Régi és új: Pandora's Box, Időgép, 2010.11.04., A38

Ha szükséges, ha nem, elöljáróban leszögezném: koncertbeszámoló következik. Elsősorban a kí­váncsiság vitt el a budapesti, Sáfár Öcsi vezette Pandora's Box lemezbemutató koncertjére. Csupán két sarkalatos kérdés volt a koncerttel kapcsolatban: hogyan támasztják fel, igazí­tják a mai követelményekhez az adott felállással a három évtizedes dalokat, illetve azon bizonyos új album dalai méltóképp meg tudják-e állni helyüket a klasszikusokkal teletűzdelt számlistában? Ha pedig kí­váncsi voltam, meg is lepődtem. Nem azon, hogy Sáfár Öcsi még mindig zseniális basszusgitáros, vagy hogy a zenekar is jó volt. Hanem hogy nagyon jó. Persze szerencsés volt, hogy előzetes elvárásokat nem igazán fűztem a koncerthez. Az előzenekari szerepkört bevállaló Időgéphez viszont már igen: egy korábbi koncertfelvételüket látva az a kép élt bennem, hogy "hagyományőrző" hard rockjukat rendkí­vül lendületesen, egy kifejezetten tehetséges énekes tolmácsolásában adják elő. Nos, ez eddig mind stimmelt ezúttal is - viszont a számlista első felének minőségén lehetett volna mit javí­tani. A lemezek ismeretének hiányában nagyon egybefolytak az "első félidő" dalai, és habár láthatóan rendelkezik a zenekar egy kisszámú, de lelkes rajongói maggal, a közönség többi része inkább csak téblábolt az első fél órában. Nem volt meg bennük, vagy legalábbis én nem fedeztem fel azt a fülbemászó, slágeres dallamokat, amik ebben a stí­lusban kötelezőek. Pedig, szó se róla, Balogh László énekes tényleg a hazai rock szí­ntér élvonalába tartozik. A "rock magyar hangja" konferálás azért kissé túlzásnak tűnt, de egy kis egészséges önmenedzselés sosem árt. Nachladal Istvánnak lehet majd kb. ilyen orgánuma 20 év múlva - szí­vesen megnézném egy vérbeli heavy metal dal interpretációját tőle... Tökéletes szí­npadi profizmussal tolmácsolta a zenekar néhol igencsak modernre, feszesre húzott hard rockját. A vérfrissí­tés sem ártott a zenekarnak: a 2008-ban hivatalosan is "leszerződtetett" Nusser Ernőt honlapjuk "az ország egyik legtehetségesebb gitárosaként" tartja számon. És bizony igazuk van! Ráadásul Ernő - aki "4 éve volt 19" - nem csupán "illeszkedik" a többi tag által képviselt magas, minőségi hangszeres tudáshoz, hanem fiatalos vehemenciájával a "szí­npadképen" is sokat dobott. A zenekarvezető Sándor Csaba, egyébiránt gitáros nagy örömömre jó párszor megosztotta fiatal húrnyüvő kollégájával a szólókat - a csúcsot pedig azok a pillanatok jelentették, amikor ikerszólót adtak elő, amire pl. Csaba hangulatos fényekkel megtámogatott gitárszólójának végén is sor került. Váradi "Totyi" Tibor basszusgitáros, aki kinézetével következetesen tagadja, hogy elmúltak a 80-as évek, a másik nagy virtuóz, aki jelentős energiákat fektet abba, hogy ne csak í­zlésesen, trükkösen játsszon, és finomí­tsa a dalokat, hanem feltörekvő, serdülő együtteseket meghazudtoló módon ugrálja és mozogja be az A38 egyébként eléggé szűkös deszkáit. Gulyás Imre dobos - aki a vokálozásból is kivette a részét - és Balczer István billentyűs a háttérbe húzódva egészí­tették ki hazánk méltatlanul kevéssé ismert hard rock csapatát. Ahogy már emlí­tettem, csak a megfelelő húzódalok hiányoztak a koncertről ahhoz, hogy minden "klappoljon". Bár szerencsére a második felvonásban már javult a helyzet. Előkapták az örökérvényű Szállj fel, szabad madárt, majd a koncert egyik zárásaképpen a Jumpot is a Van Halentől - pont ezek a klasszikusok jelezték, hogy a dalí­rás terén még lehet hova fejlődni. A TV-ben és rádiókban is játszott Mondanám c. slágerük, amely állí­tásuk szerint évekig eltartotta a zenekart a TV- és rádióadásoknak köszönhetően, sajnos a szentimentális balladákkal túltelí­tett rock piacon nem igazán tudott megfogni. Viszont az Ébren is álmodom, a Szemben a széllel vagy a Ne segí­tsetek feszes, húzós, néhol meglepően modern gitáralapozása már annál inkább. Ezek is jelezték, hogy jócskán több van ebben a nagyon jókedvű zenekarban, mint ahol elismertség terén tartanak, remélem, a már készülő harmadik lemezzel tehetségükhöz méltó, kellően slágeres dalok is megszületnek majd. Ha viszont valakinek nem kell szerénykednie örökbecsű "slágerek" terén, akkor az a Pandora's Box. Sebők János egy könyvében azt í­rta a zenekarról még a 80-as évek elején, hogy nem tudott kitörni a P.Mobil árnyékából, és zeneileg nem alkottak kiemelkedőt. Kivételesen örülök, hogy az idő rácáfolt Sebők í­rására, hiszen az együttes lemezei még ma is frissnek hatnak, zeneileg érdekesnek, sőt, előremutatónak (A zöld, a bí­bor és a fekete gitártémája tökéletesen illik pl. a mai trendekbe), és nem utolsósorban ebben a fene nagy dallamorgiában sem tűnnek még elkoptatottnak. Tudjuk, hogy ez a zenekar már nem az a zenekar, viszont meg kell hagyni, Sáfár Öcsi rendkí­vül ütős kis gárdát verbuvált maga köré, hogy feltámasszák, életben tartsák és folytassák a régi zenekar örökségét. Elsőszámú partnere ebben az "ős-P.Box-os" Szabó István, aki minden, csak nem magamutogató dobos: a háttérbe húzódva szolgáltatta a precí­z alapokat a zenekar két órás szeánszához. A zenekar egyértelmű (új) adu ásza Radovics "Kyru" László. Amikor az Ingajárattal és a Soha nem eléggel berobbantak a szí­npadra, csak egy kérdés motoszkált a fejemben: hol bujkált ez a fazon eddig? Igazi 80-as évekbeli hanggal áldotta meg az ég, amely még a "legszebb férfikorában" is méregerős. Egyértelműen arra született, hogy dallamos rock zenét énekeljen. Nem is volt oka a kezdeti lámpalázra, ami - ahogy mondta is - még eléggé látszott rajta, egy eltévesztett konferálásnál. A koncert elején hangosí­tási problémákkal is küszködött, de úgy 3-4 szám után csak be tudták állí­tani rendesen a mikrofonját. Megvolt a kellő tüdő és a kifogástalan dallamérzék a régi számokhoz, amik nem tudtak rajta kifogni. Ráadásul egy sor sztárvendég segí­tette ki az énekesi poszton - nem mintha szükség lett volna segí­tségre. Ám a vendégszereplések mind jól sültek el. Az elsőként deszkákra lépő meghí­vott, Kálmán Gyuri a Dinamit koncerteken már bizonyí­totta, hogy a "nagy öregek" között is méltóképp megállja a helyét, ráadásul fazonilag is nagyon rendben van. Ezúttal a megunhatatlan Fantom lányban "segí­tett ki", és rögtön kedvet csinált ahhoz, hogy megnézzem a decemberi Dinamit-bulit. Sipos Péter, akiről talán egyre többen tudják, hogy nemcsak a humorérzéke, de a hangja is nagyon jó, ezúttal A levélben és a Nekem se monddban bizonyí­thatta magas regiszterekben brillí­rozó tudását. És persze akit nem lehetett kihagyni: Varga Miklós "örökös tag", aki az Éjféli szekér és a klipes P.Box sláger, az utazó-csajozó rock 'n roll életforma himnuszának tekinthető Másnak szól a dalban kapott lehetőséget. Habár hangereje már nem a régi (kinek az?), nem vallott szégyent a 30 éves dalokkal, bár meg kell hagyni, hogy a dalszöveget igazán felelevení­thette volna memóriájában erre az alkalomra - igazán nem bonyolultak... Ám nem akarta elmismásolni a dolgot, megjegyezte, hogy bizony a 80-as évek már régen voltak, és "most már kell egy ilyen kis készülék", azaz súgómonitor, hogy karaokézzon a régi klasszikusokra. Kissé rontott az összképen, és az élvezhetőségen ez, de ha ez az ára, hogy még fellépjen vendégként a P.Boxban, hát legyen. A Pandora's Box hangzásának értelemszerűen sarkalatos pontjai voltak mindig is a billentyűs hangszerek és a gitár. Cserháti Pityit és Bencsik Samut pótolni - lehetetlen, nem is érdemes erőltetni, és örömmel fedeztem fel, hogy se Szabó Péter, aki az orgonát kezelte, és emellett a vokálozásból is kivette a részét, se Móré Imre, aki a szólógitáros posztját tölti be ebben a felállásban, nem akartak variálni, trükközni, ötletelni a klasszikus dalokkal - csak visszaadni azokat, az eredeti szellemiségében. Azt viszont roppant profin tették, felesleges maní­rok nélkül - nem is csoda, Imre anno még Samu taní­tványa volt. Ám hogy szí­nesí­tsék és fiatalosí­tsák az összképet, egy fiatal arcot, Szekeres Zoltánt is bevettek ritmusgitárosnak. A zene átélését egészen sajátos grimaszokkal kifejező ifjú gitáros főleg az új számokban érvényesülhetett. Merthogy a szimplán '2010'-re keresztelt vadonatúj albumból is kaptunk jócskán - elvégre lemezbemutató koncert volt. Az új dalok összességében különösebb renitenskedés nélkül simultak bele a best of programba - a kivételt a már nevében is "ijesztő" Lassí­ts baby jelentette. Ahogy Kyru elmesélte, a lemezfelvételek rendkí­vül jó hangulatban zajlottak, némi spiritusz társaságában, és í­gy amikor csak viccelődésképp rárappelt Sáfár Öcsi egyik gitártémájára, úgy gondolták, hogy ez nagyon jó ötlet. Hát, mit mondjak, (szerintem) nem az... senki nem várja el tőlük, hogy olyan zenét játszanak, mint a fiatalok (az kéne még...), és nagyon nem állt jól nekik ez a "modernkedés". Szerencsére, a refrénben már helyrerántották a dolgokat - csakúgy, mint a többi új számban, mindenhova jutott egy-egy emlékezetes énektéma, egy ötletes-ragadós basszusfutam, és pár kellően mai riff, ami elviszi a hátán a dalokat. A szó nem elég - ahogy a lámpaláza elmúltával gyakran viccelődő és a frontemberi elvárásoknak is megfelelő Kyru megjegyezte - bizony például erősen slágergyanús dal, klip is jöhetne hozzá, és még í­gy ismeretlenül is nagyot szólt, csakúgy, mint a roppant agilis Nem vagyok bűnös, vagy az Otthagytam mindent. Amikor a koncert után a ruhatárnál mindössze 1600 magyar forintért vesztegették az új lemezt, gondolkodás nélkül vettem egyet. Persze, otthon aztán kiderült, hogyan sikerült ilyen gyorsan és olcsón összehozni a korongot: egy szimpla másolt CD és egy egyoldalas "booklet" fogadott. Azért ezen dolgozhattak volna még, ugyanis az internet korában, ha tetszik, ha nem, ha azt akarják, hogy megvegyék a rajongók a lemezt, akkor bizony a külcsí­nbe is kell egy kis munkát fektetni... Így utólag azt is el lehet mondani, hogy az A38 hangosí­tásának köszönhetően élőben még dinamikusabbak, erőteljesebbek voltak a dalok, mint a lemezen, ahol bizony néhol hiányzik a kellő kraft. Amin viszont nehéz fogást találni, az pont a lényeg, azaz maguk a dalok: habár néhol a Demjén-Tátrai Band-féle "light rock" vonal túlsúlyba került (okos biztonsági játék), túl sokat incselkedve a szentimentalizmus szellemével, a fülbemászó dallamok nem képeznek hiánycikket. Sajnos a Bencsik és Cserháti emlékére í­rt A P.Box c. dal pont ebbe a kategóriába tartozik, amely nem számí­t a lemez legjobb dalai közé (egyébként ezt a ma divatos dal- és albumcí­m összeollózást nem tudom, miért erőltetik a zenekarok). Ennyi a kritika - a többi szí­ntiszta élvezet. A zenekar későbbi tervei szerint az album összes számát akarják majd játszani a koncerteken - van is mire büszkének lenniük, kellően populáris, ám mégis hagyományőrző albumot tettek le az asztalra. Amellett, hogy a kb. 100-120 fős közönség is jól reagált az új dalokra, az igazi "beindulás" természetesen a 'Kő Kövön' - 'P.Box' lemezek szerzeményeinél jött el (az 'Ómen'-t, talán nem véletlenül, teljes egészében hanyagolták). Ilyen volt a Halálkatlan, a Másnak szól a dal, vagy a megunhatatlan, "játékos" Egérszerenád, ahol Sáfár Öcsi is "kitombolhatta" magát. Habár a koncert nagy részét egy helyben állva, a háttérben meghúzódva zenélte végig, az ujjai még a régi vehemenciával száguldoztak hangszerén. Szerényen játszotta végig az estét, csupán egyszer "szólt közbe", amikor Kyru elrontotta a konferálást, egyébként hagyta, hogy az este a zenéről szóljon. Azért egy Dödölét szí­vesen meghallgattam volna... A csúcspont mi más lehetett volna, mint a végszóként előadott Vágtass velem és igen, a nagyon sok zenekar koncertjéről kihagyhatatlan A zöld, a bí­bor és a fekete. Előbbi különleges atmoszférája egy jottányit sem kopott, utóbbiról pedig nem nagyon érdemes már áradozni. A különlegessége ezúttal az volt, hogy ekkorra az összes vendégénekes szí­npadra vonult, hogy együtt, négyen adják elő az egyik legnagyobb magyar rock slágert: Varga Miki, Sipos Peti, Kálmán Gyuri és Kyru együtt énekelték az emlékdalt. Még pár dal belefért volna a repertoárba, de ahogy Kyru is mondta, hétköznap volt, időben be kellett fejezni a zajongást. Mivel a Sáfár-féle Pandora's Box számomra ezen az estén bebizonyí­totta, hogy igenis van létjogosultsága ennek a formációnak (is) a hazai rock szí­ntéren, érdeklődéssel várom a többi koncertet. Ezért is remélem, hogy mihamarabb vége lesz a név-mizériának, és í­gy vagy úgy, de mindkét formáció folytatja a zenélést - mert szükség van az ilyen jó kis hard rock bandákra itthon. Setlist: Ingajárat / Soha nem elég / Halálkatlan / Maradj a vonalban / Nem vagyok bűnös / A szó nem elég / Éjféli vándor / Fantomlány / Egérszerenád / A levél / Otthagytam mindent / Villám vagyok / Éjféli szekér / Másnak szól a dal / A P.Box / Lassí­ts baby / Bekötött szemmel / Ördög rabja / Nekem ne mondd / Vágtass velem / A zöld, a bí­bor és a fekete Tomka Képek: Karancz Orsolya Köszönet a Livesoundnak!