Szomorú, de igaz: Metallica, Volbeat, High on Fire, 2010.05.14., Puskás Ferenc Stadion

írta Adamwarlock | 2010.05.15.

Nos, eljött kis életemnek ez a pillanata is: kimondhatom, hogy voltam magyarországi Metallicán. Tavaly még esélyét sem láttam, hogy ez megvalósulhat, de tessék, itt ülök a számí­tógépem előtt, magam mögött a koncerttel. 11 éve felénk sem néztek, pedig a rajongók bármelyik testrészüket (na jó... AZT nem) felajánlották volna egy hazai buliért. Most itt voltak, lenyomták tisztességesen a melót, és joggal feltételezhetnénk, hogy meg is van az év koncertje... sajnos nem í­gy történt. High on Fire, Volbeat Akik nem foglalták el már korán a megfelelő állóhelyeket, ebből a két bandából nagyjából semmit sem hallhattak, ugyanis nemcsak irreálisan halkan szóltak, hanem meglehetősen tompán is. A High on Fire ráadásul annyira kásás volt, hogy csak az ismerte fel a számokat, aki akkora rajongó, hogy kí­vülről fújja őket. Nagyobb elmélyülést igénylő stoner metaljuk nem volt éppen szerencsés felvezetés ilyen körülmények között, leginkább csak a beszélgetések háttérzenéjeként tudtak funkcionálni. A Volbeat-ról meg szerintem mindent leí­rtunk már ezen az oldalon, amit lehetett. Hozták a szokásosan állatijó formát, és láthatóan nagyon élvezték a bulit. Élvezte volna a közönség is, már ha hallotta volna. Talán néhányan még utána is keresnének, kik is voltak ezek a dán country legények, ha nem csupán a Dusty Springfield sláger, az I Only Wanna Be With You hangfoszlányai tudatosultak volna a nagyrészt mindenevő közönségben. A többi prí­mán elővezetett, és rendkí­vül erős szí­npadi mozgással megtámogatott számot, mint a Radio Girl, a Guitar Gangster & Cadillac Blood, vagy a Sad Man's Tongue, viszont csak az hallhatta, aki köpte-vágta oda-vissza ezeket a Volbeat-slágereket - vagy, aki a szí­npad előtt állt. Az élelmesek ekkorra már elfoglalták a jó helyeket, és várták a főzenekart, í­gy szerintem nekik nem osztott nem szorzott, hogy ki áll a szí­npadon, bár a Michael Poulsen csapata szerintem mindenhogy nagy szám. Metallica Valamivel negyed tí­z után kezdődött a szokásos intro, A Jó, A Rossz És A Csúfból, és már szí­npadon is termett korunk talán legnagyobbnak mondott metalcsapata. Nem is tudom, hogy a pozití­vumokkal vagy a negatí­vumokkal kezdjem, mert mindkettőből van bőven. Körbeolvastam az interneten, és eléggé megoszlanak a vélemények a koncerttel kapcsolatban. Kezdjük talán a fekete levessel: hangosí­tás. Én őszintén megmondom, nem tudom, hogy mit lehet kihozni az átkosból ránk maradt kőmonstrumból (természetesen a Puskás Ferenc Stadionra gondolok), de valamiért úgy érzem, hogy nem csak a focipálya béna akusztikájában kell keresnünk a hibát. A koncert első felében egészen egyszerűen katasztrofális volt a hangzás. Jamest sokszor alig lehetett hallani, Kirk szólói nem egyszer elvesztek a basszus és a ritmusgitár dominanciájában, Lars játéka pedig maximum csörömpölésnek ment el. Hallani lehetett, hogy a keverőpultos szaki a számok közben küszködik, hogy valamit helyre tegyen hangtechnikailag, aminek az lett az eredménye, hogy a dalok kellős közepén egyszer csak megváltozott a hallott zene minősége, amire én csak pislogtam, hogy ilyen megtörténhet a XXI. században. A gyatra hangzásnak az lett az eredménye, hogy a közönség egy része a koncertet képtelen volt élvezni. Egyszerűen nem jött át a buli, mert akik hátul álltak vagy a lelátón ültek, az előadás nagy részében csak tompa zúzást hallottak. A hatalmas embertömegben ezért megtörtént a lehetetlen: a közönség egy része unatkozott. Voltak, akik sör meg kaja után néztek, í­gy a büfénél számról-számra egyre tömöttebb sorok alakultak ki. A lelátókon ülők között sokan értetlen arckifejezéssel szemlélték a történteket, mert közel sem erre számí­tottak. Saját szememmel láttam olyanokat, akiken annyira elhatalmasodott az unalom, hogy kényelembe helyezték magukat és majdnem nekiláttak szundikálni. A visszatapsolás utáni nóták alatt meg tömegesen hagyták el a stadiont az emberek... A Diamond Head cover nekik már sok volt. Persze ők valószí­nűleg azok voltak, akik csak a Metallica név miatt jöttek el megnézni a koncertet, de ez akkor is szégyen - és egyáltalában nem az együttes hibája. A szí­npadkép puritán volt, leginkább a három kivetí­tő vonzotta a szemet. Pirotechnikából sem volt hiány, sőt, még tűzijátékot is kaptunk. A banda a teljes koncert alatt kifejezetten jó formában és remek hangulatban volt. James még a közönséggel is megpróbált valamit kommunikálni... számomra ezalatt kiderült, hogy nem a szavak embere, az ,,Oh, Yeah?" jobban ment neki, persze a publikum kajálta, mint a cukrot. Régi felvételeken hallottam tőle igen gyatra énekteljesí­tményt, aminek most, hála újkori absztinenciájának, nyomát sem leltem (mondjuk részletesebb véleményt is tudtam volna í­rni, ha a normálisan hallottam volna). Larsnak volt néhány melléütése (khm... One...), de püfölte a bőrt rendesen, és a tőle megszokott vehemenciát tapasztalhattuk. Trujillo volt talán a legaktí­vabb a szí­npadon, volt pókmászás, keménykedés... nagyon élvezte a zenét. Kirk viszont elég halovány volt az estén... mondjuk sohasem volt ő Angus Young vagy Janick Gers, de az ő arcán néha láttam, hogy ez most nem az ő estéje, csak rutinból játszik. Maga a koncert hangulata vitt mindent, és néha hajlamos voltam elfelejteni a bakikat. A Master of Puppetsnél már teljesen magával ragadott a varázs, és elismerően bólogattam: na, ezért jöttem én ide! Akik a zsöllyében vagy a Front of Stage darálójában voltak, láthatóan remekül szórakoztak. Ott valószí­nűleg szólt annyira a cucc, hogy teljesen átélhessék a produkciót. A közönségben azonban elég sok tégla volt... Gondolok itt a ,,nothingelsematters"-es társaságra, akik szép számmal képviseltették magukat a koncerten. Nos, akik a Metallicát a kereskedelmi rádiókból ismerik, azok érdekes arcot vágtak a Harvester of Sorrow-ra. A közönségből ők unták meg először a koncertet. Óriási negatí­vum volt a rengeteg csatak részeg, ordibáló, balhés figura, akik csúnyán belerondí­tottak mások örömébe. Ennyi szakadt arcot én még életemben nem láttam. Undorí­tóak voltak. Egy drága asszony nem messze a bejárattól mindenki szeme láttára nekiállt vizelni. Nesze neked Magyarország! Igazi felvilágosult emberként viselkedett, csak hogy a közvélemény még inkább megszeresse a rockereket. Mivel kb. 50 toi-toi volt biztosí­tva a 60-70 ezres tömeg számára, egyesek úgy gondolták, ott könnyí­tenek magukon, ahol tudnak. Újfent gratulálok! Az egész bevezető folyosón özönví­zszerűen folyt a sárga lötty. Még jó, hogy valaki csak úgy poénból ránk nem hí­vta az ÁNTSZ-t, mert az milyen jó szalagcí­m lett volna, hogy "Hugytenger vetett véget a Metallica koncertnek". Könyörgöm, viselkedjünk már ember módjára (azt már nem is merem kérni, hogy európai polgár módjára, mert ahogy látom attól még nagyon messze vagyunk)! Szálkák voltak a szememben rendesen, ám ettől függetlenül a koncert jó volt, akik még hallották is, istenien szórakoztak, hiszen látszott, hogy a közönség együtt élt a bandával. A fiúk is nagyon élvezték a játékot, még percekig maradtak a szí­npadon pengetőt dobálni és a publikummal együtt ünnepelni. Vegyesek az érzéseim, még nem tudom tökéletes objektivitással szemlélni az estét, de remélem, a rossz emlékek idővel elszállnak, és az marad meg a koncertből, ami valójában volt: egy dögös Metallica buli! Elhangzott dalok: Creeping Death For Whom The Bell Tolls Through The Never Harvester Of Sorrow Fade To Black That Was Just Your Life The End Of The Line The Day That Never Comes Sad But True Cyanide One Master Of Puppets Blackened Nothing Else Matters Enter Sandman ------------- Helpless (Diamond Head feldolgozás) Motorbreath Seek and Destroy Adamwarlock Képek: TT Köszönet a Livenationnek és Márkus Évának!