"Az önismétlés nem vezet sehová": Interjú Marcus Siepennel és Frederik Ehmkevel

írta MMarton88 | 2010.12.17.

A nyáron jelentkezett a német Blind Guardian legújabb nagylemezével, az 'At The Edge Of Time'-al. A hazájukban hatalmas sikereket elért metal fogat idei turnéja is elkerülte Magyarországot, ám a fantasy szövegekkel operáló, egykoron speed, majd szimfonikussá váló power metal zenekar Bécsben újfent bebizonyí­totta, hogy nem csak a soralbumokon méregerős. Magazinunk Marcus Siepen gitárossal, illetve a lassan már nem is annyira új dobossal, Frederik Ehmkevel beszélgetett. HRM: Srácok, szeretnélek köszönteni titeket Magazinunk olvasói, illetve a haza Blind Guardian rajongók nevében. Kezdjük is rögtön a közepén! A nyáron jelent meg 'At The Edge of Time' cí­mű új albumotok. Milyen visszhangot kapott, hogy fogadta a média, hogy vélekednek az anyagról a rajongók? Marcus: Szia, mi is köszöntjük az olvasókat. Szerintem meglehetősen jól. Mármint, én személy szerint nem nagyon találkoztam negatí­v, vagy lesajnáló véleményekkel. A legtöbb helyről azt hallottuk, hogy az új lemez egyfajta kombinációja a klasszikus, régi vonalas Blind Guardiannek, illetve a modern kori Blind Guardiannek. Sikerült beleszőnünk az utóbbi albumok epikusságát, illetve a progresszivitását a régi Blind Guardian stí­luselemeibe. Ezzel én egyet is értek, valamennyire a csapat minden korszaka képviselteti magát, és ez jó. Örülök ennek a végeredménynek, elégedettek vagyunk a lemezzel. Frederik: Van egy í­ve a lemeznek. Ügyesem ki van dolgozva, hogyan jönnek egymás után a dalok, és zeneileg is, ha úgy tetszik, egy utat jár be az 'At The Edge of Time'. Ez pedig kerekebbé teszi az összképet. HRM: Az imént emlegetett epikusságban a csúcspontot a 'Night At The Opera' lemezzel értétek el... Marcus: Vannak arra emlékeztető elemek az albumon, de véletlenül sem beszélnék egyenes folytatásról. Az egész lemez dinamikája teljesen más, a dalok alapvetően különbözőek. A Ride Into Obsession vagy a Voice In The Dark egészen biztosan nem kerülhettek volna fel arra a lemezre, ezek igazi old school Blind Guardian-számok. Őszinte leszek, nem vagyunk az a fajta csapat, amelyik kétszer megí­r egy lemezt. Mármint, az 'At The Edge of Time' véletlenül sem tekinthető bármelyik korábbi munkánk "második részének", és nem is akarunk semmiből sem második részt készí­teni. Kiadsz egy albumot, és úgy gondolom, hogy utána tovább kell lépned. Az önismétlés nem vezet sehová, ki kell próbálnod, milyen irányban indulhatsz el, merre fejlődhetsz tovább. Az 'At The Edge of Time' úgy hiszem, hogy tökéletesen bemutatja azt, hogy mi is a Blind Guardian 2010-ben. HRM: Beszéltünk ugye a visszajelzésekről. Egy magatok fajta bandának mennyire fontos az, hogy az új albumról mit í­rnak az újságok? Frederik: Természetesen ezek fontosok dolgok. Kiváltképp igaz ez a metal csapatoknál. A rock rajongók borzasztó lojálisak, lelkesek, és egy bizonyos értelemben régi vágásúak. A rock rajongókat érdekli az, hogy a kedvenc bandájukról mit í­rnak az újságokban. Én úgy vettem észre, hogy a rockerek, metalosok szí­vesen olvasnak a kedvenc zenéjükről, szí­vesen járnak utána annak, hogy mások mit gondolnak egy-egy lemezről. Ugyanez igaz a lemezvásárlásra is, a rockerek, a rajongók szí­vesebben mennek el a boltba, veszik meg kedvenceik CD-it, mint mondjuk a pop rajongók. Hozzájuk viszonyí­tva ez szerintem egy nagyon különleges és jó dolog. Nyilván ezért nekünk is fontos, hogy mit í­rnak az albumunkról. Nem mindegy, hogy mit fognak elolvasni, mi alapján fognak tájékozódni a rajongóink. HRM: Ezúttal sem kapkodtátok el a lemezkészí­tést. Hogyan álltak össze a dalok, milyenek voltak a felvételek? Marcus: Nos, ezúttal egy picit másképp dolgoztunk, mint korábban. Általában a turné végeztével kiveszünk két hónap szabadságot, kicsit kitisztí­tjuk a fejünket, esetleg otthon elkezdünk szöszölni ötletekkel, utána indul csak a rendes munka. Most viszont, amint befejeződött a turné, azonnal nekilátunk a nótaí­rásnak és az új lemez munkálatainak. Frederik:Igazából a dalszerzést már a turné közben elkezdtük... Marcus: Igen, í­gy pontos. Sőt... régebben mindig azt csináltuk, hogy miután befejeztük a turnét, kizárólag az új lemezre koncentráltunk, egy bulit nem adtunk, amí­g teljesen el nem készültünk az új albummal. Most kétszer is megszakí­tottuk a nótaí­rást, 2008-ban és 2009-ben is el lehetett minket csí­pni egy pár fesztiválon. Nem is bánom, szerintem kifejezetten hasznos volt. Egy kicsit fel tudta frissí­teni az ötleteidet, illetve a bulikból energiát, inspirációt, motivációt tudtál nyerni. Sokat tud dobni a kreativitáson az az energia, amit a közönségtől kaphatsz egy-egy koncert alatt. HRM: A stúdiózás során rendszeresen tettetek fel videókat a Youtube-ra, amolyan blog formájában arról, hogy mit csináltok, hol tartotok. Egyre több zenekar próbálkozik manapság ilyesmivel. Mit gondoltok, mennyi értelme van ennek? Marcus: Hát, hogy hasznos, vagy értelmes-e, azt nem tudom, de ez egy jópofa dolog. Rengeteg rajongó érdeklődik, hogy hogyan dolgozunk, miként állnak a dalok, milyen is a stúdiózás, í­gy egy kicsit közelebb hozhatjuk őket magunkhoz, illetve a kulisszákhoz. Inkább azt mondanám, hogy ez egy érdekesség. Nyilván olyat senki nem csinálhat, hogy bekopog hozzánk a stúdióba, hogy kí­váncsiskodjon, í­gy viszont mégis láthatnak minket az érdeklődök. Azt, hogy szükséges, nem mondanám, de ez egy jópofa extra, bónusz dolog. Frederik: Szerintem sem létszükséglet, de egy érdekes valami. 🙂 Manapság már minden kikerül az internetre, ezt pedig kihasználjuk. Ezeket a felvételeket fel lehetne tenni bónusz CD-re, bónusz DVD-re, de í­gy egyszerűbb, ráadásul frissebb is, nem kell várni, szinte napra készen lehet látni, hogyan dolgozunk. HRM: Amikor í­rjátok a dalokat, készül az új lemez, mi tud titeket inspirálni, milyen hatások szoktak érni titeket? Marcus: A szövegekért Hansi felel, í­gy erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de nyilván a mitológia, a misztikum, a fantasztikum az, ahonnan ihletett szokott merí­teni. Zeneileg? Bármi. Komolyan. Például egy király rock fesztivál, vagy a hí­rek, amiket hallasz a televí­zióban, a rádióban, valamilyen cselekedet - az inspiráció bárhonnan jöhet. Az érdekes dolog az, hogy miként tudod a zenébe átültetni az éppen aktuális gondolataidat, érzéseidet, hangulatodat. HRM: Hogy zajlik nálatok a nótaí­rás? Az új lemez különösen komplex, sok témából épí­tkező - hogy lehet ilyen számokat egységesen, bandaként megí­rni? Marcus: Nem az a fajta csapat vagyunk, akik összegyűlnek a próbateremben, elkezdenek jammelni, aztán ebből összehoznak dalokat. Mindenkinek van egy saját kis otthoni stúdiója, ott dolgozgatja ki a számokat, ott dolgozza ki a saját kis ötleteit. Rengeteg extra gitárt, illetve extra kórust lehet hallani a dalainkban, nyilván ezt próbatermi jammelés közben nem lehet beleépí­teni a dalokba. Otthon elszöszölünk, kipróbálunk több dolgot, meghallgatunk több variációt egy-egy ötletre, aztán í­gy szépen kialakul valami. Frederik: Általában mindenki kidolgozza a saját kis ötleteit, majd azokat fejlesztgetjük közösen tovább. A Course My Name például tökéletesen szemlélteti ezt. Volt egy egyszerű középkori dallamunk, némi ének, gitár, kezdetben olyan volt, mint a Bard's Song. Aztán szépen kifejlődött belőle valami, ami ezen túlmutat. Helyet kaptak az í­r népzenei elemek, folyamatosan bővült, bontakozott ki a szám. Mindenki beletette az egyéni ötleteit, a saját meglátásait, és ez lett a végeredmény. Szerintem egyikünk sem gondolta volna kezdetben, hogy ilyen grandiózussá válik majd a dal. HRM: Egy kislemezt adtatok eddig ki, illetve ehhez kapcsolódott egy videoklip is. Terveztek többet? Marcus: Egyelőre nem. Miután elkészültünk az albummal, illetve a videóval, rögtön elkezdődött a nyári promóciós szezon, utána meg a turné. Nem is volt időnk még egy klip forgatásához. De aztán, ki tudja? Az előző albumnál sem azonnal érkezett a második kislemez. HRM: Az 'At The Edge of Time' egy fantasztikus nyitánnyal kezdődik, a Sacred Worlds-el. Ennek a dalnak egy másik verzióját már hallhattuk a Sacred II cí­mű videojátékban korábban. Miért döntöttetek úgy, hogy kibőví­titek az eredetit? Marcus: Én már a videojátékos dalt is nagyon jónak, erősnek éreztem. Lehetőséget kaptunk arra, hogy egy valódi nagyzenekarral játszassuk fel azokat a részeket, amik a videojátékban csak billentyűs hangszerekről szólnak, ezt pedig nem volt szabad elszalasztanunk. Sokkal jobb a hangzása egy valódi nagyzenekarnak, ez hallatszik is a végeredményen. Valamint értelemszerűen, ha már hozzányúltunk, akkor egy-két aprósággal tovább szí­nesí­tettük, pofozgattuk a nótát, í­gy állt össze a Sacred Worlds. HRM: Ősszel kezdődött meg az idei turnétok, méghozzá egy igen erős koncertprogrammal. Egy olyan terjedelmes katalógussal bí­ró együttes, mint a Blind Guardian, mi alapján válogatja össze a dalokat, amiket el fog játszani? Marcus: Ne is mondd, ez egy horror. Összesen 40 dalt gyakoroltunk be a próbateremben. Van köztük újabb, van köztük régebbi, klasszikusok, meg olyanok, amiket már régóta nem játszottunk... nem egyszerű dolog. Szeretjük azt, ha sok dal van a tarsolyunkban, és sok szám közül választhatjuk ki, hogy egy adott este mit is játszunk. Azt, hogy konkrétan mit is fogunk egy adott este előadni, nagyjából egy órával a buli kezdete előtt döntjük csak el. A másik dolog, amire odafigyelünk, hogy ne minden nap ugyanazt játsszuk. Szeretjük variálni a dalokat. Akár 2-3-4 nótát is bátran ki merünk cserélni, ami nagyon jó, hiszen nem válik a koncertezés megszokássá, nem lesz unalmas, nem válik mindennapi rutinná a dalok prezentálása. Ráadásul í­gy nem csak magunknak tudunk érdekesek maradni, hanem azoknak a rajongóknak is, akik a turnénak egynél több állomására is eljönnek. Szerencsére sokan vannak. 🙂 De nézzük konkrétabban a dolgot! Van egy új lemezünk, ennek a turnéján nyilvánvaló, hogy kell játszanunk az 'At The Edge of Time'-ról pár dalt. Egyrészt, hogy promotáljuk, másrészt, hogy megmutassuk milyenek is ezek a felvételek élőben. Frederik: Hozzáteszem, ez nem csak a rajongók számára érdekes, hanem nekünk is. Marcus: Így van. Aztán ott vannak a klasszikusok, amiket nem hagyhatunk ki, mert a rajongók keresztben nyelnek le bennünket. És igyekszünk minden este egy-egy különlegességet is betenni a programba, egy kis meglepetést, egy kis érdekességet, egy-egy nem várt nótát. Azt hiszem í­gy lesz szí­nes, és igazán élvezetes egy Blind Guardian koncert. HRM: Még 2003-ban rendeztetek egy Blind Guardian fesztivált. Vannak terveitek arról, hogy valamikor újra csináltok egy hasonlóan nagyszabású bulit? Frederik: Borzasztó sok idő és borzasztó sok energia egy fesztivál megszervezése. Rengeteg. Miközben egy lemezen dolgozol, vagy turnézol, fesztiválozol, erre egyszerűen nincs időd, illetve erőd. De a dolog már többször is eszünkbe jutott, gondolkozunk rajta, remélhetőleg a nem túl távoli jövőben újra összehozunk egy hasonló bulit. Marcus: Valamikor egészen biztos lesz folytatás, de az igazság az, hogy nem akarunk egy átlagos bulit csinálni egy ilyen fesztiválon. Valami igazán különlegeset szeretnénk, valami egészen rendkí­vülit, ami kiemelné azt az adott koncertet a csapat életében. Nekünk egy hatalmas, egy igazán egyedülálló élmény volt az a buli 2003-ban, és azt szeretnénk, hogy legközelebb is az legyen. Semmi esetre sem akarunk olyan fesztivált rendezni, mint mondjuk az Ozzfest, amit minden évben megtartanak, sőt utazik is. Vannak terveink, vannak ötleteink, de még semmi nem konkrét. Például felvetődött, hogy csinálnánk esetleg egy spéci bulit nagyzenekarral. Ez nyilván egy olyan extra, amit nem lehet egy sima turnén véghezvinni, hisz egy teljes nagyzenekart nem utaztathatsz. Kilencven plusz ember az rengeteg. Viszont egy újabb Blind Guardian fesztiválra nem elképzelhetetlen ez a felállás. HRM: Sok csapat csinál manapság olyat, hogy egy-egy korai lemezt teljes egészében eljátszik. Ti ilyesmire nem gondoltatok még? Marcus: Nem, nem, semmi esetre sem. 🙂 Őszinte leszek, én ezt nagyon nem szeretem. Hiányzik a buliból í­gy a meglepetés. Ha tudom, hogy melyik dalokat fogom hallani egymás után, az teljesen más hangulatot, illetve benyomást eredményez. Elveszik a meglepetés, az izgalom... én egy rock koncerten nem a kiszámí­thatóságot szeretném hallani. Rajongóként nem élvezem az ilyen bulikat. Mondok egy példát. Nemrég láttam az Opethet a jubileumi turnéjukon. Egyben elnyomták a 'Blackwater Park' lemezüket. Ez a kedvenc Opeth lemezem amúgy. A buli két részes volt, először eljátszották teljes egészében az egész albumot, volt tí­z perc szünet, majd kaptunk egy hagyományosabb felépí­tésű koncertet a második részben. Tudod mi tetszett volna nekem igazán? Ha eljátsszák a teljes 'Blackwater Park'-ot, de nem egy külön blokkban, hanem más sorrendben, elszórva a többi dal közt. Sokkal izgalmas lett volna az egész, nagyobb lett volna a meglepetés. Frederik: Egyetértek. Ez is olyan dolog, hogy egy kicsit már rutinból tolod el a műsor végét í­gy, és az nem jó. Én sem kedvelem ezeket a fajta koncertprogramokat. HRM: Utoljára 2002-ben koncerteztetek Magyarországon, és sajnos idén is elkerültétek hazánkat. Mit gondoltok, mikor tapsolhatnak nektek újra a magyar rajongók Budapesten? Marcus: 2002-ben? Voltunk már azóta nálatok, nem? HRM: Nem, nálunk utoljára akkor léptetek fel, méghozzá a Wigwam nevű rock klubban... Marcus: Lehetetlen. 2007-ben koncerteztünk Magyarországon, nem? Frederik: Nekem is rémlik valami... HRM: Bárcsak í­gy lenne. 🙂 Jártatok nálunk pár éve, de nem léptetek fel, a Sacred II játék digitalizálása miatt kellett Budapestre jönnötök... Marcus: Pedig én még a klubra is emlékszem. Ilyen indiános klub volt, erőteljes western hangulattal. Nagyon tetszett, és a buli is jó volt. Nagyon jól éreztük magunkat, a hangulat teljesen rendben volt, és az egész atmoszférája a helynek nagyon megfogott. Tudod, általában a koncerttermek eléggé egyformák, nincs bennük semmi extra, minden fekete. De ez az indiános design nagyot dobott a légkörön. A műsor is remek volt, a rajongók nagyon lelkesek voltak. Frederik: Nekem úgy rémlik, hogy valami fesztiválon játszottunk pár éve Magyarországon... Marcus: Tényleg. Igen, az indiános klub az volt a 2002-es koncert. De most, hogy mondod, nekem is valami fesztivál dereng. Frederik: Figyelj, biztos igaza van, annyi turnénk van, könnyen összekeverjük az ilyesmit. HRM: 2009-ben játszottatok Csehországban a Masters Of Rock fesztiválon, esetleg azzal keverhetitek... Marcus: Basszus, tényleg! Igazad van, ne haragudj. Igen, a cseheknél játszottunk. Viszont sok magyar ment ki oda, többükkel találkozunk is, beszéltünk, ez kevert meg. De igazad van, bocsi. De visszatérve a kérdésre. A 2010-es dátumok csak a turné első felét teszik ki. Lesz még egy európai körutunk 2011-ben, úgyhogy abszolút benne van a pakliban, hogy eljutunk hozzátok. Minden a szervezőktől, promóterektől függ. Sok koncertünk lesz amúgy az 'At The Edge Of Time'-al, 2011 végéig az úton leszünk. HRM: A 80-as években rengeteg német rock banda kezdte el ténykedését, ti voltatok az egyik. Azóta az egyik legnagyobb német heavy metal csapat lettetek, de a Rage, a Grave Digger, a Gamma Ray, a Helloween, vagy a Running Wild is igazi klasszikusaivá váltak a fémzenének. Milyen a viszonyotok, a személyes kapcsolatotok a többi bandával? Marcus: Szerencsére nagyon jó. Nagyon sok éve ismerjük egymást, és ez sokat jelent. Nyilván nem olyan dolog ez, hogy mindig együtt lógunk, hisz Németország hatalmas. A Helloween, vagy a Gamma Ray főhadiszállása az északi területeken van... Frederik: Meg Spanyolországban... Marcus: Igen, ez is igaz. A Rages srácok mondjuk jóval közelebb laknak mihozzánk, de velük is legtöbbször csak fesztiválokon találkozunk. Viszont akkor eldumálunk, elsörözünk, bí­rjuk egymás társaságát, remekül megvagyunk együtt. HRM: Mivel szoktatok lazí­tani, ha épp nem kell a banda ügyeit intézni? Frederik: Ez eléggé változó tud lenni, mindenki mást szeret csinálni. Marcus: Néhányan például videojátékokkal játszanak... 🙂 Frederik: Na igen... Marcus: Imádom a World of Warcraftot. 🙂 Frederik: Én speciel szeretek pihenni, olvasgatni, készülődni a turné következő állomására, hamar lefeküdni, kialudni magam. Nyilván utazás közben ez sem az igazi, de ha zenét hallgatsz, olvasgatsz, az nagyjából bárhol el tud lazí­tani, ki tud kapcsolni. De például a városnézés, vagy a rajongókkal történő találkozás is kellemes, üdí­tő tud lenni. HRM: Ha van valami, amit biztosan el lehet mondani a Blind Guardianről, akkor az az, hogy mindig is kerültétek a felesleges modernkedést. Manapság milyen zenéket szerettek, kik az aktuális kedvenceitek? Figyelemmel követitek a rock zenei szí­ntér alakulását, vagy inkább a régi bandákat hallgatjátok szí­vesen? Marcus: Én mindenféle rock zenét szeretek. Hatalmas metal rajongó vagyok, tényleg szinte bármi jöhet, persze, mindig figyelem, hogy milyenek az új lemezek, milyenek az új tehetségek. Nagyon tetszett például az utolsó Nevermore lemez, de a Masterplan is nagyon betalált nálam. Aztán van egy nagyon szimpatikus blues gitáros, Joe Bonamassa, őt is szí­vesen hallgatom. De ott van az Opeth is, akiket már emlí­tettem, zseniális együttes. HRM: Rendben srácok, már csak egy kérdésem maradt. Mi a három kedvenc albumotok? Marcus: Hmm. Nézzük csak. A három kedvencem közt tuti bent van a Heaven & Hell a Black Sabbathtól, a Rising a Rainbowtól... és mondjuk... a Number Of The Beast az Iron Maidentől. Frederik: A Painkiller a Judas Priesttől egyértelmű, a Soilworktől a Predator's Portrait, és mondjuk a Mezmerize a System Of a Downtól... ha az metalnak számí­t. HRM: Most annak. 🙂 Rendben srácok, köszönjük szépen az interjút, reméljük mihamarabb újra a közelünkben fogtok járni. MMarton88