Fogyasztásuk 500 liter gázolaj, óránként: Rammstein - 2010.03.16., Papp László Sportaréna

írta Hard Rock Magazin | 2010.03.19.

Felejthetetlen show a leghí­resebb mainstream ipari metal zenekartól, amelyen a magyar társadalom szinte összes rétege képviseltette magát, hogy tűzorkánban, monumentális muzsikával köszöntse a tavaszt... Combichrist Korrekt bemelegí­tést láttunk 16-án este. 20 órakor pontban megdörrentek a mélynyomók, és a szí­npadra pattant a négy bandatag, maszkolva, energiától duzzadva. Zenéjüket a súlyos, indusztriális, és elektronikus jelzőkkel illetném. Csak a második dalnál tűnt fel, hogy gitár nélkül két dob, szintetizátor, ének felállásban dübörgik agyunkba a ritmusokat. Látványos energiabomba volt, amit láttam. Az őrült dobosok gyorsan beindí­tották a bólogató izmokat, és magamat is azon kaptam, hogy ritmusra nyomogatom az exponáló gombot. Andy LaPlegua szuggesztí­v előadása a szí­npad elé szögezett. Grimaszai, kifestett arca, szeme a sejtelmes világí­tásban dermesztő volt. Fogunk még hallani róluk, ebben biztos vagyok. Rammstein Hogy milyen volt a show? Olyan, hogy egy alig 7 hetes térdműtött (itt jómagamra célzok) megkockáztatta, hogy bemegy a küzdőtérre és végignézi a koncertet, mert ezt nem szabad kihagyni. Nem kell szeretni a Rammstein zenéjét ahhoz, hogy egy emlékezetes koncert-show-t élvezhessen az ember. A látvány, a profi pirotechnikai megoldások, a morbid, meglepő szí­npadi események nem hagynak lehetőséget egy percnyi figyelemkiesésre sem. Nem ez volt az első (és remélhetőleg nem is az utolsó) Rammstein bulim. Az előzőek és a számos DVD-ről ismert koncertjük alapján tudtam, mire számí­thatok. Megfogadtam, csak három szám a fotósárokban, aztán uccu haza, nem terhelem a műtött térdem. Német mérnöki precizitással, pontban kilenckor kezdődött el az intro. A mélynyomók először kellemes derékmasszázsban részesí­tettek, majd ahogy erősödött a hangerő, ez átcsapott dobhártyaszaggató prosztatamasszázsba. Ismét megfogadtam, legközelebbre beszerzek egy pár füldugót, és azt nem hagyom otthon. Csákányok törték át kétoldalt a "falat". Az erős ellenfényből a gitárosok léptek elő, majd középen fémvágóval ovális alakú nyí­lást nyitottak, ahol az őrjöngő tömeg üdvözletét fogadta Till Lindemann énekes, aki hentes kötényben, vörös tollakkal, hajhálóban köszöntötte az egybegyűlteket. Indí­tásképpen a Rammlieddel sokkoltak. Till szájában egy speciális világí­tó eszközt helyeztek el, ami igen bizarr megjelenést adott az egyébként is elvetemült szí­npadi megjelenésű énekesnek. Éppen kezdtem megszokni a látványt és a hangerőt, amikor is harmadik nótaként a Waidmann Heil-t kezdték döngölni. Ez még nem okozott volna törést eredeti elhatározásomban, de amikor a mozgó háttérelemek mellé látványelemként bekerültek a többirányú tűzcsóvák, majd közvetlenül előttünk kigyulladt a szí­npad gyakorlatilag teljes hossza, ekkor elszakadt a cérnám. Ujjam az exponáló gombra tapadt és eldőlt a sorsom. Ezt a koncertet meg kell nézni. Kihagyhatatlan élmény, melyről az évek során majd megszületnek az anekdoták. A lángfalon keresztül néztem Richard Zwen Kruspe Bernstein - szólógitár, Paul Heiko Landers - gitár, Oliver "Ollie" Riedel - basszusgitáros játékát. Szakadt rólam az izzadság, és nem hittem a szememnek. Centikre a kicsapó lángoktól, a felülről leömlő görögtűztől magukat nem zavartatva, a zenészek teljes nyugalommal tolták a bulit. A Weisses Fleisch végére vergődtem a küzdőtér nyugodt, és megfelelően távoli részére. Nem kellett sokat várnom a következő pirotechnikai csodára. A Feuer Frei vége felé, szokásosnak tekintett fejre csatolt lángköpő készülékek kerültek üzembe. A három lángcsóva, a sokkoló hangerő, a tömeg hatására ekkor már a második félájult embert szedték ki a tömegből. Erre a sorsra többen jutottak azon az estén a csarnokban. Wiener Blut alatt a mennyezetről leeresztett zöld lézerrel speciálisan megvilágí­tott babák, majd azok szétrobbantása szintén morbid és nem mindennapi látványelem volt. A felfokozott tempó lassí­tását a Frühling in Paris hozta meg. Igaz, nem sikerült mindent kiénekelnie Till-nek, de kit érdekel ez, amikor vörösen izzanak a Rammstein keresztek, és a hatalmas leeresztett ventillátorok sűrű füstbe borí­tják a közönséget. Ez persze nem minden, Christoph "Doom" Schneider dobos mögött hirtelen még nagyobbra nőtt a szí­npad a háttérvászon leejtésével. Az Ich Tu Dir Weh egyenletes, agysejt-pusztí­tó döngölése alatt ismét megleptek. Mint azt már megszokhatta a rajongótábor, Christian "Flake" Lorenz billentyűsnek minden Rammstein koncerten "szenvednie" kell. Most egy kis Till-el történt affér utáni fémládába zárás következett. Till a magasba emelkedett a szí­npadból kiemelkedő szerkezet segí­tségével, kezében egy kannával, melyből tüzes, szikrázó lávafolyamot öntött a kádba. Robbanás, és az elpusztí­thatatlan billentyűsük talpig flitterben került elő, és fáradt hangszeréhez. Azt hittem, ezt nem lehet überelni... "Hiába" következett a Du Riechts So Gut, Benzin, melyben a tankpisztoly begyújtása után egy kaszkadőrt is meggyújtottak, szinte érzéketlenné váltam a pirotechnikai csodák halmazára. Már a Links 2 3 4 ütemére és petárdáira bólogattam, amikor a Du Hast lángcsóvái és a végén egy speciális kézifegyverből leadott lövés ismét meglepetést okozott, mivel a futó lángcsóvák a keverőig mentek, majd onnan vissza a szí­npad felé. Hátborzongató látvány volt. Csodálkoztam, hogy a Pussy dal bekerült a koncertműsorba. A botrányos klip után egy enyhébb performanszot kaptunk, melynek során a férfi nemi szervre erősen utaló hatalmas habágyú segí­tségével terí­tette be Till a közönséget, majd ezt megszórták egy nagyobb adag konfettivel. Így tényleg jól néztek ki az elöl állók, igaz a konfettiből még a keverő felé állóknak is jutott. Nem maradt el a közönségen csónakázás a Haifisch alatt. A nagy üdvrivalgás azért akkor jött, amikor Christian "Flake" Lorenz a magasba emelte a csónakba dobott magyar zászlót. Az Ich Will pirotechnikáját elégedett mosollyal fogadtam, nem voltam benne biztos, hogy harmadszor is visszajönnek. Visszajöttek, és az Engel-el zártak, melyben Till hatalmas szárnyakkal a hátán lépett szí­npadra, melyből több helyen is lángok törtek ki. Önkéntelenül nyúltak az emberek a telefonjukhoz (köztük magam is). Ezt meg kell örökí­teni. Ilyen nincs. Ezt a látványt szavakba foglalni nem lehet, ezt látni kell!!! És nem csak egyszer! Kegyelemdöfésként Till Lindemann í­gy búcsúzott: "Zeretlek benneteket". Másodszorra szólalt meg magyarul az estén (Közönom volt az első), és bezsebelte érte a jól megérdemelt üdvrivalgást. Le a kalappal a Rammstein zenészei, és egész csapata előtt! Még egy feledhetetlen estét kaptunk tőlük. Savafan, T T Képek: T T