Újra átélem, örök hangjait: Slamo Band, Breakthru - 2010. 02. 24. Alcatrazz

Legendák hete! Ez a kifejezés jutott eszembe az elmúlt pár napomról. Először a Dinamit, majd nem sokkal később az Edda alapí­tójának, Slamonak a visszatérő koncertjére voltam hivatalos. Sokan fanyalogva vagy kétkedve fogadják a nagy visszatéréseket, de azt kell mondjam... ...akik vették a fáradtságot, hogy részt vegyenek ezeken a bulikon, bizony más véleménnyel vannak. A Slamo további útját egyengető menedzsment a belvárosi Alcatrazz nevű helyet találta alkalmasnak a rendezvényre, amivel igen erős fenntartásaim vannak. A koncertet úgy hirdették, hogy kilenc óráig a belépés ingyenes, ami í­gy is volt, de a pultnál való fogyasztásunk során - ami kizárólag a sörre korlátozódott és abból sem sokra - rájöttünk, hogy egy valamire való külföldi koncert belépőjének az árát simán kifizettük erre a kis hétköznapi kiruccanásra. És ha már itt tartunk, a helynek nincs normális szí­npada, valamint a hangzással is komoly problémák vannak. Sajnos valami miatt kezd nálunk betegessé válni, hogy mindenképpen a belvárosban kell helyet találni egy-egy bulinak, de rá kell jönnünk, hogy a rock és metal zenére alkalmas klub nincs arrafelé. Hozzáteszem Nyugat-Európában nem jelent gondot a közönségnek, hogy egy jó buliért utazzon egy kicsit a saját városán belül... Eme rövid kitérő után lássuk mi is történt ezen az estén, a szí­npadon. Breakthru A programot egy szupergrupp nyitotta, illetve a nevük alapján akár í­gy is nevezhetnénk őket, hiszen közülük hárman a magyar rockélet kiemelkedő alakjainak gyermekei, akik közül egy kivételével a büszke apukák is jelen voltak, hogy lássák az ifjú tehetségeket. Nem is kellett szégyenkezniük, hiszen a Breakthru fiatalsága könnyedén birkózott meg olyan nagyok dalaival, mint a Beatles, Sting, a Police vagy éppen a Supertramp egy-egy nótája. A Papp Gáspár (dob, ének), Knizner Tamás (gitár), Nyemcsók Bence (billentyű, ének), Jankai "Szebi" Sebastian (basszusgitár, vokál) összeállí­tású csapatnak most még korai lenne megjósolni mit hoz a jövő, de egy biztos, ha ilyen alázattal is kitartással állnak hozzá a muzsikáláshoz, még nagyon sokra vihetik. Slamo Band Bármennyire is élveztem a fiatalság jelenlétét a szí­npadon, már nagyon vártam, hogy hosszú évek után ismét láthassam Slamot és még jobban furdalta az oldalamat, vajon mivel készült erre az estére? Hatalmas ováció fogadta a muzsikust az addigra szinte zsúfolásig megtelt teremben, aki egy halk köszöntés után belecsapott egy olyan hármasba, amitől azonnal leereszkedett a fátyolfüggöny a szememre. Soha nem gondoltam volna, hogy hallhatom még egyszer az életben, egy csokorban a Keselyű-Torony-Álom hármast. Kész voltam... Ahogy ebben az eufóriában szálltam, mindjárt jött az első hidegzuhany. Nem tagadom, voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy Szatai Gábor hiányában érdemes-e elővezetni No dalokat, de ha az Eltűnnek a hétköznapok alatt még nem is, később meggyőződtem róla, hogy jobb lett volna kihagyni őket. Itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amit le kell í­rnom még akkor is, ha esetleg lesz, akit magamra haragí­tok, de nekem ez a dolgom, az énekesnek pedig az, hogy tisztában legyen a saját kvalitásaival és ennek tükrében vállaljon el fellépést. Hócza József bármennyire is szimpatikus fiatalember, erre a feladatra alkalmatlan. Az egy dolog, hogy nincsenek meg a hangadottságai a dalok előadásához, de volt olyan mű, melynek énektémájába is belenyúlt, ami azt hiszem már túl megy a bátorság kategóriáján. Ha már a vokalistáknál tartunk, volt még egy énekes a csapatban, Darázs István, aki a hetvenes években az Edda tagja volt. Nem tudom, akkor mi történt, hogy végül Pataki Attilával futott be a csapat, de gyaní­tom ez sem véletlen. Nem volt igazából baj Istvánnal, de szerény véleményem szerint az énekesi pálmát is Slamo vitte el ezen az estén a Hűtlen adaptálásával. Nem tudom és nem is akarom megmondani, mi lenne a megfejtés, de egy tény, ezzel a felállással bármennyire is zseniális a muzsika, sokat veszí­t az értékéből az összkép. Anélkül, hogy bárkit megsértenék én í­gy láttam és hallottam, ez a fajta disszonancia pedig a hangszeres zenészek teljesí­tmény mellett ugrott ki különösen. Nagyon jó volt újra szí­npadon látni Gajdán Szabolcs billentyűst, aki nemcsak szimpatikus fiatalember, de nagyon profi muzsikus. Látszik rajta, hogy él-hal a hangszeréért és a dalokat is nagyon nagy kedvvel adta elő. Fukk Attiláról annyi jót lehetett már olvasni magazinunk hasábjain, hogy csak ismételhetnénk önmagunkat. Fuki minden helyzetben a legprofibb teljesí­tményt nyújtja és az új, fejkendős fizimiskája is üde szí­nfolt volt. A doboknál egy fiatal zenészt köszönthettünk. Földes Gáboron látszott, hogy nagy megtiszteltetés neki ebben a bandában nyomni, de azt is észre lehetett venni, hogy jó iparos módjára üti a bőröket. El nem vett az összképből, de hozzá sem tett sokat, ami talán még a rutintalanságnak tudható be. Természetesen nem véletlenül hagytam a végére azt, akiről ez az egész este szólt. Slamo érdekes és talán mondhatjuk furcsa figurája a magyar rockzenének, de egyet nem lehet elvenni tőle, Ő egy zseni. Amit a hangszerén művel, az maga a csoda. Ahogy megszólalnak ezek a dalok az Ő előadásában, az semmihez nem hasonlí­tható. Voltak és van is nagyszerű gitáros egykori zenekarában, de még senki kezéből nem hallottam í­gy a klasszikus Edda dalokat, mint ahogy Slamo elő tudja vezetni azokat. A No zenekar utolsó idejében tapasztalt csiki-csukija láthatóan rányomta a bélyegét annak idején az előadásra is, ám ennek most semmi alapja nincs, hiszen ez a Slamo Band, ami Slamoról szól, remélem még nagyon sokáig! Egy felszabadult, vidám és minden porcikájában zenélni kí­vánó Slamot láthattunk. A műsor összeállí­tása fantasztikus volt, azt hiszem az alant olvasható szetlista is önmagáért beszél. A Hűtlen mellett nekem a Vörös Tigris volt a csúcspont, ami nem jelent meg sorlemezen, csak egy egykori BS koncertes felvételen. Mivel azonban a koncerten nem voltam ott, egy kazettán játszottam rongyosra a dalt és most végre élőben is hallhattam. Egy szó mint száz, már most az év egyik koncertje lett volna nálam a buli, de az énekesek teljesí­tménye nagyon sokat levett az előadás értékéből. Még szerencse, hogy lelkes közönség vett körül minket, akik együtt énekelték a dalokat a zenekarral. A koncert után volt szerencsém néhány szót váltani Slamoval, aki éppen egykori zenésztársával Zsöcivel diskurált. Jó volt őket együtt látni, mondanom sem kell kihasználtam a helyzetet, hogy kamaszkorom egykori bálványival közös képre kerülhessek. Nagyon várom a következő bulit! Keselyű Torony Álom Eltűnnek a hétköznapok Semmim nincsen nekem Folyónál Fémszí­vű Fiú Hűtlen Engedjetek saját utamon Szállnak a napok Kí­noz egy ének Engedd szabadon Haza melyik út vezet Vörös Tigris Egek felé Hallottalak sí­rni téged Ahogy élsz Álmodtam egy világot magamnak Minden sarkon Elhagyom a várost Szakáts Tibor Fotók: Pearl69