fbpx

Kí­sérletezés, útkeresés - Kiss életmű III. rész

írta TShaw | 2010.06.05.

1979 az első olyan év, amikor a Kiss egyetlen lemezt jelentetett csak meg. Ez lett a 'Dynasty', rajta a ma már kultikussá vált slágerrel, az I Was Made For Lovin' You-val. Ezen a lemezen a Kiss szakí­tott korábbi hangzásával. Könnyedebb, poposabb irányba mozdultak el, egyúttal nagyobb teret engedtek Ace-nek, aki ezúttal három dalt is felénekelt a lemezre - miközben Gene csupán kettőt. De a lemez legfontosabb sajátossága az, hogy Peter Criss gyakorlatilag kivonta magát a munkából. Bár hivatalosan ő játszotta fel az albumot, ma már nem titok, hogy helyettesí­tője akadt a nagyszerű dobos, Anton Fig személyében. Criss ekkoriban alkoholproblémákkal küszködött, akárcsak Frehley, a gitárost azonban még nem gyűrte le az ital. Criss viszont megroppant a súly alatt, de felénekelt és feldobolt az albumra egy saját szerzeményt, majd végigcsinálta a Dynasty Tour koncertjeit. Azt hiszem, minden rajongó ismeri a videót, amin a Beth előadása közben, láthatóan illuminált állapotban dülöngél a szí­npad elején... Az album amúgy kimondottan sikeresnek számí­tott, csakúgy, mint a róla megjelentetett kislemezek - név szerint az I Was Made For Lovin' You, személyes kedvencem, a Sure Know Something, és a Dirty Livin, Peter Criss egyetlen megmozdulása ebben az időszakban. Az 1980-as 'Unmasked' lemezen (cí­mével ellentétben itt még szó sem volt a maszkok levetéséről!) folytatták a megkezdett utat. Az 'Unmasked' édestestvére a 'Dynasty'-nak, nem csak stí­lusában, hanem megszületésének körülményeiben is. Peter Criss agóniája folytatódott, Anton Fig pedig újra helyettesí­tette Catmant. Frehley ekkor még jól bí­rta az iramot. Három saját dalát felénekelte, közülük egy kislemez-siker lett (Talk to Me), és általában véve elmondható, hogy az album dalai közül is az övéi lettek a legjobbak. A Peter Criss problémát azonban meg kellett oldani, és sok más együttestől eltérően Paul Stanley és Gene Simmons a számomra lehető legellenszenvesebb megoldást választották - egyszerűen kitették Criss szűrét a csapatból. Eszembe sem jut moralizálni, vagy kritizálni, de azt hiszem, régen nem jó, ha egy zenekar ennyire profitorientálttá válik. Számos példa akadt a rock and roll történetében, amikor a kátyúba került tagot a saját társai mentették ki a süllyesztőből (gondoljunk csak a Def Leppardra). Ezzel szemben a Kiss egyszerűen megvált Catmantől, mivel nyilvánvaló volt, hogy a koncerteken és a stúdióban képtelen előrevinni a bandát. Amolyan búcsúként, a Catman még feltűnik a Shandi videoklipjében, hogy aztán 16 hosszú évre eltűnjön a rivaldafényből... Az 'Unmasked' turnéja előtt a csapat nekiállt, hogy megtalálja Criss utódját. Anton Fig helyett Paul Charles Caravellót, ismertebb nevén Eric Carrt jelölték ki a megtisztelő feladatra. Új maszk lépett be a Kiss történetébe, a Fox. Az új dobos azonban nem tudta megmenteni a lassan érdektelenségbe fulladó 'Unmasked' koncertkörutat. Ez volt a Kiss egyetlen olyan turnéja, aminek nem volt amerikai állomása - helyette bejárták Európát, és legendás koncerteket adtak Ausztráliában, ahol az emberek odavoltak a 'Dynasty' dalaiért. A koncertek setlistjében alig-alig kaptak helyet az új dalok... kezdett úgy tűnni, hogy az 'Unmasked' zeneileg mégsem volt olyan jó irányvonal, mint azt eleinte gondolták. Új irányt kellett keresni, ami kellőképpen eredeti, kommerciális, ugyanakkor keményebb és karakteresebb az utóbbi két év popjánál. 1981-ben, a Pink Floyd 'The Wall'-ján felbuzdulva, Paul Stanley fejében megszületett egy koncepciólemez ötlete. Misztikus történet, vad, hard rock hangzással, különleges légkörrel. Olyasmi volt ez, amit a zenekar azelőtt még nem csinált, de rengeteg lehetőség rejlett benne, hisz a banda már kiállásában is maga a misztikum. A 'Music from The Elder' a banda történetének legvitatottabb albuma. A maga korában hatalmas bukás volt, és nem kevés ellentétet szült a bandán belül is. Gene Simmons a mai napig tagadja, hogy bármi köze is lett volna ehhez a valamihez, Paul Stanley pedig kí­sérletezésről és útkeresésről beszél... Pedig az 'Elder' lemez sok rajongó szerint az egyik legjobb album - személy szerint azt mondom, a 'Destroyer' mellett ez a legjobb lemezük, ami valaha is napvilágot látott. Összességében a történetmesélős dalok nem jellemzőek a Kissre. A klasszikus témák elhagyása helyett tényleg valamiféle misztikus légkör megteremtése volt a cél, kicsit a Led Zeppelin nyomdokain haladva. Mindehhez olyan hangzás párosult, ami keménységben messze maga mögött hagyta az elmúlt évek lemezeit - Ace Frehley még ennél is vadabb stí­lusra törekedett, azonban a többiek megfékezték. Frehley Dark Lightja az egyik legjobb dal, amit valaha is megálmodott a zseniális gitáros, hasonlóan az instrumentális Escape from the Islandhez. A World Without Heroes egy új ballada Simmonstól, és itt van még Stanley remek The Oath-ja, nem is beszélve a csodálatosan szép Odysseyről. Az 'Elder' mégis bukás volt. Akkora, hogy az albumot követő turné lehetősége még csak fel sem merült a csapatban. A dalok élő előadása tévéfelvételekre korlátozódott, ahol azonban fél, vagy teljes playbackkel etették be a nézőket. Manapság talán változott annyit a helyzet, hogy Stanley és Simmons beismerje, valójában nagyon is jó album volt az 'Elder'. Idegen tőlük, de attól még jó! 1982 elején a csapat megjelentett egy válogatásalbumot, a 'Killers'-t, amire feltettek néhány új dalt, de ez természetesen még kevés volt a siker visszaszerzéséhez. Új albumra volt szükség, lehetőség szerint valami olyan produktumra, ami földhöz vágja az embereket. A régi és az új rajongókért egyaránt meg kellett küzdeni, ez pedig kemény feladat volt... ...amiből Ace Frehley már nem kért. Az 'Elder' sikertelensége után ő is kivált a csapatból, de csak azután, hogy az új lemez promóciójából kivette a részét. Érdekes és meglepő helyzet állt elő. A Kissnek gyakorlatilag nem volt gitárosa, papí­ron viszont igen, az új album felvételei viszont nagyon sürgősek voltak. Nem tehettek hát mást, csonkán kezdték megí­rni a dalokat, a felvételeket pedig session zenészekkel játszatták fel, hogy aztán Ace Frehley neve alatt megjelenhessen az új lemez. A segí­tők között pedig ott volt egy rakás potenciális következő tag. Steve Farris a Creatures of the Night cí­mű dal szólóját játszotta fel, Robben Ford pedig a Rock and Roll Hell és a gyönyörű I Still Love You vezérmotí­vumait készí­tette el. Bob Kulick a Dangerben játszott, Adam Mitchel pedig a már emlí­tett cí­madó dalban ritmusgitározott, de a leghasznosabb segí­tőkéznek Vinnie Vincent bizonyult. Ő öt dalban játszotta fel a gitárszekciót, néhány megí­rásában pedig segédkezett is a csapatnak. Talán nem véletlen, hogy végül őt választották a következő tagnak... Az I Love It Loud cí­mű sláger videójában még Ace Frehley nyúzza a gitárt, de amikor az albumot támogató turné beindult, helyette már egy vad figura, az Ankh Warrior tépte a Flying V húrjait a szí­npadon, bevezetve a Kisst egy új korszakba. Ekkor fűzték először a banda neve mögé a heavy metal jelzőt, és valóban, a 'Creatures of the Night' vadságában és tempójában is felülmúlja az addigi lemezeket. Vinnie Vincent szerepe a bandában fontos és kiemelkedő. Ace Frehley után teljesen új hangzást és erőt adott a zenekarnak, és bár sikerült viszonylagos sikert elérniük, a csapat még mindig nem tudott visszatérni régi sikereihez. Bármin is változtatni hangzásban, vagy stí­lusban azonban ekkor már felesleges volt. A zene működött, mert az albumok jól fogytak, és bár a szí­npadon most már két új figura is jelen volt, még ezzel sem tudtak akkora feltűnést kelteni, amekkora a sikerhez kellett. A kulcsszó pedig a feltűnés volt. A csapatnak újra rivaldafénybe kellett kerülnie, meg kellett hökkenteniük az embereket, legalább annyira, mint amikor 1973-ban először szí­npadra léptek a jelmezekben, a magas-talpú cipőkben és a maszkokban. Az ezután alkalmazott taktika gyakorlatilag kézenfekvő volt. Tovább keményí­tették a zenéjüket, e mellé pedig meglépték a lehető legmeglepőbb lépést - eldobták a maszkokat... Folytatása következik.

Legutóbbi hozzászólások