fbpx

Első Hallásra - Október

írta garael | 2010.11.02.

Olvasván az e havi értékeléseket, akár identitászavarba is kerülhetnék, hiszen: Pro primo a HRM szerkesztőinek í­zlése - már csak a zenei irányultságnál fogva is - valahol közelí­teni kellene. Pro secundo ugyanarról az albumról születtek olyan ellentétes vélemények, mintha nem ugyanazon értékek mentén szeretnénk a zenét. S hogy mi következik ebből? Hogy a logika a művészetekben nem érvényesül és szerencse, hogy nem pofonokkal döntjük el a vélt és való igazat.... (Bár a Forbidden stí­lusában egyébként bikaerős lemezének helyezésére lett volna merszem csinos summát tenni...) Nézzük hát a bajnoki mezőnyt, mely előre meg nem jósolható módon még talán a múltkorinál is erősebbnek bizonyult.
7.85 - Helloween: 7 Sinners 7.57 - Phenomena: Blind Faith 7.57 - Tank: War Machine 7.50 - Firewind: Days Of Defiance 7.43 - Anthriel: The Pathway 7.43 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 7.14 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 7.14 - Circle II Circle: Consequence of Power 6.78 - Alter Bridge: AB III 6.64 - Halford: Made Of Metal 6.57 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 6.28 - Seven The Hardway: Seven The Hardway 5.85 - Lordi: Babez For Breakfast 5.78 - Forbidden: Omega Wave
Garael 9.0 - Helloween: 7 Sinners 8.5 - Seven The Hardway: Seven The Hardway 8.5 - Tank: War Machine 8.0 - Alter Bridge: AB III 8.0 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 8.0 - Phenomena: Blind Faith 7.5 - Firewind: Days Of Defiance 7.5 - Halford: Made Of Metal 7.0 - Anthriel: The Pathway 6.5 - Circle II Circle: Consequence of Power 5.0 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 5.0 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 4.0 - Forbidden: Omega Wave 4.0 - Lordi: Babez For Breakfast Hát nem is tudom, hogy sikerült ismételten ennyire erősre az e havi "első hallásra", bár ha nagyon megszorongatják a tökömet, megmondom: úgy, ahogy az egész év. Tudom, hogy szentségtelennek tűnnek a szavaim, de néha már ahhoz fohászkodom, szerényebb mértékben ontsa ránk áldásait a Metal God, mert egyszerűen befogadhatatlan az az általam kedvelt dimenziókban alkotott minőségi lemezáradat, amit "kénytelen vagyok " megemészteni, félve attól, hogy a nagy kapkodásban esetleg valami olyan is elsikkad, amit később igencsak megbánnék. De elég a siránkozásból, lássuk hát a felsorakoztatott fegyvertárat - szigorúan ABC sorrendben - mielőtt háborúba vonulunk. Örülök, hogy a ‘Creed' feltámadása nem omlasztotta össze az Alter Bridge hí­dját. Jóllehet, az új albumon igencsak érződik a ‘Slash' turné hatása - melynek sajnálatos módon a ‘Black Sabbath' riffek látták némileg kárát - , az első hallásra is ütő dallamok rádiós jellegük ellenére is ütnek - naná, ilyen megszólaltató hanggal....A prog.metal stí­lushoz félve szoktam közelí­teni, hiszen egyszerű, dallamcentrikus hallgatóként sokszor elvesztem azt a fonalat, ami mentén élvezni tudnám a rafinériába belefeledkezett csapatok munkásságát: az Anthriel szerencsére nem dobta el messzire a kalapácsot, és sikerült nekik a közérthetőség határain belül összeütni egy Dreamkopitól eltérő, bár azért ismerős világot. Kiváló iparos munka, és egy kevésbé erős hónapban minden bizonnyal az élmezőnyben végeznének. Zak Stevensnek egyetlen problémája van: csapatától általában ‘Savatage' leképezést várnak, melyben csak az a bibi, hogy a legendának is vagy három elkülönült korszaka volt: ezeket egyetlen “arcban" reprodukálni szinte lehetetlen feladat. Hiába, mindig is hiányoltam a bandából egy olyan melódiamestert, aki legalább a lába nyomába tudna érni Olivanak - ez sajnos ezúttal sem sikerült, jóllehet igazán másba nem nagyon tudok belekötni - ez viszont épen elég. Ozzy ide, Ozzy oda, Gus G. dallamvilágát és heavy metalhoz köthető attitűdjét nem sikerült megváltoztatni: a fémzene mini-messiása hozta a szokásos minőséget, még akkor is, ha az eddigi életműhöz képest nem érzek előremozdulást, de ez legyen az én bajom. Sosem voltam thrash fanatikus, a fantasztikus gitárvirgák, és az alapvető keménység közül mindig hiányoltam a dallamokat és az énekesi teljesí­tményt, ezért Forbiddenékre vonatkozó pontszámomat a hozzáértők ne is vegyék relevánsnak - az agyam jól tudja, hogy mestermű született, de most sajnos a fülem volt a parancsnok. A Grave Diggert nagyon szeretném szeretni, de a Metaliumhoz hasonlóan túl szögletesek ahhoz, hogy igazán közel férkőzzenek a szí­vemhez - ráadásul itt nem egy Basse szintű dalnok kovácsolja az üllőkön a fémet. S ha már fémkrampácsolás, minden metalkovácsok egyik legnagyobb mestere ezúttal nem ütött félre s habár a releváció elmaradt, még mindig bátran vezényelheti Halford parancsnok a heavy metal seregeknek: Fel! Támadunk! A Helloween életműve legkeményebb albumát í­gérte - s ez nem í­géret volt, hanem bizonyí­ték. Mire is? Hát hogy europowerben még mindig ők a királyok, még akkor is, ha a nagy szigorkodásban néha dallamot is elfelejtettek í­rni néhány krómacél keménységű számhoz. A kis Lord szörnyszülött fiai azonban kissé elszámí­tották magukat, a művér sajnos nem tudja elfedni az ehhez a műfajhoz elengedhetetlen dallamok hiányát, talán túlságosan is oszlóban a banda kreatí­vitása? Varázslót nekik, a Roy Z. fajtából! Kiske mester hajléktalan imidzse ellenére ezúttal egy igazi bombázóval folytatta a Place Vendome által megkezdett utat, bizonyí­tván, hogy hiába a feminim rinyálás, az énekben még mindig övé a domináns szerep, s ha nem a kurvalét gondjai miatt siránkozik, még mindig össze tud ütni egy number one albumot. A havi kakukktojás a számomra a teljes ismeretlenségből idepottyant Phenomena, amely fenomenális jelenségként fektetett kétvállra. Naná, aki egy kriptaszagú Black Sabbath riffből AOR számot tud varázsolni, nem lehet tehetségtelen figura, főleg, ha a varázslóinas dalnokok is az első osztályból kerülnek ki. Énekesi elitizmusomnál fogva Mark Boals mindig pozití­v hendikeppel indul a megmérettetésben. Pechjére mostani, MacAlpinenal összeütött albuma nem kedvez az első hallásra jellegnek, nekem azonban bőven volt időm megemészteni a hallottakat, ami után csak egyet tudok, leborulni és imádni ezt a két zsenit. Doogie White sem hazudtolta meg magát, jóllehet ezúttal egy tankkal lőtt szivárványt az égre, ami ugyanolyan fényesen ragyog, mintha reneszánsz-kobozzal, manóöltözetben dalolták volna oda..... David DeFeis klasszikus zenei szocializációja mostanra ért be igazán - sajnos! S honnan ez a dilettanizmusra utaló kijelentés? Hát a legújabb album fémtelení­tett, álromantizált túlburjánzó kompozí­cióiból, melynek hallatán Adams mester jogosan mondhatja: pózerek, kifelé a teremből.( Mielőtt a rajongók kitapossák a belemet, minden tiszteletem a kultúra ilyen formájú ápolásáért, csak én a metalt nem a kultúráért szeretem...:-)
Adamwarlock 9.0 - Tank: War Machine 8.0 - Phenomena: Blind Faith 8.0 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 8.0 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 7.5 - Firewind: Days Of Defiance 7.5 - Circle II Circle: Consequence of Power 7.0 - Helloween: 7 Sinners 7.0 - Alter Bridge: AB III 7.0 - Lordi: Babez For Breakfast 7.0 - Halford: Made Of Metal 6.0 - Anthriel: The Pathway 6.0 - Forbidden: Omega Wave 5.5 - Seven The Hardway: Seven The Hardway 5.0 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia Tank: Imádom Doogie White-ot, és imádom, hogy ezúttal heavy metalt énekel! A Tank zenei világa mindig is elsőrangú volt, most sincs változás. Óriási slágerek születtek, hibátlan lemez. Phenomena: Nagyon heroikus, melodikus, magával ragadó anyag. Remek hangulatot áraszt végig magából, igazi operás atmoszférát teremtve. Minden szám fülbemászó, remekül megkomponált ópusz, a zenészek meg elsőrangúak! Lehet, hogy az Avantasia meg lesz szorí­tva? /Hallgasd meg a brazil Soulspell-t, és minden bizonnyal..:)) Garael szerk./ Grave Digger: Nagyon kemény és elsőrangú lemez lett. Ötvözve a legszebb heavy, power és thrash komponenesek, igazi keményfémet kaptunk végeredményül. Az ilyen remek műfaji keveredéseknek én mindig is hí­ve voltam, úgyhogy nálam jelesre vizsgáztak! Kiske/Sommerville: Nos, nagyszerű dalokat születtek ezen a korongon, ráadásul Kiske teljesí­tménye hallatán sokan keresgélhetik állukat a földön. Viszont a kedves hölgyike teljesí­tményét nem tudtam honorálni. Nem tudom, hogy a hangzásnak/keverésnek köszönhető-e vagy csak ennyire képes, de szerintem sokszor elvész a lemezen. Ettől még sokak számára valószí­nűleg az év egyik legnagyobb dobása lehet. Firewind: Na, ez aztán dögös lemez lett. A riffek hihetetlenül ütősek, de a refrénekre gyúrhattak volna még egy kicsit. Összességében azért tetszetős anyag, néhol kifejezetten zseniális megoldásokkal! Circle II Circle: Na, ez metal a javából! Nyers gitár, döngő basszus, szóló- és riffhegyek. Egy picit slágeresebbre lehetett volna venni a figurát, és az éneken is van mit igazí­tani, de ezek a dalok élőben hatalmasat üthetnek! Helloween: Hallottam már tőlük jobbat is, rosszabbat is. Bevallom, a sound kicsit idegesí­tett. Van rajta néhány igazi sláger, de akad jócskán üresjárat. A katarzis nálam elmaradt. Alter Bridge: A kissé furcsa keverés ellenére élvezhető anyaggal van dolgunk. Néhány hibára azonban felhí­vnám a figyelmet: sok helyütt a számok szerkezete ,,túldiszponált" lett, néha a kevesebb több lett volna szerintem. Ettől a dalokon időnként a vontatottság jelei jelentkeztek. Ettől függetlenül érdemes meghallgatni, mert a zenészek - és különösen az énekes - megérdemlik. Lordi: Én szeretem a Lordi dallamosságát, keménységét, humorát, végletekig giccses világát. Kétségtelenül nagyszerű pillanatokat tartalmaz a 'Babez', ám a legutóbbi anyagot én erősebbnek éreztem. Sok hallgatás után kifejezetten unható, í­gy csak egy-egy sláger hallgatását ajánlom hosszú távon. Halford: Hiába tud Roy Z még három hangból is olyan riffet alkotni, hogy leszakad a fejünk, hiába a zseniálisan slágeres dallamvilág, nekem valami akkor is hiányzik. Talán épp Robie bácsi? Lehet, mert én a hangjában érzek egy adag fáradságot és sematikusságot. A zene miatt mindenképp érdemes meghallgatni. Halfordért már csak szódával... Anthriel: Itt nehéz megfogalmaznom, hogy mit is éreztem...Pozití­vuma az albumnak, hogy (a mai power szí­ntérhez képest) rendkí­vül kreatí­v dalokkal van dolgunk, kiváló énektémákkal és butának távolról sem nevezhető szólókkal. Negatí­vuma viszont, hogy az előadás és a hangzás rendkí­vül erőtlen. Ezen segí­thetett volna egy öblösebb gitár-sound, a mély tartományok kiegyenlí­tése (mintha nem is lennének), és hangsúlyosabb kórusmunka. Ha újrakevernék, simán adnék rá 8 pontot. Forbidden: Néha olyan volt a zene, mintha Maident hallgatnék felgyorsí­tva. Nem rossz anyag az 'Omega Wave", de nekem még kell hozzá egy kis idő. Néhol kifejezetten öncélú. Seven The Hardway: Én nagyon untam a lemezt. Egérrágta dallamok, idegesí­tő szólók. Az ének meg hova lett? Boalstól nekem ez csalódás. Virgin Steele: Na, ez nagyon-nagyon unalmas és egysí­kú album lett. Újraí­rni, újrakeverni, újravenni!
JLT/b> 9.0 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 8.5 - Helloween: 7 Sinners 8.5 - Lordi: Babez For Breakfast 8.0 - Anthriel: The Pathway 8.0 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 7.5 - Firewind: Days Of Defiance 7.5 - Phenomena: Blind Faith 7.5 - Seven The Hardway: Seven The Hardway 7.0 - Alter Bridge: AB III 7.0 - Circle II Circle: Consequence of Power 7.0 - Forbidden: Omega Wave 6.5 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 6.5 - Tank: War Machine 5.5 - Halford: Made Of Metal Végre! Ilyen erős hónap talán még nem is volt a rovat történetében, összesen 1 lemez volt ami nem nyerte el a tetszésemet, a többit viszont élvezettel hallgattam. Voltak olyan csapatok akik simán hozták azt amit vártam tőlük, mások pedig a meglepetés erejével hatottak, összességében tehát kitűnő volt az ehavi adag. A hónap nyertese nálam a Virgin Steele lett, monumentális 80 perces opuszukkal. Olyannyira elnyerte a tetszésemet a friss korong, hogy az ‘Atreus' utáni legjobb anyaguknak tartom a ‘Black Light Bacchanalia't. A második helyen megosztozik a Helloween és a Lordi aktuális nagylemeze. A tökfejektől nem vártam túl sokat, hiszen Deris nem tartozik a legnagybb kedvenceim közé, de rá kellett jönnöm, hogy a Helloween nélküle nem lenne ugyanaz. A ‘7 Sinner' akkorát üt mint a buszkerék és ebben a dalnoknak is óriási része van. A szörnyetegek legutóbbi lemeze egyáltalán nem tetszett, viszont a ‘Babes For Breakfast' annál inkább bejön. Teljesen egyszerű zenei alap, brutálisan jó dallamok, szóval tipikusan Lordi-s anyag. A dobogó harmadik fokán is holtverseny alakult ki. A germán metal legenda új albuma megfelelt minden előzetes várakozásomnak, sőt talán picit túl is teljesí­tette őket. A Hammer Of The Scotts személyében pedig egy új Grave Digger himnusz született. A hónap legnagyobb meglepetése egyértelműen az Anthriel nevéhez fűződik. Azt sem tudtam róluk, hogy egyáltalán léteznek, de a lemez meghallgatása után rögtön a rajongójukká váltam. Kitűnő anyag! A görög Firewind abszolút megbí­zható "intézmény", eddig sosem csalódtam bennük, mindig élvezetes produktummal rukkoltak elő. Most is ez történt. Egy roppant gyenge szóviccel élve: a Phenomena fenomenális lett. Igaz a 'Dream Runner' szintjét nem éri el az új lemez, de ettől függetlenül remekül sikerült az új album. Seven The Hardway: Amihez Mark Boalsnak köze van, az nálam mindig nyerő. Így van ez most is, bár nem volt könnyű megemészteni és megszeretni ezt az alkotást, de megérte a ráfordí­tott időt. Nagyon remélem, hogy az Alter Bridgenek lesznek követői a tengerentúlon, mivel ez a fajta old school hard rock nekem nagyon tetszik. Még akkor is, ha kicsivel elmaradnak a 'Blackbird' zsenialitásától. Ahogy a görög power brigád, úgy a Circle II Circle sem tud csalódást okozni a rajongóknak, a legendás Savatage örökségét méltóképpen ápolják lemezről lemezre. Hiába "underground legenda" a Forbidden, én eddig nem találkoztam velük. Kár ezért, mert ha a régi lemezeik is olyan jók, mint az 'Omega Wave' akkor még sok élvezetes perc vár rám. Michael Kiske még mindig az egyik legnagyobb hang a mezőnyben. Talán ez is a lemez egyik hibája, hiszen szegény jó Amanda Sommerville is szépen énekel, de az egykori sikoly király mellett nem tud labdába rúgni. A másik hibapont pedig az, hogy a dalok eléggé egysí­kúak és nem árulkodnak túl sok ötletességről. Ha nem Kiske állna a mikrofon mögött, nem is foglalkoztam volna vele. Hiába Doogie White és hiába a sok 'Rainbow' hatás, a katarzis elmaradt. Pedig nem rossz zenekar a Tank, a lemez sem rossz, csak éppen az a plusz hiányzik, ami kiemeli a mezőnyből a 'War Machine'-t. Tisztelem és becsülöm Rob Halfordot, de az új nagylemeze finoman szólva is unalmasra sikeredett. Szinte félálomba süppedtem, miközben forgott.
Kotta 9.0 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 8.5 - Forbidden: Omega Wave 8.5 - Anthriel: The Pathway 8.0 - Tank: War Machine 8.0 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 7.5 - Phenomena: Blind Faith 7.5 - Firewind: Days Of Defiance 7.0 - Halford: Made Of Metal 7.0 - Circle II Circle: Consequence of Power 6.5 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 6.5 - Hellowen: 7 Sinners 6.5 - Alter Bridge: AB III 6.0 - Lordi: Babez For Breakfast 6.0 - Seven The Hardway: Seven The Hardway Jó munkához idő kell. Meg türelem. De van, amikor megéri várni. A Forbidden 13 év után csapott oda újra, de nagyot. Az
Overkill és az Annihilator mellett egy újabb hibátlan thrash lemez (és a Heathen sem volt gyenge). Bár, ha nem egy békebeli formációról lenne szó, simán a metalcore-ba sorolnák ezt a zenét. Úgy is tolják, mintha csak tegnap kezdték volna el űzni az ipart. Bivaly bemutatkozás egy újabb skandináv csodacsapattól. Az Anthriel produkciójának értékéből mit sem von le, hogy a Symphony X - mint fő hatás - erősen éreződik, sőt... A CIIC-t mindig is - talán igazságtalanul - amolyan Sava-pótléknak tekintettem, szerintem nincs több bennük egy korrekt, de korántsem kiemelkedő power bandánál. Amit az Accept a múlt hónapban, azt hozta most a Grave Digger - régisulis, ökölrázós metal himnuszokat. Ahogy az a Teuton Metal Nagykönyvében meg van í­rva. A Halford lemez is amolyan visszatekintő, összegző alkotás. Nagyobb meglepetések nélkül. Ezek is metal himnuszoknak készültek, de a parasztvakí­tós fajtából. A Lordi ezúttal szerintem összecsapta az albumot, a hangzással főképp nem vagyok kibékülve. Tudnak ők ennél jobbat is. Sztárparádé és dallamorgia. A Phenomena simán hozza a tőle elvárt szintet. Békebeli hangszereléssel vezetnek végig minket a '80-as évek zenei tárlatának hard rock/AOR szárnyán.A csipetnyi Tony Martin-os Sabbath fí­lingért itt-ott külön piros pont jár. Nekem nem tetszik MacAlpine új zenekara. Nem igazán értem, mit akart ebből kihozni. A szólókon kí­vül nem különösebben élveztem, amit a Seven The Hardway lemezen hallok. Nagyon jól járt a Tank Doogie White-al. Meg mi is egy ilyen remek, a trendekre nagy í­vben tevő albummal. Én a '90-es években túljutottam a garázs rock korszakomon, í­gy az Alter Bridge alterbe oltott hard rockjától sem dobtam el úgy az agyam, mint egyik-másik szerkesztőtársam. Hiába akarnak hí­d lenni a két stí­lus, korszak között, én már jártam a túloldalon, nekem annyi épp elég volt. Sokat metallal ugyan még most sem lehet keresni, mégis, ahogy egy kicsit meglódult ez a műfaj, rögvest megjelentek az olyan í­róasztal mellett kreált projektek, mint amilyen a Kiske - Sommerville is. Én ezektől alapból ódzkodom egy kicsit, és itt jobban is érzem a mesterkéltség orrot ugyan nem facsaró, ámde kissé kellemetlen bűzét, mint mondjuk az Allen - Lande projekt esetében. A 'The Premonition' igen magasra tette a lécet, nem is próbálta meg átugrani azt a Firewind. Helyette egy igen változatos, könnyen emészthető, ugyanakkor kissé sablonos lemezt dobott össze Gus G. és csapata. Ha most némi extra figyelem vetül rájuk Ozzy miatt, talán ez helyes lépés, még akkor is, ha azoknak, akik régóta hallgatják őket, semmi újat nem nyújt ez az album. A pózolás az etológiában jól ismert fogalom. Mennél kisebb a valószí­nűsége annak, hogy súlyos veszteségek nélkül győztesen lehet kikerülni egy megmérettetésből, annál intenzí­vebb a pózolási szakasz. Ja, ez az új Hellowenről jutott eszembe. A Virgin Steele nagyon magára talált, még a szokásos gyenge hangzás és DeFeis idétlen sikongatásai sem "mentették" meg a 'Bacchanalia'-t attól, hogy a hónap lemeze legyen nálam. Jaj, mi lesz most? Egy ilyen underground banda a dobogó felső fokán? Még a végén rájuk kattan a sok műmájer...
Mike 9.5 - Helloween: 7 Sinners 9.0 - Alter Bridge: AB III 8.5 - Anthriel: The Pathway 8.0 - Forbidden: Omega Wave 7.5 - Firewind: Days Of Defiance 7.5 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 7.5 - Seven The Hardway: Seven The Hardway 7.0 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 7.0 - Circle II Circle: Consequence Of Power 6.0 - Phenomena: Blind Faith 6.0 - Tank: War Machine 5.0 - Halford: Made Of Metal 4.5 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 4.0 - Lordi: Babez For Breakfast Lordi: 'Babez For Breakfast' Anno a Hard Rock Hallelujá-ba persze én is belefutottam, de a nóta maga gyorsan elszaladt mellettem, vagy én mellette, mindegy. Ezenkí­vül más dalt nem is hallottam a szörnyektől - mostanáig. Mármint az Első Hallásra "megkövetelte", hogy jobban alámerüljek a Lordi kénköves bugyraiba. Négy szám után feladtam. Tudom, nem kell őket komolyan venni, de én poénból nem hallgatok zenét. (Főleg, ha az ének ennyire vicik-vacak: Tomi Putaansuu, azaz Mr. Lordi kezet foghat a Grave Digger-fővezér Boltendahllal, magam sem tudom, melyiküknek van semmitmondóbb hangja.) (4) Grave Digger: 'The Clans Will Rise Again' Többnyire igyekszem kerülni az öncélú fikázást, ám itt most nem tudom visszafogni magam: a Grave Digger nálam simán kimerí­ti a ciki-kategóriát, főképp Herr Boltendahlnak köszönhetően, akinek a böllérkés alatt felhörgő malac siví­tására hajazó "énekével" engem bizony vallatni lehetne. Másodsorban a rém sablonos riffek és a Manowar pallérozott költőiségével vetekedő klisémetál dalszövegek azok, amelyek okán én feszengek a derék germán zenészek helyett. A Highland Farewell klipje pedig kí­nosabb, mint tí­z mónikasó. (4,5) Halford: 'Made Of Metal' Ez az album nagyon nem nekem készült: az egész erősen "hakniszagú", és hát egy-két jól eltalált epikus énekdallam kivételével minden olyan kiszámí­thatóan unalmas. De már annak is örülhetünk, hogy Halford nem égett vele akkorát, mint a 'Winter Songs' cí­mű karácsonyi lidércnyomásával. (Ilyen vérgagyi borí­tót pedig nem is tudom, mikor láttam utoljára.) (Jóindulatú 5-ös) Tank: 'War Machine' Mivelhogy a NWOBHM nem a kedvenc irányzatom (na jó, a Maiden mégiscsak kivétel), í­gy a Tank nyolc esztendő után visszatérő anyaga sem dagasztott bennem érzelmi hullámokat. A hangzás kissé erőtlen és öreges, ahogy Doogie White orgánuma is kopottas, vagy csak én szoktam hozzá a Michael Kiske-Jorn Lande-szintű torkokhoz? (6) Phenomena: 'Blind Faith' Kellemes, mint a lábví­z. Ennélfogva elhallgatgattam pár számot, vagyis különféle hangok, dallamok befurakodtak a fülembe, aztán gyorsan távoztak is - nem hagytak mély nyomot tehát. Egyedül a House Of Love cí­mű nótában brillí­rozó Saga-énekes, Rob Moratti lenyűgöző teljesí­tménye maradt meg bennem... (6) Circle II Circle: 'Consequence Of Power' Kedvelem Zakariás markáns hangját, bár a CIIC-ben szerintem valamelyest homogén dallamai vannak - ahogy a zene is lehetne izgalmasabb. Mert korántsem rossz ez, ám az a fránya fűszer hiányzik innét. (7) Virgin Steele: 'The Black Light Bacchanalia' A kilencvenes évek vége felé nagyon belehabarodtam a Virgin Steele-be, mégpedig az 'Invictus' cí­mű alapvetésüknek köszönhetően (szerintem máig magasan a legjobb albumuk!), de ahogy jöttek az újabb és újabb lemezek, egyre inkább kezdtem beléjük fáradni: vállalhatatlan hangzás, erőtlenül suttogósra vett énekstí­lus, önismétlés... A hangzás ezúttal talán egy szúnyogpöcsnyivel harapósabb lett (mondjuk, képtelen vagyok felfogni, hogy csupán ennyire telne?), ám a szimfonikus elemek továbbra is ugyanolyan műanyagmódon szólnak, mint eddig, és hát DeFeis mester még mindig nem tudott leszokni a vérszegény sutyorgásról meg az erősen feminin macskasikolyokról. Volt már tehát izgalmasabb a Virgin Steele zenéje, véleményem szerint a nagy epikusságban újfent elveszett az Ötlet, s maga a Dal. Kár, mert annak idején nagyon tudták, milyen is az igazi hősies barbárromantika. Okvetlenül több időt kell rászánnom A Fekete Fény Bacchanáliára, ez í­gy első hallgatózásra azonban csak egy szerény hetes. Seven The Hardway: 'Seven The Hardway' Érdekes kis muzsikát hozott tető alá ez a sztárbagázs, engem valamiért egy fura Living Colour-Alice In Chains-Dream Theater hibridre emlékeztet, de lehet, hogy csak a reggeli ülte meg a gyomrom, és azért beszélek hülyeségeket... Mindenesetre tetszik, amit hallok, végre valami különleges, valami egyedi í­z! (7,5) Kiske/Sommerville: 'Kiske/Sommerville' Micsoda szirup és giccs! Mégis nagykanállal eszem, ahogy egyesek a rózsaszí­n mignont... Jól van, tudom, ahhoz desszertvilla dukál. Amanda emitt kissé visszafogott, máshogyan domborí­t, és teret enged Miska Királynak, aki köszöni szépen, és él is a lehetőséggel, tulajdonképpen még ebben az édesbús zenei közegben is óriási dolgokat énekel. Dobjon már hozzá valaki egy rendes bandát, a teringettét! (7,5) Firewind: 'Days Of Defiance' Hű, trappolás, nagy virgák, vonagló szőke cica a klipben és persze "fire-desire": van itt minden, ami a fülnek ingere, és azért a zene sem kutyaütő, mindenesetre meggyőzőbb, mint a HammerFall mostanság, pedig trúságban igencsak egymásra licitálnak, haha! Jó kis anyag ez, megint megnézném őket egy hazai bulin. (7,5) Forbidden: 'Omega Wave' Overkill, Heathen, Death Angel és most a Forbidden: 2010 a Thrash Metal Éve, azt hiszem, a tantusz mára már mindenkinek leesett. Ráadásul ezek a nagy öregek nem a múltjuk ködében kapirgálnak keseregve-kí­nlódva, hanem fogták magukat, és letettek az asztalra egy-egy friss, innovatí­v és lehengerlő anyagot - a többiek pedig pisloghatnak. Én meg osztom a jó pontokat. (8) Anthriel: 'The Pathway' Tökös, férfias, misztikus prog metal ez, bizony nekem való! Az már első hallásra kitűnik, hogy ez amolyan sokszor-hallgatós lesz. Fasza cucc. (8,5) Alter Bridge: 'AB III' Ez bizony maga a nagybetűs Rockzene: í­gy kell grunge-ot játszani 2010-ben! Ha holnaptól ők folynak a csapból is, ha jövőre a lédigagával meg a kétiperivel duetteznek, azt is leszarom, ez az album akkor is óriási! Legyetek lemezmilliomosok, gyerekek, azt kí­vánom! (Nálam az Audrey Horne mellé most az Alter Bridge is megérkezett, mint ügyeletes posztgrándzs-kiskedvenc...) (9) Helloween: '7 Sinners' Ugyan még a novemberi és a decemberi adag hátra van, ám minden bizonnyal megszületett az Év Albuma a '7 Sinners' képében. (Bővebben hamarosan!) (9,5)
mmarton88 8.5 - Helloween: 7 Sinners 8.5 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 8.5 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 8.5 - Halford: Made Of Metal 8.5 - Lordi: Babez For Breakfast 8.0 - Circle II Circle: Consequence of Power 8.0 - Firewind: Days Of Defiance 7.5 - Tank: War Machine 7.5 - Phenomena: Blind Faith 7.0 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 7.0 - Anthriel: The Pathway 6.0 - Alter Bridge: AB III 5.0 - Forbidden: Omega Wave 4.0 - Seven The Hardway: Seven The Hardway Micsoda hónap volt ez is! A pontozandó lemezek fele a kedvenc csapataimtól származott. Aki ismer, nem hiszem, hogy csodálkozik a 8.5-es pontokon, de pár meglepi még ezeken felül is akadt. A Helloween egyik kedvenc együttesem, a '7 Sinners' pedig egy nagyon jó lemez. Nekem jobban bejött, mint a 'Keeper Legacy', vagy a 'Gambling', utóbbiról nekem hiányoztak az igazi Helloween slágerek. Ezúttal hallhatunk ilyeneket (If A Mountain/The Sage/Are You Metal?/stb.) de tény, hogy néhány töltelék nóta is a lemezre került. Mégis megveszekedett germán power fanatikusként, a tökfejeknek ezt az anyagát is rongyosra fogom hallgatni. Nálam az újkori Helloween teljesen más kategória, mint a Kiskés, el kéne felejteni az összehasonlí­tgatásokat. Két teljesen különböző csapatról van szó, egészen más zenével. Nyilván nem í­r ez a banda soha új Keepert (nem is várom, sőt nem is lenne jó), a 'Master/Better/Time/Dark/Rabbit' albumok mögé viszont bátran odatehető a 'Sinners'. A Virgin Steele szintén óriási kedvencem, a lemezről egy részletesebb elemzést is fogok í­rni, dióhéjban annyit árulok el, hogy megleptek DeFeisék. Az elmúlt 20 év legkevésbé slágeres anyagát hozták össze az amcsik, mégis erős, működő, ütős kis anyag ez, mely epikájával, monumentalitásával, teátrális magasztosságával elrepí­ti az ember képzeletét. Grandiózus zene, egy újabb mestermű. A Grave Digger non plus ultrája nekem az előző anyag volt, a klánok újbóli masí­rozása ha nem is gyenge, de nem lesz a kedvenc sí­rásó lemezem. Sok remek sláger fért fel rá, de bizony egy-egy üresjárat, vagy fölösleges középtempós vastrapp becsúszott. Halford papa jól meglepett, imádom az öreget, és láss csodát a 'Made Of Metal' egy bődületes lemez, nyugodt szí­vvel oda lehet pakolni a 'Resurrection', illetve a 'Crucible' mellé a polcra. Sajnos még csak párszor tudtam átfutni, de még az is lehet, hogy az év végi listámon is előkelő pozí­cióra számí­that. Mondjuk az sajnálatos, hogy az öreg hangja már jócskán megkopott, érezhetően kerüli a magasságokat, de ez nem válik a nóták rovására. Heavy metal, pont ahogy szeretem Imádott finn szörnyeimtől az arokaliptikus lemezük a kedvencem, s ha a reggelinek szánt babák nem is tudtak úgy betalálni, mint az az anyag, közvetlen elődjénél jobban tetszik. Kolosszális refrének, zseniális dallamok, alig várom a koncertet! Zak Stevens jól elgondolkodtatott az új CIIC albummal kapcsolatban, a banda eddigi lemezei közül ezzel tudtam a legnehezebben megbarátkozni. De szerencsére pár hallgatás után sikerült. Az egykori Sava torok ezúttal picit kitekint a kijárt ösvényről, de szerencsére a védjegyszerű stí­luselemek nem hiányoznak, sok kellemes percet szerezve ezzel a csapat. A Firewind egy újabb kedvenc, bár kicsit fura a viszonyom a csapattal. A görögök utolsó két lemeze kiemelkedően jó volt, ám én már korábban is kedveltem őket, bár tény, hogy a korai anyagaik kissé sablonosak. Az új lemez kapcsán is ezt érzem, ami valószí­nű rögtön fikázásra fog késztetni sok nagyokost. De mit csináljak, Gus G és társasága még í­gy is lazán el tud szórakoztatni. A Tank volt a hónap egyik meglepetéscsapata, nem gondoltam volna, hogy a Doogie White megaénekessel felálló veteránok ennyire méregerős heavy metal anyagot hoznak össze, azt hiszem, hogy az új Accept mellett idén a tradicionális fémvonal kiemelkedő alkotásáról beszélhetünk. A Phenomena egy egész más stí­lusban alkotott kiemelkedőt, gigaénekes, nagyszerű melódiák, az egyetlen apró negatí­vum talán csak az volt, hogy marconább zenékhez szokott fülemnek elsőre kissé finomkodós lett a végeredmény, de biztos, hogy ez az anyag is aktí­van forogni fog a lejátszómban az elkövetkezendő hetekben. A Primal Fear az egyik kedvenc csapatom, de a 'New Religion' lemez gusztustalan lett, óriásit csalódtam Sinnerékben, és csak mérsékelten tudták visszahozni becsületeket a '16.6'-el. Hogy jön ez ide? Remélem Mat, és Magnus kií­rták magukból most a gothic metal borzalmakat /no, de hol van itt gótika, talán Misi sapkája alatt?...:)))) Garael szerk./, vagyis a hozzájuk köthetőKiske/Sommerville kooperáció nem teljesen tudott megvenni. Az anyag pedig nagyon jól indul, a kezdő szám hallatán boldog vigyor jelent meg ábrázatomon, és Kiske is benne van nálam a top10 énekesek közt, de ahogy hallgattam az albumot, egyre inkább laposodtak a tételek, és fulladt unalomba a kezdetben érdekesnek tűnő kooperáció. Persze, ezzel a hanggal még í­gy is könnyű volt magas pontszámot elérni. Az Anthriel neve korábban ismeretlen volt előttem, s noha csak módjával kedvelem a prog. metalt, eléggé meggyőztek arról, hogy érdekes szí­nfoltjai a stí­lusnak. Az Alter Bridgetől nem vártam, és nem is kaptam sokat, kérem ez nem az én világom, langyi háttérzenének jó volt, de semmi több. A két nagy csalódásom a Forbidden, illetve a Seven The Hardway voltak. A Forbiddentől oldschool-thrash vonalon vártam kiemelkedőt, de nagyon nem kaptam meg, tudom, hogy legendáról van szó, de szerintem nagyon félrenyúltak ezzel a lemezzel. Mázli, hogy elmaradt a Seven The Hardway koncert, amilyen hülye vagyok tuti elmentem volna, pedig ez a lemez félelmetesen rossz. Erőltetett modernkedés, kifacsart témák, kérem ez nem nekem való, bár a gitáristen Tony szólóit hallva néha úgy tűnt, feledni tudom a körí­tést... nem sikerült.
TShaw 8.5 - Phenomena: Blind Faith 8.5 - Anthriel: The Pathway 7.5 - Tank: War Machine 7.5 - Kiske/Sommerville: Kiske/Sommerville 7.0 - Firewind: Days Of Defiance 7.0 - Circle II Circle: Consequence of Power 6.5 - Virgin Steele: The Black Light Bacchanalia 6.0 - Helloween: 7 Sinners 6.0 - Halford: Made Of Metal 5.0 - Seven The Hardway: Seven The Hardway 4.0 - Grave Digger: The Clans Will Rise Again 4.0 - Alter Bridge: AB III 3.0 - Lordi: Babez For Breakfast 2.0 - Forbidden: Omega Wave Fémszagú, kemény hónap volt a november, mindazonáltal valahogy túlsúlyban éreztem a szürke, kissé talán ötlettelen, rutinból elkövetett alkotásokat. /Naná, mert nem AOR-al volt tele... Garael szerk./ Igazán kiemelkedő és emlékezetes lemezt számomra csak négy csapat tudott produkálni, akik ott is vannak a képzeletbeli dobogón. A csúcsról indulva í­gy néz ki a lista: Mindenféle előzetes várakozásomat felülmúlta a Phenomena sztárparádéja. Kiváló énekesek prezentálnak kiváló dalokat, melyek közül a Robin Beck által előadott I Was Gonna Tell You Tonight és az Angels Don't Cry (igen, Mikael Erlandsson a király!) volt számomra a legnagyobb élmény. Kiváló lemez! A finn Anthriel albuma nagyon belopta magát a szí­vembe, különösen az olyan dalokkal, mint a Guardian, vagy a Promise Land. A rövidke intermezzóknak köszönhetően az album egy percre sem fullad unalomba, de alapjaiban is remek témákkal operál a zenekar. Hangulatos (már a borí­tó is valami különlegeset í­gér), jól összerakott, energiával teli prog. metal lemez... csak holtversenyben második! Meglepően dögös kis album a Tank visszatérő anyaga, bár az első néhány dal szerintem kevésbé üt, mint a lemez végére hagyott nóták. Abszolút csúcsok a Great Expectations, az After All és a My Insanity, mélypont a középtempó unalmába fulladó Feast of the Devil. Michael Kiske, igaz, sapkában, de él, és össze is hozott egy egészen jó kis lemezt ezzel a hölggyel, kár, hogy jóllehet leéneklik a csillagokat az égről, nálam valamiért elmaradt a valódi katarzis. Jó lemez ez, de szerintem jóval nagyobb potenciál volt benne, akkora, hogy akár EH-t is nyerhetett volna, í­gy viszont nem mondhatom, hogy nekem nyolc. Kifejezetten kellemes, himnikus dallamokkal átitatott lemezt rakott le az asztalra a görög power brigád, a Firewind. Miután Gus G-t élőben is volt alkalmam megcsodálni, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy korunk egy legtehetségesebb gitárosa az úriember. Csak í­gy tovább, egyszer biztos klasszikus státuszba kerülnek! A CIIC album újfent a kellemes meglepetés kategóriába került, mivel bár a lemez első fele kissé talán egysí­kú lett, a végére egészen kellemes élménnyé kerekedett ki az album. Nem biztos, hogy fogom még forgatni a lejátszóban, de néhány dal bizonyosan előkerül majd a jövőben is. Izgalmas és érdekes metal album a Virgin Steel korongja, ami kifejezetten szí­nessé varázsolta a havi felhozatalt. Korrekt album, amit érdemes néhányszor végighallgatni. Visszamaradott álláspont az enyém, de számomra a Kiskével felálló Helloween az a speed/power zenekar, amitől bármit képes vagyok elfogyasztani, ez az állí­tás viszont nem áll Derisre. Ennek megfelelően a '7 Sinners' hallgatása közben sem volt meg az a bizonyos kapaszkodó, amire hagyatkozhattam volna a súlyos és gyors témák között... Ez í­gy nekem erős középszer a Helló gárdától, de attól függetlenül minden tiszteletem az Övék! Mit tegyek, na, nem Judas Priesten nőttem fel, és ma sem érzem a késztetést a széleskörű ismeretek hiányának pótlására... szóval azt sem tudom megí­télni, mennyire eredeti, vagy nosztalgikus az, amit Rob Halford a lemezén művel, mindenesetre különösebben nem keltette fel a figyelmemet. Egyértelműen alulteljesí­tett a Seven The Hardway, legalábbis jóval pozití­vabb szí­nezetben akartam őket értékelni, de a lemez végighallgatása után erre esély sem volt részemről. Unalmas és szí­ntelen zeneiség, jellegtelen énektémákkal (amiket még Mark Boals sem képes lenyomni a torkomon), és amit a Solitary Man elején művelnek, az egész egyszerűen idegesí­tő! Bukta. Nem lennék én ellene a Grave Digger-féle zenekarok alapkoncepciójának (történelmi legendák megéneklése darálós fémkörnyezetben), ha nem szólna a zene kizárólag csak a riffekről, a dupla lábdobról és a kántálásról. Megmondom őszintén, ezen a lemezen kb. az intrót éreztem a legközelebb magamhoz... A vikingek után szegény skótok is áldozatául estek a power metalnak. Nem kötött le különösebben az Alter Bridge album, nem is tudom róla szaporí­tani a szót... Egyszerűen nem bejövős. Szeretem a Kisst, szeretem a nagybetűs show-t, de a 'Babez for Breakfast' album olyan nekem, mint Anakin Skywalkernek a Star Trek univerzum. A fő gond az, hogy amí­g a nagy példaképnél a külsőségek csak a zenéhez adnak körí­tést, addig a Lordi esetében a zene a bohóckodás körí­tése - legalábbis számomra, mert bennem bizony nem nagyon hagyott nyomot ez a horror valami. Azonkí­vül ilyen ocsmány borí­tóval még talán az életben nem találkoztam, legalábbis nem a rock/metal szí­ntéren. Fogalmam sincs, egy ilyet hogy engedélyeztethetett a zenekar és a kiadó, bár a csapat külsőségeihez talán kicsit illik is ez a nyolcvanas évek "C" kategóriás horrorjait megidéző grafika (?). Fordibben... oh, no komment.

Legutóbbi hozzászólások