Egy este minden Hammondok urával: Jon Lord, Győr Richter Terem, 2010. 03. 25.

írta meszo | 2010.04.02.

Ez a hét Győrben egy igazi "bí­borszí­nű" hét volt, hiszen március 25-én Jon Lord adott koncertet, másnap pedig Ian Paice tartott ugyanezen a helyszí­nen egy dob bemutatót a 11. Győri Ütősfesztivál kereteiben. Természetesen nagy izgalommal rohantam a jegyirodába, nehogy lemaradjak egyik estéről sem, hiszen tavaly kihagytam Jon Lord mindkét magyarországi koncertjét. Jon Lord előadása esetében azonban most olyan szerencsém volt, hogy sikerült az első sorba jegyet vásárolnom, bár, hogy ez a hely mennyire vált be, arról később még szót ejtek... E kis személyes bevezetőm után még egy kicsit húznám az időt, ugyanis már a koncert előtt nem mindennapi élményben volt részem. Mint az a koncertbeszámolóimból kiderül, az utóbbi években folyamatosan bőví­tem hí­res zenészek fotóival a fényképgyűjteményemet, í­gy most természetesen nagyon szerettem volna egy olyan képet, amelyen Jon Lorddal együtt vigyorgunk a lencsébe. Jó kapcsolatokkal még a koncert előtt bejutottam a backstage-be, ahol meg is valósult ez a vágyam, ráadásul a lemezgyűjteményem egy fontos darabja, az In Rock cí­mű album is bővült egy aláí­rással. Ritkán látni ilyen szerény és közvetlen zenészt, mint Jon Lord, aki nemcsak elképesztő hangszeres tudással bí­r, de alázata, kedvessége is példaértékű minden zenész számára. Ezekkel az élményekkel gazdagodva, jókedvűen indultam elfoglalni a helyemet a nézőtéren, ahol azonban meglepődtem egy kicsit; bár az első sor jobb oldaláról lehetett látni a Hammond orgonát, a versenyzongora mögött azonban egyértelművé vált, hogy teljes takarásban lesz számomra a mester. Ezen mégis túllépve, nagy izgalommal vártam az előadást. A kezdésnek meghirdetett időpont után nem sokkal, elkezdtek megjelenni a szí­npadon az este muzsikusai: a Győri Filharmónikus Zenekar tagjai, majd a Cry Free zenekar, végül pedig az est főszereplője Jon Lord. A billentyűmágus először egy rövid konferáló szöveget mondott, amelyben beszélt a Concerto For Group And Orchesta születéséről és annak zenei mondanivalójáról, hogy aztán el is kezdődhessen ez a nagy lélegzetvételű mű, amely a koncert első felét képezte. A mű előadása során meggyőződhettünk a Győri Filharmónikus Zenekar tehetségéről, akik a mű minden hangját csodálatosan szólaltatták meg, megidézve az eredeti, 1969-es változatot. Jon Lord végig figyelemmel kí­sérte a zenekart, intett a dinamikai váltásoknál, már akkor is, amikor még nem volt szerepe. Amikor pedig Ő és a Cry Free zenekar beléptek, az hátborzongató volt; Jon úgy szólaltatta meg a Hammondot, ahogy csak Ő tudja. Miközben uralta az orgonát, egyaránt megvolt a kontaktusa a zenészekkel és a közönséggel is. Ez nyilvánvalóan fontos dolog a számára, hiszen idegesen leintett egy, a közönséggel való kapcsolatát meggátoló fotóst. Külön dicséret illeti a Cry Free zenekart is, akik hazánkban senkihez sem hasonlí­thatóan nyúlnak hozzá a Deep Purple dalokhoz és ez a bonyolult mű sem jelentett nekik gondot. A múlt évben csalódást jelentett a közönség egy részének, hogy csak egy dalban kapott éneklési lehetőséget Scholtz Attila, itt azonban az egész koncerten Ő hallatta hangját, mondanom sem kell kiválóan énekelte a dalokat. Szintén csak dicsérni lehet a lengyel énekesnőt, Kasia Laska-t, aki gyönyörű énekével remekül egészí­tette ki Scholtz Attila teljesí­tményét. Ezek után elmondhatom, hogy a Concerto For Group And Orchesta nemcsak remek előadásban hangzott el, de élmény is volt hallani. A koncert első fele után rövid szünet következett, amely alatt izgalommal ugyan, de már elégedetten vártam az előadás második felét, amely a nagyzenekari felvezetéssel kibőví­tett Pictures Of Home cí­mű művel kezdődött. Ennek előadása ugyancsak remek volt, bár lehetett volna egy kicsit "nyomulósabb" Jon Lord játéka, de ezt nyilván már csak jó dolgában emlí­ti a magamfajta kritikaí­ró. Ezek után a szólóalbumok felidézése következett; a dalokban nagyrészt versenyzongorán játszott barátunk, melyből ugyancsak a páratlan muzikalitás sugárzott. Sajnos, mint már emlí­tettem, itt kénytelen voltam a két fülemre hagyatkozni, ugyanis az est főszereplője az én helyemről teljesen takarásban volt, azonban természetesen í­gy is nagy élmény volt hallgatni a játékát. A konferálásokban gazdagon elláttak bennünket információkkal a dalok keletkezéséről és az azok által tolmácsolt gondolatokról. Olyan gyönyörű szerzemények követték egymást, hogy elhatároztam, jobban el fogok merülni Lord szólómunkáiban is. Attila ezekben a dalokban is bravúros teljesí­tményt nyújtott és Kasia Laska hangja is csak úgy szárnyalt, a nagyzenekarról nem is beszélve, akik zseniálisan kí­sértek. Ilyen muzsikus, mint Jon Lord, nagyon kevés van, minden egyes mozdulata tele van zeneiséggel. A Cry Free zenekar sem vallott szégyent, remekül játszottak, az ütős szólójuk pedig külön csemege volt. A koncert utolsó hányadában természetesen elengedhetetlen kirándulást tettünk a Deep Purple dalok világába, először ráadásul egy igazi meglepetéssel. Abban a pillanatban, ahogy elhangzott Lord konferálásában, hogy ezt a dalt Ritchie Blackmore és David Coverdale í­rta, örömtől csillant fel a szemem, mert a dal nem más volt, mint a Stormbringer cí­mű albumról ismert gyönyörű ballada, a Solider Of Fortune. Nagyon jó volt hallani, ebben a hangszerelésben talán még az eredeti változat szépségére is rátettek egy lapáttal. Utoljára pedig egy örök klasszikus, a Child In Time jutott, melyet igen nagy ovációval fogadott a közönség. Ez volt számomra az est fénypontja és egyben mintaképe a zenélésnek. A hí­res magas hangokat Scholtz Attila és Kasia Laska duettben osztotta meg, a gitárszólóért pedig külön dicséret illeti Lee Olivér gitárost. A csodás lezárás után Jon Lord köszönetet mondott a zenekaroknak, ami számomra újabb szimpatikus gesztus volt a mestertől. Nem hiszem, hogy ezután az este után valaki is elégedetlenül ment haza. A pletykák szerint ősszel Budapestre látogat szeretett muzsikusunk; jó látni, hogy kezd Magyarország a törzshelyévé válni, azonban Győrbe is visszavárjuk! Remélem, jövőre ismét láthatjuk a folyók városában, bár úgy gondolom, hogy ez a koncert is bőven elég arra, hogy még hosszú évek múlva is emlegessük Lord maiort. Meszo, Szöcske Fotók: Molek Csaba