Egy zseni négyfogásos vacsorája: Masters Of Rock 2010 1. nap, 2010.07.15. Vizovice, Csehország

Eljött július közepe és a kezeim automatikusan elkezdtek csomagolni a csehországi túrára, éppen a jubileumi 5. Masters Of Rock jelenésünkre készülődtünk. Az idei fesztiválra már jó előre lerendeztünk mindent, hogy ezen a négy napon csak és kizárólag a zenékre tudjunk koncentrálni; majdnem sikerült is. Bár egyik állandó és fő tettestársunk nem tudott sajnos jelen lenni az eseményen, a jó társaságból szerencsére í­gy sem volt hiány; egy felejthetetlen fesztiválhoz vagy koncerthez ugyanis nem csak a jó koncertek kellenek, hanem a körí­tés is... A fesztivál előtti napon már Csehországban tartózkodtunk, í­gy könnyedén tudtunk parkolót bérelni közel a fesztivál bejáratához (illetve már a nulladik napon sikerült letudnunk az első emlékezetkieséseket is), persze ezt is egy kis kalanddal fűszerezve. Mivel szerettük volna mihamarabb becserkészni tuti parkolóhelyünket, egy kertek alatti útvonalon közelí­tettük meg a helyszí­nt, sikeresen belefutva az úton posztoló rendőrbe. A borjú sem bámul olyan szépen az új kapura, ahogyan mi bámultunk az ékes cseh nyelven zengedező rend őrére... A kí­nos csendet a fesztiválon a korábbiakban már jól bevált "Do you speak english?" kérdéssel próbáltuk oldani, mire egy határozott "Nein" érkezett. Itt bizony semmi nem változott, konstatáltuk. A "bevált recepten ne változtass" elvet követve a tavalyi hotelben foglaltunk szállást, ami csak egy negyedórányi autókázásra volt a fesztivál területétől. Egy év alatt azonban egy apró és egy nagyobb változás is történt a szállodánknál: újabb csillag került fel a hotel falára, í­gy összesen már négyet számlálhattunk, illetve a tavaly még lepukkant részre egy igen pofás strandot épí­tettek. No, de ide majd még visszatérünk... Az akkreditációk gyors átvétele után első utunk a hivatalos merch sátorhoz vezetett; az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva gyorsan megvettük a nagyon nagy méretű fesztiválpólókat és a fellépő zenekarok portékái közt is szétnéztünk. A fesztivál headlinereként beharangozott Manowar termékei külön sátrat kaptak, mert itt aztán volt minden, mint a búcsúban. Persze a zenekar mágikus körébe tartozó bandák termékeit is itt lehetett megvenni. A vásárlások után tettünk egy gyors kört a fesztivál területén is és megállapí­tottuk, hogy itt sem változott szinte semmi. Ez nem baj, hiszen jó dolgon nem is kell, ráadásul a terület kialakí­tása is tökéletesen bevált az évek alatt. Egy apró negatí­vumról tudok csak beszámolni. Az előző évekkel ellentétben, most nem járkáltak a nézők közt sört áruló leányzók, í­gy aki nedűre vágyott, annak bizony sétálnia kellett. A hűs söröcskére pedig nem kevesen vágytak, hiszen - az előrejelzéseknek megfelelően - bizony kánikulában töltöttük a fesztivál első három napját. Salamandra A hosszú menetelés első állomása a cseh Salamandra zenekar volt, akiktől rögtön egy cseh nyelven előadott számot kaptunk, ami már csak nyelvezete miatt sem hatott meg. Mivel az utána következő két számra sem tudtam felpörögni, az időközben elkezdődött Sabaton-dedikálás irányába vettem utamat (a zenekar tagjai egyébként jókat mosolyogtak a pesti hajós bulin készült képeken). Azt hiszem, utólag picit bánom, hogy eljöttem Salamandráék bulijáról, mert tuti, hogy elnyomták a 'Masters Of Rock' cí­mű, a belépő mellé kapott ajándék fesztivál CD-n szereplő, igen jóra sikeredett, szintivel erősen megtámogatott dallamos számukat. Majd legközelebb! Egy rövid bevezető a nap főszereplőjéhez. Mike Terrana a fejébe vette, hogy az est folyamán világrekordot fog felállí­tani "sokáig dobolásból", azaz négy egymást követő projektben fogja csépelni a bőröket. Az eseményre még külön póló is készült. Nem lettem volna a gyönyörű, hófehér dobszerkó helyében, mivel Mike nem a puhányságáról hí­res; azt az energikus és erőteljes dobolást, amit az én "number one"-om produkál, hosszú távon csak egy igen masszí­v és minőségi dobcucc bí­rja ki. K2 Előétel gyanánt a K2 zenekarral volt jelenése, akik azután kaptak lehetőséget, hogy a Masterplan betegség miatt lemondani kényszerült az összes nyári fellépését. A háromtagú zenekar főnöke az a Kee Marcello, aki anno az Europe zenekarban volt gitáros. A tavaly ugyanitt látott korábbi zenésztársaihoz képest rajta bizony meglátszottak az évek, bár kilépése óta nincs is olyan reflektorfényben, mint a többiek. A koncert egyébként a fesztivál egyik mélypontját jelentette számomra lassú, vontatott témákat felvonultató repertoárjával. Bár egyszer felvillant a remény a 'Supertitous' képében, de a dal közepére beiktatott hosszú reggae-s rész végérvényesen elvette maradék étvágyamat is. Azért megjegyeztem viccesen a haveroknak, hogy mindjárt megkapjuk a "No woman, no cry"-t és erre tessék, tényleg beleszőtték a számba. A bulit még a látványosan játszó Mike sem tudta megmenteni... Axel Rudi Pell Szerencsére azonban nem kellett sokat várni a megmentőre, mert Axel Rudi Pell képében egy igen erős "leves" következett. A német gitáristen lemezei súlyosra sikeredtek, az új album is kiváló lett, ráadásul ezt a minőséget a koncertre is át tudták ültetni. Anno a Hardline zenekarban lányok ezreit elvarázsoló Johnny Gioeli énekes rövidre vágott séróban is emlékezeteset produkált, igaz már nem tini lányok dobálták fehérneműiket a szí­npadra, hanem csak söröspoharak repkedtek, de nem gondolom, hogy ezt bánta volna. A csapatban talán csak a névadó gitármágus volt visszahúzódó; annak ellenére, hogy számomra igen í­zesen hozta a lemezeken már hallott élvezetes témákat és szólókat, szinte egy tapodtat sem mozdult el megszokott helyéről. Vele ellentétben viszont az énekes erőteljes, magabiztos produkciót nyújtva remek frontemberként vezényelte le a koncertet, teljesen bemozogta a szí­npadot, énekesi teljesí­tményét pedig csak dicsérettel illethetem. Terrana is hozta szokásosan látványos produkcióját, amivel azonban itt nem tűnt ki annyira, mint más zenekaraiban, mivel az őrültségben párjára talált Ferdy Doernberg szintis személyében. A kopasz billentyűs folyamatosan magára vonzotta teljesí­tményével a szemeket: lábakon álló hangszerét billegtette, majd hátára vette, sőt szinte kiborí­totta a fotósárok felé, úgy játszott rajta, mellette pedig még remekül vokálozott is, ha kellett. Ugyan Volker Krawczak basszeros is megbí­zhatóan hozta az alapokat, de a szí­npadot, gitáros kollégájával egyetemben, Ő sem szántotta fel. Az őrültség tetőfoka pedig a záró számra csúcsosodott ki; egy rövid, énekes és dobos közti, poénos szócsatát követően az énekes beült a dobok mögé, mire Mike magához ragadta a mikrofont és belekezdett Frank Sinatra klasszikusába, a My Waybe, amibe szépen lassan becsatlakoztak a többiek is, de mindenki más hangszerén játszva. A billentyűs kezébe a gitármágus hangszere került, aki viszont a négyhúrosat ragadta magához, a basszernak pedig - kieséses alapon - a billentyűk jutottak, hogy ebben a formációban tolják el a hétvége egyik legemlékezetesebb számát. Nagyon pozití­v csalódás volt a koncert, aki tudja, nézze meg Őket élőben! Setlist: Prelude of Doom, Too Late, Devil Zone, Fool Fool, Mystica, Rock the Nation, The Temple of the King, Strong as a Rock, The Masquerade Ball/Casbah, My Way Tarja Tarja öngólja volt a következő falat az este folyamán... Sokan tudják, hogy elfogult vagyok Vele, mert imádom a hangját, a szí­npadi teljesí­tményét is nagyra tartom, ráadásul igazán szemet gyönyörködtető látvány, amikor "él" a szí­npadon. A fesztiválon, a Miskolcon is fellépő zenekarával volt jelen, kiegészülve a Zlini Filharmonikusokkal és pár kórustaggal. Már előzetesen nagy változtatást, több Nightwish, U2 és Queen számot í­gértek erre az estére a speciálisan a miskolci Operafesztiválra összeállí­tott setlisthez képest, ebből azonban szinte semmi sem valósult meg. Kezdésként - kedvezve a helyieknek - ugyan egy Miskolcon nem hallott áriát adott elő Tarja, DvoĹ™áktól, de utána szinte csak olyan számokat hallhattunk, amiket Miskolcon is. A Miskolcon tökéletes setlist itt nem működött, egy metal fesztiválra sajnos ez nem nyerő. Persze megkaptuk a hamarosan megjelenő albumról a második és harmadik számot, sőt még Whitesnake feldolgozás is volt, de az idő előrehaladtával elkezdett ürülni a nézőtér. Tarja zenekara egyébként hozta megbí­zható és jó produkcióját, Alex még a megszokottnál is több headbangelésre szánta magát a csellós Ilja társaságában, de ettől még nem lett a produkciójuk metal koncert, pedig ez egy metal fesztivál volt. Maga az előadás minőségi volt és Tarja is gyönyörűen énekelt, de társaságunk nagyobb része szerint ez a koncert bizony egy igen nagy mellényúlás volt, ami ráadásul a hétvége leggyengébb produkciója cí­mre is esélyes lett. A rocker közönség sült húsokra, nagy lakomára vágyott, de nem kapta meg. Setlist: Song to The Moon, Boy and the Ghost, The Escape of the Doll, My Little Phoenix, Sing For Me, I Walk Alone, In For A Kill, Rivers Of Lust, Still Of The Night, The Reign, Angels Fall First, Crimson Deep, The Archive Of Lost Dreams // Beauty Of The Beast, Die Alive Mike Terrana Majd jött a desszert, a hab a tortán, Terrana önálló dobshow-ja, ami igen élvezetesre sikeredett, hála Mike magával ragadó látványos játékának és a jól összeválogatott klasszikus alapoknak. Úgy képzelje el a tisztelt olvasó a show-t, hogy dobosunk rájátszott valami látványosat a magnóról bejátszott komolyzenei alapokra; jó volt látni, hogy mennyi stí­lusban otthon van az Animal és egyaránt milyen könnyedén hozza a reggae, jazz és rock témákat. Még a pop műfaj is terí­tékre került, amikor Mike rázendí­tett az "I'm to sexy to my drumkit" strófára. Az előadás végével eldőlt, hogy sikerült a világrekord, amivel kapcsolatosan szeretnék megosztani egy belső infót az olvasókkal. Két nappal később Jeff Waters a sajtótájékoztatón megkérdezte az újságí­rókat, hogy valóban végig dobolt-e Mike Terrana négy koncertet egymás után. Az igenlő válasz után már csak egy kérdést tett fel: "És még él?". Sabaton Az első nap záró koncertjét egy beton biztos produkcióval, a Sabaton nyújtotta. Már a Metalfesten is úgy gondoltam, hogy a zenekar felnőtté vált, mely érzésemben ez a koncert csak még jobban megerősí­tett, a MOR-os szerepléseikről nem is beszélve, ahol lépésről lépésre láttuk alkalmanként feljebb lépni a ranglétrán a zenekart. A kora délutáni koncerttől, mostanra a napi záró státuszba jutottak el és rájuk igenis kí­váncsi volt a közönség, hiszen többen voltak, mint pár későbbi nagyobb bandánál. Annak ellenére, hogy Joakim (akinek édesanyja egyébként cseh származású, és gyerekkorában itt élt, pár szót még ma is tud) ezen a koncerten is elsütötte a nálunk is ellőtt szövegét, miszerint keveset dumálnak, hogy minél többet játsszanak, mégis minden második számnál volt egy kis töltelékszöveg. Érdekesség számba ment, hogy a zenekar menedzsmentje begyűjtötte a fesztiválon kapható hamis Sabaton termékeket, melyeket (pólókat, pulóvereket, egyéb termékeket) a zenekar tagjai ingyen a közönség közé dobáltak. A koncert maga, megint zseniális volt. Aki nem ismeri Őket, az is elkezdi idővel lengetni az öklét és önkéntelenül is rákezd a pattogásra a 'Primo Victoria' alatt; jó volt látni, ahogy majd 20-25 ezer ember keze lendült egyszerre a magasba. Szerintem főzenekari státuszt érdemelnek a srácok, mert kevesen tudnak ennyi embert megmozgatni! A koncert vége felé Joakim elmondta, ugyan a szervezők arra kérték Őket, hogy a késői órára tekintettel vonuljanak le a szí­npadról, úgy döntöttek, ezt nem teszik meg, mert igazságtalannak tartják, hogy az Ő idejüket csorbí­tják meg azért, mert mások szarakodtak és késtek. Ők pedig nem fogják emiatt megrövidí­teni a közönséget pár számmal, ami bizony nagy tetszést váltott ki a közönség soraiban. Profi, látványos élvezetes produkciót láthattunk (nekem csak a 40:1 szám hiányzott) Tőlük mind zeneileg, mind a látványt tekintve - Joakim berohangálta az egész rendelkezésére álló nagy teret, de a gitárosok is gyakran váltogatták a helyüket -, úgyhogy véleményem szerint megérdemelten indulhatnak önálló turnéra ősztől! Setlis: Intro, Ghost Division, Panzer Battalion, Coat Of Arms, Saboteurs, Attero Dominatus, Cliffs Of Gallipoli, Aces in Exile, The Price Of A Mile, Uprising // The Art Of War, Primo Victoria, Metal Medley, Outro A koncertek után, a nagy melegben eltöltött óráktól kifacsartan indultunk vissza szálláshelyünkre. Egyik társunk egy félrelépést követően bicegve baktatott az autó felé... Folytatása következik! Cikk: Savafan, Szöcske Fotók: Savafan További képek a fesztiválról a www.a-cslp.hu oldalon láthatóak.