fbpx

Első Hallásra: 2010 május

írta Hard Rock Magazin | 2010.06.01.

"Megfogyva bár, de törve nem..." Ez az idézet az aktuális cikknél sajnos elengedhetetlen, mivel három kollégánk is kénytelen volt kihagyni az e havi értékelést egyéb elfoglaltságai miatt. A pontozás egyébként több helyen is igen szoros volt; a győzelemről mindössze 1 tized döntött, de ugyanez az eset áll fent a harmadik helyért folytatott csatában is... Lássuk tehát a végeredményt: 7.9 - Rhapsody Of Fire: The Frozen Tears Of Angel 7.8 - Pretty Maids: Pandemonium 7.1 - Annihilator: Annihilator 7.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 6.8 - Mago De Oz: Gaia III 6.8 - Masterplan: Time To Be King 6.7 - Asia: Omega 6.7 - Y&T: Facemelter 6.6 - Sabaton: Coat Of Arms 6.5 - Crashdiet: Generation Wild 6.5 - Stormzone: Death Dealer 6.3 - Orfeus: Kincs 6.1 - Exodus: The Human Condition 6.0 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 5.9 - Danko Jones: Below The Belt
Adamwarlock 9.0 - Danko Jones: Below The Belt 8.0 - Crashdiet: Generation Wild 8.0 - Asia: Omega 7.5 - Pretty Maids: Pandemonium 7.5 - Mago De Oz: Gaia III 7.0 - Masterplan: Time To Be King 7.0 - Stormzone: Death Dealer 6.5 - Rhapsody: The Frozen Tears Of Angel 6.5 - Sabaton : Coat Of Arms 6.0 - Annihilator: Annihilator 6.0 - Y&T: Facemelter 5.0 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 5.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 5.0 - Orfeus: Kincs 3.0 - Exodus: The Human Condition Danko Jones: Lehet a nyakába önteni hideget-meleget. Lehet rá átkokat szórni, hogy csak zajong, hogy nem is tud énekelni, csak üvöltözni, hogy bénák a szólói, hogy a zenéje ostoba, faagyú gitártépés, ám ezek a vádak akkor is leperegnek Dankóról és egyre hatalmasabbra duzzadó rajongótáboráról. A kanadai pukkancs tövig nyomta ezúttal a gázt: lendületesebb, KISS-esebb, Thin Lizzy-sebb, mint valaha! Ráadásul már megint valamelyik külföldi rockmagazin cí­mlapján világí­t a kopasz feje, nem sokára eléri a világot az elkerülhetetlen: új szupersztár születik. Crashdiet: Nekem nagyon-nagyon tetszett a Generation Wild. Igazi energiabomba. Megtalálhatók benne a hard rock és a heavy metal elemei is. A hangzás baromira erős lett, főleg a dögös basszustémákkal. A relatí­ve magas vokál és a könnyeden dallamos énektémák a Last Autumn's Dreamet juttatták eszembe. Asia: Én mindig is nagyon szerettem ezt a supergroupot és most sem okoztak csalódást. Az első számtól én például szó szerint hanyatt estem. Zseniális! Pretty Maids: Nem agyeldobós, de remek lemez a Pandemonium. Nagyon erősen indí­t, ellenben én úgy éreztem, hogy az 50 perc kicsit sok neki. Fülbemászók a dallamok kétségkí­vül, ám néha deja vut éreztem hallgatásuk közben. Néhány kiemelkedő szám mellé bekerült pár töltelék is, ettől függetlenül az idei év kötelezői között van. Mago De Oz: Na, erre mondom én, hogy aranyos! Kitűnően szórakoztam és még a hangzást is nagyon eltalálták. Hogyan is tudnék ellenállni a Vodka&Rollnak (pedig whiskey-s vagyok)? Masterplan: Nem is tudom... Nem erre számí­tottam. Nem igazán találok benne hibát, hangszerelés okés, zenei témaválasztás okés, Jorn több mint okés, mégis: valahogy túl zajos és hiányoznak belőle a fogósabb, slágeresebb témák. Majd még fogom hallgatni, de egyelőre 6.5 pontnál nem több... Stormzone: Ebben a lemezben volt egy kis dög, ami tetszett. A hangzás felér, mondjuk egy emberiség elleni merénylettel, de még í­gy is átjött. Biztosan meghallgatom még párszor, pedig nem a legeredetibb zene, mégis van egy lüktetése, ami miatt végigpörgetném még párszor. Rhapsody Of Fire: Számomra a sárkánymetál nem tud újat mutatni. Fejet hajtok a zenei teljesí­tményük előtt, mert az tényleg óriási minden hangszeren. Egész egyszerűen fiatalabb koromban (mondjuk, most sem vagyok még öreg) jobban át tudtam élni ezt a műfajt. Kétségtelenül jobb, mint az utóbbi évek "trollgyilokjai". Sabaton: Ugyanazt éreztem, mint a Rhapsodynál. Mondjuk az elején éppen, hogy erősebbnek gondoltam a Pandemoniumnál, mert dinamikusabb és dögösebb volt, ellenben sokkal előbb is untam meg. Annihilator: Nos, nálam ez a stí­lus sohasem volt épp nyerő. Egyedül a Slayert szeretem ezekből a berkekből, ez a lemez viszont ahhoz vékonyka. Bí­zom Kotta í­téletében, akinek szí­véhez a metal ezen alfaja közel áll és ezért adok az albumnak egy "jó" minősí­tést. Y&T : Igazából nem vártam csodát, nem is kaptam. Nem rossz ez, csak ennél jóval több kell már. Túl retro és elavult az egész koncepció. Ez még önmagában nem lenne baj, mert rengeteg nagy banda nem változtatott a stí­lusán az évek során, mégis gyönyörűen megélnek belőle, de a hard rocknak ez az ága annyira be van ragadva a '70-es és '80-as évek közé, hogy dinamittal sem lehet kirobbantani onnan. Ahhoz, hogy ez a koncepció működjön, sokkal több kreativitásra lenne szükség... Ráadásul a borí­tó! Hevisaurus első albumára jó lett volna. Steelwing: Nem ismételném meg a másik két power bandánál leí­rtakat, csak ez még azoknál is sokkal rosszabb. Nevermore: Az Obsidian Conspiracy is olyan album, aminek értékelésére nem én vagyok a legmegfelelőbb ember, mert az ilyet én az első szám után elhají­tom. Ellenben becsülettel végighallgattam és teljes beszámí­tási képességem és mentális józanságom birtokában, nyugodt szí­vvel adok rá 4 pontot. Ne feszegessük, miért, mert valaki megsértődne rajta és garantálom, hogy ez a valaki nem én leszek (hanem Kotta). Orfeus: Szerintem nem rosszabb, mint a többi hasonló külföldi power-cuccos. Az énekes úriember hangja néhol nem tetszett, de fogjuk rá, hogy átlagon fölüli. A dallamvilág mondjuk tényleg nem rossz... Exodus: Számomra teljességgel értékelhetetlen. Még viccnek is rossz.
JLT 10.0 - Pretty Maids: Pandemonium 8.0 - Stormzone: Death Dealer 7.5 - Asia: Omega 7.5 - Orfeus: Kincs 7.5 - Rhapsody Of Fire: The Frozen Tears Of Angel 7.0 - Annihilator: Annihilator 7.0 - Y&T: Facemelter 6.0 - Mago De Oz: Gaia III 5.5 - Masterplan: Time To Be King 5.0 - Crashdiet: Generation Wild 5.0 - Exodus: The Human Condition 5.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 5.0 - Sabaton: Coat Of Arms 4.5 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 3.0 - Danko Jones: Below The Belt A kritikában még meg bí­rtam állni, hogy ne adjak 10 pontot a Pretty Maids új lemezére, itt azonban már nem! Zseniális lemez, a zenekar egyik legjobbja! Az észak-í­r Stormzone első lemeze anno nagyon tetszett és hála az égieknek (és a zenészeknek) a Death Dealer ugyanolyan jó, mint elődje. Remélem, hogy sokra viszik, bár nincs könnyű dolguk a mezőnyben! Asia = igényesség és minőség. Ezt a tézist régen felállí­tottam már és az Omega sem borí­totta fel. Szerencsére... Magyar neo-klasszikus metal?! Ezt sem hittem volna! Az Orfeus produktuma igazolja, hogy lehet meglepetéssel előrukkolni kis hazánkban. Sok sikert nekik! Rhapsody... Kellemes nosztalgia. Anno 15 évesen nagyon szerettem a Legendary Talest és a Symphony I-et és a későbbi lemezeikkel sem volt bajom. Ezzel sincs. Az Annihilator régi favoritom a thrash mezőnyből, nagyon vártam az új korongot. Csalódnom most sem kellett, Waters továbbra is egy "guitar hero", de Alice azért már messze jár... Kellemes perceket szerzett a Facemelter a legendás Meniketti mester műhelyéből, a friss cd simán odatehető a régi klasszikusok mellé. Sokáig nem tudtam mi hiányzik a Mago De Oz lemezéről, aztán rájöttem. Jorge Salán nélkül ez nem az igazi. Szeretem Jorn hangját és kicsit elfogult is vagyok vele, de azt kell mondjam, hogy inkább csinált volna egy új szólólemezt. A Time To Be King számomra szí­ntelen és szagtalan. Remélem az új Ark nem fog í­gy lelombozni. Nem vagyok oda a glamért, í­gy nem csoda, hogy nem ájultam el a Crashdiet aktuális produktumától. Ennél jobbat is hallottam már a közelmúltban. Tényleg tisztelem és becsülöm Gary Holtot, most azonban nem tudok jót mondani az idei Exodus lemezről. Elhúzott mellettem, mint a vadlibák. Hiába Jeff Loomis zsenialitása és Van Williams elképesztő tudása, az ének számomra megöli a Nevermore zenéjét. Ha mondjuk egy Tate-szerű énekesük lenne, akkor a kedvenceim is lehetnének. Vannak számomra érthetetlen dolgok korunk fémzenéjében. Egyik ilyen a Sabaton népszerűsége. Fel nem foghatom, mi olyan jó ebben a zenében. Ha már power, akkor inkább az amerikai fajtája. Szép és jó, hogy sok új metal zenekar tűnik fel, de ezeknek nagy része egy kaptafáról szabadult. Klisék klisék hátán, az unalomig ismert stí­lusjegyekkel. Számomra pont ilyen a Steelwing is. Inkább akkor az új Kissin' Dynamite. A májusi büntető zenét Danko Jones szállí­totta. Szinte fájt hallgatni.
Kotta 9.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 8.5 - Annihilator: Annihilator 8.0 - Pretty Maids: Pandemonium 7.5 - Y&T: Facemelter 7.5 - Rhapsody: The Frozen Tears Of Angel 7.5 - Sabaton: Coat Of Arms 7.0 - Mago De Oz: Gaia III 7.0 - Danko Jones: Below The Belt 7.0 - Exodus: The Human Condition 7.0 - Orfeus: Kincs 6.5 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 6.5 - Masterplan: Time To Be King 6.5 - Crashdiet: Generation Wild 6.0 - Stormzone: Death Dealer 5.0 - Asia: Omega Ma már ritkán élhetjük meg azt a fajta izgalmat, amikor érezzük, valami igazán zseniálisra bukkanunk. Nem mintha a felhozatal minőségben nem érné el a '80-as évek derekáét, de mégiscsak akkor tették le azokat az alapokat, amiket azóta is masszí­rozunk. Nos, az új Nevermore-t hallgatva a "hűha" fí­ling most mégis újra elfogott és még csak nem is az újszerűsége miatt. Pusztán annyi van, hogy metalt ennél jobban 2010-ben nem lehet játszani. Aki mást mond, az hazudik. 😀 Thrash metal rulez! Waters odatette magát rendesen, ha hajlandó lenne gázsit osztani a dobosnak a CD eladásokból, akkor simán kaphatott volna egy izmos kilencest. Az Exodusnak nincs szerencséje, hogy az Annihilatorral egy hónapban szerepel. Utóbbi változatosságban, ötletességben, zeneileg és énekdallamok tekintetében is simán lenyomja (nálam!) az Emberi kondí­ciókat, pedig bika produkció az is! Minden tiszteletem és elismerésem ellenére, ami a bombasztikus power csúcsra fejlesztésért és annak népszerűvé tételéért jár a Rhapsodynak, amivel új életet leheltek a döglődő metalba tí­z évvel ezelőtt, kicsit lemaradtam róluk az első három lemez után. Most, a europower élcsapatainak küszködése közben jóval elnézőbb vagyok a hatásvadász megoldásaik iránt - legalább ők azt csinálják, amihez értenek. A szimfonikus, folkos, barokk-metal ebben a hónapban egy másik csúcsprodukcióval is képviselteti magát. A Mago De Oz, a Skycladhez hasonlóan, tradicionális megközelí­tésben tolja az ipart és hozzájuk hasonlóan ők is kitörölhetetlenül beí­rták magukat a másodvonalba, pedig többet érdemelnének, nem csak múltjuk okán, hanem mert az enyhén gótikus Gaia III is hihetetlenül változatosra és hangulatosra sikeredett. Ha már az elismertségnél tartunk: amennyiben az Anvil az alulértékelt zenekarok egyetemén rektor lehetne, akkor a Pretty Maids minimum rektor-helyettes vagy főelőadó. Most is klasszis produkcióval jelentkeztek, lendületes hard rockjuk továbbra is etalon. Azt hiszem, menthetetlen vagyok! Nekem az Y&T is marhára tetszik, persze ilyesmin nőttem fel. Hiába a poros hangzás, olyan húrokat pengetnek, ami nálam a megfelelő reakciót váltja ki. Az igazhitűek e havi fémadagját a Steelwing szállí­tja. Egy újszülöttnek ez is biztosan új, de én már valahogy túl vagyok rajta... Amúgy vérprofin nyomják a tradicionális heavy metalt, úgyhogy nem is pontozom le őket. Nagyon "trú" a Sabaton is. A lehető leggagyibb szinti-hangzás, a legkézenfekvőbb kórusok és innen-onnan nyúlt zenei megoldások, a lehető legszögletesebb germán tí­pusú menetelés és az a németes raccsolás az egyébként angolul kitűnően beszélő svédektől... - ez szerintem simán az "Annyira gáz, hogy az már jó!" kategória. El nem tudom képzelni, mit nem lehet szeretni Dankó "rokker" Pista zenéjén. Kicsit ugyan punk rock, de legalább annyira egy modernizált AC/DC, Thin Lizzy is. Pont ilyesmivel lehet a fiatalokat a keményebb muzsikák felé terelni. Kezdődhet a házibuli! Tulajdonképpen a Stormzone is a régi-sulis vonalat követi, csak kicsit dallamosabban. Vannak egészen jó számok a lemezen, de kí­nos pillanatok is, amikor rágják a csontot rendesen. Csak akkor, ha nem zavar, sőt szereted a '80-as évek elejének hangzását és zenei megoldásait. Mindig is kevés magyar zenét hallgattam, valahogy Malmsteen és Rhoads mellett nem tudtam különösebben értékelni az olyan szocialista gitárhősöket, mint mondjuk Szigeti Ferenc, vagy Elefánt és a lemezeink hangzása is nagyjából egy kupac fekáliával volt egyenlő. Szerencsére ez ma már változik, zeneileg és hangzásban is kezdünk felnőni a "nyugathoz". A kivételek egyike volt a Classica, elsősorban Fejes Zoltán gitározása miatt, de érdekes módon, még Szutorisz szövegei is megragadtak. Az Orfeus zenekar ezt az örökséget viszi tovább, magas szí­nvonalon. Tudvalévő, hogy engem meg lehet venni a neoklasszikus virgákkal, de túl nagy sikerre ennyire régi-sulis felfogásban azért ne számí­tsanak. A középtempós, kicsit modernebb riffelésű Szultán lánya például telitalálat és az angol szövegek is sokkal jobban ülnek erre a zenére, talán ezek felé lehetne tapogatózni a jövőben. A Masterplanre rettenetesen haragudtam egy időben, mert Lande csatasorba állí­tása gyakorlatilag az Ark halálos í­téletével volt egyenlő. Úgy gondoltam, az évtized legzseniálisabb bandája került beáldozásra egy újabb, tizenkettő egy tucat europower zenekar oltárán. Azt se nagyon értem, hogy Grapow, akinek egyértelműen a bluesosabb megközelí­tés áll közel a szí­véhez, miért játszik a Helloween stí­lusához hasonló zenét, ha már zenei nézeteltérések miatt lelépett önmegvalósí­tani..., illetve dehogyisnem értem - biztos kiürült a családi kassza. Itt is a Jorn lemezekre jellemző, korrekt, eladható iparos munkát hallani, ami Lande zsenialitásán alapszik - a nélkül a bizonyos isteni szikra nélkül. Szerintem a másodvonalban ennél izgalmasabb lemezek jelennek meg (pl. Kiuas, Disdain) nap, mint nap. A Crashdietről igazán se jót, se rosszat nem tudok mondani, ha innen nézem kicsit hard rock, kicsit glam, kicsit modern, kicsit korai Bon Jovi, stb. Ha meg onnan, akkor se nem igazán hagyományos, se nem elég modern rock, se nem túl dallamos, se nem elég kemény. Korrekt cucc, új hangzást is keresnek, szóval inkább pozití­v, mint sem, de az a bizonyos plusz, legalábbis első hallásra, számomra hiányzott belőle. Asia: na, ez az, ami nekem már túl lágy! Talán majd húsz év múlva szeretni fogom az ilyesmit. A korai lemezeikkel pedig nincs bajom, de ezt most nagyon langyosnak érzem (vagy csak én vagyok ebben a hónapban keményebbre hangolva).
Mike 9.0 - Rhapsody - The Frozen Tears Of Angels 7.5 - Masterplan - Time To Be King 7.5 - Exodus - Exhibit B: The Human Condition 7.0 - Annihilator - Annihilator 7.0 - Pretty Maids - Pandemonium 6.5 - Asia - Omega 6.5 - Steelwing - Lord Of The Wasteland 6.0 - Y&T - Facemelter 6.0 - Crashdiet - Generation Wild 6.0 - Mago de Oz - Gaia III - Atlantia 5.5 - Stormzone - Death Dealer 5.5 - Orfeus - Kincs 5.0 - Sabaton - Coat Of Arms 4.5 - Danko Jones - Below The Belt - Nevermore - The Obsidian Conspiracy Ábécé-sorrendben haladtam az első fülelésnél, í­gy aztán a kritikaszösszeneteim is eszerint csordogálnak elfele. Annihilator: El se hiszem, hogy Jeff Waters még nem cserélte le Dave Padden énekest, haha! Nem rossz ez a lemez (ahogy egyik sem az), de körülbelül a háromnegyedénél ráuntam egy cseppet. Utoljára a 'Waking The Fury' izgatott fel valamelyest, az pedig nem tegnap volt (hanem 2002-ben), itt csupán ezerszer hallott rutindallamokat és rutintémákat vélek felfedezni, semmi egyebet, vagy csak én hülyülök meg az évek során. Ha most hallanám először a bandát, biza' örömtáncot járnék, mert önmagában igazán kellemes kis thrash cucc ez, ám ott van az a fránya "de"... Asia: Minden tiszteletem a Muzsikus Uraké (Steve Howe-t pedig imádom a Yesben!), de nekem az Omega langymeleg, mint a kinnfelejtett kakaó. Majd 66 évesen megérek erre a zenére... Crashdiet: Mostanság itt nálunk az "Első Hallásra" cí­mű össznépi mulatság alkalmával kis túlzással minden hónapra jut egy dirty rock banda és én most is csak azt tudom mondani, amit eddig: koncerten, magamhoz ölelve egy kecses cicát és egy kecses üveget, nagyot üthetnek e dalok, de az otthon melegében hallgatva ezek bizony hidegen hagynak. Pedig még a fent emlí­tett "kellékek" is kéznél vannak... Danko Jones. Na, itt szinte ugyanaz a helyzet, mint a Crashdiet esetében, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a dankópistánál a csaj-pia kombó sem segí­t. Unalmas, mint a telefonkönyv olvasgatása nyáron, tengerparton. Exodus: Bizony jól esik, amikor egy album legyalulja az ember fejét... Hallottam már ennél izgalmasabb thrash korongot is (netán egy hallgatás nem elég?), ám a Danko után minden felüdülés, Exodusék ráadásul nem kispályás kiscserkészek. Mago De Oz: Véleményem szerint a spanyol nyelv igenis kompatibilis a rockzenével (ellentétben a némettel vagy az orosszal, melyektől mintha sünt hánynék), ez pedig egy voltaképp szerethető anyag, bár számomra túlteng benne az a nagy művi örömködés, amiért a Korpiklaani-féléket sem tudom komolyan venni. Masterplan: A 'Time To Be King' sajnos olyan, mint Lande úr utolsó két szólólemeze: unalmas. Ezért kellett visszaédesgetni? Pedig a 2003-as bemutatkozó album a mai napig nagy kedvenc és kezdem kapisgálni, hogy Uli Kusch volt a kulcsember... Nevermore: Nem hallgattam meg. Nem is pontozom. Orfeus: Jobb hangzással, átgondoltabb dalszövegekkel, képzettebb énekessel, illetve több karakteres és egyénibb megoldással a 'Kincs' egy kiváló neoklasszikus metal lemez lenne. Mindezek hiányában azonban olyan, mint Kállai "magyar narancsa". Pretty Maids: Ennél az albumnál döbbentem rá, manapság mennyire kevés hagyományos heavy metalt hallgatok, í­gy aztán Pretty Maids érdeme, hogy újra előbányásszam a "klásszik" Virgin Steele-eket, Manowarokat, Maideneket... Rhapsody: A Hónap Albuma. Sőt, minden bizonnyal az év végi toplistámon valahol a dobogó környékén fog megállapodni. Újra megjött a kedvem a sárkányeregetéshez! Sabaton: A jelenkor tinimetál-sztárjai már egész komoly rajongósereget gyűjtöttek maguk köré, de egy énekelni is képes dalnokkal és jóval több ötletesebb szerzeménnyel akár a fél világot is meghódí­thatnák. Nekem azonban ez í­gy roppant harmatos. Steelwing: Tisztán emlékszem, '97-ben a 'Glory To The Brave' úgy letaglózott, mint egy aláhulló pöröly (haha!), holott HammerFallék csupán egy régi, bevált receptet melegí­tettek fel. Nyilván a Steelwing pumacipős harcosai is áhí­toznak legalább feleakkora metal-reneszánszra, mint amilyen annak idején kikerekedett, ám hiába a fenenagy kardcsattogtatás-lánccsörgetés, ha az emlékezetes témák a fiókban maradtak. Stormzone: Ha a Steelwingnél a Puma cipőre asszociáltam, itt nem is tudom, mit kellene mondanom: az egész 'Death Dealer' albumot belepi egy olyan aví­ttas porréteg, amire '86-ban még Paksi Endréék is legyintettek volna, azazhogy ez bizony kopottas, mint a Columbo ballonkabátja. Amúgy nem rossz zene ez, csupán ordas nagy metálfanatizmus kell hozzá, más semmi. A rettenetes borí­tórajz pedig leplezetlen terrortámadás a jó í­zlés ellen! Y&T: Az epikus filmzenés intrónál azt hittem, véletlenül egy kiadatlan Rhapsody-szerzeményt hallgatok, de aztán hamar a helyükre kerültek a dolgok... Szégyenszemre nem ismerem a Y&T munkásságát, pedig emlékszem, valamikor húsz évvel ezelőtt mennyire odavolt értük a Metal Hammer-stáb. Szűz füllel, valóban első hallásra, ez bizony nem basz oda, már elnézést, felettébb középszerű, eseménytelen hard rock. Heveny alvatlanságban szenvedőknek azonban vény nélkül ajánlhatom!
MMarton88 9.0 - Rhapsody Of Fire: The Frozen Tears Of Angel 8 .0- Masterplan: Time To Be King 7.5 - Sabaton: Coat Of Arms 7.5 - Pretty Maids: Pandemonium 7.5 - Annihilator: Annihilator 7.5 - Asia: Omega 7.5 - Crashdiet: Generation Wild 7.5 - Stormzone: Death Dealer 7.0 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 7.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 7.0 - Exodus: The Human Condition 7.0 - Y&T: Facemelter 7.0 - Orfeus: Kincs 6.5 - Mago De Oz: Gaia III 6.0 - Danko Jones: Below The Belt A Rhapsody Of Fire egy személyes kedvenc, új lemezük pedig a már szebb napokat is látott europower erősebb formáját elevení­ti meg. Régóta várunk már egy ilyen albumra, zseniális, minőségi, vérprofi korong, minden rajongónak kötelező! Bárcsak a szí­ntér többi csapata is visszatalálna a helyes útra... A Masterplan szintén egy nagy favorit, ám Jorn visszatérése még nem volt elég ahhoz, hogy sikerüljön megütni az első két lemez magas szí­nvonalát. Hiányzik Uli zseniális dalszerzői képessége, oda a mágia. Nincs még egy Kind Hearted, vagy Black In The Burn, ám az anyag hangulata nagyon el tudja kapni az embert, í­gy ha klasszikust nem is, de egy roppant erős anyagot mindenképp összedobtak a srácok. Noha a havi listán csak úgy hemzsegnek a nagy nevek, innentől több 8-as nem született. A Sabaton 7.5-ese azért szép, minőségi teljesí­tmény, rajongóiknak nem okoztak csalódást, ahogy a Pretty Maids sem, náluk a Cielo Drive cí­mű szám különösen nagyot szólt! A hónap thrash lemeze nálam az Annihilatoré, az első három dal méregerős, kolosszális, utána egy picit a szí­nvonal esik, de még í­gy is lenyűgöző a korongjuk. Az Asia sem felejtett el remek dalokat í­rni, bár voltak már erősebb albumaik is, mégis az Omega mosolyra fog fakasztani minden AOR hí­vőt. A Crashdiet a glam vonalat erősí­ti, hasonlóan ní­vós produkcióval, mint a Babylon Bombs, vagy a Crazy Lixx, s noha sok az ötletes dallam és a hangulatot sem érheti panasz, az igazi gigaslágerek elmaradnak. A Stormzone neve korábban ismeretlen volt számomra, ám nagyon bejött, amit csinálnak, minőségi hard rock, érdemes rájuk odafigyelni! A Steelwing az old-school heavy metal rajongók szí­vét fogja megdobogtatni, a Lord Of The Wasteland nagyon jó, ám a Roadkillen kí­vül a többi dal egy picit arctalanabb, debüt albumnak azért ez í­gy is impozáns. A Nevermore érzésem szerint egy picit most kevésbé erős lemezzel rukkolt elő, mint az elmúlt alkalmakkor, hiába emlegetik a Dead Heart párhuzamot, valahogy én ezt jóval gyengébbnek érzem, de talán idővel sikerül megszeretnem. Az Exodus új lemezével kapcsolatban magasak voltak az elvárásaim, a nemzetközi rock sajtó az egekig magasztalta az anyagot, de nem sikerült megértenem, hogy miért. Az Annihilator új lemeze szerintem megelőzi Gary Holtékat a hónapban, kevés emlékezetes pillanatot találtam benne, a pontszámban benne van az abbéli reményem, hogy idővel én is megtalálom eme anyagban azokat a finomságokat, amiket mások emlegetnek. A Y&T pofás, ám kissé szürke lemeze kellemes hallgatnivaló, hí­veik garantáltan nem csalódnak, ám érzésem szerint voltak Ők már jobb formában is. Az utolsó hetest az Orfeus kapta, szimpatikus hazai neoklasszikus metal, rengeteg élvezetes megoldással, zenei témával, ám a refrének, dallamok nem elég karakteresek és én az énekes hangjával sem tudtam megbarátkozni. Viszont süt róluk, hogy tehetségesek. Sajnos a sereghajtó a Mago és a Danko lettek. A Magótól ennél picit jobbra számí­tottam, akad sok jó dal, mégis a 'Gaia' trilógia befejező része picit szí­ntelen, szagtalan lett, lehet, hogy ezt a témát nem kellett volna ennyire erőltetni. Viszont akad pár nóta, amelyik miatt mégis szí­vesen teszem fel a korongot alkalomadtán. Jones mester muzsikáját viszont már kevésbé, nem rossz, de túlságosan nem is jó zene, nem zavart miközben hallgattam, de semmi nem maradt meg belőle.
Tomka 9.0 - Annihilator: Annihilator 8.5 - Rhapsody Of Fire: The Frozen Tears Of Angel 8.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 8.0 - Sabaton: Coat Of Arms 7.5 - Masterplan: Time To Be King 7.5 - Pretty Maids: Pandemonium 7.0 - Mago De Oz: Gaia III 7.0 - Orfeus: Kincs 7.0 - Crashdiet: Generation Wild 7.0 - Y&T: Facemelter 7.0 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 6.5 - Exodus: The Human Condition 6.0 - Danko Jones: Below The Belt 5.0 - Asia: Omega 5.0 - Stormzone: Death Dealer Annihilator: A végén 2010 még a thrash metal éve lesz... Tökéletes lemez, az egyébként irritáló Dave Padden inkább kaméleon üzemmódra váltott és í­gy megfelelt az elvárásoknak. Jeff Waters For President! Asia: A leginkább lelombozó találkozás az Asiával volt, akiknek most sikerült egy teljes lemezüket meghallgatni és szomorúan kellett konstatálnom, hogy ez amolyan megfáradt, öreguras popzene, túlságosan tömény érzelmességgel megverve. Crashdiet: Kellemes retro anyag, bár a korábbi sleaze-lemezeik talán még egy fokkal jobbak. Danko Jones: Értem én, piszkos, meg dögös, meg csajozós-bulizós-piálós, de valahogy nehezen fogott meg. A punkos-gyors számok viszont nagyon tetszettek. Exodus: Egyszerűen túl hosszú, mind a számok, mind maga az album. Hiába szólózza szét Gary az agyát, akárcsak A-kistesója, ez se tudott lekötni végig. Habár a Burn, Hollywood, Burn nagyon bájos. Mago De Oz: Számomra a hónap csalódása, érthetetlen modernkedés és kevesebb az örömzene-sláger. Kár értük. Masterplan: Tök jó, hogy Jorn visszatért, igazi nosztalgikus korong, de valami plusz mégis hiányzik... talán Uli? Nevermore: Talán nem olyan fogós, mint a korábbi lemezek, de még mindig igazi Nevermore. Élőben jobban átjött a számok dinamikája, CD-ről még szokni kell... Orfeus: Bejött ez a heavy metalba oltott Lord-zene. Visszaköszönnek az "aranyos" heavy-hard rock klisék, de nagyon jól összerakták az egészet. Pretty Maids: Azt hiszem, ki kell bőví­tenem a PM-lemezgyűjteményemet... Rhapsody of Fire: Végre! Az előző két lemez mesélős-szimfonikus epikája tetszett, de nem volt az igazi. Ez végre vérbeli Rhapsody. Eléri az első négy lemez szí­nvonalát - ami nem kis szó. Sabaton: Eleinte nehezen barátkoztam meg a lemezzel, bár azt elismertem, hogy ha ezt a lemezt hallom elsőnek vagy másodiknak a csapattól, akkor most ez lenne a kedvencem. Aztán egyik este bekattant valahogy, remek dalok, ott a helye a többi korong mellett. Steelwing: Nem kell túldimenzionálni, "csak" egy újabb professzionális heavy metal munka. Kí­váncsi vagyok az élő produkcióra. Stormzone: Jó, jó, de minek? Y&T: Van valami poros-régi bája a zenének, mint egy szolid időutazás. Kellemes hallgatnivaló egy napos hétvégi délutánon. Se több, se kevesebb.
TShaw 7.5 - Steelwing: Lord Of The Wasteland 7.5 - Y&T: Facemelter 7.5 - Crashdiet: Generation Wild 7.5 - Pretty Maids: Pandemonium 7.0 - Stormzone: Death Dealer 7.0 - Asia: Omega 7.0 - Masterplan: Time To Be King 6.5 - Mago De Oz: Gaia III 6.5 - Danko Jones: Below The Belt 6.5 - Rhapsody: The Frozen Tears Of Angel 6.5 - Orfeus: Kincs 6.5 - Sabaton: Coat Of Arms 6.5 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 5.0 - Annihilator: Annihilator 5.0 - Exodus: The Human Condition Ez a hónap részemről egy nagy csalódásról és sok nagyon kellemes meglepetésről szólt. A csalódás az Asia volt... bár, őszintén szólva, fogalmam sincs, mit is vártam Tőlük. Vannak Asia lemezek, amiket imádok és vannak, amiket könnyedén félredobok, mert egyszerűen unalmasak. Sajnos az Omega (jobban tetszett volna egy A-betűs cí­m...) az utóbbiak között kötött ki. Kaptam viszont egy állati glam lemezt és kemény, de dallamos hard rock albumokat. A Steelwing album a valódi első hallgatáskor még túlzottan keménynek tűnt, de második, harmadik és sokadik hallgatásra egyre szerethetőbb lett, végül felkúszott az élre. A számomra kicsit erőltetett és túlzásba vitt dobjátékot leszámí­tva ezúttal nagyon magával ragadott a tempó. Holtversenyben lett második az Y&T. Egy igazán lüktető, élettel teli lemez ez, ami háttérzenének is kiváló, de el is lehet mélyülni benne. Csúcspontok az On With The Show és az If You Want Me. A másik havi kedvencet a Crashdiet szállí­totta. Arcátlan és életerős glam, kemény visszautalásokkal néhány nagy elődre. Mindemellett még könnyed és friss is. Tökös, oszt' jó napot! További dicsérő szavaim a kritikában. A Pretty Maids lemez kemény külső mögé bújt dallamtenger, de az énekhang néha még í­gy is bezavart az összképbe. Alapvetően azért több itt a kellemes pillanat, bár én szí­vesen vettem volna egy kicsit puhábbra a hangszerelést. Így is csak hajszálnyival maradt le az első háromtól. Hogy a Stormzone eddig sosem került a szemeim elé, azon nem csodálkozom, de hogy a hónap egyik legjobb lemezét készí­tették el, számomra bizonyos. A lemez hallgatása közben néha még a néhány hónappal ezelőtti Treat korong is eszembe jutott, ami még mindig az egyik nagy kedvencem... Asia fronton a helyzet változatlan. A mai napig visszasí­rom a nyolcvanas éveket, vagy legalábbis az Arena és a Rare lemezeket, amikor elindul ez a korong. Még a borí­tó is unalmas és semmitmondó önmagukhoz képest, nálam pedig mindig sokat számí­tott a lemez vizuális megjelenése. Nagyon sajnálom... Kiszámí­tható, de attól függetlenül egészen élvezetes heavy metal lemez az új Masterplan anyag. Semmi különös, csak fémes dög. Egy hetest bőven megérdemel, lepörgött egy párszor az unalmasabb hétvégén. A Mago De Oz hat és felesétől iszonyatos lelkiismeret furdalásom volt, de nem változtattam a pontszámon. "Nini, progresszí­v sombrero metal" - jutott eszembe, mikor először belehallgattam a lemez dalaiba. Sajnos a spanyol nyelvezet számomra jelentősen (legalább két ponttal) lerontja az album élvezhetőségét. Hogy tovább magyarázzam a bizonyí­tványt, a Vodka & Roll cí­mű dal teljes mértékben a hónap mélypontja. Ennek ellenére is fáj érte a szí­vem, mert rengeteg élvezetes és különleges pillanat bújt meg a lemezen. Sosem követtem a divatot, de a tömeg által éppen utált zenekarokat sem kezdtem el soha alap nélkül szidni. A Danko Jones lemezt is kí­váncsian hallgattam végig és szerintem nem rossz, bár az biztos, hogy nem lett a kedvencem. Tisztességes iparos munkának tűnik és könnyen el tudom képzelni, hogy valakik erre tombolják szét az agyukat egy rock fesztiválon. Hiába a sok operai húzás, a Rhapsody album engem nem érintett meg különösebben. A Lost in Cold Dreams jól kezdődött és többször is újraindí­tásra ösztökélt, de a legtöbb dalt kí­nos szorongással hallgattam végig. A túlzott szí­npadiasság, vagy valami más az oka, nem tudom... de ez sajnos nem az én stí­lusom. Az Orfeus nem nyert hangszórót. Hála az album extra dalainak, könnyedén meggyőződtem róla, hogy ez az énekhang és zeneiség angolul tolmácsolva sem tud magával ragadni. A Sabaton a menetelős metalt képviselte ebben a hónapban, de a bakancscsapkodás engem valahogy nem győzött meg. Nem voltam kint a Metal Festen és most valahogy nem is vágyom arra a fajta progresszivitásra, amit a Nevermore képvisel. Bizonyára mindenki ismeri a tanmesét a sárkányról, a metallovagokról és a királylányról. Minekután a thrash lovagok már ott is kifejezetten taszí­tóan viselkedtek, mind az Annihilator, mind az Exodus lemezét bátran lepontoztam. Viccet félretéve, a thrash egyike azon rockzenei ágaknak, amiket ha megfeszülök, sem tudok szeretni. Ez sajnos talán örökre í­gy marad, úgyhogy ezeket az albumokat tényleg be lehet pakolni a kí­nzókamrába.
T T 9.0 - Nevermore: The Obsidian Conspiracy 8.5 - Rhapsody: The Frozen Tears Of Angel 8.0 - Exodus: The Human Condition 8.0 - Pretty Maids: Pandemonium 8.0 - Mago De Oz: Gaia III 7.5 - Annihilator: Annihilator 7.5 - Asia: Omega 7.0 - Sabaton: Coat Of Arms 6.0 - Stormzone: Death Dealer 5.5 - Y&T: Facemelter 5.5 - Masterplan: Time To Be King 5.0 - Danko Jones: Below The Belt 5.0 - Orfeus: Kincs 5.0 - Crashdiet: Generation Wild 4.5 - Steelwing: Lord Of The Wasteland Nevermore: The Obsidian Conspiracy Értékelésnek merész pont ez tudom, hiszen nem minden rockzene kedvelő tudja meghallgatni Őket, én viszont elfogult vagyok Velük. Bár már eddigi albumaik is tartalmaztak egyedi, tökéletes, remek zenei témákat, gitárfutamokat, extrém ütemeket, az új lemez biztosan helyet kap gyűjteményemben. Véleményem szerint azonban kis mértékben változott a zenei világuk; a várt tekerések nem maradnak el, de ezt olyan emészthetőbb dallamhegyekkel fűszerezik meg, ami rögtön első hallgatásra bejött számomra. Tí­z kiváló dalt kaptunk! Rhapsody of fire: The Frozen Tears Of Angel Nem vagyok rajongója a zenekarnak, annak ellenére, hogy nagyon szeretem a rock és a szimfonikus zene minőségi elegyí­tését (igaz, í­gy kevesen művelik ezt a stí­lust). Ez a lemezük kiváló munka; cizellált, időnkét barokk hangszerekkel és dallamokkal dúsí­tott, igazi szimfonikus-power album. Minden e stí­lus iránt elkötelezettnek javasolt! Exodus: The Human Condition Hamisí­tatlan thrash anyag! A nagy öregek vérében van ez a stí­lus, nem változnak és ez í­gy van rendjén. Aki bí­rja a zenei durvulást, zenei sebességet, az énekhang hiányát, ne tétovázzon, hallgasson bele! Pretty Maids: Pandemonium A '80-as évek elején indult dán csapat első olyan lemeze, amit végighallgattam és bizony megérte! Biztos vagyok benne, hogy többször fog még örömet szerezni a dallamokban, kiváló énekhangban, illetve a power és hard rock mezsgyéin kószáló zenei sebességben bővelkedő tí­z remek dal. Jó! Érdemes rá időt szánni. Mago De Oz: Gaia III Ismét egy zenei skatulyákat semmibe vevő, különleges dupla album, melyen a dallamos rockzenétől a kocsmadalokig egy halom különböző stí­lus megtalálható. Egy újabb csemege a sokféle zenét kedvelők számára! Annihilator: Annihilator Nem tudom megmondani, hogy hány éve nem hallgattam a zenéjüket, de most mindenképp meg fogom tenni. Asia: Omega Akit pozití­v érzés tölt el a zenakar neve hallatán, annak javaslom a korong beszerzését, mely biztosan nem fog csalódást okozni. Az "odafigyelés" és a "részletekig finomí­tott munka" jelzők illenek erre az alkotásra. Sabaton: Coat Of Arms Egyszerű, könnyen emészthető metál zene a javából, megbí­zható svéd minőséggel. Stormzone: Death Dealer Utolsóként kerültek a lejátszómba, úgyhogy még egyszer meg fogom hallgatni Őket. Kiemelkedőnek nem gondolom ezt az alkotást, de negatí­v élmény sem kötődik zenéjükhöz. Szí­nvonalas rockzene, melyből első hallgatás után még nem tudok egyetlen momentumot sem kiemelni. Y&T: Facemelter Számomra öreges, kiszámí­tható, átlagos rock lemez, melyben semmi nem fogott meg. Háttérzenének viszont kiváló. Masterplan: Time To Be King Átlagos, hallgatható, szürkesége okán azonban semmit nem tudok kiemelni az anyagból. Danko Jones: Below The Belt Nem, ezt nem fogom még egyszer meghallgatni! Semmi olyat nem adott elsőre, amire azt mondanám, hogy jó. Átlagos, zene a múltból. Orfeus: Kincs Bár sem a zene, sem a dalok szövegvilága nem ragadott meg, a gitárszólókért érdemes volt meghallgatni a tizennyolc dalt. Crashdiet: Generation Wild Első találkozásom volt ez a lemez Velük és bizony nem nagyon hagytak nyomot bennem. Steelwing: Lord Of The Wasteland Egyszerűen nekem szürke, semmilyen album, melynek első hallgatása után semmilyen pozití­v élmény nem maradt bennem.

Legutóbbi hozzászólások