Pandora's Box, Boxus Acusticus, Debrecen, Kölcsey központ, 2010. december 3. (olvasói beszámoló)

írta sako | 2011.01.02.

Emlékszem még, amikor jó 15 éve a P. Mobil koncerteken Schuster Lóri egy kalitkát húzott a fejére, és az MTV unplugged sorozatát cikizte ("Nézzétek csak a sok szart"). Akkoriban nem igazán értettem, miért, hiszen ilyen előadók szerepeltek a sorozatban, mint Eric Clapton, Aerosmith, Kiss, Sting, és többségük igényes műsort adott. Clapton koncertje (és lemeze) számomra azóta is etalon: az igényes akusztikus hangszereléssel, gitárokkal és zongorával, Nathan East hatalmas dobozos basszusgitárjával, no meg persze a meghitt, közvetlen hangulattal ilyennek kell lennie egy akusztikus bulinak. Később aztán szinte mindenki jelentkezett ilyen műsorral, és bizony pont a fent emlí­tett jellemzők vesztek ki belőle, az akusztikus műsor rendszerint csak azt jelentette, hogy behoznak két bárszéket a szí­npadra, és az elektromos gitárokat akusztikusokra cserélik (vagy még az se, csak kikapcsolják a torzí­tókat), és ezzel semmi pluszt nem kapnak a dalok, viszont elvész belőlük a dög. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor megtudtam, hogy a P. Box is akusztikus koncertet készül adni. Megmondom őszintén, féltem tőle, hogy mi lesz ebből, el nem tudtam képzelni, hogy ezekhez a dalokhoz még hozzá lehet tenni valamit (Most már tudom: lehet!). Bemelegí­tő produkcióként egy fiatal fickó, Koltai László (az egykori Hungária és Alligátor basszusgitáros, a közelmúltban elhunyt Klein László fia) állt ki egy szál akusztikus gitárral - és hihetetlen játéktechnikájával egy komplett zenekart megszólaltatott a gitáron. Szép sikert aratott. Ez után megjelent a szí­npadon Kori és Günter, hogy egyetlen gitárral előadják a Rock'n'Roll az égig cí­mű dalt. Megmondom őszintén, még ekkor sem szűntek meg a kétségeim, jó volt, de úgy semmi különös. De aztán ahogy mentünk bele a műsorba jöttek az újabb és újabb dalok, lehetett érezni, hogy itt bizony csoda készül. Olyan dalokat választottak, amelyekhez ténylegesen hozzáadtak valamit az akusztikus hangszereléssel, és í­zlésesen nyúltak hozzá azokhoz. Kori szí­nházi tapasztalatait is felhasználva varázsolt hihetetlen hangulatot, Günter (még influenzásan is) hozta szokásos formáját, káprázatos technikával, de mégis érzéssel, egyéni í­zzel gitározott. Krisz gyönyörű billentyűszőnyeget varázsolt, Cézi és Kiss Konrád pedig finom alapot adott az akusztikus hangszerekhez. Vendégzenészeket is hí­vtak, ez is kitűnő ötletnek bizonyult. Először is egy női vokalistát. Ha kukacoskodni akarnék, firtathatnám, hogy a P. Box zenei világa kí­ván -e női énekhangot. Csak hát az a helyzet, hogy Erdős Fruzsina gyönyörű hangját hallva a franc se akar kukacoskodni. A másik vendég Juhos Norbert volt, aki csellójátékával gyönyörűen egészí­tette ki a gitárokat-billentyűket. A harmadik pedig Kori Acoustic Gallery-beli társa, Kozma Norbert, akit már régóta szerettem volna Günterrel egy szí­npadon hallani, kí­váncsi voltam, mit alkot együtt ez a két kiváló, de különböző stí­lusú gitáros. És közben jöttek a dalok, némelyikük épphogy csak, másikuk gyökeresen átalakí­tva, de mindig épp úgy nyúltak hozzá, ahogy kellett. A már emlí­tett Rock'n'Roll az égig után a Veled múljon el, majd a Csak az ég következett, itt Fruzsina szólóban is megcsillanthatta gyönyörű hangját az anya szerepében. A Nekem az éj cí­mű dalt ritkán játsszák élőben, rockos hangzással is gyönyörű, de talán í­gy akusztikusan jön ki igazán. Meglepetés volt a teljesen átalakí­tott Soha nem elég, főleg Kozma Norbi latinos gitárszólójával. Eleinte még piszkálta a csőrömet, hogy ha már akusztikus buli, akkor mit keres itt Krisztián szintetizátora, vagy ha már itt van (értem, hogy nem áll rendelkezésre minden teremben egy páncéltőkés Bösendorfer), akkor legalább maradjon csak a zongorahangzásra állí­tva. Azonban hallva, hogy milyen gyönyörűen szól í­gy ez az egész, hamar kizökkentem kötözködő hangulatomból, ez pedig egész pontosan az Árnyék cí­mű dalnál történt meg. Ahogy a billentyű és a cselló kiegészí­tette egymást, az valami hátborzongatóan szép volt. Akárcsak a lemez cí­madó dala, a Pangea. Az Ezer év cí­mű dalt Fruzsina egy gyönyörű népdallal vezette be. Ezután jött azonban az este legnagyobb meglepetése. Egy rövid bevezető alatt (melybe Krisz becsempészte a Deep Purple Fools-ának intróját) Kori elmondta, hogy a következő dallal elhunyt édesapjáról, valamint Cserháti Pityiről szeretne megemlékezni, majd kizárólag billentyű és cselló kí­séretében belekezdett A zöld, a bí­bor és a feketébe. Azt hiszem, nem kell mondanom, hányan hányféleképpen játszották már a dalt, az eredetit soha se tudom megunni, de ettől a temérdek feldolgozástól már herótom van. Ez itt viszont annyira gyönyörű volt, hogy utána képtelen voltam magamhoz térni. Ezután Günter elektromos gitárt ragadott és előadta szokásos gitárszólóját, amit annyira imádok, majd még egy meglepetés jött, egy dal, amit még soha nem játszottak élőben, a Bencsik Samu emlékére í­rt Itthagyott világ. Gyönyörű. A Jégkorszakot is jó régen játszották koncerten, most hála Istennek az is előkerült, méghozzá négyszólamú vokállal. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elismeréssel adózzak a hangmérnöknek, a hangzás végig kitűnő volt, és ahol valami nem volt az igazi, ott is hihetetlen gyorsasággal korrigált (pont ennél a dalnál volt rá példa). Ezután Günter dala következett, a Még egy perc. Innentől viszont bekeményedett a buli, és egy dögös Tűzben égnivel búcsúztak - volna, ha hagyjuk. Persze kicsikartunk belőlük ráadásként egy Legyek az elsőt és végül egy elmaradhatatlan Vágtass velemmel tényleg véget ért a koncert. Hihetetlen élmény volt. Köszönjük! Almár Ákos