A kisszí­npad nagyjai: Masters Of Rock 3. nap, 2010.07.17. - Vizovice, Csehország

Ezen a napon sem a fesztiválon történtekkel kezdem a beszámolómat, hanem az első napi beszámolóban megemlí­tett stranddal; mivel a forróság és az igényesen kialakí­tott, csúszdákkal tarkí­tott strand nagy vonzerőt jelentett, a helyi bandákat kihagyva, össznépi szórakozást iktattunk a programba, megfáradt csontjaink és izmaink regenerálódására. Mint kiderült, a hotel vendégeiként ingyenes volt a bejárásunk a strandra, úgyhogy ezt kihasználva, levonultunk rémisztgetni kicsit a helyi erőket... Tekintettel arra, hogy nem tudtunk a strand létezéséről, nem készültünk megfelelő öltözékkel, aki, amit talált a fesztiválozós vagy utazós ruhatárában, azt vette elő. Volt itt 2/3-os bermuda, fecske alsóra vett boxer alsó, sima boxer, minden, amit a táskáinkban találtunk. Így jelentünk meg a strandon és rögtön birtokba vettük a hely adta lehetőségeket. A rocker had, gyermekek módjára vetette bele magát a vizes élvezetekbe, az emberek által keltett hullámfürdőkbe és nem utolsó sorban a csúszdákra. Szinte minden negyedik lecsúszó páros magyar volt és a hullámfürdőkben is igen jó arányban "mozgattuk" a helyieket. Itt visszautalnék egy kicsit az előző, kórházas beszámolóra és egy közhelyes mondatot emlí­tenék: "Nálunk vannak a világon a legszebb nők!". Behemoth Egy laza három-négy órás "áztatást" követően és egy gyors ebéd után már a lengyel Behemoth koncertjén álltunk. Mivel nem kedvelem ezt a zenei vonalat, örömömre szolgál, hogy a Masters Of Rockon nem ez a meghatározó, a lengyelek produkciója azonban mégsem rémisztett el. Kellő cirkusszal felvértezve adták elő számaikat, nem véletlen, hogy a fotósárok és a szí­npad széle tele volt a nap többi fellépőjével. Már a rómaiak is megmondták, "a népnek kenyér és cirkusz kell", amiből a Behemoth legénysége az egyik kitételt kifogástalanul teljesí­tette is, mí­g a másikat mindenki maga rendezte le, folyékony formában. A fehérre festett arcok, a gondosan és igényesen elkészí­tett ruhák, a sátáni alakzatokat felvonultató mikrofonállványok és az egyéb szí­npadi látványelemek mind a produkció részei voltak. Na, ezen a koncerten nem volt pilinckázás, csak és kizárólag zene volt; semmilyen szóló, vagy nagy monológ nem szakí­totta meg a zenefolyamot. A záró tétel zeneileg meglepően hallgatható volt, amivel azt hiszem, le is tudtam az erre az évre szánt "durva zene" adagomat. Setlist: Ov Fire and The Void, Demigod, Conquer All, LAM, As Above So Below, Slaves Shall Serve, At The Left Hand ov God, Alas, Lord Is Upon Me, Chant For Eschaton 2000 Primal Fear APrimal Fearhöz már nagyon régóta nem volt szerencsém. Utoljára a Wigwamban láttam Őket, ahol a még Terranával felvértezett Rage előzenekaraként többen voltak Rájuk kí­váncsiak, mint a főzenekarra. Mivel az utóbbi időben kidobott albumaik bitang erősre sikeredtek, nagyon vártam a találkozást a bandával és nem csalódtam, sőt! A hétvége egyik legjobb produkcióját nyújtották annak ellenére, hogy nem hivatalos információk szerint, Ralfnak valami gondja volt a hangjával. Ebből azonban semmi sem látszódott, hallatszódott, hiszen kirobbanó formában vezényelte le a bulit, sőt még hülyéskedett is, amiért, úgy látszik, Neki sem kell a szomszédba mennie: valaki feldobott egy szegecsekkel kivert melltartót a szí­npadra, ami végül Ralf méretes mellkasán folytatta további pályafutását, nem kis jókedvre derí­tve ezzel a nagyérdeműt. A kigyúrt frontemberen kí­vül Henny Wolter is rendkí­vül aktí­v volt, Mat Sinner és Magnus Karlsson pedig, gyakran párba állva tolta a talpalávalót a közönségnek. Bitang erős buli volt, ami miatt nagyon sajnálom, hogy az ilyen erős koncertbandák elkerülik hazánkat. Annihilator Két évvel ezelőtt Jeff Waters csapata főbanda volt a fesztiválon - akkori produkciójukat még egy hivatalos DVD is megörökí­tette - most azonban lejjebb léptek egyet a ranglétrán, átadva ezzel helyüket Kai Hansenéknek. Mivel az Annihilator nem is Annihilator állandó változások nélkül, meg sem lepődtem azon, hogy a két évvel ezelőtti basszernak már hűlt helye volt és helyette egy friss arc, Al Campuzano cipelte a bárdot. Padden viszont úgy tűnik bevált, mert már igen régóta hű társa a riffkirálynak. Mí­g én az Annihilator tagcseréinek kronológiáján töprengtem, a srácok nem vacakoltak, orbitális erővel csaptak bele a lecsóba. Miközben grimaszaival és jellegzetes guggolós sétáival sem fukarkodott a főnök, hiba nélkül játszotta el a nem éppen egyszerűségéről és lassúságáról hí­res riffeket, szólókat. Sajnos azonban csak pár számot sikerült látnom a koncertből (a haverok szerint zseniális buli volt), mert a kisszí­npad felé igyekeztem, hogy átérjek az általam legjobban várt koncert kezdésére. Symphonity Bár a Coca-Cola Stage-en csak olyan helyi bandák játszottak, akik még karrierjük kezdetén vannak, a fellépők között mégis volt egy kakukktojás, a cseh Symphonity zenekar, akiknek a torokvirtuóz Olaf Hayer énekel a lemezén. Olaf korábban a nagy kedvencem, a Dionysus zenekar frontembere volt - szerencsére sikerült Őket látnom a Pecsában, annak idején -, aminek a feloszlása után több helyen is énekelt, mégis meglepődtem, amikor elvállalta egy cseh zenekar lemezének feléneklését. Ez a zenekar volt a Symphonity, akiknek a debüt lemeze végül zseniálisra, olyan igazi "Levimetal" kategóriásra sikeredett... Ezért és mert Olaf az egyik kedvenc énekesem, az sem tudott eltántorí­tani a koncerttől, hogy hatalmasakat villámlott és dörgött az ég, miközben a Coca-Cola Stage felé igyekeztem. A beállás vége felé vonultam be a fotósok részére fenntartott árokba, ahol Olaf hamar kiszúrta Dionysus pólómat, amit egy intéssel és nagy mosollyal értékelt. A zenekar rendelkezésére álló szűk egy óra pedig, maga volt számomra a mennyország! Ugyan látszott Olafon, hogy nem gyakorol minden nap és turnéformában sincs, mégis mennyei volt, amit és ahogyan énekelt, a kopasz gitáros duóról nem is beszélve, akik szinte hiba nélkül hozták a lemezminőséget. A billentyűs néha még állványától is elszakadt, hogy hangszerét inkább nyakába akasztva, párbajozzon a gitárosokkal. Talán a dobos volt az egyetlen, aki mellényúlt párszor. Sorjáztak a lemez jobbnál jobb számai, Gates Of Fantasy, The Silence (teljes hosszúságban), Seraching You, Bring Us The Light, melyek alatt Olaf, ha éppen nem énekelt, a szí­npad hátterébe vonulva adta át a terepet a cseh srác szólóinak. Természetesen nem maradhatott ki a setlistből a lemez záró tétele, a Nena által előadott Afterlife sláger sem. Sokat vártam erre a bulira, lelkiekben is nagyon készültem rá, úgyhogy minden pillanata hatalmas élmény volt számomra annak ellenére, hogy a koncert maga nem volt hosszú. Sőt, nálam, a kuriózum, a kisszí­npad adta lehetőségek teljes kihasználása és a szinte tökéletes lemez számainak élőben történő interpretálása miatt a Fesztivál koncertje dí­jat érdemelte ki! Gamma Ray A germán vitézek pedig még csak ezután jöttek! Bár már sikerült ebben az évben elcsí­pnem egyszer a Gamma Rayt, a saját turnéján, mégis nagyon vártam a mostani koncertjüket. A tavaszi koncert pazar volt az új, szokványosnak nem mondható setlist, a szí­npadkép és a világí­tás miatt is, most azonban a szervezők, a viharos szél okán, biztonsági okból megkurtí­tották a nagyszí­npad környékét, teljesen leengedték a kivetí­tőt, nem húzták fel a háttérvásznat, sőt még a fesztivál szponzorainak molinója is lekerült a helyéről. Mikor már a fotósárokban sétáltam, akkor vettem észre, hogy a turné szí­npadképét meghatározó két papí­r motoros sem került fel, nehogy a szél martaléka legyen. A vihar azonban elmaradt mind a levegőben, mind a szí­npadon; egy igen jó műsort kaptunk, de semmi extrát. Ugyan ezen a koncerten is előjött a már az előző beszámolómban is kifogásolt időhúzó tevékenység, a dobszóló, mégis azt kell mondjam, tetszett; Dan Zimmerman, Terrana önálló produkciójához hasonlóan, klasszikus zenei alapokra rakott jópofa dobtémákat. Az Ő szólójával szemben azonban a főnök, Kai Hansen szólója tök fölösleges volt. A setlist egyébként szinte teljesen megegyezett a tavaszival, csak pár szám került le a műsorról az idő rövidsége miatt. Értelemszerűen az új lemez számai vitték a prí­met, de a két "kötelező" Helloween klasszikus, a Ride The Sky és az I Want Out is elhangzott a koncerten. A közönségből többen bí­ztak benne, hogy Ralf csatlakozik korábbi zenekarához egy szám erejéig, de sajnos nem í­gy történt. Jó Gamma Ray koncert volt, de nálam nem került be a fesztivál csúcspontjai közé. Aki ellátogat szeptemberben a Fezen fesztiválra, várhatóan ugyanezt a műsort fogja kapni a zenekartól. Setlist: Welcome, Gardens Of The Sinner, New World Order, Empathy, Fight, The Saviour, Abyss Of The Void, Drum solo, Armageddon, To The Metal, Rebellion In Dreamland, Ride The Sky // I Want Out, Send Me A Sign Bloodbound A Bloodbound koncertjét nagyon vártuk, mivel budapesti koncertjük igen erős volt és az utolsó, 'Tabula Rasa' cí­mű lemezük is kiválóan sikerült. Csak ötven perc kellett volna az égiektől, hogy végig tudjuk élvezni a banda kiváló koncertjét, azonban, szinte az első taktusokra leszakadt az ég és úgy zuhogott, mint amikor fent kinyitják a csapot. Mivel í­gy sem lehetett eltántorí­tani a közönséget Bloodboundéktól, egész sok rajongó ázott sz..rá. A fotósárokban szinte már a szí­npad alá másztunk be a vihar elől, ahonnan csak akkor tudtunk lőni pár képet, amikor valamelyik zenész kidugta a fejét a szí­npad vonalából az esőbe. A hangulatra azonban nem lehetett panasz, a zenészek is rendesen tolták, az egyetlen meglepetés csak az volt, hogy az énekes személye megváltozott a pesti buli óta. Valószí­nűleg ez volt az oka annak, hogy a műsor gerincét az új lemez tételei adták, azonban a kedvencemet, a cí­madó Tabula Rasát í­gy is kihagyták, helyette inkább elnyomtak a buli közepén egy ősi Maiden számot, a Wrathchildot. A kötelező pár kép ellövése után csatlakoztam a többiekhez és a nézőtér végében lévő sörsátorba vonultunk a szakadó eső elől. Na, itt kivételesen én, mint alkoholt nem fogyasztó is nagyra értékeltem a sörcsapokat, melyek szellőzőrácsain kiáramló meleg levegő a buli végére szinte teljes egészében megszárí­totta csuromvizes ruhámat. Remélem legközelebb már egy esőmentes Bloodbound koncertet láthatok...! Kuriózumokkal teli utolsó nap következett... Cikk: Savafan, Szöcske Fotó: Savafan További képek a fesztiválról a www.a-cslp.hu oldalon láthatóak. Köszönet Martina Benesovának és a Pragokoncertnek!