Hogy miért nem mentem Balaton Soundra...: Blaze Bayley, Ensiferum, Up The Irons, 2010.07.08., Rockmaraton Feszivál, Pécs

Amennyire nem akart eljönni az igazi nyár még júniusban sem, most annyira a nyakunkba szakadt. Pokoli hőség kí­sérte végig a Rockmaraton teljes hetét, amit csakis a nagymennyiségű alkohol jótékony hatásaival lehetett kibí­rni. Mivel nem akartam a sima gyorsvonaton négy órát zötykölődni a forróságban, inkább ráfizettem a jegyre és hatvan percet spórolva jutottam le Pécsre IC-vel. Ennyit az utazásról (hogy mit és mekkora mennyiségben fogyasztottam, az nem tartozik a témához), csak megjegyezném, hogy megéri a pár száz forint, mert a két járat közti különbség felér egy időutazással... A tavalyi maratont kihagytam, í­gy nem tudtam, hogy mennyiben fog megváltozni a megszokott kép, és lesznek-e új elemek a fesztiválon. Ami nekem egyből feltűnt, hogy végre nem a zsúfolt kis mini busszal kell megközelí­teni a Malom-völgyben található arborétumot, hanem rendes 90 férőhelyes járat repí­tett oda minket, hála Istennek és a Volánnak. A fesztivál nem változott sokat, az összkép maradt, de a piciny eltérések, parányi javí­tgatások kifejezetten jót tettek a hangulatnak. Gyorsabb volt a kiszolgálás, a WC-k sem voltak balkáni állapotban, letettek járólapokat, amik ha nem is nagyon, de azért mégis visszafogták a hatalmas méretű port, ami minden fesztiválnak védjegye, volt rendesen ülőhely. Tehát apróságok, de mégis örül nekik az ember szí­ve. Emellett nem elhanyagolható tény az sem, hogy a pécsi Rockmaraton még mindig az ország egyik legpénztárcabarátabb rendezvénye, főleg az idei kedvezményes hetijeggyel, de a sör és a kaja (fesztiválpizza minden mennyiségben) is teljesen elfogadható áron kapható. Minket, sajtósokat is kellemes meglepetések értek, mert sehol nem volt semmiféle bullshitting a belépőinkkel (ellentétben néhány negatí­v élménnyel Európa legnagyobbjának mondott fesztiváljáról azon a kis földdarabon a Dunán...), egyből rendben volt a fotózás, sima ügy volt a bejutás a VIP részlegbe. Azt kell mondanom, hogy idén remekül volt megszervezve a fesztivál, én semmilyen igazán romboló momentumot nem találtam. Up The Irons A koncertek sorát ezen a csütörtöki napon a fiatal Iron Maiden tribute csapat nyitotta. Azt szeretem az ilyen vállalkozásokban, hogy az eredetivel ellentétben játszanak igazi ritkaságokat, elfeledett dalokat, vagy éppen olyan nótákat, amit még sohasem hallhattunk élőben a Maidentől. Érdekes lehetett a fiúk számára, hogy épp Blaze előtt léphettek föl, és érdekes lehetett Bayleynek is, hogy egy Dickinson-érából táplálkozó csapat nyitott neki. Lényeg a lényeg, nem tudom, hogy jó ötlet volt-e az ország kettes számú Maiden-tribute csapatát betenni a fő attrakció elé. Az Up The Irons teljesen korrektül hozta a számokat, hitelesen adták őket elő, hiba nélkül, pontosan. Nekem nagyon tetszett, hogy vidáman, lendületesen, jó kedvvel álltak a szí­npadon, amit a közönség is dí­jazott. Hatalmas méretű tömeg gyűlt össze a szí­npad előtt ünnepelni a brit csapat számait, magyar előadásban. Dombovári Márton még Adrian Smithnek is be volt öltözve, úgyhogy teljes volt a kép. Én egyedül Nachladal István énekén tudok fogást találni, mert szerintem mehetne ez jobban is. Tehetséges srác, de ahhoz, hogy az ember Maident énekeljen, ennél valamivel több kell. Nem mondom, hogy rossz énekes, sőt, csak hát, nem fogott el a Maiden-hangulat a hangjától, ennyi az egész. Lehet, hogy mert Kiss Zolin ,,nevelkedtem". Blaze Bayley A lenyugvó Nap fényében lépett szí­npadra a nap legnagyobb sztárja, Blaze Bayley. Érdekes módon a koncert elején kevesebben voltak a dühöngőben, mint a nyitóbandán, aztán már gyűlt rendesen a nép, de ettől még elég furcsának találtam, hogy az ex-Maiden vokalistának meglehetősen foghí­jas tömeg előtt kell fellépnie. Nos, én már elmondhatom magamról, hogy ahhoz a szűk, elit réteghez tartozom, aki már látta mind a három Iron Maiden énekest élőben. Ugye milyen jó nekem? Hát, nagyon... Az első két szám alatt csapnivaló hangzással állt szí­npadra Blaze és játszótárasai, mert mindent lehetett hallani, csak a lényeget nem: az éneket. Az okos technikus kollégák természetesen azonnal kapcsoltak és bő tí­z perc alatt helyrehozták a hibát, és végre teljes pompájában élvezhettük pacsirtánk zengő hangját. Nos, azt kell mondanom, Blaze megtanult énekelni! Aki ismeri a két Maidennel készült lemezét, netalán élőben is hallotta abból a korszakból, az tudja, hogy ez nagy dolog hősünk életében. Már legutóbbi két lemezén is kedvező jeleket tapasztaltam, és reméltem, hogy ez előadására is ki fog hatni. Blaze végre olyan területen mozog, amit neki találtak ki, és látszik rajta, hogy ezt nagyon élvezi, sikerélményeket szerez vele, és nem mellesleg a közönség is maradéktalanul elégedett. Ilyen volt ez a buli is: láthattunk egy nagyszerű előadót a legjobb formájában azt csinálni, amit tud, elvárások nélkül. Blaze teljes mértékben átéli a zenéjét, minden rezdülése mutatja, ahogy a hangok végigszaladnak a gerincén keresztül az agyába, és ami a legfontosabb, a lelkébe is. Minden arckifejezésén, minden mozdulatán az látszik, hogy teljesen magával ragadja a zenéje heve, lüktetése. Én azt mondom, hogy ilyen előadót jó látni a szí­npadon, mert süt róla az őszinteség és az alázat. Bevallom őszintén, én a 'Promise and Terror' dalaira voltam a leginkább kí­váncsi, amiket majdhogynem albumminőségben adott elő az együttes. Az egész előadás olyan volt, mint maga az imént emlí­tett lemez: tempós, sodró, energikus. Blaze csak annyira állt meg, hogy néha bevágjon egy metalterpeszt, majd medvejárásával indult is a szí­npad másik végébe. Természetesen néhány kihagyhatatlan Maiden klasszikust is kaptunk (Futureal, Man ont the Edge), a katartikus The Clansman közben pedig a közönség egyetlen hatalmas kézfogásban egyesült Bayleyvel. Egy picit gáz volt a Kill and Destroy előtt lezavart true szöveg a nem metalosok elpusztí­tásáról, de igazán nem rondí­tott bele az összképbe. Örülök, hogy láthattam Blaze-t, és gazdagabb lettem egy nagyszerű koncert élményével. Kifejezetten jó bemelegí­tés volt az augusztusi Maiden előtt. Ez a buli nekem bebizonyí­totta, hogy ha egy tehetséges előadó igazán akar, akkor kemény munkával és alázattal az összes sztereotí­pián átléphet. Legyen ez példa mindenkinek! Ensiferum A folk metal egyik legjelesebb képviselői zárták a napot, egyenesen Helsinkiből. Mit is mondjak... én nem igazán kedvelem őket. A Korpiklaani szerintem sokkal viccesebb, ha már ennél a műfajnál járunk. Az Ensiferum szerintem túlságosan komolyan veszi önmagát, nincs meg bennük az a fajta önirónia, ami ehhez a stí­lushoz elengedhetetlen. Feljöttek a szí­npadra és zúztak, meg nyomták a metalt ezerrel. Körülbelül ennyi maradt meg belőlük. Mondjuk a közönség igencsak méretesre duzzadt előadásuk alatt, amin a húsz perces áramkimaradás sem rontott sokat. Bennem túl sok nyomot nem hagyott a koncert, de nem is tagadom, hogy igazándiból soha nem is fog bennem semmit megmozgatni az Ensiferum muzsikája. Pocakos, kardozni kí­vánó vikingek, hajrá! Szemmel láthatóan van közönségük, és az előadásukon is látszódott, hogy energikus, lendületes produkciót nyújtanak, amire rengeteg ember lába beindul. Én a szí­npadon öt fickót láttam, akik tényleg kemények, de annyira azért mégsem, mint hiszik, de legalább átszellemültek... Nálam mondjuk jócskán mellélőttek. A koncertek után még benéztünk a ,,bulisátorba" is, ahol főleg punk zene meg magyar klasszikusok szóltak. Gyűlt a jónép rendesen és volt bizony szép fogyasztás. Körülbelül hatig bí­rtam az iramot, aztán elindultam a kijárat felé (hajnalban valami őrületesen hideg volt...). Szerencsére még a buszt is megúsztam, mert felvett egy rendes fickó, aki épp a kórházba igyekezett, mert szült a felesége. Sok boldogságot nekik! Összességében egy remek fesztivált tudhattam magam mögött, amit örökre az emlékezetembe vésett Blaze feledhetetlen koncertje és a nagyszerű hangulat. Jövőre remélem, ismét meglátogathatom a Malom-völgyet! Adamwarlock Fotók: Várszegi Sanyika, aki becsülettel végigitta velem a napot úgy, hogy nem is rocker!