A melankólia a vérükben van: Interjú Ville Laihialaval, a Poisonblack jelenlegi, és a Sentenced volt énekesével

írta Tomka | 2010.05.06.

A nemrégiben megjelent, negyedik Poisonblack stúdiólemez kapcsán beszélgettünk el a finn melodikus metal szí­ntér emblematikus és felejthetetlen énekesével, Laihialaval, akit természetesen a Sentenced-es múltról és az - akkor még nem kiadott - Of Rust and Bones c. nagylemez által fémjelzett jövőről is kifaggattunk... Hard Rock Magazin: Ha nem bánod, kezdjük a kérdéseket a múltaddal... Hogyan kerültél a Sentenced csapatába? Ismerted már a srácokat korábbról? Ville Laihiala: Nem, nem ismertem őket. A dobossal, [Vesa Rantával] találkoztam egy bárban, és hallottam, hogy a régi énekes, Taneli [Jarva] elhagyta az együttest, és ők megkérdeztek, hogy lenne-e kedvem elmenni egy meghallgatásra, elénekelni pár számot, "megszerezni az állást". El is mentem végül, énekeltem valamennyit, talán két számot, aztán 3-4 nap múlva felhí­vtak, hogy be akarok-e lépni a bandába. A többi már történelem. (nevet) HRM: Énekeltél más bandában a Sentenced előtt? V.L.: Igen, egy Breed nevű együttesben. HRM: És milyen stí­lusban mozogtatok? V.L.: Körülbelül, mint a régi Metallica. Szóval thrash metal. HRM: Eleinte egy érdesebb, rekedtesebb hangon énekeltél a Sentencedben. Nehéz volt betölteni a Taneli távozásával keletkezett űrt? A későbbi énekstí­lusra való finom váltás talán annak volt az eredménye, hogy a Sentenced muzsikája is dallamosabb lett? V.L.: A Sentenced zenéje már korábban elkezdett melodikusabbá válni. Amikor beléptem az együttesbe, a srácok mondták, hogy nem akarnak egy Taneli kópiát. Azt akarták, hogy énekeljek a saját hangomon. HRM: Tartod még a kapcsolatot a Sentenced-es srácokkal? Elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben, akár egy új project formájában, együtt zenéljetek? V.L.: Igen, kapcsolatban vagyunk, szoktuk is hí­vni egymást, de a Sentenced meghalt 2005-ben, és nem hiszem, hogy valaha is zenélnénk már közösen. Az életünk azon része már elmúlt. HRM: Mik voltak a céljaid, intencióid, amikor elkezdtek a Poisonblack-et, még a Sentenced mellett? Szerettél volna több teret engedni a dalszerzői ambí­cióid számára? V.L.: Igen, ez volt az egyik része, mivel természetesen folyamatosan dalokat í­rok, és volt egy csomó számom, ami nem igazán passzolt a Sentenced stí­lusához, ezért akartam egy új bandát indí­tani. Illetve nem csak énekelni akartam, hanem gitározni is, mivel kb. 13 éves korom óta játszok gitáron, szóval inkább ez volt a fő indokom egy új zenekar indí­tására. HRM: Előző albumotok, az A Dead Heavy Day keményebbre, súlyosabbra sikerült, mint az elődei. Ez lenne a Lust Stained Despairrel megkezdett koncepció betetőzése? V.L.: Amikor elkezdek új zenét í­rni, nem szoktam azon gondolkodni, hogy mit csináltam korábban, vagy hogy most mit kellene alkotnom. A zene mindig csak a szí­vből jön, és nem próbálok megtervezni bármit is. Nehéz ezt elmagyarázni: az előző album keményebb lett, a mostani [az Of Rust And Bones] picit rockosabb, ki tudja, hogy mit csinálunk következőnek. Talán valami polkát (nevet). HRM: Leppäluotonak, a Charon énekesének van valami köze az első album sima, egyenes vonalú gothic rock stí­lusához? Hogyan látod az Escapexstacy-t a mából visszatekintve? V.L.: Az az album annak a korszaknak valamiféle lenyomata volt. Akkor még csak gitározni akartam, és nem akartam énekelni is az első lemezen, ezért kértem meg J.P.-t, hogy énekeljen az albumon. Retrospektí­ve, ez az album tükrözi a zenekar születését, a zene akkor í­gy jött ki belőlem. Szerintem minden albumnak megvan a helye ennek a zenekarnak a történetében. HRM: Még mindig te í­rod az összes zenét és dalszöveget? V.L.: A nagy részét én í­rom, a gitárosunk Janne [Markus] szintén í­r zenét. Az új albumon azt hiszem, hogy 4 számot is jegyez. Szóval most két dalszerző van a bandában. Ez több hatást hoz be a zenénkbe, mintha csak egy ember í­rna mindent, az ugyanis hosszútávon unalmassá válna. HRM: Milyen mértékben van vagy volt rád hatással Tenkula és Lopakka (a Sentenced két gitárosa), mint dalszerzőre? V.L.: Nem befolyásol Tenkula és Lopakka, habár nagyszerű dalszerzők. Az én hatásaim teljesen más helyről származnak. Az élet van rám a legnagyobb hatással. Ha meg kellene neveznem embereket, akik hatással voltak rám, mint dalszerzők, akkor vissza kellene menni a gyerekkoromig, amikor a Metallica Ride The Lightning c. lemezét hallgattam, aminek hatására elkezdtem gitározni és zenét í­rni. HRM: Szóval otthon főleg thrash zenéket hallgatsz? V.L.: Sok különböző stí­lusú zenét hallgatok. Régi thrasht, régi 70-es évekbeli rock együtteseket, death metalt, attól függően, hogy milyen hangulatban vagyok. Minél jobban és többféle módon próbálom élvezni a rock zenét. HRM: Mit várhatnak a rajongók az új albumotoktól, az Of Rust And Bonestól? Folytatjátok majd az A Dead Heavy Day metal-orientáltabb, súlyos-szomorú vénáját? Ragaszkodtok a kialakí­tott modern hangzáshoz, a lehangolt gitárokkal? V.L.: Vannak új és vannak régi dolgok a lemezen. Még az első lemezünkről is felbukkannak egyes hangulatok, szóval kb. a keveréke lett mindannak, amit eddig csináltunk. Atmoszférikus számok, kemény és rockosabb dalok egyaránt találhatók rajta. A Poisonblack egész esszenciája rajta van az új lemezen. HRM: És hogyhogy megjelentettek egy válogatáslemezt, mindössze három stúdióalbum után? V.L.: Hogy érted, hogy válogatáslemezt? HRM: Egy best of albumot. V.L.: A Poisonblack-el? HRM: Igen. V.L.: Még csak nem is hallottam ilyesmiről. HRM: Nem? Az interneten, a Metal-archives oldalán találtam rá, Classics a cí­me. V.L.: Jaa, a Century Media csinált akkoriban minden zenekarával egy válogatáslemezt. Egy csomó más banda is megcsinálta ezt. Mindenesetre nekünk, a zenekarnak semmi köze hozzá, ezt teljes mértékben a kiadó akarta megcsinálni. Nem nagyon érdekel a dolog, de számomra ez nem egy album, csak ők akarták ezt. HRM: Szerinted kilépett a Poisonblack a Sentenced árnyékából? Csak mert a médiában és a neten egy csomó unalmas összehasonlí­tgatást lehet olvasni. Hogyan értékelik a régi rajongóid a mostani produkciódat? V.L.: Kurvára nem érdekelnek ezek az összehasonlí­tások, mert mi, a zenekar, tudjuk, hogy mit akarunk csinálni. Mint a Sentenced volt énekese, nem én voltam a kizárólagos forrása és gondolatisága a Sentenced zenéjének. És ezzel összehasonlí­tva, hogy a Poisonblack mit csinál, és honnan merí­ti az ötleteit, és hogyan játssza a zenéjét, és főleg az a bizonyos összhang a tagok között, annyira más a két együttesben. Csak remélni tudom, hogy az emberek mögé tudnak látni ezeknek, és értékelni tudják a zenét, és kapaszkodni valami olyanba, ami... (elakad) Nem tudom, hogy mit mondhatnék. (nevet) HRM: Szerinted megállja a helyét, ha az északi embereket az élethez való szomorú és melankolikus hozzáállással azonosí­tják? Szerinted ez egy nemzeti specialitás? Hogyan látod ezt? V.L.: Azt hiszem, a vérünkben van, hogy melankolikusak legyünk, és mindig a negatí­v oldalát lássuk a dolgoknak. De másrészt, ezt mi humorként fogjuk fel. Nem érezzük ám magunkat annyira öngyilkos-hajlamúnak és kétségbeesettnek a nap 24 órájában. Ez csupán egy mód, ahogy emberek alapvetően az életre tekintenek. De tényleg nehéz ezt elmagyarázni, mivel én ezt nem látom kí­vülről, egyszerűen csak í­gy tanultam meg élni az életemet. De ettől még tudunk boldogok lenni, és mosolyogni, csak ez valamivel ritkábban történik meg. HRM: Mi inspirál, amikor zenét í­rsz, hogyan nyersz ihletet, főleg a dalszövegek í­rásához? Szükséges számodra, hogy valamiféle érzelmi hullámvölgybe vagy melankolikus állapotba merülj, ahhoz, hogy alkoss? V.L.: Úgy tűnik, hogy amikor az életem boldog szakaszba ér, nem í­rok egyáltalán zenét. Nem is gondolok rá. De amikor valami rossz, szomorú vagy szar dolog történik az életemben, akkor felkapom a gitáromat, és általában í­rok valami szöveget is. Úgy gondolom, hogy a boldog dolgokat és részeket az életemben, inkább megpróbálom megélni, a családommal és barátaimmal. Mindaz a rossz dolog, amit beleí­rok a zenémbe olyan, mint egy zenei napló, vagy ilyesmi. HRM: Számí­thatunk egy európai turnéra az Of Rust And Bones megjelenése után? Esetleg egy magyarországi koncertre? V.L.: Amennyit tudok eddig, itt, Finnországban májusban kezdünk el turnézni, és utána lesz pár koncertünk Európában és Japánban, illetve pár nyári fesztivál fellépés. A komplett európai turné talán szeptemberben lesz, de még semmi sem biztos, mivel még a managerünk dolgozik rajta jelenleg is. HRM: Szóval elképzelhetőnek tartod, hogy felléptek pl. a Szigeten? És hogyan emlékszel vissza a Sentenced búcsú bulijára, a 2005-ös szigetes fellépésre? V.L.: Az egy remek fesztivál, és nagyszerű koncert volt, nagyon jól emlékszem rá. Azt hiszem, talán az egyik legjobb fesztivál arrafelé. Annyi ember van ott, és emlékszem, hogy egy hatalmas sátorban játszottunk, egy csomó ember előtt. Csak jó emlékeim vannak róla. HRM: Köszönjük a válaszaidat, és reméljük, hamarosan ellátogattok Magyarországra! V.L.: Szerintem el fogunk. Tomka