fbpx

Első Hallásra: Július

írta Hard Rock Magazin | 2010.08.03.

Újabb hónap, újabb lemezek. A júliusi Első Hallásra legnagyobb tanulsága mindenképpen az, hogy hiába van jól csengő neve egy-egy zenekarnak, vagy előadónak egy adott stí­lusban, hiába tartoznak a műfaj élmezőnyébe, ez korántsem garancia a sikerre. Legalábbis, a néhány csapat produktumára adott pontszámok erről árulkodnak... 7.5 - Day Six: The Grand Design 7.4 - 8 Point Rose: Primigenia 7.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt. 2. 6.9 - Avenged Sevenfold: Nightmare 6.8 - Canvas Solaris: Irradience 6.4 - Grand Magus: Hammer Of The North 6.2 - Edenbridge: Solitaire 6.0 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 6.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 5.8 - Yoso: Elements 5.6 - Soilwork: The Panic Broadcast 5.3 - Hellyeah: Stampede 5.3 - Magma Rise: Lazy Stream Of Wheels 5.0 - Demians: Mute 3.9 - Bret Michaels: Custom Built
Adamwarlock 7.5 - Day Six: The Grand Design 7.5 - 8 Point Rose: Primigenia 7.5 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 7.5 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel 7.0 - Grand Magus: Hammer Of The North 6.5 - Canvas Solaris: Irradience 6.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 5.5 - Yoso: Elements 5.0 - Avenged Sevenfold: Nightmare 4.0 - Edenbridge: Solitaire 4.0 - Demians: Mute 3.0 - Hellyeah: Stampede 3.0 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 3.0 - Bret Michaels: Custom Built 2.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 8 Point Rose: Remek lemez, csak nem kéne erőltetni a krákogást, hörgést, siralomüvöltést. Ha a melodikus és power részek kerülnek előtérbe a jövőben, akkor valószí­nűleg kiváló albumoknak nézünk elébe; kicsit vegyenek vissza a XXI. századból és jó lesz! Avenged Sevenfold: Ez a lemez olyan lapos, mint a lángos hátulról. Semmi érdekeset nem találtam benne. Ők amúgy mitől annyira népszerűek? Bret Michaels: Én Bret Michaelst soha sem csí­ptem. Nekem a fazon mindig is a bájgúnár kategóriában volt, a Poisontól pedig mindig is falra másztam. Amihez meg Miley Cyrusnak köze van, az nálam nem érdemel 3-nál többet. Canvas Solaris: Kimondottan érdekes lemez, bár a sí­polásokat nem mindig értettem, valszeg én vagyok kevés az ilyenhez. Ellenben néhány ritmusképlet és riff kifejezetten megfogott. Day Six: A The Grand Design egy olyan lemez, ahol egyetlen kiemelkedő momentum van: a hangulat. Ez úgy néz ki, esetünkben elég. Nem gitározzák túl magukat, éppen csak annyit tesznek oda, amennyit kell és azt is a megfelelő helyre. A különböző hangszerek pedig még inkább hozzátesznek az élményhez. Demians: A Mute rendesen feladta a leckét. Minden elismerésem az Övék! Ennyire homogén zenét tényleg nagyon nehéz lehetett legyártani. Valami pszichedelikus dalnokságra vállalkoztak, alatta katonás gitárzúzással. Finoman fogalmazok: ez most nem nyert! Edenbridge: Húha! Megvan a hónap egyik mélypontja. Hullahangú néni és a szimfonikus Gyűrűk Ura fanklub. Not for me, people. Not for me... Grand Magus: Eléggé Maiden/Sabbath kópia, de a jobb fajtából. Ezeken kí­vül még jó sok elemet összetettek benne, úgyhogy szerintem egy változatos kis lemez lett. Énekre még gyúrnék. Hellyeah: Hát.... izé. Nekik kb. annyira jön be a keménykedés, mint Zúzónak a Tini Nindzsa Teknőcök ellen. Fárasztó. Labyrinth: Nem sütnék el egyetlen labirintusos poént sem, pedig nagyon kí­nálkozik a lehetőség... Ez a cucc itten egy decens power iparosmunka. A duplázó rajongói valószí­nűleg összesz**ják a gatyájukat. Nekem elsőre a Blaze-es dark power benyomást keltette, aztán rájöttem, hogy nincs benne dark. Szódával elmegy. Lillian Axe: Nagyon gyenge lemez. Egysí­kú, unalmas és ötlettelen. Bevallom, sokkal többet vártam. Magma Rise: Ennek a lemeznek van stí­lusa, van hangzása. Az ének természetesen nem a csodálatos csengésével vonz a hangszóró elé, de tökéletes összhangban van a zenével. Ide ez köll. Igazi vérgőzös, gonosz hangulatú album. Soilwork: Elég béna. Eddig sem szerettem, most sem fogom. Tony Harnell & The Mercury Train: A TNT ex-énekesének projektje nekem bejött. Igazi kikapcsolódást nyújt, habár nem egészen rock. A gitár remekül szól, de torzí­tót ne nagyon keressünk rajta. Ez egy jazzes, bluesos elemekkel átszőtt, jó kis soft muzsika. Yoso: Nem lenne ez annyira rossz, csak túlzottan klisés és agyonjátszott dallamokból épül fel. Tényleg csak egyetlen hallgatást ért meg nálam, mert annyira nem kötött le, viszont totálisan közömbös sem maradtam vele. Nem csinálnák Ők rosszabbul, mint hasonszőrű társaik, csak hát egy csepp eredetiség sem szorult az Elementsbe.
JLT 8.5 - 8 Point Rose: Primigenia 8.0 - Canvas Solaris: Irradience 7.0 - Day Six: The Grand Design 7.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 6.0 - Avenged Sevenfold: Nighmare 6.0 - Hellyeah: Stampede 5.5 - Edenbridge: Solitaire 5.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 5.0 - Yoso: Elements 4.5 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 4.5 - Soilwork: The Panic Broadcast 4.0 - Grand Magus: Hammer Of The North 3.5 - Magma Rise: Lazy Stream Of Wheels 3.0 - Demians: Mute 2.0 - Bret Michaels: Custom Built 8 Point Rose: Soha az életben nem hallottam erről a brigádról, de ezek után biztos nyomon fogom követni a pályafutásukat. Ilyen jó dallamos, melodikus power metalt nagyon keveset hallottam. Canvas Solaris: Nem az én világom ez a zene, de amit a csapat művel az Irradience-en az fenomenális. Egész más dimenzióban muzsikálnak, mint kollégáik nagy része. Elképesztő alkotás! Day Six: Róluk sem hallottam még korábban, í­gy meglepett mí­ves és végletekig kimunkált muzsikájuk. Kellemes volt hallgatni. Labyrinth: Hasra nem estem Tőlük az első pár meghallgatás után, később azonban megtetszett a lemez. Korrekt munka! Avenged Sevenfold: Egy bajom van ezzel az anyaggal: hiányzik belőle az átütő erő és az az agresszió, ami korábbi lemezeikre volt jellemző. Ez az irány nekem nem jön be. Hellyeah: Vinnie Paul és csapata zúz rendesen a korongon, ám különösebb változatosság nélkül. Egy hatosra jó nálam. Edenbridge: Őket dobogóra vártam, ám csalódtam a friss lemezben. Ha kettő épkézláb dalt meg tudtam számolni, akkor lehet, sokat mondok. Tony Harnell & The Mercury Train: Ehhez a zenéhez én kevés vagyok, nem értem mit akart ezzel Tony... Yoso: Egy másik potenciális dobogós jelöltem volt a Toto és Yes tagok alkotta supergroup, de rém unalmas és egysí­kú zenéjükkel megbuktak, mint Rottenbiller. Lillian Axe: Ha nem ezen a néven jön ki a korong, akkor talán még tetszene is, de í­gy csak egy újabb régi kedvencemet sirathatom. Soilwork: Csak a lemez nyitó nótája miatt adok rá ennyit, mert azt a dalt nagyon eltalálták. A többivel viszont elég csúnyán mellélőttek. Grand Magus: Az északiak receptje rém egyszerű: Black Sabbath keverve Iron Maidennel. Kár, hogy egyik bandát sem szeretem... Magna Rise: Álmatlanság ellen biztos ki fogom próbálni még egyszer, mert olyan jót aludtam hallgatása közben, mint még soha. Demians: Ez valami elképesztő módon büntető zene. Inkább egy foghúzás! Bret Michaels: Vajon mit esznek ezen a fickón az emberek? Hangja sincs és a zenéje is baromi gyenge.
Kotta 9.0 - Day Six: The Grand Design 8.5 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 8.0 - Avenged Sevenfold: Nightmare 7.5 - 8 Point Rose: Primigenia 7.5 - Grand Magus: Hammer Of The North 7.5 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel 7.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 7.0 - Edenbridge: Solitaire 7.0 - Hellyeah: Stampede 6.5 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 6.5 - Canvas Solaris: Irradience 6.5 - Demians: Mute 6.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 5.0 - Yoso: Elements 5.0 - Bret Michaels: Custom Built Szerencséje van a dallamos skandináv power rajongóinak, jobbnál jobb anyagok jelennek meg gyakorlatilag minden hónapban. Az 8 Point Rose is ott van a szeren, dallamérzékük még talán ki is emeli Őket az átlagból. Stí­lusosan 8 pontot kéne adni nekik, de többet nem szeretnék, mint a Kiuasnak, már csak azért sem, mert a hörgés fele annyira sem áll jól nekik. A Grand Magusról már í­rtam, ezeket továbbra is tartom: van, akinek a vérében van a jófajta metal és van, akinek nincs. Ők nagyon érzik a lényeget. A Canvas Solaris mega-agyas zene, de hiába, hogy technikailag nagyon ott van, ha kissé öncélúnak érzem az egészet. A nagy agyalásban épp a lényeg vész el... A Hellyeah albumot nyitó röfögés hallatán hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most akkor gitár szól, vagy a Bikali Állami Gazdaság sertéstelepét mikrofonozták be etetés előtt fél órával. Bár a nótában tehenészfiúkról dalolásznak, nem pedig kondásokról, azért én az utóbbira gyanakszom. A wannabe Pantera zenekar amúgy igen jól nyomja, úgyhogy aki bí­rja az ilyen tí­pusú, vidéki kemény-legények által prezentált agrometált, hallgassa csak nyugodtan. Ki a fene az a Bret Michaels? Kép alapján nem rémlik, haha. Amúgy a maga stí­lusában (pop/rock) nem rossz anyag, különösebb hezitálás nélkül adom is rá az ilyenkor szokásos 5 pontot. A Demians, ha jól tudom, a Porcupine Tree előzenekara volt, ennek okán került be az e havi adagba. Őszintén szólva, nekem már Wilson zenéjéhez sincs türelmem, ezek itt még rátesznek egy lapáttal a post-rockos megközelí­tésükkel/hangzásukkal, úgyhogy az ellenszenv garantált már az első 30 másodperc után - nagy sikert nem jósolok Nekik ebben a mezőnyben. Pedig nem lenne ez rossz zene, csak megfelelő hangulat szükségeltetik hozzá: öngyilkosságot fontolgatók számára például ideális hallgatnivaló. Ugye nem haragszotok, ha én viszont megnyomom a képzeletbeli "mute" gombot és többet nem veszem elő? Első nekifutásra nem jutottam tovább a második szám felénél (az első intro), nem tehetek róla, de engem Sabine nyávogása rettenetesen idegesí­t, ha nem vagyok lent éppen alfában (amely lelkiállapotot néhány kisfröccsel nálam igazán könnyű kiváltani). Szerencsére kivártam a megfelelő pillanatot és nekifutottam újra, í­gy elmondhatom, hogy a kis-Nightwish igen fogós dalokat pakolt erre a lemezre. Az Edenbridge-ről van szó, ha valaki nem tudná.... Meghalt a király (PoS), éljen a király (Day Six)! Nem kellett sokat várni, hogy új kedvencet avassak a progresszí­v metal palettájának oly pirinyó “nem a Dreamet majmolom" szegmensében. A holland zenekar konceptlemeze igazi csemege: kidolgozott, nagyí­vű, változatos, izgalmas. A Labyrinth nem igazán tud kitörni a másodvonalból, holott a muzsika alapján jóval előbbre kéne tartaniuk. Enyhén progos europowerben ez a produkció verhetetlen, a szólógitárost pedig külön élvezet hallgatni. Ez úgy jó, ahogy van. Gildenlöw után úgy látszik Blaze is megtalálta a belső énjét, ami még nem lenne baj, csakhogy ezt meg is kí­vánja osztani a nagyvilággal... Egy teljes albumnyit azért nem tudott összeszenvedni ebből az AIC/Pink Floyd hangulatú zenéből, í­gy régebbi számok akusztikus verzióival turbózták fel a korongot. Egyelőre nem tudok mit kezdeni a Lillian Axe új lemezével, nagyon felemás a kép, a régi számok újragondolása zseniális, az új számokról viszont csak remélni tudom, hogy nem vetí­tik elő a következő - rendes - albumot. Merthogy ez nekem nem egy "rendes", teljes értékű soralbum, bocs.... Az Avenged Sevenfold számomra a modern G 'n' R, a pimaszul laza és a monumentális-szentimentális oldaluk is megvan; ha az MTV még mindig a mindenható sztárcsináló lenne, már rég multimilliárdosok lennének. Így meg csak egy frankó modern heavy rock/metal zenekar. A hónap kellemes meglepetése a számomra ismeretlen Magma Rise doomos, hippis erőmetalja volt (a Day Six mellett). Egy elborultabb, belassult Grand Magusra hajaznak leginkább, el is tudnám képzelni ezt a két zenekart egy közös turnén, mondjuk itt az A38-on is.... Atyavilág, ez mi? Egy fiók mélyén maradt demo '82-ből? Új-hullámos pop és AOR keveréke? 2010-ben? Mint a japán harcos valamelyik Bud Spencer filmben, akinek nem szóltak, hogy vége a háborúnak. Tényleg, a Yoso név olyan japcsis, talán nem véletlen.... Oké, hogy Yes, meg Toto, de nekem ez már kicsit necces. Végre egy kis zúzda, a Yoso után különösen jól esik! És ki értene jobban a fejünk leszedéséhez, úgy hogy az még jól is essen, mint a Soilwork? Nem tetszik. Az Intuitionből langyi popslágert faragni? Értem én, hogy finom, akusztikus zene, az áthangszerelés még akár kreatí­vnak is nevezhető egyik-másik esetben, Harnell pedig csodásan énekel végig, de nekem akkor sem igazán tetszik ez a Bon Jovi-s elhajlás. Van néhány telitalálat azért a lemezen, ezek hard rock albumokon elszórva ütnének, de egybe 14 szám..., sok ez nekem a jóból!
Mike 9.0 - Day Six: The Grand Design 8.5 - Canvas Solaris: Irradience 8.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied Pt. II - A Midnight Autumn's Dream 8.0 - 8 Point Rose: Primigenia 7.5 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 7.0 - Avenged Sevenfold: Nightmare 7.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 7.0 - Demians: Mute 6.5 - Edenbridge: Solitaire 6.0 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 6.0 - Grand Magus: Hammer Of The North 5.0 - Yoso: Elements 4.0 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel 3.0 - Hellyeah: Stampede 1.5 - Bret Michaels: Custom Built A pórnéptől a királyig: Bret Michaels: Custom Built. Üres, unalmas, amerikaiasan giccses. (Kettes alá) Hellyeah: Stampede. Izgalommentes, ötlethiányos, rettenetes. (Hármas) Magma Rise: Lazy Stream Of Steel. Vérszegényes, lapos, deprimálós. (Négyes) Yoso: Elements. Popdiszkós, cukormázas, szintetikus. (Ötös) Grand Magus: Hammer Of The North. Tradicionális, harcos, epikus. (Hatos) Lillian Axe: Deep Red Shadows. Vérszegényes, lapos, deprimálós II. (Hatos) Edenbridge: Solitaire. Sablonos, szirupos, átlagos. (Hat és feles) Demians: Mute. Álmodozós, jammelgetős, művészieskedős. (Hetes) Soilwork: The Panic Broadcast. Gyilkolós, headbangelős, odabaszós. (Hetes) Avenged Sevenfold: Nightmare. Bulizós, metallicás, énekben gyakorta emós. (Hetes) Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip: Akusztikus, kellemetes, hardrockos. (Hét és feles) 8 Point Rose: Primigenia. Fiatalos, lendületes, énekben szédületes. (Nyolcas, hehe.) Labyrinth: Return To Heaven Denied Pt. II - A Midnight Autumn's Dream. Speedelős, helloweenes, tetszetős. (Nyolcas) Canvas Solaris: Irradience. Matekos, boszorkányos, énekmentes. (Nyolcas fölé) Day Six: The Grand Design. Mesés, í­zléses, intellektuális. (Kilences)
Mmarton88 7.5 - 8 Point Rose: Primigenia 7.0 - Labyrinth: Return to Heaven Denied Part 2 7.0 - Edenbridge: Solitaire 7.0 - Canvas Solaris: Irradience 6.5 - Yoso: Elements 6.5 - Avenged Sevenfold: Nightmare 6.5 - Grand Magus: Hammer Of The North: 6.5 6.5 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 6.5 - Hellyeah: Stampede 6.0 - Day Six The Grand Design 6.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 5.5 - Bret Michaels: Costum Built 5.5 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel 3.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 1.0 - Demians: Mute Én naiv az előző hónap végén azt hittem, hogy ez bizony nehezen alulmúlható... Nos, tévedtem! Tisztelt olvasók, van szerencsém bejelenteni, hogy a júliusi volt véleményem szerint az Első Hallásra rovat történetének leggyengébb felhozatala! Nagyon jóindulatú és objektí­vre törekvő voltam, ezért nem sorjáznak a négyesek a listán, hiába, ezeket az albumokat jó eséllyel soha többé nem fogom meghallgatni. De lássuk, ki is az úr a szemétdombon! A már-már zsenialitásnak minősülő 7.5 ponttól győzedelmeskedett a méltán ismert és közkedvelt 8Point Rose nevű formáció. Muzsikájuk erősen emlékeztet a Dreamland nevű csapatra, illetve némelyest a Nocturnal Ritesra, kiváltképp igaz ez a frontember hangjára. Azt kicsit sajnálom, hogy relatí­ve kevés a gyors daluk, de emlékezetes, ütős refréneket hoztak össze, szóval, ha valakik, akkor Ők azért el tudták nyerni a tetszésemet. Hasonlóan vélekedek a talján Labyrinth-ről is, nem voltak Ők ismeretlenek előttem, a jóféle power metalt igyekeznek picit szí­nesí­teni progosan, de hála az égnek, a végeredmény nem a halálunalmas jól ismert prog. power klisé. Noha érezhetően vannak gyengébb tételek, lemezüket szí­vesen hallgattam. Az Edenbridge a Nightwish tí­pusú énekesnős "szimfopóver" osztrák üdvöskéje. Noha a Nightwish-t rendkí­vül kedvelem, Édenhí­dék muzsikája közel sem annyira kedves szí­vemnek. Sajnos az a fajta zsenialitás nincs meg bennük, amit egy bizonyos Tuomas Holopainen zeneszerzői készségei jelentenek. Persze ettől még nem rossz a 'Solitaire', erős, bár nem kiemelkedő dalok sorakoznak itt egymás után. A Canvas Solaris prog. fronton verte meg a mezőnyt. Noha nem kedvelem az instrumentális anyagokat, ehavi művük minősége még engem is meglepett. A műfaj rajongói számára kötelező. A Yoso lehet, hogy szupergrupp, de ettől még kiemelkedőt nem sikerült alkotniuk, bár tény, hogy a mágikus 7-eshez Ők álltak a legközelebb. Hiába bújnak meg fogósabb dallamok Kimballék muzsikájában, számomra ez egy picit túl lágy és hosszú távon már unalmassá vált. Az Avanged Sevenfold újfent nem tudott lenyűgözni, bár stí­lusuk alapvetően nem is az én műfajom. A Grand Magus egy érdekes csapat. Az Immortal/Bathory tí­pusú borí­tó, illetve dalszövegek csak kereskedelmi trükknek minősülnek, muzsikájukban annyi az északi jelleg, mint mákos tekercsben az önindukció. Ennek ellenére még lehetne ez egy remek album, de nem az, klisés, szürke, bár azért vészesen nem is gyenge. Lillian Axéktől bőven többet vártam, bevallom korábban nem ismertem Őket, de új lemezük nem igazán tudta bebizonyí­tani, hogy tényleg egy kultikus, legendás hard rock formációval van dolgunk. A Hellyeah a Panterából ismert Vinnie Paul búfelejtő brigádja. A formáció legantipatikusabb pontja nekem az énekes. Ez a hörgésbe forduló kiabálás nem igazán az én gyomromnak való, a muzsika pedig ugyanúgy beszürkült a korong végére, mint ponttársai. A Day Six a prog. metal egy tucatzenekara, szinte teljesen elmentek mellettem. A Soilwork kevésbé, bár ez nem válik előnyükre... Egy-egy dalukat néha jól esik meghallgatni, de a harmadik szám után már erős késztetés volt bennem, hogy berakjak inkább egy Wingert. Ennek ellenére megértem, hogy műfajukban Ők kiemelkedőek, ezt respektáltam a pontszámban is. Hölgyeim is uraim! A kék sarokban az amerikai szőke bálvány, a 80-as évek hölgyszí­veinek nagy megdobogtatója, Bret Michaels. A piros sarokban a norvég kihí­vó, a T.N.T. egykori legendás sikolykirálya, Tony Harnell! A tét óriási: Ki tudja jobban porig rombolni rockisteni nimbuszát? Igen-igen, kemény mérkőzés, mindkét jelentkező próbálkozik derekasan, hogy minél szörnyűbb lemezt adjon ki, de igen, a norvég fiú kiütéssel győz! Bezony bezony, "idoljaink" ebben a hónapban jó nagy pofonokat adtak a szarnak. Bret Michaels csak azért nem tudta alulmúlni a jó öreg Tonynkat, mert még mindig zseniális dalszerzői vénája van és akárhogy is nézzük, vannak remek, kiemelkedő dalok a lemezén. Sőt, olyan nóták, amik kb. az egész első hallásra mezőnyt agyonverik. Az 5.5 pont viszont azért van, mert néhány olyan remix és unalmas akusztikus nyöszörgés is ide került, hogy az ember hátán minden szőrszál felállt. Mondjuk, a 'Meztelen Dobos' cí­mű film óta tudjuk, hogy Poison dalokat szarul feldolgozni menő, de az Every Rose countryja, illetve a korongon megbúvó techno felvétel valami olyan szinten undorí­tó, hogy az valami hihetetlen. Mielőtt a norvég vetélytárs is megkapná tőlem jól megérdemelt dicséretét, egy gondolat a Magma Rise nevű hazai csodáról, akik az 5.5 ponttal bizonyí­tották, hogy még mindig nem vagyunk fémzenei nagyhatalom. Félreértés ne essék, szimpatikus, ügyes próbálkozás ez a korong és minden elismerésem a bandáé, de engem nem tudott megtalálni, kiváltképp az énekhang, illetve a fogós dallamok hiánya okán. Bí­zom benne, hogy a jövőben sikerül ezeken javí­tani és legközelebb már több örömteli percet fognak szerezni. Tony Harnell egy rockisten. Volt. A szememben, egészen mostanáig. Kéretik tisztelettel, Európa egyik legnagyobb hard rock torka rövid, menő séróban, tornacipőben, valami gyökér stylist által trendire kinyalva igyekszik ezzel a pop orientált alternatí­v mocsokkal szennyezni hí­rnevét. Az Inuition alatt elsí­rtam magam, de a kegyelemdöfést a 10000 Lovers jelentette. Ilyen gyalázatos feldolgozást még a Helloween sem tudott összehozni, pedig Ők nem is gondolták komolyan az Unarmedot. Tonykám tessék visszanöveszteni a sérót, felhúzni a hererepesztő bőrgatyót és olyan lemezeket csinálni, mint az Inuition, vagy a Tell No Tales. Mert ez az új image szánalmas, gyomorforgató, bicskanyitogató. De még ezt is alul lehetett múlni! Eszem a drága szí­vét ennek a Demians nevű formációnak, hát nem tündériek! Végighallgattam a lemezüket, hátha találok benne egy másodpercnyi olyan részt, ami nem borzalmas, nem sikerült. A fáma szerint francia, alternatí­v, experimentális rockzenét játszanak, no, a jövőben alaposan odafigyelek arra, hogy ezt a stí­lust messze elkerüljem. Tényleg hihetetlen, hogy mennyire borzasztóan rossz ez a muzsika, szerintem nem is rockzene, nem is jó zene, sőt nem is zene. Pusztán valami rettenet, valami idegesí­tő kí­sérlet, mely kimerí­ti a szörnyűség, a terror és a vacak definí­ciókat. Fiúk, gratulálok, ilyen rossz anyagot összehozni már tudomány!
Pearl69 9.0 - Yoso: Elements 8.0 - Grand Magus: Hammer Of The North 7.5 - Day Six: The Grand Design 7.5 - Edenbridge: Solitaire 7.5 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 7.0 - 8 Point Rose: Primigenia 7.0 - Avenged Sevenfold: Nightmare 7.0 - Canvas Solaris: Irradience 7.0 - Demians: Mute 7.0 - Hellyeah: Stampede 7.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 7.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 6.5 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel 6.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 5.5 - Bret Michaels: Custom Built A Yoso projekt lemezéről igen egyszerű a véleményem: vérprofi produkció! Az e havi "Első Hallásra" rovat viszonylag kiegyensúlyozott mezőnyéből számomra Ők voltak a csúcs! Csodás dallamok, fantasztikus vokálok, igaz, nem is számí­thattunk másra! Csak abban bí­zom, hogy egyszer hozzánk is eljutnak (már csak azért is, mert a Toto csapatát sem sikerült látnom)! Zseniális formáció! Azon tradicionális heavy metal rajongóknak (amilyen jómagam is voltam/vagyok) minden bizonnyal tetszeni fog a Grand Magus klasszikusnak is beillő anyaga. Jó érzékkel, nagyszerű tudással és a megfelelő eszközökkel haladnak tovább a kitaposott ösvényen. Kiváló album, már csak élőben kellene látni és hallani Őket! Meg nem mondom a pontos okát, de megfogott az új Lillian Axe album. Ha csak "úgy, mellékesen" hallgatja az ember, már akkor jó, de ha jobban odafigyel, akkor még izgalmasabb pillanatokat csí­phet el. Még az sem szegte kedvem, hogy a lemez második felében kicsit sok a csendes, akusztikus dal. Kí­váncsi leszek, Ronny Munroe belépésével mennyivel változik az összkép (pontosabban összhang). Koncerten még húzósabb lehet a banda, kí­váncsi is lennék Rájuk! Nem ismertem eddig a holland Day Six munkásságát, de új albumuk igen csak meglepett. Néhol ugyan - de tényleg csak elvétve - kissé öncélúnak éreztem pár futamot, de összességében igen kedvező képet kaptam a fiúkról. Kellemes csalódás, jó, hogy ilyen is van, tetszik! Annak ellenére, hogy az Edenbridge vonala köszönőviszonyban sincs az í­zlésvilágommal, igen kellemes csalódást okozott a csapat. Valamiért elsőre bekúsztak a dallamok a fülembe, a minőséget nem érheti kritika, kifejezetten jó volt hallgatni a nótákat. Meglepő és semmiképp sem mulatságos (még akkor sem - ha vessen rám bárki követ - a cí­madó nóta végkifejletében a King Crimson egyik klasszikusa ugrott be)! Tulajdonképpen semmi különös sincs a 8 Point Rose zenéjében, újdonságot, meglepőt nem nyújtanak a svéd srácok, inkább "csak" hozzák azt az elvárt és mindig tökéletesen kivitelezett produkciót, amit a skandinávoktól az utóbbi időben megszokhattunk. Precí­z, kimunkált, de még nem tökéletes. Mindenesetre nagyon is kedvelhető! Elfogultságomat (Mike Portnoyés a Metallica azon lemezei iránt, melyek nem feltétlenül érték el a nagyérdemű megbecsülését) semmiképp sem szeretném eltitkolni (nem is beszélve arról a befolyásról, melyet kamasz lányom, mint az új generáció képviselője sulykol belém). Ezen "tényezők" bizony rányomták bélyegüket az új A7X lemezre, már ami az album hallatán megélt érzéseket illeti. Még akkor sem tudom "lehúzni" a társaságot, ha a lemez egésze nem tökéletes. Feszes, időnként rendkí­vül kemény és határozott, bár néhol "túl modern" hangzásuk bizonyára sokak számára lesz szimpatikus vagy épp ellenkezőleg, én mégis azt mondom: Hajrá! Kell az utánpótlás, aztán úgy is kiderül... Elképesztően komplex és rendkí­vül sok odafigyelést igénylő anyag a Canvas Solaris ' Irradience lemeze. Összpontosí­tott pillanatokban feltétlenül, ám fáradtan semmiképp sem ajánlott. Fantasztikus technikai képességről tesz tanúbizonyságot az amerikai prog. rock banda, figyelemre méltó alkotás! A Demians lemezére még akkor sem mondható túl sok negatí­vum, ha az egyértelműen "elborult" jelzőt ráakasszuk. Sajnos, a fiúknak továbbra sem sikerül kibújni a pokróc alól, ám amit teljesí­tenek, az mindenképp előremutató. Pár tétel (pl.: Overhead) igazán érdekes vállalkozás, ám néhány (pl.: Tidal) olyan elcsépelt, hogy keresnivalója sem lett volna a korongon. Egyszer az Ő idejük is eljön...! Nos, a Hellyeah stí­lusa nem az én világom, de lehet, hogy csak a hosszú mérföldek megtételének hiánya okozza mindezt. Egy amerikai kamionban, az út porát szí­vva, egészen másként hallgatnám ezeket az igen súlyos (és egyébként nagyon a helyükön lévő) nótákat. A 7 pont önmagáért beszél. Minden elvárásnak megfelel a lemez, az elfogultaknak még többet is! Még ha nem is vagyok oda a tempós power metalért, azért el kell ismernem a veterán olasz banda munkáját. Precí­z, sodró ritmusokkal operál a Labyrinth, virtuóz szólamok váltják egymást, talán bizonyos fekvésekben az énekhang nem túl erős, de összességében egy elismerő biccentést mindenképp megérdemelnek a dalok. Tony Harnell (akit leginkább a legendás TNT csapatából ismerhetünk) és a Mercury Train egy nagyon kellemes, néhol funkys, populáris elemeket is magában hordozó albummal jelentkezett. Pár nóta í­gy is kimagaslik a lemezről, de nem annyira feltűnően, hogy felemelje (vagy épp a kevésbé erősek lerontsák) az összhatást. Az Alanis Morisette átirat is igen jól sikerült. Szépen kitalált és kivitelezett műremek. Jó volt hallgatni, sokkal jobb, mint Bret Michaels tévelygését. A magyar doom metal brigád lemeze ugyan már a tavasszal megjelent, de hozzánk csak most jutott el. A Magma Rise debütálása alapvetően jól sikerült, nincs benne semmi kritizálandó, ha csak az nem, hogy erősebb hangzással talán ütősebb lett volna az anyag, de lehet, hogy épp ez volt a koncepció. Szép jövő jósolható a zenekarnak! A stí­lus kedvelői most bizonyára egy konténernyi követ szeretnének rajtam látni, de mit tegyek? Engem egyáltalán nem tudott megfogni a Soilwork, eddig és ezután sem...! A technikai megoldásokért egy szavam sem lehet, de egészében fárasztóan zúzda az egész. Bocs, nálam ez egy max. 6-os! Bret Michaels szólóanyaga egy ideig tudott szórakoztatni (nagyon is), hosszú percekig - lelkiekben - egy amerikai kocsma pultjánál ültem és élveztem a "helyzetet", ám a 'Go That Far' techno remixe kibillentett a harmóniából, aztán már csak erőlködésnek hatottak a dalok (különösen a 'Driven' rock mix). Erős kezdés és vég között..., bődületes hibák, igazán sajnálom!
Tomka 8.0 - 8 Point Rose: Primigenia 8.0 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 8.0 - Edenbridge: Solitaire 7.5 - Grand Magus: Hammer Of The North 7.0 - Avenged Sevenfold: Nightmare 7.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 7.0 - Day Six: The Grand Design 6.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 6.0 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel 6.0 - Demians: Mute 6.0 - Canvas Solaris: Irradience 5.0 - Yoso: Elements 4.0 - Bret Michaels: Custom Built 4.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 3.0 - Hellyeah: Stampede 8 Point Rose: Modernkedés ide vagy oda, ez olyan életerős és egészséges anyag, hogy bárki, aki valaha úgy gondolta, hogy szereti a dallamos metal zenét, mindenképpen próbálkozzon meg vele! Avenged Sevenfold: Ha azt akarták, hogy érzelmes legyen a korong, akkor az sikerült is - csak néha túl jól. Ennek ellenére nagyon kellemes meglepetés egy ex-metalcore brigádtól. Bret Michaels: Kamulemez, újrakevert, feldolgozott, átí­rt számokkal - az igazi baj, hogy egy-két dalt leszámí­tva í­gy is unalmas, elejétől a végéig. Canvas Solaris: Jó ez, jó ez, dallamos is, nem absztrakt instrumentális maszturbáció, ám mégsem emlékszem egy hangra se belőle. Day Six: Még tovább kell érnie. Demians: Túl hosszú és csak hajszálnyival szerez maradandóbb élményt, mint elődje - persze lehet, hogy nem éppen első hallásra üt. Edenbridge: Szokásos magas szí­nvonalú szimfonikus metal opera, semmi meglepetés, csak a profi minőség. Grand Magus: True! Hellyeah: Harmatgyenge groove metal, kisiskolás riffek, egysí­kú, unalmas ének, a Pantera-örökség további meggyalázása. Ja, és persze "supergroup"... Labyrinth: Nosztalgikus volt újra Return To Heaven Denied albumot hallgatni, azért az ijesztő, hogy tí­z év alatt egy fikarcnyit sem fejlődtek a srácok. Sőt... Lillian Axe: Nálam a hónap meglepetése, í­gy ismeretlenül is megfogott a sajátos hangulatú dallamvilág. Magma Rise: Még egy karakteresebb énekhangot elbí­rtam volna az egyébként teljesen korrekt zenéhez. Soilwork: Jót tett Stridéknek Peter Witchers visszatérése, ötletesebb korong, ám még messze van a (2002-es) tökélytől. Tony Harnell & The Mercury Tain: TNT ide vagy oda, ez inkább altatózene. Yoso: Jesszus, ezt az időpocsékolást...
TShaw 8.0 - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip 7.5 - Day Six: The Grand Design 7.5 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 7.0 - Avenged Sevenfold: Nightmare 7.0 - Yoso: Elements 7.0 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 6.5 - 8 Point Rose: Primigenia 5.0 - Grand Magus: Hammer Of The North 5.0 - Edenbridge: Solitaire 4.5 - Demians: Mute 4.5 - Canvas Solaris: Irradience 4.0 - Hellyeah: Stampede 4.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 3.5 - Bret Michaels: Custom Built 3.0 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel A mindenit, micsoda hónapon vagyunk túl... Remélem, nem lesz még egy ilyen! Gondoljon csak bele a kedves Olvasó, milyen kí­nos, amikor az ember tizenöt lemez közül nagyjából négyet-ötöt képes jóérzéssel meghallgatni, a többi pedig szabályosan kí­nozza a hallójáratait. Felemás prog. anyagok, magyar doom, egy szétcsapott glam sztár, alternatí­v metal... De legalább vége! A hónap nagy kedvence a Tony Harnell-féle kompánia könnyed, fémzenétől igencsak távolra merészkedő, üdí­tő erejű lemeze lett. A hatvanas, hetvenes évek csendes rockzenéjének felidézése ez a TNT dalainak felhasználásával, új szerzeményekkel és Alanis Morisette egyik legszebb dalának feldolgozásával, magas fokú hangszerkezeléssel. Háttérzenének is kiváló, viszont elmélyedésre is tökéletesen alkalmas. Nagyszerű alkotás! A Day Six láz már jóval azelőtt felütötte a fejét a szerkesztőségben, hogy egyáltalán szóba került volna a lemez bevétele az Első hallásba. A hév engem is elragadott, bár kellett néhány alkalom, hogy teljes mértékben magamévá tudjam tenni az album hangulatát. Prog. szí­ntérről egyértelműen koronás első helyezett! A Lillian Axe új korongja tetszetős abból a szempontból, hogy az akusztikus önfeldolgozások nagyon kellemesre sikeredtek, az új dalok azonban kicsit felemásak - ráadásul í­gy a lemez is valamiféle nagyra nőtt EP-re emlékeztet. Ettől függetlenül, egyértelműen jó album és mivel már a vokalista csere is végbement, nem kötök bele az énekhangba. Furcsa egy dolog ez a Yoso. Egy olyan supergroupról van itt szó, amitől talán mindenki a világmegváltást várja, közben pedig a két legendás zenekar tagjaiból álló trió vért verejtékezve próbál megfelelni az elvárásoknak. Benne van a zsenialitás, de egyúttal a szenvedés érzete is. Egy hetest még í­gy is bőven megér, de a jövőben kicsit lazábban kéne hozzáállni a dolgokhoz. A hónap progresszí­v lemezei közül a második befutó a Labyrinth. Van benne némi power metalos húzás, némi merengés, esetleg ezek izgalmas vegyí­tése. Lekötötte a figyelmemet és ennyi nekem elég. Becsületes és megérdemelt hetes. Az Avenged Sevenfold különösebben sosem érdekelt, ez a lemez is azért furcsa, mert a dallamos, már-már himnikus részeknél nagyon tud tetszeni, aztán egy erőltetett káromkodással lerombolják a saját maguk által felépí­tett hangulatot. Portnoy szerencsére nem dobolja szét a számokat és a zene is rendben van. Egy heteshez ez elég. Az 8 Point Rose albuma volt az első igazán kellemes pillanat a hónapban, innentől csak lefelé lehetett menni. Szerintem korrekt kis anyag, bár nyilvánvalóan nem világmegváltó. Az énekhang szimpatikus, a hangszeresek szintén jól összedolgoznak, a végeredmény tehát korrekt. A klasszikus heavy metal irányzatot most a Grand Magus képviselte. Különösebben nem fogott meg, de alapvetően azért a műfaj kellemesebb pillanatait idézte meg. Alapvetően nagyon szeretem a női énekeseket, a metalban néha pont ők teszik fogyaszthatóvá számomra némelyik keményebb lemezt és mivel kifejezetten ritkán kerülnek be az EH-ba, nagyon vártam az Edenbridge albumára. Az osztrák Nightwish-kópiával azonban ugyan az a bajom, mint a stí­lus legtöbb bandájával - nevetséges és műanyag a beleerőltetett szimfonikus hangzás. Amúgy pedig tényleg nincs benne semmi különleges, vagy kiemelkedő. Az előző hónap tapasztalatai és az e-havi két bejövős lemez alapján komolyan azt hittem, hogy csatlakozom Kottáékhoz és ezentúl a prog.-ra fogok gerjedni, de a Canvas Solaris először felidegesí­tett, aztán a Demains súlyosan megfeküdte a gyomromat. Lehet, hogy a stí­lus rajongóit elszórakoztatja, esetleg ki is kapcsolja, én viszont inkább tartózkodom ettől a keményvonalasabb irányzattól. Az év prog. lemeze cí­mre nem Ők a jelöltjeim... Nem voltak előí­téleteim a Hellyeah albumával kapcsolatban, í­gy meglehetősen kellemetlen meglepetésként könyveltem el az elsőként felcsengő Cowboy Way cí­mű "csodát". Olvasás közben tudtam hallgatni, de amúgy... kuka. Soilwork... szent ég, hát ehhez hozzá sem tudok szólni. Néhány másodperc után tudtam, hogy ez nekem nem fog stimmelni és az album végén is úgy éreztem, ellopták az életemből ezt a negyvenhét percet. Hogy Bret Michaels mit csinál mostanában... Értem én, hogy beteg volt, de ettől a szólólemeztől mindenképpen többet vártam. Őszintén reménykedtem, hogy felülmúlja Vince Neilt, de abban sem vagyok biztos, hogy egy szinten vannak. Az Every Rose már nagyon unalmas, Miley Cyrus a gyerekek sztárja, ne akarjon Lita Ford lenni, a különböző mixek és alternatí­v verziók nem valók egy rendes stúdiólemezre, a Lie To Me meg mi a csuda akar lenni? Nagyon nagy csalódás, úgyhogy még annyit sem adok rá, amennyit minimum megkapna egy Bret kaliberű glam legenda... A doom metalt lehet ötletesen, fantáziadúsan tálalni (pl. a Cathedral utolsó lemezéről még mostanában is hallgatok dalokat), de a magyar Magma Rise unalmasan adta elő az alapból is könnyedén unalomba fulladó stí­lus jellegzetes fogásait. Ha jobban szeretném a doomot, szerintem ezt akkor sem komálnám különösebben.
T T 8.5 - Avenged Sevenfold: Nightmare 8.0 - Hellyeah: Stampede 7.0 - Day Six : The grand design 7.0 - Soilwork: The Panic Broadcast 7.0 - Canvas Solaris: Irradience 6.5 - Demians: Mute 6.5 - Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 6.0 - Grand Magus: Hammer Of The North 6.0 - 8 Point Rose: Primigenia 6.0 - Yoso: Elements 5.0 - Edenbridge: Solitaire 5.0 - Lillian Axe: Deep Red Shadows 5.0 - Bret Michaels: Custom Built 4.5 - Magma Rise: Lazy Stream Of Steel - Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip Avenged Sevenfold: Nightmare Érdekes, üde szí­nfolt a metal zene palettáján. Mike Portnoy dobolása miatt egyébként is meghallgattam volna, de nem csak emiatt érdemes elmélyedni az anyagban; remek zenészek, kiváló keverés, bizsergető szólók, húzós alaptémák jellemzik ezt a zenét, szóval minőségi az alkotás. Nem gondolom klasszikus darabnak, mégis sokat fog "pörögni" a lejátszóimban. Hellyeah: Stampede Vinnie Paul csapata szí­nvonalas lemezt rakott össze, de valami mégis hiányzik nekem ahhoz, hogy szuperlatí­vuszokban beszéljek a bandáról. Mocskos, egyszerű és durva a hangzás, letagadhatatlan a Pantera-kapcsolódás. Egy Bret Michaels lemez után kifejezett felüdülés számomra! Day Six: The Grand Design Elismerő szavaim kí­séretében a progresszí­v rockzene skatulyájába teszem ezt az alkotást, mely bővelkedik a kellemes, követhető dallamokban, nélkülözi a túlzottan elbonyolí­tott témákat, ezáltal válva némileg kiszámí­thatóvá. Tájékozatlanságom miatt rövid turkálásra szántam magam a neten, hogy információt találjak erről a holland bandáról és albumukról; a találatok szerint egy történetet elevení­t meg ez az album a hangszórók segí­tségével. Érdemes végighallgatni a tudósokkal, űrhajóval, ügynökökkel átszőtt történetet. Soilwork: The Panic Broadcast Nem okozott csalódást a svéd banda! Durvulás felsőfokon; erő, lendület, tekerés tizenegy szerzeményen keresztül (és pont emiatt csak az "erős idegzetűeknek" ajánlanám Őket). Canvas Solaris: Irradience Kiváló instrumentális album a progresszí­v rockzene világából, mely nehezen emészthető bonyolult és gyakori kiállásokkal teletűzdelt zenei anyagával. Személy szerint nekem csak a hetedik daltól vált igazán izgalmassá az album. Demians: Mute Disszharmónia- harmónia egyvelege, progresszivitás, figyelemlekötés, ritmus- és dallamváltás... ezek a gondolatok ötlenek fel bennem első hallásra, melyek miatt leginkább "í­nyenceknek" javaslom hallgatásra a korongot! Labyrinth: Return To Heaven Denied pt.2 Bár nem lehet kötözködni az album minőségét illetően, hiába a jól kidolgozott dallamok, mégsem tudott magával ragadni a banda. Csak két részletben tudtam meghallgatni Őket. Grand Magus: Hammer Of The North Igazi METAL zene, középtempós rombolásokkal, mely egyszerre végighallgatva kicsit unalmas. 8 Point Rose: Primigenia Számos klisét hallhattunk újra feljátszott állapotban egy kellemes énekhang és egy kis aláhörgés kí­séretében. Ugyan hallgatható az anyag, de messze van egy karakteres albumtól. Yoso: Elements Azoknak javaslom hallgatásra az anyagot, akik szeretik a TOTO zenéjét. Edenbridge: Solitaire Bár igazán negatí­v dolgot nem tudok mondani a zenéjükről, az énekes hölgy és az egyedi ötletek hiánya (sarkosí­tva: Nightwish másolat) mégis nagyban csökkenti a zene élvezeti értéket nálam. Lillian Axe: Deep Red Shadows Az ismeretlenség jótékony homálya fedte eddig számomra ezt a zenekart; bár mostanra a homály kitisztult, a muzsika háttérzenére í­téltetett nálam. Egyetlen szerzemény, sőt annak legkisebb töredéke sem maradt meg bennem az album első hallgatása után. Alapvetően kellemes zene, a legtöbb számot bármelyik rádióadó leadhatná, de nem fogja... Bret Michaels: Custom Built Távol áll tőlem a Poison zenei világa, í­gy ettől az albumtól sem vártam csodát. Kizárólag kocsiban, hölgytársasággal tudom csak elképzelni ezt a country - dallamos, néhol dobgéppel tarkí­tott, egyébként abszolúte "rádióbarát" rockzenében utazó lemezt. Magma Rise: Lazy Stream Of Steel Ezt az albumot Bánfalvi Sándor és egy régebbi Neck Sprain koncert miatt a "feltétlenül hallanom kell" kategóriába helyeztem. Az eredmény: tisztelem a srácokat, de ez a korong szürke, lendület nélküli átlaglemez, de az is lehet, hogy csak az én felfokozott várakozásom vezetett csalódáshoz... Tony Harnell & The Mercury Train: Round Trip Ízlésvilágom szerint ez az album már kí­vül van a rockzene határain, úgyhogy hazudnék, ha azt mondanám, végighallgattam.

Legutóbbi hozzászólások