Két egymást követő hétvége délen: Texas Hippie Coalition, Blackberry Smoke

írta Redneck IMI | 2010.07.24.

A hagyományoktól eltérően ez most nem egy olyan szokásos beszámoló lesz, mint amilyeneket í­rni szoktam, hanem inkább egy rövid kis helyzetjelentés, bár a legjobb kifejezés az "Ifjú titánoknak" cí­mű monológ lenne. Alig két hete történt, hogy - az éjszakai monotóniát megtörve - leugrottam egy éjszakai bárba, hátha szerencsét találok a fehérnép háza táján (szigorúan baráti tanácsra tettem egyébként, ami még otthonról, Irénkétől jött). Ugyan ezen a téren sok sikerrel nem jártam, de erről nem más, mint egy olyan banda tehetett, akikről még életemben nem hallottam; a nevük Texas Hippie Coalition, amit jól tessék megjegyezni, mert tuti, hogy fogunk még hallani felőlük... Texas Hippie Coalition Épp a bárpultnál próbáltam hihetetlen sármomat ráerőltetni egy több füle van, mint foga szépségű fájin redneck csajra, amikor szó szerint beledörrent a legmeghittebb pillanatba a nagy semmiből a texasi társulat. A nem túl tágas klubban olyan hangerőt zúztak ránk, hogy a bárszék is beremegett alattam. Az első gondolat, ami a szí­npadra nézve átfutott az agyamon, hogy ezek keresztezték a Lynyrd muzsikáját a Panteráéval, de a kinézetük gyorsan egyértelművé tette a hovatartozásukat (Forever South!), a zene pedig akkorát ütött, mint a légkalapács. Nem is sokat teketóriáztam, rögtön az első szám után otthagytam a bárpultnál Fionámat és közelebb nyomultam a szí­npadhoz. Fergeteges nyitány volt, ami első hallásra bejött, mégpedig az első taktustól az utolsóig. Ha szeretné a kedves olvasó, hogy valami fogalma legyen erről az ütős nyitányról, akkor itt a 'Pissed Off and Mad About It' cí­mű szám! Tessék elképzelni ezt a nótát gatyaszaggató hangerővel! Na? Na? Na? Ugye, hogy igazam volt, ütnek a srácok, mint a bolti árak!!! Végignéztem a közönség sorain is, ahol szintén csak tátott szájakat láttam és azt a kifejezést, hogy ezek meg melyik bolygóról jöttek? Mindezek után a hátralévő fél óra bőven elég volt arra, hogy hatalmas rajongót csináljanak belőlem és ahogy mondani szokták, még a szart is kiverjék a közönségből. A buli után próbáltam minél hamarabb kitámolyogni a szabadba, hogy egy gyors kárfelmérést csináljak hallójárataimban. Végre nem valami modern rockkal hozott össze a sors zselés hajú pöcsök kí­séretében, hanem egy igazi kőkemény, de mégis dallamos és egyben súlyos stoner rockkal. Egyben pedig biztos vagyok, ha a szí­nvonalat kicsit feljebb tolják és a hangzást, illetve a stí­lust megőrizve dolgoznak tovább, akkor hamarosan nagyobb arénákban fogunk Velük találkozni. A CD-t egyébként beszereztem azóta, mert ez bizony az a minőség, amit a CD-s polcomon kell, hogy tartsak! Ja, a teljesség kedvéért az is hozzátartozik az ügyhöz, hogy persze megint facér maradtam... Blackberry Smoke Másnap még mindig zúgott a fejem a zúzdától, amikor egy e-mail pillanatok alatt elverte a fejemből a fejfájást: "Egy hét múlva a közelben játszunk. Brit Turner". Amúgy is szándékomban állt elmenni, na de kérem í­gy, hogy a Blackberry Smoke dobosa személyesen hí­v meg, na azért az más. A meghí­vás örömét pedig egy kicsit sem rontotta el az a tény, hogy az e-mail rajtam kí­vül még vagy húsz embernek lett elküldve, hahaha! Ahogy a helyiek hí­vják, Redneck Las Vegasban, azaz Pigeon Forge-ban rendeztek egy igen kellemes Harley fesztivált, aminek az első napján lépett fel a Blackberry Smoke. Miután leperkáltam a kőkemény beugrót (5$), volt még időm nézelődni az alkalmi streap bárban és természetesen a csodamasinákat is szemügyre tudtam venni. Ugyan a koncerthelyszí­n kí­vülről inkább kinézett egy istállónak, de belülről szerencsére a szokásos déli vendégszeretet, tisztaság és kedvesség fogadott. Kezdetnek volt egy zenekar, aki feldolgozásokat nyomott igen jó minőségben, mikor végre este kilenckor szí­npadra sétáltak a fiúk és kezdetét vette a másfél órás andalgás. Akik ismernek, azok tudják, hogy imádom a Blackberry Smoke-ot, de ez a buli bizony hátul fog kullogni a népszerűségi listámon. Bár a srácok kitűnő dalszerzők és igen jó nóták vannak a tarsolyukban, ezen az estén azonban ott is maradtak. Helyette egy szólókkal bőven átitatott bluesos estét kaptunk, amivel önmagában semmi baj, mert ezeket a balladákat is imádom, csak a hangulatnak nem tett jót. Persze azért olyan húzó nóták, mint az 'Up In Smoke', vagy a 'Son Of The Bourbon' itt sem maradhattak ki, mire az alkohollal kellőképpen feltankolt motorosokban ki is alakult az iszonyatos jókedv; zengett, zúgott a 'Hell Yeah' és szinte követelték a még több ilyen tí­pusú nóta elhangzását, Charley-ék azonban mégsem erőltették ezeket ezen az estén. Ha már a negatí­vumoknál tartok, akkor meg kell emlí­tsem azt is, hogy a zenekarnak körülbelül egy éve van egy új tagja, mégpedig a billentyűs személyében, amit személy szerint tök fölöslegesnek tartok, pláne úgy, hogy a buli ideje alatt egy fikarcnyi hangot sem hallottunk belőle. Kérdem én, akkor minek van? A koncert végére, hogy jó hangulatban menjen haza a rajongók hada, mégis előkerültek a tárházból az olyan gyöngyszemek, mint a 'Good One Comin' On', vagy éppen a 'Sanctified Woman'. Na, ezek azok a tipikus Blackberry Smoke nóták, amelyek messze kiemelik Őket a milliónyi középszerű Southern banda soraiból. Amúgy az elmúlt hónapokban az az igen nagy megtiszteltetés érte Őket, hogy maga a Lynyrd gitárosa mondta, hogy: "Most már nyugodtan alszom, mert jó kezekbe került az utánpótlás!" Ennél nagyobb elismerést szerintem southern banda nem kaphat, arról nem beszélve, hogy ez természetesen inspirálóan is hathat. A ráadás szám egy vadonatúj nóta volt a következő albumukról, ami első hallásra is nyilvánvalóan a hozott értékekből táplálkozik, tehát bluesos-countrys igazi southern rock, de mint tudjuk, ez náluk jó kezekben van:-)! A buli után beszélgettem egy keveset Charley-val és nem bí­rtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, mi volt az oka ennek a lágyabb estének. Azt mondta, hogy semmi extra, csak aznap hajnalban még Floridában játszottak és a tizenkét órás út igencsak tacsra vágta Őket. Ha figyelembe vesszük ezt a kis információt, akkor bizony nem is volt ez olyan rossz buli! Persze, ha Tibi barátom most látta volna Őket először, akkor tuti, hogy most egy csalódott kritikát olvashatna a tisztelt nagyérdemű a Hard Rock Magazin hasábjain. Azonban nem tőlem, mert én továbbra is arra buzdí­tok minden olvasót, hogy aki szereti a southern zenét, az ne feküdjön le ma úgy, hogy nem hallgat előtte egy kis Blackberry Smoke-ot! (A képfeliratot kéretik figyelmesen elolvasni!) Redneck IMI, Szöcske Fotók: Redneck IMI