What's My Name?: Tim Ripper Owens - 2010. 03.05. Budapest, Crazy Mama Music Pub

írta szakáts tibor | 2010.03.08.

Szombaton éjjel, az autóban hazafelé azon gondolkodtam, nem lesz könnyű dolga annak, akire ennek az estének az összefoglalása jut, aztán a sors és a rengeteg hétvégi koncert úgy hozta, én húztam a kalapból a tutit. Hogy miért gondolom úgy, nincs könnyű dogom? Talán azért, mert volt ebben a bő hat órában minden, mi... ...szem-szájnak és fülnek ingere, no és persze volt olyan, ami nem. Rögtön az elején szeretném megemlí­teni - amit a koncertet megelőző időszakban is többször hallottunk mind a szervezőtől, mind az előadóktól-, hogy szinte példátlan összefogással jött létre ez a buli, amibe a technikai személyzet, a sajtóorgánumok, a klub és a fellépők is éppen ugyanúgy beletették a részüket. Ettől függetlenül, attól a pillanattól kezdve, hogy a zenész kiáll a szí­npadra már csak a produkciója a fontos és az értékelhető egy kritikus számára. Ezzel a gondolatmenettel megerősödve vágok bele abba, én hogyan éltem meg az eseményeket. Keeper Of Dreams Szinte hajszálpontosan, a kií­rt kezdési időpontra érkeztem a helyszí­nre, ahol a Keeper Of Dreams már megkezdte műsorát. A beérkezéssel, a ruhatárral és a millió ismerős üdvözlésével, számomra gyakorlatilag ugyan eltelt a csapat rövid műsora, de azért a szí­npadot fél szemmel lesve és fülelve megállapí­tottam, hogy a srácok fiatal koruk ellenére nagyon felkészültek, muzsikájuk mégis nagyon távol áll tőlem. After Rain A soron következő After Rain már régi ismerősnek számí­t, hiszen ha jól emlékszem, a kollégákkal már többször belefutottunk egy-egy előadásukba. Az ex-Akelás Szí­jártó Zsolt által életre hí­vott csapatban szemtelenül fiatal muzsikusok működnek közre, kisebb-nagyobb sikerrel. Továbbmegyek, bár ezt ennek az oldalnak a hasábjain nehéz leí­rni (többszörös gyakorló apaként én is tudom), a legnagyobb problémám Horváth Anett énekessel van. Kommunikációs képességével, szí­npadi megjelenésével és magabiztosságával nincs gond, de hangi adottságai messze alul maradnak pályatársnőinek és akkor még nem beszéltem arról, hogy a nálunk nagyobb zeneiparral rendelkező országok csak úgy ontják magukból a jobbnál jobb énekesnőket. Ahogy Horváth Anettet néztem, óhatatlanul is Juliette Lewis jutott eszembe, akit, ahogy mondani szoktuk, nem a hangjáért szeretünk. Szerintem Anettnek egy kicsivel pimaszabb punk-rockos bandában kéne próbálkoznia, de semmiképpen sem Gary Moore-ral. Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok Háromnegyed kilenc körül aztán elkezdődött az est abszolút mélypontja. A Kóbor Angyal és a Fekete Bárányoknak nevezett, Katona Főnők László által vezetett formáció valami olyan dolgot művelt a szí­npadon ezen az estén, ami miatt úgy éreztem, elhibáztam a korai érkezést. Azzal, hogy Dunát lehet rekeszteni a cover és tribute bandákkal kis hazánkban, még megbékülök - bár nagyon nehezen, hiszen ez is mutatja mennyire ötlettelenek a muzsikusok nálunk -, de hogy az ún. feldolgozás is kezd teret hódí­tani, már nem annyira, főleg, ha azt í­gy adják elő. A Kafebár egysí­kú és unalmas metal klisékre próbál ráültetni olyan klasszikusokat, mint a Kóbor Angyal, Nincs egy hely, Becsület, Nagyvárosi Farkas, stb... Volt olyan nóta ezek közül, aminek ha nem emlékeznék a szövegére, nem tudtam volna, hogy az adott nótáról van szó, mert egy hang nem sok, annyi nem találkozott az eredeti dallal. Ráadásul, ha jól értettem, még lemezre is nyomják az elővezetett eposzokat... No Comment! Cool Head Klan A fesztivállá kerekedett estén itt jutottam el arra a pontra, most már nagyon jó lenne egy énekest hallani, mert mégiscsak a világ egyik legjobb torkú metal pacsirtája azt est főműsora, mi meg itt égünk, mint a rongy. Szerencsére a Cool Head Klan volt a következő a sorban és abban biztos voltam Molics Zsolti ezen az estén, már csak a heavy metal iránt érzett tiszteletből is, kiengedi a hangját. Így is lett. A zenekar közel háromnegyed órás műsorában a múltból, a jelenből és a jövőből is kaptunk egy kicsit. Nekem a múlt tetszett a legjobban, mert ugyan megrögzött hard rock és heavy metal rajongó vagyok, mégis a CHK nekem inkább a heavy-punk vonalon feküdt a legjobban. A csapattal az utóbbi időben annyira le voltam maradva, hogy most láttam először ezt a felállást. A Jung-Bonca-Hornyák hármas vérprofi muzsikusokat takar, akik elképesztő pontossággal tolták a dalokat egymás után. A Cool Head Klan műsora alatt kezdett szépen megtelni a Crazy Mama Music Pub és itt indult be igazán először a közönség. Crossholder A bemelegí­tő bandák sorát a Crossholder zárta. Néhány napon belül másodszor láttam őket és meg kell mondjam, most jobban tetszettek, mint a II. Budapesti Hard Rock Farsangon. Valószí­nűleg jót tett nekik az erre az estére kapott megszorí­tott játékidő, hiszen sokkal pörgősebbre vették a figurát, nagyobb lendületet adva ezzel a műsornak, ami elengedhetetlen az általuk képviselt heavy metal stí­lusban. A látványos produkciójukban szerepet kapó lovag mellett NoaRock , a Lovegun énekesnője is megjelent egy dal erejéig a szí­npadon, amivel í­gy sokkal szí­nesebb lett a program. Nem szeretnék már most messzemenő következtetéseket levonni a látottakból, de úgy érzem, a Crossholder szép jövő előtt áll és ahogy ezen az estén észrevettem, megállapí­tásom nem nélkülözi a realitást, hiszen a Crossholder Serege egyre gyarapodik. Tim Ripper Owens Műsoruk végére már tapintani lehetett a várakozás feszültségét az addigra megtelt teremben és mielőtt belevágnék a Ripper koncertjének beszámolójába, engedtessék meg, hogy néhány észrevételt tegyek az este lebonyolí­tásával kapcsolatban. Az előkészületek során sokan abban is kételkedtek, vajon a Judas Priest és az Iced Earth egykori és Malmsteen jelenlegi énekesét valóban láthatják a Crazy Mama szí­npadán. Nos, amikor biztonsági őrök gyűrűjében Tim a szí­npad mögötti öltözőbe ment, erről mindenki maga győződhetett meg, mint ahogyan arról is, hogy pontban a tervezett kezdési időpontra az énekes ott termett a világot jelentő deszkákon, ahogy ez az előzőekben is í­gy volt a többi csapattal. Bevallom, én is úgy készültem, hogy talán kora hajnalra fogunk hazaérni, de tényleg minden pillanatok alatt történt a szí­npadon, amiért köszönet a háttérmunkásoknak. A Painkiller őrült dobszólójára érkezett Tim Ripper Owens a Crazy Mama közönsége elé, hogy megkezdje műsorát, egy nem akármilyen dallal. Mondanom sem kell, soha rosszabb indí­tást nem kí­vánok egy bulinak sem, hiszen ettől teljesen begerjedt a nagyérdemű. Majd rögtön, hogy tisztázzuk ki is van a deszkákon, érkezett a kérdés; What's My Name? és természetesen a Judas Priesttől a Ripper. Elképesztő erős kezdés. Bevallom, tőlem folytatódhatott volna tovább is ezen a mezsgyén a program, de mint tudjuk ez nem egy Judas buli volt, hanem egy olyan énekesnek a szóló fellépése, aki több helyen, több stí­lusban is megpróbálta már magát. A kalandok során a Beyond Fear nótáknak nagyon örültem, különösen a Scream Machine-nek, mert az a banda nagyon tetszik nekem, de Tim szólóalbuma nem tudott igazán megfogni és most élőben sem lopták be a dalok magukat a szí­vembe. Mint ahogyan a Charred Walls Of The Damned formáció Ghost Townja sem, pedig ez valóban egy világpremier volt. Történt ugyanis, hogy a kí­sérőzenekart - akikre hamarosan visszatérek - leváltotta az estét nyitó Keeper Of Dreams azzal a nem kisebb vállalkozással, hogy bemutassák Ripperrel a nótát. Minden tiszteletem a kecskeméti fiataloké, hogy ennyi idő alatt, ilyen magabiztosan fel tudtak készülni erre, az amúgy rettenetesen unalmas dalra. Hallgatni sem volt egyszerű, képzelem milyen lehetett előadni... A rövid intermezzo után érkezett vissza a Rippert addig kí­sérő csapat, akik úgy érzem az énekes mellett, a nap fénypontjai voltak. A Szí­jártó Zsolt (gitár), Jung Norbert (gitár), Koncz Bonca Tibor (basszusgitár) és Király Zoltán (dob) alkotta banda, valami olyat produkált szombat este a Crazy Mama szí­npadán, amire minden magyar zenész büszke lehet. A koncert másnapján Ripper elmondta, már bánja, hogy nem előbb találkozott a srácokkal, de abban biztos, a következő európai turnéján ez a csapat fogja kí­sérni Őt. Kí­vánom, hogy í­gy legyen! Visszatérve a műsorra, aminek hivatalos programját a Demolition album One and One cí­mű dala zárt, elérkezett egy tribute rocktörténeti jelentőségű pillanat, amikor a három magyar Judas Tribute énekes egy szí­npadon lépett fel. A múltban magazinunk hasábjain is lehetett olvasni a köztük felmerült ellentétekről, de most nagyon jó volt látni, hogy a sok duma mögött teljesí­tmény is van és, hogy végül is ez a zenéről szól, ami minden ellentétet fel tud oldani. Hármójuk közül Szatyi és Metal Angel a Halford, mí­g Tüdő a Ripper vonalat erősí­tette. Elsőnek Szatyi érkezett a Jawbreakerrel, majd Tüdő a Grinderrel, végül az Electric Eye-t Metal Angel vezette elő. Azt kell mondjam, ahogy a zenészekkel, úgy az énekesekkel sem vallottunk szégyent. A "magyar blokk" után újra az est fő attrakciója érkezett, hogy a Breaking The Law után ismét a szí­npadra szólí­tsa a koncert főszervezőjét, aki Ripper nagy megdöbbenésére Rob Halfordnak öltözött a Metal Godra. Barátság ide, vagy oda, úgy látszott Metal Angel is tud még meglepetéseket okozni Timnek. A program a Living After Midnighttal záródott, ami után bármennyire is hosszan várakozott a közönség, már nem tértek vissza a szí­npadra. Érdekes figurája Tim Ripper Owens a rockzenének. Sokan fanyalognak, amikor meghallják a nevét, de soha nem értettem miért. Azon kevesek közé tartozik, akit azonnal elfogadott a Judas Priest legfanatikusabb közönsége is (tessék megnézni a londoni dvd-t). Háromszor láttam eddig élőben. Egyszer a Judas, majd Beyond Fear élén és most egy alkalmi formációval szólóban. Mind a három alkalommal hibátlanul és profin teljesí­tett, ami után azt hiszem, nekem már nem kell több bizonyí­ték arra, hogy Ő a világ (egyik) legjobb heavy metal énekese és köszönet neki, valamint a koncert szervezőjének, hogy ismét itt volt. Remélem nem utoljára. Tim Ripper Owens a koncert után nyilatkozott a Hard Rock Magazinnak, amely interjú hamarosan olvasható lapunk hasábjain! Szakáts Tibor Képek: Szakáts Tibor Köszönet az élményért Metal Angelnek! ui: Hogy egy kicsit belerondí­tsak ebbe az idilli összképbe... Mivel magazinunk, még ha csendesen is, változatlanul harcol a füstmentes koncerttermekért, bármennyire is szeretjük a Crazy Mama Music Pubot, ki kell tennünk a megszokott emblémát a teremben tapasztalt szinte elviselhetetlen füst miatt, amit sok zenész, többek között Ripper is megjegyzett. Másnap beszéltem a klub képviselőjével, aki í­géretet tett nagy teljesí­tményű elszí­vó berendezések felszerelésére.