Kedvenc Lemezeim - No Quarter: Jimmy Page and Robert Plant Unledded

Kicsit érthetetlen, kicsit rejtélyes, szerencsére még misztikus is, de sokak számára leginkább érdektelen az, amit két egykoron legendás gitáros, a kemény fémzene két megteremtője csinál napjainkban. Szerintem a legtöbben már most rájöttek, hogy Jimmy Pagere, és Richie Blackmorera gondolok, akik valóban a hard rock első és talán legkorszakalkotóbb istenségei voltak, egészen addig, mí­g figyelmük valami más, valami még misztikusabb felé nem fordult. Rajongásuk a középkor, a mágia és a boszorkányság, az okkult és sötét korszak iránt már fénykorukban is nyilvánvaló volt, akár a Zeppelin misztikus témára, akár a Rainbow hangzás- és szövegvilágára gondolunk. Mostanra pedig mindketten elfordultak a rock világától - Blackmore lantművésszé avanzsált, Page pedig hallgat, bár nem volt ez mindig í­gy... Olyannyira nem, hogy a Led Zeppelin 1980-as megsemmisülése után gitárosunk sokáig vergődött a nyolcvanas években, majd a kilencvenes évek elején útja kereszteződött régi kollégájáéval, Robert Plantéval, aki zenéjébe éppen akkor próbálta belecsempészni azt a különleges közel- és közép-keleti hangzást, amit például 'Fate Of Nations' cí­mű albumán hallhatunk - mintha csak visszamentek volna a hatvanas évek végére, amikor minden zenész elengedhetetlen kelléknek érezte zenéjében a szitárt. Az okkultista, "magával az ördöggel cimboráló" Page-nek annyira megtetszett a dolog, hogy azon nyomban megszervezték kettőjük közös turnéját, majd 1994-ben megjelentették az azt megörökí­tő hanganyagot, jelen í­rás tárgyát. Ez volt a 'No Quarter', amin a Led Zeppelin dalai olyan, eddig sosem hallott fél-akusztikus körí­tést kaptak, amilyet azelőtt meg sem mertek álmodni a zenekar rajongói. Létrejött az a fúzió, amiről talán annakidején Richie Blackmore is ábrándozhatott, a kőkemény rock and roll és az európai füllel hallgatva egyértelműen pszichedelikus keleti zene házassága. A félreértések elkerülése végett, a lemez egyáltalán nem unplugged jellegű alkotás, mivel rengeteg elektromos gitár szól rajta, továbbá basszusgitár is megtámogatja a dalokat. A zseniális felvétel elindí­tása után egyből az egyik méltatlanul elfeledett, de koncerteken igen sűrűn játszott daluk, a Nobody's Fault But Mine csendül fel, majd a legendás státuszban leledző Thank You és a talán túlságosan is torzra vett No Quarter. Érdekes módon végül a lemez cí­madó dala lett a kissé zavaros szerzemény, holott szerzője, John Paul Jones egyáltalán nem vett részt a műsorban. A rendkí­vül barátságtalan és gonosz hangzású Friends előtt a keleti hangszerek bűvölik a hallgatót, majd két új dal következik. Nem maradhat ki a Since I've Been Loving You és a The Battle for Evermore sem (utóbbi dal előadása akár a 'IV'-es korong újravett változatára is felférne), aztán jön még Gallows Pole és Four Sticks is, akusztikus, de rendkí­vül dinamikus előadásban. Zárásként a kihagyhatatlan klasszikus, a Kashmir nyűgözi le a hallgatót, feltéve a koronát a hamvaiból feltámadt, új ruhába öltözött, de attól még önmagát adó király fejére. A 'No Quarter' nagyon sokáig a lehető legszebb és legjobb Led Zeppelin reunion kiadvány volt, még ha csak a zenekar fele volt benne jelen. Robert Plant hangja meseszerű a felvételen, időtlen torok az övé, mely stí­lusokon átí­velve ordí­tja be magát a legnagyobbak sorába. Jimmy Page itt nem produkál negyedórás szólókat, a dalok mögött mégis ott van a zsenije, ami azzá tette a Led Zeppelint, ami végül lett. A kiadvány zsenialitását talán csak a 2007-es, valódi reunion koncert hanganyagának a kiadása tudná felülmúlni... Mit is lehetne még mondani erről a lemezről? Egyáltalán, hogyan lehet körülí­rni valamit, ami két, alapvetően különböző dologból (a keleti-ázsiai/észak-afrikai népzenéből és a XX. század második felében elindult hard rock zenéből) áll össze egy olyan egésszé, ami tökéletesen, hiba nélkül működik? Csak azt, hogy alapmű... A koncertanyag dalai: 01 Nobody's Fault but Mine 02 Thank You 03 No Quarter 04 Friends 05 Yallah 06 City Don't Cry 07 Since I've Been Loving You 08 The Battle of Evermore 09 Wonderful One 10 That's the Way 11 Gallows Pole 12 Four Sticks 13 Kashmir És akik a csodát prezentálják: Jimmy Page: gitár, mandolin, vokál Robert Plant: ének Charlie Jones: basszusgitár, ütősök Michael Lee: dobok, ütősök Ed Shearmur: billentyűsök Porl Thompson: gitár, bendzsó és még sokan mások...