Kultuszkóp: A Kobzos, avagy a középkor és reneszánsz megjelenése Ritchie Blackmore művészetében

írta Adamwarlock | 2010.12.18.

Talán az európai kultúra legsötétebb emlékeit tartalmazza ez az időszak. Sokan átmeneti kornak tarják, mások még a korszakolással is bajban vannak. Tény, hogy a kultúra és a műveltség egy jelentős mélyrepülése volt érzékelhető, várva, hogy a humanizmus és a reneszánsz jótékony ébresztőt fújjon. Ellenben ez a korszak példátlan hatást gyakorolt a zenére. Megjelentek a ma ismert hangszerek ősei, és a muzsika mind inkább a kultúra meghatározó részévé vált. Ezt a hőskort sírja vissza a világ egyik legjobb gitárosa, megannyi utána következő bárdista inspirációja: Ritchie Blackmore.

Az nem szokta vita tárgyát képezni, hogy mikor is kezdődött a középkor. Ugye, mindenki fejből vágja: 476 – a Római Birodalom bukása. Az Imperium vesztének körülményeibe most nem mennék bele, de az elkövetkező korokat is meghatározta az indo-európai és hasonszőrű népcsoportok bevándorlása az Európai kontinensre. A kultúra csúfos hanyatlását éppen a megmaradt, műveltséget őrző források szétcincálása és elpusztítása okozta, ami a beözönlő népek nomád, portyázó életstílusából adódott. Mintha a virágzó Római kultúra nem is létezett volna. A part menti népeket járványok pusztították, míg a kontinens belsejében megtelepedett új népek a Birodalomból megmaradt koncon marakodtak, a IX. század népvándorlási hullámait pedig a magyarok bejövetele és a viking hódítás zárta le. Csak ekkor látszott megszilárdulni az európai országok struktúrája.

Korszakolási kérdései is igen bizonytalanok. A korszakhatárok ugye nem állapíthatók meg egzakt módon, azaz nem mondhatjuk, hogy ma még legújabb kor van, holnap viszont már a legeslegújabb korba fogunk ébredni. A középkor kezdődátumában mindig is megegyezés volt, hiszen a legnagyobb európai birodalom eltűnése hatalmas törést jelentett mind politikai, mind társadalmi-gazdasági értelemben. A végpontjáról már megoszlanak a vélemények. A legelterjedtebb és legtriviálisabb dátum, ami a középkor végét jelzi, az 1492 – Amerika felfedezése. Sokan a reformációhoz (1517) is szokták kötni, míg vannak olyan történészek, akik jó későre, az ipari forradalom korára teszik a zárást. A lényeg, hogy a 16. század közepén már valószínűleg mindenki az újkorban érezhette magát. A korszakot általában három felé szokás szabdalni: kora középkorra (V-X. század), érett középkorra (X-XIV. század) és késő középkorra (XIV-XVI. század).

Politikai történetileg kulcsfontosságú volt az új központ megteremtése. A középkort végigkísérte az igény, hogy új Római Birodalmat hozzon létre. 800-ban Nagy Károly császárrá koronázásával létrejött a Frank Birodalom, ami az ókori Imperium jogutódjának kiáltotta ki magát. Hosszú életet nem ért meg, ugyanis a verduni szerződés szétszabdalta a birodalmat Károly három fia közt, hogy aztán I.Ottó 962-ben a területek újraegyesítésével létrehozza a Német Római Császárságot. Ez számunkra, magyarokra nézve is fontos volt, ugyanis Géza fejedelem már az új császárral folytatott tárgyalásokat a magyar állam létrehozását illetően. A korban három igazodási pont volt tehát: bizánc ( főleg a nagy egyházszakadás után), a Német Római Császárság és a pápa. Minden ország valamelyikük hűbérese volt. A fő játszma a pápaság és a császárság között zajlott, ugyanis bizánc egyre inkább háttérbe szorult (1453-ban pedig el is bukott). A Katolikus Anyaszentegyház az ókori megerősödése óta töretlenül tudta tartani a hatalmát, köszönhetően annak, hogy a Róma bukása utáni zűrzavaros időszakot sikerült nagyobb vagyonveszteség nélkül átvészelnie. Az elhíresült Invesztitúra-Háborúk (1057-1122) éppen arról szóltak, hogy most akkor kié is a teljes hatalom, a császáré vagy a pápáé. Végül a wormsi konkordátum alapján V. Henrik került ki győztesen a harcokból, ezzel valamelyest visszaszorítva az Egyház világi hatalmát. A három hatalmi központ mellett lassan kibontakozott egy negyedik is: Anglia (ami a Vilmos és a normann hódítás nyomán jött létre, legyőzve a kelta-szász seregeket). Egyrészt az Anglikán egyház által kiszakadtak (a XVI. században) a pápa hatalma alól, másrészt hatalmi pozíciójuk a tengeri kereskedelem növekvő szerepével rohamosan erősödött.


Nagyjából a fentiek vázolják, hogy hogyan is nézett ki Európa hatalmi térképe a XV. századig. Ám, mi volt az öreg kontinensen kívül? A legnagyobb befolyással kezdetben a feltörekvő arab törzsek rendelkeztek, rendületlenül terjesztve az iszlámot a Közel-Keleten. Azt kell mondanunk, hogy a kora és érett középkor idejében a mohamedán területek fejlettségben jelentősen meghaladták Európa államait. Ez kiterjedt a fegyverkezésre, a kultúrára, a mindennapi életükre is. A Szentföld elfoglalásával sikerült igazán kihúzniuk a gyufát a pápánál, így aztán el lehetett menni keresztes háborúsdit játszani a sivatagba. Még az arabok hatalmát is megtörte később egy még nagyobb hatalom, ami aztán Európa elsőszámú ellenségévé vált: a törökök. Hódításaik nyomán kialakult az Oszmán Birodalom, ami már nem csak az európai seregek hadjáratainak hathatós ellenállására volt képes, hanem még be is tört az öreg kontinensre, patthelyzetet kialakítva a Európa államaival.

A XVI. századot egyértelműen Amerika felfedezése és a gyarmatosítások határozták meg. Ennek volt köszönhető a tengeri kereskedelem felerősödése, Közép-Kelet Európa nagypolitikai perifériára kerülése, és a tengerparti nagyhatalmak megerősödése. A másik nagy esemény, ami megrázta Európát, az a reformáció megjelenése volt. A meggyengült katolikus egyház csak jóval később, a jezsuita szerzetes rend , illetve az ellenreformáció révén tudta újra stabilizálni hatalmát.


A reneszánsz az 1420-as években alakult ki Itáliában, majd a XVI. században a kontinensen is elterjedt. Nem történeti, hanem művészeti korszak, alapvető filozófiai nézete a humanizmus. Lényegét a középkor barbársága utáni kulturális és tudományos fejlődés jelentette, az antik hagyományok beemelését a kanonizált ismeretek közé, főleg Petrarca nyomán. Előzménye a szabad városok megjelenése és a lovagi etikett erősödése volt.
A kultúra a kora-középkorban igencsak annak a bizonyos kétéltűnek az ülepe alatt volt, olyannyira, hogy a műveltség forrásait rendre az arab világból kellett beszerezni. A középkori korstílus az építészetben két jól elkülöníthető stílusirányzatra osztható, a románra és a gótikára. Az irodalomban és a zenében a két – középkor, illetve reneszánsz - korstílus nem oszlik további stílusirányzatokra, sőt a zenében utóbbiról egészen a XVII. századig beszélünk. Ebben a két korstílusban indult meg a muzsika művészetének szisztematikus átalakulása és radikális fejlődése. Megjelent a hangjegyírás, kezdetben a gregorián neumák formájában, majd a XI. században Arezzói Guido nyomán a szótagneves lapróléneklés, ami a szolmizáció alapja volt. Nemsokára pedig (főleg a reneszánszban) fokozatosan kialakult a ma is ismert vonalrendszeren alapuló hangjegyírás, és vele párhuzamosan a húros hangszereknél használatos tabulatúraírás. A IX. században honosodott meg a zenében az ún. polifónia, azaz a többszólamúság, ami a XII-XIII. században érte el csúcsát a ,,Notre Dame iskola” mesterei révén. A XIV. század polifóniáját nevezték Ars Nova-nak, vagyis új művészetnek, híres képviselői voltak Philipe de Vitry, Guillaume de Machaut és Francesco Landini. Látni kell, hogy főleg az egyházi zene volt az uralkodó, köszönhetően Gergely pápa reformjainak. Mind a középkori, mind a reneszánsz zene főképp énekes műfaj volt, a hangszer puszta aláfestőként szolgált, vagy nem is volt. Ezzel ellentétben álltak a világi zene képviselői. Ők nagyjából két jól elkülöníthető csoportra oszlottak. Az egyik fajtájukat a vásári, mulatsági muzsikusok alkották, akik nem csak zenével, hanem akrobatikával is foglalkoztak. Őket hívták úgy, hogy jongleurs de geste. A zenészek másik csoportja az ún. lovagi költő-zeneszerzők voltak. Ők a lovag eszmék alapján képzelték el a világukat, és ez dalszövegeikben is megfogalmazást nyert. Két központjuk volt: Franciaország és Németország (Minnesänger vagy Meistersinger néven). A reneszánsz korában előtérbe került Itália szerepe, és erősödtek a polifonikus formák. A zene maga pedig a hét szabad művészet körébe került. Említésre érdemes egyházi szerzők Josquin Després, John Dunstable és Guillaume Dufay voltak. Ebben a korban virágzott a kórusforma, és megjelentek a hivatásos zeneszerzők is (főleg a miséknél). A világi zenében pedig uralkodó műfaj a frottola és a madrigál volt.

A középkorban a hangszerek eretneknek voltak minősítve, kivéve a templomi orgonát (keressünk rá a Winchester Apátság X. századi 400 sípos orgonájára). A világi zene azonban széles körben vonultatott fel fúvós-, vonós- és ütőhangszereket. Duda, fuvola, fidula, pszatérium (citera), lant, természetes trombita, háromhúros líra voltak a jellemző eszközök (érdekes módon a hangszereket nem formájuk vagy megszólaltatásuk módja szerint osztályozták, hanem hangerejük alapján). A reneszánsz hozta el a hangterjedelmek elvét (szoprán, alt, tenor, basszus), és ún. családokba rendszerezte a különböző hangszereket. Ezek közül a legfontosabb a violincsalád és a furulyacsalád volt, de megjelentek a húros és billentyűs hangszerek (csemballó, virgiál, klavichord) is.

Most térjünk át Blackmore úrra. A Deep Purple és a Rainbow élén híressé vált gitáros játéka a ’70-es évek elején elemi változást jelentett a megszokott rockzenei palettában. Előzményének tekinthetjük a ,,Neo-középkori” stílus egyre erőteljesebb megjelenését főleg az európai zenében (pl: Ougenweide, Jethro Tull). Ez a műfaj később tovább élt olyan együttesekben, mint a német Corvus Corax és In Extremo, az ausztrál Dead Can Dance és a svéd Hedningarna.

Ritchie először 11 éves korában fogott gitárt a kezében, és apja azzal a kikötéssel adta áldását a zenélésre, ha fia hivatásos tanártól fogja megtanulni a művészetet. Így a kis Blackmore klasszikus alapokon indult el a zenélés útján, ami a kor gitárlegendái között meglehetősen szokatlan volt, ugyanis ők általában lemezek alapján próbálták lemásolni a hallottakat. Blackmore játéka éppen azért jelentett újdonságot az akkori zenei világban, mert ő elrugaszkodott a blues-pentaton skáláktól és rengeteg moll (vagy modális) skálát használt fel a zenei kiteljesedéshez. Ez lehetővé tette számára, hogy olyan szóló-kompozíciókat alkosson, amelyek a ’70-es évek elején még teljesen ismeretlenek voltak. Mondhatjuk azt, hogy Ritchie valamivel tudatosabban és professzionálisabban használta hangszerét, mint elődei ( Hendrix például egyáltalán nem használta a kisujját, még szólóknál sem, esetleg néhány akkordhoz…). Három zenei világ volt rá hatással: a középkoré, a klasszicizmusé és a blues-rocké.

Témaválasztásban is a várkastélyok és lovagok világát preferálta, ami pedig remek összhangban állt a Rainbow korszakban Dio ,,kard és boszorkányság” világképével. A ’80-’90-es években ízlése fokozatosan a klasszika felé fordult, gondoljunk csak a Difficult To Cure-ra vagy a Hall Of The Mountain King-re. A végső visszatérést a korai zenékhez a Blackmore’s Night jelentette. Leginkább a reneszánsz hatásait hallhatjuk, de szép számmal akadnak kora középkori, sőt barokk elemek is. Az együttes öltözködése és hangszerválasztása is a régi időket idézi: megjelennek a hosszú, várkisasszonyi női ruhák, a kobzosokra jellemző maskarák és a korai fúvós és vonós hangszerek. Maga a zene ritmikájában modern és rockos, de dallamvilága egyértelműen a X-XIV. századot kelti életre. Érdekes módon mindezek mellé sokszor hívják társul a szintetizátort, ezzel ellenpontozva a klasszikus hangzásvilágot.

Blackmore szerelmese ennek a zenének, ez egyértelműen látszik. A Rainbow idején is rengeteget szólózott hosszan a koncertek közben, sokszor a középkori zenék dallamait is beleszőve előadásába. Mióta pedig összehozta a sors újdonsült feleségével, Candice Night-tal, a nap minden percében kiélheti a reneszánsz iránti szenvedélyét. Elmondása szerint ez a rajongás nem csak a zenére irányul, hanem az akkori világra, főleg a lovagi eszmékre. Legszívesebben ő is egy lovag-költő lenne, aki zenéjével, lírájával és harci erényeivel egyszerre hódítja meg szíve hölgyét.

 

Szótár:

Sixteenth Century Greensleeves/ Greensleeves: Középkor angol ballada átirata, feltehetőleg a XVI. századból. A legkorábbi forrás, ahol említik "A New Northern Dittye of the Lady Greene Sleeves" néven a London Stationer’s Company könyvtárában. Blackmore előszeretettel használta fel az alapdallamot mind a Rainbowban, mind a Blackmore’s Night-ban. A dalról azt pletykálták, hogy maga VIII. Henrik angol király írta szerelmének, de ezt később egyértelműen cáfolták, mivel a dal valószínűleg az Erzsébet-korban született, és feltehetőleg olasz eredetű. Érdekes interpretációja a szövegnek, hogy a dalban szereplő hölgy egy prostituált, és ruhája (ruhaujja) azért zöld, mert állandóan a fűben hentergett a kuncsaftjaival. A dalt említi Shakespeare is A Windsori Víg Nőkben, és hallható Busoni Turandotjában is.

Tarot Woman: A Tarot a XV. század elején jelent meg Európában. A kártyapakli két részre oszlik: Kis Árkánumra és Nagy Árkánumra, ezekkel rengeteg kártyajáték játszható. Hagyományosan a tarot az egyik legismertebb kártyajóslási forma. A XVIII. századtól erősödött fel a kártya misztikus vetülete. Egyesek az ókori Egyiptomból vagy a Kabbalah-ból eredeztetik, de van olyan legendárium, ami az elsüllyedt Atlantiszhoz köti a megjelenését. Nagy valószínűséggel a Távol-Keletről származik, és cigány karavánok hozták be Európába. Az ismert pszichoterapeuta C.G. Jung archetipus elméletében játszottak nagy szerepet a tarot lapjai.

Lady Of The Lake: Az Arthur mondakör egyik mítikus alakja. Valódi neve Nimue vagy Viviane. Ő adta az Excaliburt Arthurnak és ő nevelte fel Lancelotot az apja halálát követően. Mindezek után a hölgyemény üzletet köt Merlinnel, hogy a szeretője lesz, ha cserébe a varázsló megtanítja minden titkára. Miután letelik a tanulóidő, Viviane csapdába ejti Merlint egy kőbe (vagy fába).

Difficult To Cure: Egy instrumentális darab, amit ugye senkinek sem kell bemutatni. Igazából nincs köze a középkorhoz, de ha Blackmore-ról ír az ember, akkor ez a dal megkerülhetetlen. Eredetileg ugye Beethoven Kilencedi Szimfóniájából lett kiragadva az elhíresült darab, amit Friedrich Schiller óta Örömódaként ismert meg a világ. Ma az Európai Unió himnusza. A Rainbow nem egyszer szimfonikus kísérettel adta elő.

Hall Of The Mountain King: Bár ez sem középkori eredetű dal, de témája a IV-V. századi germán mondavilágban gyökerezik. Itt két nevet kell megjegyezni: Henrik Ibsenét, aki megírta az ősi népmeséken alapuló Peer Gynt-öt és Erik Grieg-ét, aki ezt megzenésítette. A történet szerint Peer álmaiban találkozik egy lánnyal, akivel együtt elrepülnek a hegyi király csarnokába. Itt a lány bejelenti, hogy bizony ő egy troll, és a király az apja. Ezután felajánlják Peernek, hogy vegye feleségül a lányt, akitől hirtelen gyereke lett, ugyanis a trollok ebben a történetben már a gondolattól is megtermékenyülnek (nem lennék a troll férfiak helyében…). A történetben itt fejtik ki a híres gondolatot, hogy mi is a különbség a trollok és emberek között, hogy a dráma végén Peer ráébredjen, hogy ő egész életében troll volt…

Past Time With Good Company: A dal eredetijét VIII. Henrik írta nem sokkal a megkoronázása után. A XVI. században népszerű etűddé vált Európa-szerte.

Catherine Howard’s Fate: Szintén VIII. Henrikhez kötődik. Catherine Howard volt a király ötödik felesége, akit árulás vádjával 1542-ben Henrik lefejeztetett. Az árulás ebben az esetben azt jelentette, hogy Catherine házasságuk fennáltának két éve alatt többször is megcsalta a királyt. Két állítólagos szeretője és udvarhölgye is a csalfa királyné sorsára jutottak.

Renaissance Faire: Eredetileg Tielman Susato XVI. századi flamand költő, zeneszerző műve.

 

Olvasnivaló:

Klaniczai Gábor – Európa ezer éve: középkor I-II, Osiris Kiadó, 2005
Borbély Gábor – Civakodó Angyalok, Akadémiai Kiadó, 2008
A Zene Könyve, Zeneműkiadó, 1981