Megvannak a maga kiváló pillanatai, de igazából mind a hangszeres zenészek, mind az énekes átlagosnak mondható. Mondjuk elég fogós dallamokat írtak, úgyhogy az összkép pozitív.

Bonfire:Kaliforniai hangulatú muzsika. Ha nem hallottam volna már ezer és egy ilyet, akkor még nem is lenne ez rossz. A helyzet sajnos nem ez, így nem tartozik azok közé a kiadványok közé, ami bármit is megmozgatna bennem.

Dalriada:Nem igazán az én stílusom ez a fajta muzsika, úgyhogy nem is adok rá kimagasló pontszámot, de olyat sem, ami miatt szégyellni kellene magukat.

Evergrey:Nem mondom, okoztak kellemes pillanatokat, de többségében unatkoztam. Elég homogén anyag.

M.ill.ion:Nem igazán nyerte el a tetszésemet. Elég átlagos muzsika, az énekes hangja meg néha igencsak ciki módon volt gyengus. Mondjuk néhány dallamot eltaláltak.

Magnum:Nem szívesen mondom, de az öreg Bob felett elszállt az idő, ha ilyeneket tud kadni csak, mint a Visitation. Sajnálom.

Power Quest:Közepes power majomkodás gyatra hangzással. Most komolyan, ki az, aki egy ilyen projektben lát még fantáziát? Söralátétnek esetleg.

TShaw



8,5 - Ten: Stormwarning
8,0 - M.ill.ion: Sane and Insanity
8,0 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
7,5 - Evergrey: Glorious Collision
7,0 - Bullett: Highway Pirates
7,0 - Dalriada: Ígéret
7,0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
7,0 - Bonfire: Branded
6,5 - Aclla: Landscape Revolution
6,5 - Hibria: Blind Ride
6,0 - Power Quest: Blood Alliance
5,5 - Magnum: Visitation

Részemről ez a hónap nem volt kifejezetten gazdag, vagy érdekes, ugyanakkor a mennyiséget most a minőség pótolta. A három AOR/hard rock lemezből kettő nagyon betalált, a hazai front pedig még sosem képviseltette magát ennyire erősen – ez stílustól függetlenül igazán örömteli a számomra. Ennek fényében azt mondom, jó hónap volt a február!

Ten: A csapatra jellemző zeneiség, nagybetűs himnuszok, fennkölt hangulat a köbön. Végre a műsoridőt is sikerült fogyasztható keretek közé szorítani, kontra érvet pedig gyakorlatilag nem is tudok felhozni a lemez ellen. M.ill.ionmellett az abszolút csúcsa a hónapnak.

M.ill.ion: Ezt a himnikus hard rock futamot még sokáig fogjuk emlegetni, legalábbis bízom benne. Számomra a hónap egyik nagy meglepetése és az egyik abszolút kedvenc a listából. Mindenkinek ajánlom az album meghallgatását!

Király István & G-Jam Projekt: Igaz, nekem nincs százdarabos instrumentális-gitáros lemezgyűjteményem, de azért nem érzem magam elveszettnek a témában. Ezúton is csatlakoznék azokhoz, akik szerint ez a lemez még a világviszonylatban is etalon számba sorolható – egyúttal én is sajnálkozom, amiért Magyarországon ezzel a zenével még minimálisan sem lehet érvényesülni.

Evergrey: Igazán kellemes, felkeményített, enyhén progos, poweres muzsika, ami a hónap egyik meglepetésének is betudható, hisz nem vártam őket a dobogó közelébe. Zavaró tényező talán a hangzás, de ebben sem vagyok biztos – könnyen lehet, hogy az én készülékemben van a hiba.

Dalriada: Bár maga a zene messze nem az év világom, a folk metal színteret úgy-ahogy ismervén én ezt a korongot bátran besorolnám a nemzetközi élvonal első felébe. Igazán örömteli lenne, ha a nemzetközi terjesztés során sikereket érne el a zenekar!

Demonlord: Ami igaz volt a Dalriadára, az tökéletesen megfeleltethető a Demonlordra is. Jómagam alapvetően nem vagyok nagy híve ezen bandák stílusának, mindazonáltal hatalmas öröm volt látni, ahogyan ezek a magyar zenekarok felvértezik magukat a külhoni megmérettetéshez. Van ám jövője a magyar fémzenének (főleg, hogy még előttünk van egy Wisdommegjelenés is)!

Bonfire: Minőségi német hard rock, semmi több. Egyetlen hallgatás után pozitív volt ugyan a végkicsengés, de ebben a felhozatalban nehéz érvényesülni egy „szimpla”, rutinszerű albummal.

Bullett: Régimódi metal, kellemes hallgatnivaló, ámbár ahogyan a Bonfire,úgy ez is kicsit színtelennek, jellegtelennek tűnik az élbolyban lévő, igazán emlékezetes lemezekhez képest. Középmezőnyben van, de még így is dicséretes hét pontot kap.

Aclla: A sor végére hagyott lemez. Sajnos már nem volt hozzá sem elég időm, sem energiám, úgyhogy hányaveti módon, jóindulattal kapott tőlem egy hat és felet.

Hibria: Úgy vélem, egészséges speed/power, bár elég gyorsan elment mellettem, szinte már a feltámadó magyar vasút intercity-jeinek sebességével…

Power Quest: Azt hiszem, semmi különös. Nem váltott ki belőlem különösebben pozitív, vagy negatív reakciót, de azt hiszem, a power metal hívei tudnak majd vele mit kezdeni.

Magnum: Alapvetően nagy barátja vagyok a stílusnak, ám ezúttal mintha betelt volna a pohár… (talán éppen ezért, dacból hagytam őket a rangsor végére sereghajtónak). A Magnumelkövette azt a hibát, hogy nem tudta véka alá rejteni ötlettelenségét és a dalíráshoz szükséges fantáziájának hiányát. Ez most túl unalmas ahhoz, hogy a sallang között megkeressem a kellemes dolgokat… pedig a Wild Angelsmekkora nóta, te szeng ég!

Mike



8.0 - M.ill.ion: Sane And Insanity
8.0 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
7.5 - Evergrey: Glorious Collision
7.0 - Dalriada: Ígéret
6.5 - Hibria: Blind Ride
6.0 - Ten: Stormwarning
6.0 - Aclla: Landscape Revolution
6.0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
6.0 - Power Quest: Blood Alliance
5.5 - Magnum: Visitation
5.0 - Bonfire: Branded
4.0 - Bullet: Highway Pirates

M.ill.ion: Sok-sok hard rock albumba nyerek betekintést az Első Hallásra által, de a mágiát nagyon kevés esetben érzem/hallom, ami például a Black Country Communiont vagy a W.E.T.-et kiemeli az átlagból; nos, jóllehet a fura nevű M.ill.ion talán nem ér fel az említettekhez, amit kínálnak az felettébb meggyőző! Harapós hard rock (olykor meg heavy metal) vastagon bugyborékoló Hammonddal, heroikus refrénekkel: egy szó mint száz, tökös-dögös rock & roll ez, ahogy az írva vagyon! Ez egy igen-igen becsületes nyolcas! (Egyébiránt az sokat elárul az e havi Első Hallásra színtelen-szagtalan felhozataláról, hogy nálam egy jó, de nem kiemelkedő lemez ült fel a dobogó tetejére; példának okáért az októberi mustrában nagyjából az ötödik helyen végzett volna.)

Király István & G-Jam Projekt: Nálam ez a tipikus háttérzene, akár egy szakadt blues/rock pubban sörözgetve, akár egy téli estén az otthon melegében, de hogy én leheveredjek, feltegyem a fülest, és kizárólag erre koncentráljak 48 percig, na, azt már nem. Pedig ez egy iszonyúan hangulatos instrumentális örömzene, mondom, élőben, ordas nagy hangerővel én sem maradnék a seggemen ülve! Kalapom emelem!

Evergrey: Az Evergrey-nél mindig csupán az énekes-mindenes Tom S. Englund hangszínével volt/van bajom, igazán nem tudom, miért, pedig tud énekelni a csóka. A verzedallamait itt sem érzem elég karakteresnek, a refrének viszont nagyon ülnek a fülbe bele, és a borongós, őszillatú hangulat is rendben találtatott. Ha a számok tekintetében nem volna ennyire homogén az anyag, a pontszámom is jobban gömbölyödne.

Dalriada: Korrekt ez a „magyar népzene találkozik a kocsmai mulatóssal meg a Blind Guardiannel”, csak hát a germán kollégáknak van egy Hansijuk, nekünk meg egy Lauránk, és hangilag bizony nincsenek egy ligában, ha fogalmazhatok így. Énnálam pedig véleményezéskor az énekes teljesítményén roppant sok múlik, így jobb pontszámot kapnának tőlem, ha a teljes korongon Ficzek Andrást hallanánk, és/vagy egy erősebb torkú hölgyeményt.

Hibria: Egy újabb brazil versenyző, számomra azonban majdhogynem ugyanazt a szintet képviseli, mint kollégája az Aclla, úgyhogy amit odaírtam, azt akár ide is bemásolhatnám, de nem teszem, görgess lejjebb! Na, jó, egy szitakötőfasznyival ez jobban tetszett. Az épp fél pontocska…

Ten: A Tenre nem úgy emlékeztem, mint egy ennyire giccsesen patetikus és romantikus valami, nem sok kellett, hogy a sarokba rakjak egy izmos répás-pörköltöt, haha! Egynémely dal (pl. Kingdom Come; The Hourglass…) valóban kimeríti az ipari nyáladzás fogalmát, a végére pedig szépen belealudtam; összességében azért kellemes hallgatnivaló, persze csak apró dózisokban. Kérdés, ebben az elmebeteg albumdömpingben elegendő-e, ha szimplán kellemes egy lemezanyag?

Aclla: Brazíliáról eddig is inkább a foci, a bossa nova, Coelho vagy a karnevál ugrott be, és ezen egyelőre az Aclla sem fog változtatni: jóféle szőrös tökű heavy/power metal ez, de sajnos a kevésbé izgalmas, kevésbé ötletes fajtából. (Na, jó, ott van még az Angra meg a Sepu…)

Demonlord: bővebben emitt.

Power Quest: Az még hagyján, hogy a Power Quest aktuális lemezébe kábé annyi eredetiség szorult, mint egy tescós kakaós csigába, de még az énekdallamok sem kellően ragadósak, nem beszélve az übergagyi billentyűhangzásról, amelyet már a sarki Katicában is kiröhögné a félrészeg szintihuszár.

Magnum: Jájj, de avítt ez a hangzás! Nem vagyok jártas Magnum-ügyben (sem a krimisorozatéban, a giga-jégkrémet azonban szerettem anno), ez a dalcsokor pedig oly nagyon lapos, mint az Alföld. (Az már más kérdés, hogy az Alföld épp ezért szép...)

Bonfire: Tudom, a dicső nyolcvanas években nagyon ment a banda szekere, de engem eddig elkerültek, és hát nem is ez a lemezük lesz az, amelynek hatására beleásom magam a csapat múltjába, legfeljebb majd ha olyan rezgőállkapcsú vén fószer leszek. Ez a korong viszont rettenetesen lanyha és semmitmondó.

Bullet: Az énekes felment a stúdió padlására, ahol véletlenül lenyelt egy náthás denevért, aztán úgy süvítette-károgta fel a lemezt: az Udo Dirkschneider-Bon Scott-klón bácsi hangja így válik elviselhetetlenné. Egyébként nem rosszak ezek a bulizós, boogies, AC/DC-re hajazó alapok, de… Inkább nem mondok semmit, nagyon nem az én zeném ez (főleg betmenünk miatt). Ettől függetlenül pontozom, és kegyetlen leszek.

MMarton88



8.0 - Bonfire: Branded
8.0 - Magnum: Visitation
7.5 - Aclla: Landscape Revolution
7.5 - M.ill.ion: Sane and Insanity
7.5 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
7.5 - Evergrey: Glorious Collision
7.0 - Dalriada: Ígéret
7.0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
7.0 - Power Quest: Blood Alliance
7.0 - Bullett: Highway Pirates
6.5 - Ten: Stormwarning
6.0 - Hibria: Blind Ride

Bonfire: Nem értem miért a nagy fanyalgás, szerintem ez egy igen király kis album. A havi termés legfülbemászóbb dallamai, legragadósabb melódiái erre a lemezre kerültek. Persze, vannak balladák is, de hát a Bonfireezen téren is erős, a ’Branded’del engem újra meg tudott nyerni magának a banda.

Magnum: Tetszetős. Nem minden idők legjobb Magnumanyaga, még én is csak finoman közelítek hozzá, de az már 1-2 hallgatás után kiderül, hogy ez valami roppant nekem való muzsika. Jól esik hallgatni,kikapcsol, magával ragad, príma! Catleyhangjától pedig még mindig libabőrös leszek.

Király István & G-Jam Projekt: Nem szeretem az instrumentális gitárzenét, de ez az album talán kivétel lehet. Érdekes, izgalmas, színesjáték, a műfaj szerelmeseinek kötelező.

Aclla: Hoppá! Meglepetés a köbön, korábban még csak nem is hallottam erről a fémfogatról, és milyen jól nyomják! Még arra is ráéreztem, hogy brazilok, s noha egy-két fölösleges, vagy ide nem illő nóta lehúzza a pontszámot, dögös, feszes, ütős fémzenét kínál a brigád. Remek!

M.ill.ion: Nézzenek oda a surranó ágon, hogy meglepett minket a M.ill.ion! Frankó kis hard rock anyag, lendülettel, tűzzel, élettel, ezt már szeretem! Nem ismertem korábban a formációt, de a jövőben rajtuk tartom a szemem, így kell a hard rockot tolni!

Evergrey: Az átalakult Evergreyben ezúttal sem csalódtam, progos, poweres, pont ahogy szeretjük őket. Bár nem érzem úgy, hogy ez lenne pályafutásuk legnagyobb mesterműve, a ’Glorious Collision’ még így is méreg erős.

Dalriada: Kissé csalódott vagyok. Nem rossz az Ígéret, de én még valami ennél is jobbra számítottam a Dalriadától. Mindenesetre a Hajdútáncdallamai napokon át rendszeres vendégei voltak kis szobám magányának, reméljük előbb-utóbb sikerül kitörniük a nemzetközi fémvilágba is, én mindenesetre szurkolok nekik.

Demonlord: Az elmúlt években a magam részéről teljesen megfeledkeztem már a Demonlordról, hamvaikból támadtak most fel, és láss csodát, nem is rossz a végeredmény. Mondjuk a hangzáson még lehetett volna egy kicsit csiszolni, de ennek ellenére akik kedvelik a heavy/power vonalat, találni fognak pár szimpatikus momentumot a korongon.

Power Quest: Tucatpower, de azért a jobbik fajtából. A Survivecímű dalért külön piros pont jár.

Bullett: Az AC/DCkategóriában ebben a hónapban a Bullettindult, és nem is szerepeltek le. Mondjuk azért többről van itt szó, mint az ausztrálok esetében, a hasonlóságot leginkább az énekes orgánuma adja, de rock’n rolljuk így is ütős, tökös, szimpatikus. Rajongójukká nem tettek, de jól esett hallgatni országúti kalózkodásukat.

Ten: Nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e, vagy nem. Ennek az anyagnak nem elég egyszer nekifutni. Helyenként már irritálóan sok nyál folyik ki a hangszórókból, máskor meg teljesen magával ragadják az embert a negédes dallamok. Egyelőre kissé óvatosan közelítek az új Tenhez, azért van benne potenciál rendesen.

Hibria: Stílusuk alapján szeretnem kéne, de valahogy nem megy. Kissé céltalan, kissé ötlettelen sablonpower a játék neve, üres klisépuffogtatásból rengeteg, igazán kiemelkedő pillanatból viszont alig akad az anyagon. El lehet azért hallgatni, de millió érdekesebb anyag jelenik meg manapság.

T T



9,5 - Király István & G-Jam Projekt: Sides Of The Soul
7,5 - Bullet: Highway Pirates
7,0 - Hibria: Blind Ride
7,0 - Dalriada: Ígéret
7,0 - Ten: Stormwarning
6,5 - Aclla: Landscape Revolution
6,0 - Demonlord: Only The Dead Are Safe
6,0 - Bonfire: Branded
5,5 - Power Quest: Blood Alliance
5,5 - M.ill.ion: Sane and Insanity
5,0 - Magnum: Visitation

 - Evergrey: Glorious Collision

Király István & G-Jam Projekt: Csak egy kérdés merült fel bennem: Hol bujkáltak eddig ezek a zenész srácok? Akikben a legkisebb tisztelet is van a gitárzene (instrumentális vonal) iránt ne hagyja ki ezt az albumot! Meg kell hallgatni, meg kell venni.

Bullet: Svéd riffek a 80-as évekből. Kellemes, dögös, újdonságot nem tartalmazó anyag, sablon szövegekkel, melyet sokat fogok hallgatni a kocsiban.

Hibria: Feszes tempók, minőségi zúzás. Azt azért nem mondanám, hogy megváltozott az életem zenéjük hallgatása után…

Dalriada: A soproni zenekar lemeze nemzetközi kiadó bábáskodása mellett került a polcokra. Változatos, minőségi, magyar „folk” rockzenei csemege. Remélem siker fogja koronázni a csapat munkáját és nem csak hazánkban talál követőkre ez a különleges magyar zene. Minden jókívánságom mellett nálam marad az olyan csemegék között, melyeket ritkán kívánok meg.

Ten: Dallam hegyek, fülbemászó gitártémák, kellemes rockzene. Gary Huges hangja kiváló. Az Ő hangja emeli ki a lemezt a szürke zenei tömegből.

Aclla: Feszes, de számomra átlagos anyag. Mély nyomot nem hagyott bennem elsőre, de a lemez lendülete ismételt hallgatásra ösztönöz.

 Nem mai banda a Demonlord. Eddig elkerültek albumaik, de ez a súlyos power/speed anyag megtalált. Színvonalas alkotás, de nem tett a zenekar rabjává.

Bonfire: Minőségi „germán” rock zene a „retró” vonalról. Zenéjük hallgatása közben olyan érzésem volt, mintha lassítókat szedne a csapat, de a ritmusszekció mindenképpen…

Power Quest: Egy átlagos anyaga az europower korlátai közül. Leginkább az énektémák teszik negatívvá az album összképét.

M.ill.ion: Minden, ami egy dallamos rock albumhoz kell, azt belerakták. Ahhoz, hogy még egyszer meghallgassak egy lemezt, kell valami egyedi is. Ezt itt nem találtam meg.

Magnum: Patinás banda, patinás melodikus Hard rock lemez. Ez nagyon nem az én zenei világom.