"Nagyon fontos, hogy megtaláld a zenében az üzenetet": Interjú Michael Weikath-tal

írta MMarton88 | 2010.11.09.

A Helloween a hónap végén jelenteti meg 'Seven Sinners' cí­mű új albumát, ráadásul a turné egyik első állomásaként Budapesten is koncertezni fog a Stratovarius társaságában. Ennek apropóján beszélgettem a csapat fő motorjával és emblematikus figurájával, Michael Weikath-tal, aki az előzetes pletykák ellenére egy nagyon barátságos, kedves embernek bizonyult a beszélgetés során... HRM: Weiki, mindenek előtt hadd köszöntselek magazinunk, a Hard Rock Magazin, illetve a hazai Helloween rajongók nevében. A kanyarban van az új albumotok megjelenése, mit várhatunk a Seven Sinnerstől? Weiki: Én is köszöntöm az olvasókat! A legjelentősebb különbség az, hogy az új lemezünk hangzása egészen más, mint a korábbi anyagainké, ugyanis ezúttal Sasha javaslatára, a föld természetes frekvenciáját alapul véve, 8 Hz-el lejjebb hangoltuk hangszereinket. Nem is tudom, hány hangnak felel meg ez pontosan, a hangzásképben mégis jelentős változást jelent. Azt sem tudom biztosan megmondani, mennyire keményedik be ettől a lemez, hiszen a dalok nem lettek agresszí­vabbak, mint korábban, mégis, valahogy sokkal természetesebbnek hat az összkép. Nem is nagyon lehet ezt pontosan elmagyarázni... Közelebb kerültünk a természetes hangzásokhoz, í­gy a dalok sokkal jobban szólnak, mint korábban bármikor. Ugyanakkor a szokatlan hangzás miatt tudatosan disszonáns is helyenként a végeredmény, ám ez itt véletlenül sem jelent rosszat. HRM: Miért kezdtetek el kí­sérletezni a frekvenciákkal? Nem tetszett az előző lemezek hangzásvilága? Weiki: Ezt í­gy nyilván nem mondanám, hiszen akkor azokkal a munkáinkkal is nagyon elégedettek voltunk. Egyrészt, itt volt már az ideje valami különlegességnek, másrészt úgy érzem, valahol mindig is ezt a hangzást kerestük, én pedig mindig is azt szerettem volna, ha í­gy dörrennek meg a dalaink. Nagyon tudatosan és pontosan hangoltuk 432 Hz-re. HRM: Mi a helyzet a cí­mmel és a borí­tóval? Weiki: A dalok közül sok foglalkozik a mágiával, a varázslással, melyekhez azok a szeptagram, szeptagon minták is társulnak, amelyek a borí­tóra kerültek. Bár az album borí­tóján hét borotvaéles pengét látsz, az egész kiindulópontja mégis a mágia, a varázserő volt. Nem tudom, hogy melyik mágikus jelkép az erősebb, a pentagram, vagy a szeptagram, de már akkor, mikor demóztunk, azt szerettem volna, hogy a varázslás vizuálisan is megjelenjen az új lemezen, a téma pedig, gyakorlatilag a teljes alkotói folyamatot végigkí­sérte. Mikor befejeztem a demóimat és átküldtem az anyagot az iPhone-omról Andinek, betettem borí­tónak egy hasonló szeptagont/szeptagrammát. Mivel Andinak és nekem is megtetszett a minta, ráadásul a két demó dal cí­mében is benne volt a Sinner (magyarul: bűnös) szó (Where The Sinners Go, The Sage, The Fool, The Sinner), adta magát a dolog, hogy a lemezcí­met is ezek házasí­tásából hozzuk össze; hamar ki is találtuk, hogy Seven Sinners legyen! HRM: Hány kislemezt, hány klipet terveztek? Weiki: Nem tudom még biztosan. Az Are You Metal?-ból már kiadtunk egy maxit és videót is forgattunk hozzá, a kislemezre pedig, a cí­madón kí­vül felkerült a Raise The Noise egy rövidí­tett verziója, valamint az I'm Free cí­mű bónuszdal is. Nem tudom, hogy lesz-e több kislemez, egyelőre csak ebben gondolkodtunk. HRM: Hogyan álltak össze a dalok? Weiki: Mindenki elkészí­tette otthon a saját kis demóját, dalát, aztán amikor összegyűltünk próbálni, kiegészí­tettük egymás ötleteit, befejeztük, véglegesí­tettük a dalokat. Megbeszéltük, hogy egy-egy nóta végül milyen is legyen, esetleg más dallamötleteket, témákat tettünk még hozzájuk, vagy kivettünk belőlük. Nekem is maradt pár ötletem, amelyek nem kerültek fel végül a lemezre, de ezzel nem vagyok egyedül. A Where The Sinners Go nótát Andi Deris hozta, akárcsak az Are You Metal?-t. A Who Is Mr. Madman? Sasha műve, a Raise The Noise számot pedig én í­rtam. A World Of Fantasy Marcus dala, a Long Live The King, illetve a The Smile Of The Sun Andié. A You Stupid Mankind Sasháé, az If A Mountain Could Talk Marcusé. A The Sage, The Fool, The Sinner az én dalom, a My Sacrifice Sasháé, a Far In The Future pedig Andié. Jó változatos lett! HRM: Emlí­tetted a dalcí­meket, meglepően sok hasonlí­t a régi számaitok cí­meire... Weiki: A Who Is Mr. Madman?-re lehet úgy tekinteni, mint a Perfect Gentleman folytatására. Főhősünk olyannyira tökéletes volt, hogy már túlságosan sok nőnek bonyolí­totta az életét és ennek következményeiről szól a dal. A többi hasonlóság pedig... Nézd, ugyanaz a zenekar készí­tette ezt a lemezt is, mint a korábbiakat, ugyanazok az emberek í­rták a dalokat. Nyilván ebből adódik, hogy sok hasonlóságot lehet felfedezni a korábbi dalaink, illetve a mostaniak között, de más direkt kapcsolat nincs. Talán még a World Of Fantasy nótára mondanám azt, hogy ez Markus I Want Outja, de ez sem szándékos kapcsolat a két dal között. HRM: A legutóbbi rendes soralbumotok három éve, 2007-ben jelent meg. Mit gondolsz mai fejjel a Gambling With The Devilről? Weiki: Mindenképpen egy erős korongnak tartom, már a kezdése is nagyon ütős lett, azonnal az ember arcába csap. Azt gondolom, komoly, mély benyomásokat hagyott az emberekben, könnyen elérte Őket. A mostani lemez kicsit más. Kevésbé érzem direktnek, másfajta érzéseket, benyomásokat fog hagyni a hallgatókban, ráadásul, a készí­tésbe is jobban belefolyt mindenki. A Seven Sinners egy közösebb munka gyümölcse, mindenki inspirációit kihallani belőle, a Gambling nem ilyen volt. HRM: Mi a helyzet az Unarmed anyaggal? Weiki: Az egy olyan lemez volt, amit muszáj volt elkészí­tenünk. Nem hagyhattuk ki, adódott egy lehetőség, hogy ezzel ünnepeljük meg az évfordulót, nekünk pedig ki kellett próbálni. A végeredményt te is hallottad. Nem akartunk egy szokásos, sablonos kiadvánnyal ünnepelni, nem akartunk egy szokványos válogatást. Valami érdekeset akartunk kiadni, az Unarmed pedig nem más lett, mint egy fura kí­sérlet, valami, ami inkább magunknak szólt, mint a rajongóknak; kipróbáltunk valami újat a saját örömünkre. Ennél a lemeznél minden teljesen más volt, mint amihez az emberek hozzászokhattak. Voltak olyan "hardcore" rajongóink, akik abszolút nem tudták megszeretni a korongot, de ezzel nincs is semmi baj, teljesen érthető volt a reakciójuk. HRM: Nemsokára hazánkba is ellátogattok a Seven Sinners turnéval. Mire számí­thatunk? Weiki: Már kitaláltam a setlistet, öt új dalt fogunk betenni a műsorba. Ennél többet nem szí­vesen mondanék a programról, az első buli után már úgyis tele lesz a net azzal, hogy miket játszottunk. Legyen a többi dal meglepetés! Egyelőre azt sem tudom még, milyen szí­npadi kellékeink, dí­szeink lesznek, ez a napokban véglegesedik. Az biztos, hogy ezúttal is köze lesz a dí­szletnek az új lemez borí­tójához. HRM: Sok banda csinál manapság olyan turnét, amelyiken az első hangtól az utolsóig, teljes egészében eljátsszák valamelyik lemezüket. Mit gondolsz erről? Weiki: Á, igen, ilyet mi is csináltunk a Keeper lemezek turnéinak idején, ha jól rémlik, akkoriban csaknem a teljes Keeper 1-et végigjátszottuk a bulikon. Azt viszont, hogy manapság melyik banda melyik lemezzel művel ilyet, nem követem figyelemmel, biztos vagyok benne, hogy te jobban értesült vagy, mint én. De ha magunkra gondolok... vannak dalaink, amelyeket kötelező eljátszanunk a bulikon, egyszerűen nem maradhatnak ki. Ha nem játszanánk őket, az emberek nem éreznék jól magukat a koncertjeinken és nem mennének haza boldogan utána. Gondolok itt többek közt az Eagle Fly Free-re és társaira, arról nem beszélve, hogy a management biztosan keményen beszólna, ha kihagynánk mondjuk az I Want Outot. Akár három és fél órás koncerteket is tarthatnánk, ha ki akarnánk szolgálni minden egyes rajongót a tömegben és ha ehhez még egy teljes albumot is hozzávennénk... egyszerűen túl sok, ilyen hosszú bulikat nyilván nem lehet csinálni. HRM: A turnéra egy másik nagy csapat, a Stratovarius fog Titeket elkí­sérni. Hogyhogy Velük jöttök? Weiki: Ó, azért, mert alapvetően nagyon közel áll egymáshoz a két csapat stí­lusa. Ha összehasonlí­tod a zenénket, rengeteg a közös pont, ráadásul a Stratovariusnak sok olyan régi dala van, melyek akár Helloween nóták is lehetnének. Nekik is vannak rajongóik, akik úgy gondolják, a Strato jobb, mint a Helloween és vannak olyanok is, akik szerint a régi Helloween volt a király, az új a közelébe sem tud érni. Most végre nekik is bizonyí­thatunk és megmutathatjuk, hogy igenis, mi még mindig olyan király csapat vagyunk, mint régen. Továbbá az is egy nagyon fontos dolog, hogy a Stratovarius a melodikus metal zene egyik legmeghatározóbb, úttörő csapata. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Velük együtt fogunk turnézni! Véletlenül sem szabad úgy gondolni Rájuk, mint egy átlagos előzenekarra, Ők különleges vendégei a turnénak. Annyit turnéztak már a világ körül, hogy csaknem beleőrültek, tapasztaltak, profik, nagyon nagy élmény lesz Velük együtt koncertezni. Ráadásul a Helloween és a Stratovarius együtt egy nagyon érdekes párosí­tás, egy erős kombináció, remélhetőleg sok rajongót fog érdekelni ez a nem mindennapi duó. HRM: A Gambling With The Devil turnén a Gamma Ray játszott előttetek, de pár dalra Kai és Henjo is felment hozzátok a szí­npadra. Milyen érzés volt újra együtt muzsikálni régi frontemberetekkel, Kai Hansennel? Weiki: Nem tudnám azt az egész turnét máshoz hasonlí­tani, mint egy nagy családi találkozáshoz. Nagyon furcsa volt, hisz a két banda zenészei, mint kiderült, sokkal jobban ismerték egymást a közös múlt apropóján, mint azt a körút előtt bármelyikünk is hitte. Tényleg olyan volt, mint egy nagy családi találka, ahol sok év után újra összefutsz rég nem látott rokonaiddal. "Ó, itt jön Dirk, itt jön Daniel, ez meg itt Henjo...!" Régebben Henjo volt a legjobb barátom Hamburgban. Nagyon sokáig tartott ez a barátság, csak miután beszállt a Gamma Raybe, Ő is elkezdett turnézni, neki is kevesebb ideje maradt és egyre ritkábban futottunk össze. Egyébként eleinte Ő is volt a felelőse annak, hogy a zenekarok jól kijöjjenek egymással, jól megértsék egymást. Olyan volt, mintha lenne egy kémem Kai bandájában. 🙂 Persze ilyesmire most már abszolút nincs szükség. Rengeteg meglepő élményünk volt a turnén együtt, pedig korábban nem is gondoltam volna, hogy a két zenekar tagjai ennyire hasonló karakterek. Például most derült csak ki, hogy Kai és én ugyanazt a képregényt járatjuk már sok-sok éve. Végig nagyon jó volt a hangulat, remekül érezte magát egymással a két csapat. Nem beszéltünk politikáról, nem beszéltünk ideológiákról, semmi olyanról, ami vitához, vagy feszültséghez vezethetett volna, barátságos volt a légkör nagyon. Örültünk, hogy láttuk egymást, senki nem akarta, hogy probléma, vagy balhé legyen a turné során. Most újra közelebb került egymáshoz a két csapat és mindenki közt nagyon jó a viszony. Amí­g el nem romlik, he-he.:) HRM: Talán már hallottál róla, hogy Kai egy Stormwarrior nevű német csapattal adott néhány speciális koncertet, melyeken javarészt régi Walls Of Jericho korabeli Helloween klasszikusokat játszottak. Nem jutott esetleg Neked is eszedbe, hogy csinálj pár koncertet, melyeken régi Helloween dalokat toltok Markusszal, illetve Kaijal? Weiki: Ááá, akkor már Kiske is kellene ide meg a Keeper lemezes dalok, ráadásul nem is lehetne Helloween turnét csinálni a Helloween mai tagjai nélkül. Viszont egy olyan speciális buli, ahová meghí­vnánk a régi Helloween tagokat vendégnek és a mai felállás Velük kiegészülve tolná a régi dalokat... na, az nem lenne rossz. Más kérdés, hogy ezt borzasztó nehéz lenne tető alá hozni, maga lenne a logisztikai rémálom, úgyhogy nem valószí­nű, hogy egy ilyen összejöhet a közeljövőben. Legalábbis, egyelőre nincs a terveink között, a Seven Sinners turné is éppen eléggé fel fogja őrölni az energiáinkat, a szervezési kapacitásainkat. HRM: Persze, érthető. Másfelől, elképzelhetőnek tartod-e, hogy egyszer a Unisonic együttessel és Kiskével turnézzatok úgy, ahogy tettétek azt most a Gamma Rayjel? Weiki: Hmm, nem tudom. Megmondom, hogy mi ennek a kritikus pontja. A Unisonic dobosa, Kosta Zafiriou a turnémenedzserünk. Szerintem túl stresszes lenne neki egy olyan turné, ahol nemcsak koordinálnia kellene mindent, de még dobolnia is kellene az egyik bandában. Ez nem lenne túl praktikus dolog. Persze, meg lehetne oldani, hogy más dobol, de miután a Unisonic Kosta bandája is, nem hinném, hogy sort akarnának kerí­teni ilyenre. De nem tudom. Figyelj, ha képes lenne összeegyeztetni a két feladatot, ha meg tudná oldani és jó is lenne Neki í­gy, akkor összejöhet, ráadásul akkor ez is egy jó párosí­tás lenne. Ennek a lehetőségét Tőle kell megkérdezni. HRM: Értem. Weiki, több mint huszonöt éve vagytok már a melodikus rockzene egyik legmeghatározóbb csapata. Mi az, ami ennyi év után is képes Titeket motiválni, inspirálni? Weiki: Számomra nem is okvetlenül a nyilvánvalónak tartott dolgok, sokkal inkább a hangulatok, amiket átélek, amiket érzek. Nyáron, amikor élvezed a napot, vagy amikor elmész valahová és megázol... az, amit egy-egy ilyen apró dolog ki tud váltani az emberből. Van egy csapat, akiket nagyon szeretek, úgy hí­vják Őket, hogy Muse. Bár a korábbi anyagaikat jobban bí­rtam, még most is nagyon tetszenek, persze, azóta borzasztó sikeresek lettek. Jó lenne egyszer nekünk is ilyen sikereket elérni!:) Aztán ott egy másik banda, a Soilwork, akik szintén lenyűgöző dolgokat csinálnak, nagyon szeretem és nagyra tartom Őket. Mindkét banda tud inspirálni, miközben hallgatom a zenéjüket. Nem akarom nyilván lemásolni a muzsikájukat, a stí­lusukat, de azok az érzések, hangulatok, amelyeket közvetí­tenek, a különböző zenék nyomot hagynak a művészetedben, az általad í­rt dalokban. Szerintem stí­lustól függetlenül nagyon fontos, hogy megtaláld a zenében az üzenetet. Mindegy, hogy rockot, popot, techno, vagy hip-hop zenét, netán népzenét hallgatsz, a fontos, hogy meghalld a lényegét a zenének, hogy miről szól, hogy megérintsen, hogy nyomot hagyjon benned. Ezt nem szabad elfelejteni! Szerintem az, hogy ilyen élményeket kapsz, illetve próbálsz átadni a zenéden keresztül, nagyon feltölti az embert, nagyon sok energiát tud felszabadí­tani az emberben, főleg úgy, hogy manapság egyre tudatlanabbak az emberek a zenével kapcsolatban. Véleményem szerint a hetvenes években sokkal előrébb tartott a zene, sokkal előremutatóbb, jobb dalok születtek stí­lusoktól függetlenül. Jobban meg tudták fogni az embereket a dalok, a hallgatók pedig nyitottabbak voltak a zenékre. Fontosabb volt a zene, jobban odafigyeltek a csapatok a részletekre, a szervezettségre, a dalaikra, mindegy, hogy ki í­rta azokat. Persze nem szabad panaszkodnom, mert az elmúlt években némelyest javult a helyzet, de pár éve a zene ilyen szempontból mélyponton volt. Talán hamarosan visszatérhetnek a régi szép idők! HRM: Volt olyan bármikor is, hogy mélyponton érezted a Helloweent és arra gondoltál, hogy kiszállj, vagy leállí­tsd a bandát? Weiki:Csak egyszer, a Chameloen turné idején. Az borzasztó rossz volt, az emberek egyszerűen nem akarták megérteni, elfogadni a Chameleon lemezt, í­gy pedig nehéz volt turnéznunk, népszerűsí­tenünk az anyagot. Amúgy azóta talán ezt az albumot is picit jobban befogadták már a rajongók. HRM: Hol szeretsz jobban játszani fesztiválokon, vagy klubkoncerteken? Weiki: Nem számí­t. A lényeg, hogy mindig jöjjenek az emberek, legyenek kí­váncsiak a csapatra, amelyikben játszom. A fontos számomra az, hogy van, aki eljön a bulijainkra, hogy van, akit érdekel, mit csinálunk, hogy van, akinek vannak elképzelései, elvárásai a koncertünkkel kapcsolatban, megnéz minket és jól érzi magát. Mindegy, ha 150-en jönnek el egy bulinkra, én akkor sem akarom azt, hogy az a 150 ember rosszul érezze magát, hogy ne szórakozzon jól. Ha csak Ők voltak elég bölcsek, hogy meglessenek minket, akkor megérdemlik, hogy jól szórakozzanak! 🙂 Akkor lenne baj, ha senki nem lenne ránk kí­váncsi, mert akkor bizony lenne okom panaszkodni. Így viszont értékelni kell mindenkit, aki eljön és megnézi a bandát. Megjegyzem egyébként, hogy régen a vasfüggöny mögött, Kelet-Európában borzasztó nagy sikereink és nagyon-nagyon sok rajongónk volt, a Szovjetunióban több millió. A keleti régióban valahogy mindig nagyobb volt a sikerünk, mint amilyenre korábban számí­tottunk, ott valahogy mélyebb benyomást tettünk az emberekre, mint máshol. Persze, ez már rég volt, a világ azóta nagyon megváltozott és már Oroszországban is egészen más a helyzet. Magyarországra is emlékszem, Nálatok is sokan voltak kí­váncsiak ránk, úgyhogy a Ti országotok is mély nyomot hagyott bennünk, csakúgy, mint az egész keleti blokk. Nálatok van az a fura, hetvenes évekbeli szocialista épület és koncertterem, ahol játszani szoktunk, nagyon fura hely, főleg a backstage része. De szeretjük, mindig szí­vesen játszunk ott, jó hely. A szí­npad, a vendéglátás, minden rendben szokott lenni. HRM: Weiki, sosem gondoltál arra, hogy szólólemezt jelentess meg? Weiki: Ó, egyszer még régebben komolyan tűnődtem a dolgon, de manapság már nem. A turnézás nagyon sok időt és energiát felemészt, nem nagyon van időm a magánéletre, vagy pihenni eközben. Úgyhogy, amikor nem turnézunk, megpróbálok inkább magamra, illetve a szabadidőmre koncentrálni. A Dark Ride lemez megjelenése előtt gondolkoztam azon, hogy itt lenne az idő egy szólólemezt készí­teni, de miután eléggé sok probléma adódott akkor a csapat háza táján, a dolog végül nem jött össze. Nem is tudom igazán, hogy milyen szólólemezt kéne készí­tenem. Különlegesnek is kellene lennie, jónak is kellene lennie...túl sok energiát emésztene fel. A baj az, hogy ezt az energiát a Helloweentől venné el. Ha most nekilátnék egy szólólemeznek, amire nem sajnálnám az időt, az energiát és egy csomó jó ötletet is feltennék rá, az meghallatszódna a következő Helloween lemezen, ugyanis azt nem tudnám már utána olyan jóra megí­rni, nem tudnék olyan erős témákat hozni, ennyit pedig nem ér nekem ez az egész. Most nem úgy látom, hogy fogok valaha ilyen jellegű anyaggal jelentkezni. HRM: Értem. Weiki, már csak egy kérdésem maradt. Meg tudnád nevezni a három kedvenc lemezedet? Weiki: Ó, a végére hagytad a legnehezebb kérdést...!:) Nem, egyszerűen lehetetlen erre válaszolnom, hiszen több mint 6000 CD-m van és 25511 dalom az iTunesról. Zenerajongó vagyok, lehetetlen három kedvenc albumot kiemelnem, de nagy valószí­nűséggel valamelyik Beatles, illetve Deep Purple lemezt és egy Led Zeppelin korongot mondanék. Óriási Beatles rajongó vagyok, imádom Őket. HRM: Köszönöm szépen az interjút, találkozunk a koncerten! Weiki: Én köszönöm. MMarton88 Fotók: www.helloween.org