Exkluzí­v interjú Mike Terranával - 1 rész.

írta szakáts tibor | 2006.04.16.

A heavy metal egyik legérdekesebb figuráját kaptuk mikrofon végre, a zseniális Rage koncert után! A beszélgetés annyira jól sikerült, hogy két részben kell publikálnunk! Igaz, hogy teljesen magadtól tanultál meg dobolni? Igen, igaz, magamtól tanultam a dobolás alapjait. Tudjátok, igen csúnya kisgyerek voltam, és ezért gyakran magamban csináltam bizonyos csúnya dolgogat, hehehe... Kb. 7-8 éves lehettem, mikor elkezdtem Beatles, Led Zeppelin, Rolling Stones számokat játszogatni. 8 éves voltam, mikor nagybátyám megvette az első dobfelszerelést. Igazán szerencsésnek mondhatom magma, csak üldögéltem, és a magam szórakozására doboltam. Hogyan találsz ki egy-egy Mike figurát, amik annyira jellemzők a dobolásodra? Hát igen, jellemzően elég erőteljesen dobolok, ám úgy gondolom, a stí­lusom igazi ereje, hogy a szí­vem diktálja a játékomat. Olvashatsz a dobolásról sok könyvet, gyakorolhatsz végtelenségig, ám érzés nélkül mit sem érnek ezek a dolgok. Én élvezem a dobolást, és élvezem a közönség reakcióit is, ami a legfőbb inspiráló erő. Ez az, amit az emberek látni akarnak és ez az, amit érezni akarok. Mikor Los Angeles-ben éltem, rengeteg jó dobossal játszottam, ám az emberek nem nagyon figyeltek a játékomra. Európában viszont... Tudod, eredetileg New York-ból jöttem, ahol sok bandában játszottam, megismertem az egész rock szí­nteret. Ezután L.A-be költöztem, ahol jóllehet rengeteg jó zenész van, de eléggé költséges dolog ott élni. Aztán először a Malmsteen turné által kerültem Európába, ahol megdöbbenve szembesültem a közönség reakcióival. Úristen, ezek az emberek értik, érzik, amit csinálok, ahogy játszom. Ekkor gondoltam először, hogy ide kéne költöznöm. Az amerikai kultúra eléggé eltér az Európaitól és jóllehet sok dolog van, amit szeretek ott, ám nem akarok visszamenni oda. Kik voltak Rád nagy hatással? Hát a dobosok közül gyerekkoromban Tommy Aldridge dobolása hatott rám, aztán mikor Terry Bozzio-t láttam, szinte vallásos révületbe estem a játéka hallatán. Ez 1980-ban történt. Emlékszem, az akkori barátnőm nem is tudta, kicsoda ez az ember. Mikor a koncert helyszí­nére érkeztünk, megláttam Bozzio felszerelését. Azonnal oda akartam menni, megnézni, ám a lány ellenkezett. Aztán öt perccel a koncert megkezdése után megláttam őt. Úgy játszott, hogy az embereknek körülöttem elakadt a lélegzete. Fantasztikus volt, azt szerettem volna, ha én vagyok az ő helyében. Évekkel később beszéltem is erről Bozzio-nak, akivel némileg össze is barátkoztam. Tudod, ugyanolyan dobfelszerelésen játszunk, és egyszer meglátott engem dobolás közben, látta, hogy hasonló a szerkóm az övéhez. Odakiáltott nekem: hé, Mike. Úristen, megszólí­tott engem, gondoltam. És még azt is mondta, hogy szeret engem. Ez fantasztikus volt. De szeretem Simon Philips-et, Mike Portnoy-t, igen, ő nagyon jó. Találkoztam is vele, évekkel ezelőtt egy jazz fesztiválon, csináltunk is egy közös fotót. A szí­npadon is láttam őt, és nagyszerűen játszott. Nagyon szeretem nézni, ahogy más dobol és nem versenyezni akarok vele, nem azért nézem. Senkivel sem versenyzek, csak magammal. Mit szólsz ahhoz a hí­rhez, hogy Axel Rudi Pell veheti át Steve Morse helyét a Deep Purple-ben? Hát szerintem Rudi egy kis sunyi disznó (röhögés). No csak, kitúrta Steve Morse-t? Hehehehe... Igen, Rudi nagyon szereti Blackmore-t, ugyanakkor Rudi egy nagyon jóképű fickó. Amennyiben tényleg felkérnék, szerintem nagyon boldog lenne. Egyébként mikor Yngwie-vel játszottam, rájöttem, hogy ő aztán igazán jól tudná pótolni Blackmore-t, hiszen úgy játszik, mint Ritchie. Ráadásul szereti is a Purple zenéjét. Yngwie-vel napi három órát gyakoroltunk, rengeteg Purple nótát lenyomtunk: Stargaizer-t, Fireballt, Woman from Tokyo-t. Téged nem kerestek meg valamikor, valamelyik "sztár" csapattól, hogy dobolj náluk? De, de folyton jönnek az ajánlatok. Tavaly például az Accept keresett meg, de nem értem rá, hiszen már el voltam kötelezve a Rage-nek, akikkel hét éve együtt játszom. Ted Nugent is megkeresett, ám neki sem tudtam mást mondani a Rage miatt. Volt is ebből némi konfliktus. Persze ha szabad vagyok, miért is ne. Szeretek más emberekkel játszani, olyanokkal, akikkel addig még nem. De a Rage az én fő bandám. Nem csak baráti, de üzleti szálak is kötnek az együtteshez és mindenki nagyon korrekt a csapatban. Mikor csatlakoztam a bandához, évekkel ezelőtt, nem gondoltam volna, hogy ilyen simán fognak működni a dolgok üzleti szempontból is. Igen, a zenésznek néha üzletembernek is kell lennie, hiszen valamiből élni is kell (nevet). No, tehát ez az egyik fő ok, amiért nem vállalok jelenleg más melót. Persze a jövőben elképzelhető, hogy ez változni fog. Jelenleg is tele vagyok munkával, új DVD-n dolgozom, egy olyan instrumentális anyagon, melyből sok dobos kaphat hasznos információkat, nem csak magamutogató, öntömjénező dolgokat. Hiszen a dobolás nem erről szól. A dobolás nem magamutogatás, én valami többet akarok adni az embereknek. Technikai dolgokat, és azt, hogyan kell az érzést átadni az embereknek. Sokszor a fiatalokat elrémí­tik azok a dolgok, amiket látnak. Látják mondjuk Mike Portnoyt, és elmegy a kedvük az egésztől, nem bí­znak önmagukban. Mikor Terry Bozzio-t először láttam, én is átéltem ezt. Saját dobolásomat csak koszos zajnak hallottam, és a kedvem is elment a gyakorlástól. Egy hét múlva azonban valami megváltozott. Inspirációt kaptam, és ezután í­gy is néztem a dobosokat, inspirációt kutattam játékukban. Ezért akarom megosztani a dolgaimat a fiatalokkal, hogy ne menjen el a kedvük és inspiráljam őket a zenére. Beszélgeti akarok velük a zenéről, hallani a kérdéseiket, dobiskolát nyitni a jövőben. És persze egy saját bandát is összehozni, mondjuk Terrana néven. Persze ez még a jövő zenéje, először is találnom kéne egy jó énekest, ami igen nehéz dolog Sajnos, vagy szerencsére, rendkí­vül elfoglalt vagyok. Majdnem szeptemberig folyamatosan úton leszek, í­gy igen nehéz összeegyeztetni ezeket a dolgokat. És persze dolgoznod kell, hiszen semmit sem tehetsz pénz nélkül. Ehh, nem én találtam ki a pénzt. Tudom, a dobolás nem a pénzről szól, de miután profi lettem, szembesültem bizonyos dolgokkal. Hogyan fogok én az embereknek fizetni, miből? A dobolás persze általában vidám dolog, és ha úgy gondolod, hogy ez a hobbyd is, hát a kezdetekben igen nehéz harc fog rád várni. De én úgy gondolom, hogy szerencsés fickó vagyok. Annak idején Malmsteen-nál is doboltál, hogy emlékszel vissza ezekre az időkre? Rendkí­vül érdekes tapasztalat volt. Yngwie egy különös személyiség. Nem akarok rosszat mondani róla. Sokat tanultam a vele töltött két év alatt, és sok ember ismert meg engem ezáltal. Igen, gyakran eléggé nehéz kijönni vele, sokszor udvariatlan is. Ezt nem szeretem. Nem volt könnyű dolog Vele játszani, sok mindenben nem is értettünk egyet. Ha én a szí­npadon vagyok, nem a Rocksztart akarom játszani. Ő egy más világban él, és néha bizony sárba tipor egy-két embert. Én teljesen más vagyok, ha hazamegyek, felveszem a baseball sapkámat, és egy leszek a sok ember közül. Az emberek nem tudják, hol élek, mivel foglalkozom, hogy dobolok, és metal-t játszom. Ez frankó dolog. Ez a valós élet. Sok ember azonban a valós életben is szerepet játszik. Többször jártál már Budapesten, láttad a várost? Naná. A Pepsi Fesztiválon játsztottunk néhány évvel ezelőtt, és csodálatos volt. Nagyon érdekes kultúra, nagyon kedves emberek, és a kaja is finom. De sajnos nem volt annyi időm, hogy egy alapos városnézést meg tudjak ejteni. Szeretném alaposabban megismerni Budapestet, csak tudod, ma reggel is rögtön felkelés után jött a busz, jönni kellett ide. Fel kellett álí­tanom a dobfelszerelést, rendezni kellett a merchandise-t, s persze van úgy néha, hogy nem mennek rendben a dolgok. Ha magad állí­tod fel a dolgokat, - a felszerelést- és esetleg mégsem lesz rendben minden, nem hibáztathatsz mást. A szóló albumodon teljesen más stí­lusú zenét hallhatunk, mint amit megszoktunk azoktól a csapatoktól, ahol játszol. Ez igazából a Te zenéd, vagy csak kipróbáltad magad ebben is? Ó, igen, ez az a zene, amit valójában szeretek, ez a lelkem tükre is. Sajna, nem ebből a zenéből élek. Megpróbáltam turnézni vele, volt is egy bandám, melyet Taboo Woodoo hí­vtak. Itt olyan frankó instrumentális zenét játszottunk, amilyet annak előtte még soha nem játszottam. Nagyon élveztem, mikor Tony MacAlpine -el játszottam, háromszor is turnéztam vele. Ez egy igazi művészet volt. Mint mondtam, sok jazzt hallgatok, szerintem ez a legremekebb zene a világon. Más ezt játszani, és más a Rage-el játszani, más stí­lust kí­ván mindkettő. Az egyik az erő, a másik viszont az érzés. A jazz zenészek valóban valami zseniális őrültséget csináltak. De sajna ilyen zenével igen-igen nehéz dolog turnézni. A legutolsó szóló albumom tükrözi szí­vem és lelkem valóját. Ez számomra a művészet. A heavy metal felvételeimen csak mintát találhattok, mit lehet a dobbal csinálni. Jóllehet a fiatalok ezt hallva azt mondják: hú, ez klassz, ám ez valójában nem én vagyok, nem az én igazi játékom. A heavy metalban az emberek gyakran nem értéklik a hosszú dobszólómat, nincs rá igényük. Így én szépen lejátszom a magam néhány percét, rövidebbre fogva a szólóimat. De Te most már tudod, miért... Tudod, sok ember úgy gondolja, hogy a dobosnak a háttérben kéne maradnia. Bezzeg a gitárszóló az lehet hosszú. Ez í­gy nekem nem “üzlet". Az én igazi bandámban mindenki szabadon játszhat. Ez az, amit én megpróbáltam a heavy metalban megváltoztatni. Azt hiszem, ez eléggé egyedülálló dolog, amit sikerült elérnem, vagyis hogy engem is látni akarjanak az emberek, az én egyszemélyes show-mat is. Az a négy perc az enyém, és ez az, amit az emberek látni akarnak. Nem egy üldögélő figurát, hanem egy olyat, aki kihozza a közönségből az állatot. A belső dinamika az, ami alapja az én viszonyomnak a közönséghez és a zenéhez. Jövőre lehet, hogy meghosszabí­tom a szólóimat, hiszen már most egy csomó ember jön oda hozzám, hogy megkérdezze: miért olyan rövidek a szólóid? Egyszer Spanyolországban egy bandával igencsak eleresztettem magam, egy 10 perces szólót nyomtam, mely közben igen jól éreztem magam. Mikor lejöttünk a szí­npadról, azt a vádat kaptam, hogy szétdoboltam a számot. De nem érdekelt, mert abban a 10 percben az történt, amit én akarok. Úgy gondolom, a heavy metal zenében túlságosan kontroll alatt van a játék, nem eléggé szabad a művészi kifejezésre. A bandák ezáltal hasonlí­tanak egymásra, nincs meg bennük a művészet megkülönböztető szerepe. És még csodálkoznak is, hogy a heavy metal halott. Merjünk különbözni. Nézd meg például a System of a Down-t. Ők aztán jól seggbe tudnak rugni a zenéjükkel, pusztán azért, mert valami mást csinálnak. Nézd a Hammerfallt, és hasonszőrű társait: mindegyik ezt az ungabunga zenét játsza. Vagy nézd a Judas Priest-et. A régi Judas-t szeretem, de az új, ez a Jugulator például...Egy időben játszottam is velük, ami igazán szórakoztató volt. De feldolgozásokat nem szeretnék előadni, csak az eredetihez hű dalt. 10 éves voltam, mikor feldolgozást játszottam, és megpróbáltam előadni, hogy én hogyan értelmezem azt a dalt. De az már elmúlt. Milyen zenéket hallgatsz általában? Szeretem a komolyzenét, kicsit játszom is zongorán. Szeretem a jazzt, Frank Sinatra-t, az összes Frank Sinatra DVD meg van nekem. Néha éneklek is, sőt, régebben a dobszólóim alatt énekeltem is, de mondták, hogy azt nem kéne, hehehe... Szeretem a swinget, Sammy Davis Jr., és az összes jazz dobost. Szeretem a 40-es, 50-es évek periodusában játszott zenéket. Ez egy nagyon jó időszak volt, sőt, még azt is szeretem, ahogy akkoriban a nők kinéztek, de ne kérdezd, miért. Talán azért, mert akkor a férfiak férfiak, a nők nők voltak. Manapság meg sokszor nem tudni, hogy most kivel is beszélek, nővel, vagy férfival. Ez gyakran persze zavaró, hehehe... Úgy gondolom, az akkori zene örökké élni fog. Látod, Sinatra már meghalt, mégis még mindig rengeteg lemezt ad el. Folyt. köv... Szakáts Tibor, Garael Külön köszönet Wakonen Ilonának!