Életmű: Illés

(Részletek Sebők János: Magyarock cí­mű könyvéből.) a ZIKKURAT SZÍNPADI ÜGYNÖKSÉG támogatásával (http://www.zikkurat.hu/index.shtml)


Az Illés-sztori kétségkí­vül a legismertebb karriertörténet a magyar rocktörténetben.

Az együttes pályafutásáról könyvet í­rtak, filmet készí­tettek, Illésék lemezeit, fényképeit, a klubtagsági igazolványokat, a koncertjegyeket ma is nagyon sokan - talán nem túlzás a százezres szám - őrzik ereklyeként, elmúlt ifjúságuk szép emlékeként. Az Illés volt a magyar Beatles, "az" együttes, a nemzedéki zenekar, az új bálvány, amely megtestesí­tette, megvalósí­totta egy új nemzedék álmait, amibe beleképzelhettük mindazokat a vágyakat, amelyek végül is nagyon sokunk életéből kimaradtak. Az Illés külön fejezet a magyar ifjúsági kultúra, de talán megint nem túlzás, a század második felének magyar kultúrtörténetében is. Fellépésükkel nemcsak a szórakoztatásban kezdődött új időszámí­tás, de zenéjükkel, gondolataikkal megváltoztatták egy nemzedék arculatát, gondolkodását, életről vallott felfogását is. Az Illés története a hatvanas évek története is. Berobbanásukkal és kudarcaikkal, lendületükkel és kifáradásukkal, "forradalmi" gondolataikkal és kényszerű kompromisszumaikkal. Ha majdan összefoglaló kultúrtörténeti vagy ifjúságszociológiai munka készül e század progresszí­v törekvéseiről, Illésék munkássága, a zenekar nevével azonosí­tható törekvések nem hiányozhatnak belőle. Illésék új időknek új dalaival jelentkeztek és a "fényes szellők" hitével akarták megforgatni a világot. Nem rajtuk múlt, hogy nem vihart kavartak.

Az Illés kezdetben, ahogy a többi beatzenekar, középiskolai, egyetemi rendezvényeken, játszott dixielandet, futó olasz slágereket, örökzöldeket, gitárszámokat, elsősorban Shadows- és Hurricanes-szerzeményeket. 1962-63-ban a "luxemburgi" stí­lus betörésével az Illés repertoárja is kibővült. A Petőfi Sándor utcai Épí­tők klubjában vagy a Műszaki Egyetem Bercsényi klubjában már ezekért a számokért szorongott iszonyatos zsúfoltságban a közönség és vitte világgá a hí­rt: van egy zenekar, ahol jól "kevernek", a szí­npadon figuráznak, nagyon dögösen játszanak.

1963-ban az Illés-koncertek előtt már mindennapos volt a sorállás, és az első igazi nagy botrány - 1963 májusában a Sportcsarnokban - is az ő nevükhöz fűződik. Koncz Zsuzsa is akkor csatlakozik először hozzájuk, amikor az Illés városszerte ismert együttessé vált.

1964-ben azonban a zenekar több tagja befejezte egyetemi tanulmányait és a kiéleződő konkurenciaharcban el kellett dönteniük: hogyan tovább? Amatőrként zenélgetnek vagy profiként, teljes mellszélességgel beszállnak az üzletbe. Siettette a döntést, hogy 1964-ben az Illés már lemezfelvételeket is készí­thetett. Első kislemezükön két instrumentális szám (64, Ostinato) és Koncz Zsuzsa két angol nyelvű dala (Long Tall Sally, Chapel of Love) hallható. A doboknál ekkor Körmendy János ült, aki Fats Domino-számokkal szí­nesí­tette az Illés műsorokat.

A zenekaron belüli vita végül kenyértöréssel dőlt el. Az Illés testvérek és Körmendy a nevet birtokolva profiként zenéltek tovább, a többiek pedig a kollégium felszerelését és a klubot megtartva Strings néven játszottak.

Az egyik napról a másikra klub, felszerelés és zenészek nélkül maradt együttes helyzete alaposan megromlott. Az élről a második vonalba csúsztak, Koncz Zsuzsa is elpártolt tőlük. Csatlakozott viszont az együtteshez Bródy János, majd 1965-től a két Szörényi testvér.

Ekkor kezdődik az Illés második ötéves, "nagy" korszaka, amely nemzedéki zenekart csinál az együttesből.

Szörényi Levente a váci Sztáron Sándor Gimnáziumban kezdte zenész pályafutását, ahol testvérével, Szabolccsal gitárduóban léptek fel, és már ott feltűnést keltettek játékukkal: "Mi voltunk az őrült Szörényiék."

Szörényiék a hatvanas évek elején a fővárosban az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, ahol a Kőszegi Imre-Bajtala János-Szörényiék felállású zenekar 1962-ben megnyerte az iskolai Ki Mit Tud?-ot, majd a zenekarhoz csatlakozott Ráduly Mihály szaxofonos is. Ebben a felállásban Mediterrán néven indultak az országos vetélkedőn, de az elődöntőben kiestek. A zenekarra í­gy is felfigyeltek, mert a verseny után a győzteseket (Koncz Zsuzsát, Gergely Ágit, a bűvész Gloviczky Pétert) kí­sérték a vidéki fellépéseken és néhány számot önállóan is eljátszhattak. A "hakni" után Kőszegi szervezésében saját fellépéseket is szerveztek, 1963-ban pedig Németh Lehel kí­sérőzenekaraként hanglemezt is készí­tettek. Szörényi Levente 1963-ban érettségizett. Ősztől három hónapig segédmunkásként dolgozott, majd úgy döntött, zenészként folytatja pályafutását. A Kigyósi féle körúti zeneoktató munkaközösségben gitározni tanult, és 1963-ban már jóhí­rű, ismert gitárosnak számí­tott. Gyakran hí­vták vendégfellépésekre, játszott a Stúdió 11-gyel, a Deák együttessel, Bergendyékkel és olykor Illéséknél is kisegí­tett, akikkel Gergely Ági révén ismerkedett meg. 1963-ban komponálta a később Rohan az idő néven ismertté vált dalát. 1964-ben csatlakozott a "pénzes" zenekarnak számí­tó Balassa együtteshez, amelyben más ismert zenészek (Jinda György dob, Szilárdi Béla gitár, Mátrai Tamás szaxofon, Brunner Győző dob) is megfordultak. A zenekar változó felállásban külföldön (Szovjetunió, Lengyelország) is vendégszerepelt, de amikor a nyugati vendéglátóiparba kaptak hosszabb szerződést, Szörényi úgy döntött, inkább itthon próbál érvényesülni. Vendéglátós zenészként elsajátí­totta a "luxemburgi" stí­lus játéktechnikáját, sőt olyan hí­re volt Budapesten, hogy az Ifjúsági Park igazgatója, Rajnák László nem engedte fellépni, mondván: nem énekel, csak ordí­t, balhézik a szí­npadon, ilyen emberekre nincs szükség. A belvárosi klubokban viszont ő volt a sztár, akit alacsony termete, szemüvege, félszeg megjelenése miatt csak úgy hí­vtak: "a kis Buddy Holly".

Szörényi végül 1965 januárjában csatlakozott az Illéshez (csak úgy vállalta a tagságot, ha testvérét is hozhatja), és az Illés-sztori innen közel egy évtizedig közös szálon fut tovább. A zenekar felállása: Illés Lajos, Illés Károly, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János és Körmendy János. Az Illés későbbi kiugrását azonban az a féléves munka alapozza meg, amely 1965-ben összerázza az együttest és megszüli az ötletet - saját számokkal kell megpróbálni visszaszerezni a közönség szimpátiáját. Először teljesen felfrissí­tik a repertoárt (elsősorban Beatles, Kinks, Animals, Pretty Things dalokat játszanak), klubot szereznek, előbb a Kőbányai Törekvés Klubban, majd az Eötvös utcai Vasas klubban kapnak helyet, s végül az akkor nagyhí­rű Syconor utódaként a Boschban kell csatát nyerniük. 1965 őszén vasárnaponként itt, szombatonként, pedig az újra "visszavett" Várban fedezte fel őket újra a közönség.

Folyt. köv…

------------------------------------------------------

Az Illés sztory 2.

A rajongók megnyerése után a zenekar megpróbálkozott a hivatalos intézmények falainak bevételével is. Szörényi első, Alvajáró cí­mű dalát (szövegí­ró az egyik slágergyáros, Hajnal István) azonban a Sanzonbizottság többszöri átalakí­tás után sem engedélyezi, mert "nem elég jelentős alkotás". A Hanglemezgyárban viszont engedékenyebbnek bizonyultak. 1965-ben az Illés több kislemezt is megjelentetett (Protonok tánca, Séta az aranyhúrokon, Little Baby, Bucket Seats, Summertime, A magányos, Johnny Guitar, Üzenet Eddynek).

E felemás sikerek azonban nem szegték a zenekar kedvét. 1965 nyarán a nógrádverőcei Express táborban (itt már a "nagy" Illés: Illés, Szörényi, Szörényi, Bródy és a doboknál új tagként Pásztory Zoltán játszott) felcsendültek az első rocktörténetet í­ró magyar beatszámok (Óh mondd, Légy jó kicsit hozzám, Az utcán). A zenekar három hónapos szerződéssel a nyaraló fiataloknak játszotta esténként a talpalávalót, és ezek a táncos bulik nagyon jó lehetőséget kí­náltak az első saját dalok kipróbálásához.

A nógrádverőcei táborban Illésék többször is eljátszották új szerzeményeiket. Várták a tapsot vagy a füttyöt, de a közönség nem reagált a dalokra. A dallam, a ritmus alig különbözött az angol példaképek számaitól, a szövegek magyarí­tása pedig olyan jól sikerült, hogy a recsegésben, zajban, tánc közben senki sem figyelt fel arra, hogy a magyar rock történetében először anyanyelvükön fakadnak dalra a zenészek.

Érdekes módon a magyar beatszámok áttörését végül egy tévéműsor és egy film hozta meg. A Koncz Zsuzsa által énekelt Rohan az idő cí­mű dalt, miután többször visszautasí­totta a Sanzonbizottság (szövegí­ró S. Nagy), a televí­zió egyik műsorában mégis leadták, és olyan óriási sikere volt, hogy meg kellett ismételni.

A Táskarádió cí­mű dal Bacsó Péter Szerelmes biciklisták cí­mű filmjében hangzott el, amelyben Illésék már láthatók is voltak.

1965-től viszont hanglemezen, ennek nyomán a Rádióban és a tv-ben is megszólalhatott az új magyar ifjúsági zene. Az első "igazi" Illés kislemezt, a ma már legendás dalokkal (Légy jó kicsit hozzám, Óh mondd, Az utcán, Mindig veled), 1966-ban vették fel. Ebben az évben dőlt el véglegesen, hogy a magyar tánczenét elvető közönség is elfogadja a magyar beatszámokat.

Az igazi nagy erőpróbára azonban ez év nyarán a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbajon került sor, ahol a közönség a hagyományos tánczene képviselőit kifütyülte, lezavarta a szí­npadról és a beatzenekarokat éltették, amelyek közül csak az Illés merte vállalni, hogy magyarul is énekeljen. "A Gitárpárbajon a teljes magyar hivatalos élmezőny föllépett - emlékezett Szörényi Levente. - Rendre kifütyülték őket, le kellett menniük a szí­npadról. Mi az angol számok mellett elénekeltük a Légy jó kicsit hozzám ot. Utólag megvallom, nagyon féltünk a hatástól. A szám utáni pillanatnyi csend borzalmas volt. Aztán kitört a tapsvihar, és meg kellett ismételni. Ekkor csúcsosodott ki a generációs probléma. Egy pillanat alatt lesöpörték a szí­npadról azokat, akik a fiataloknak akkor már réges-rég nem kellettek".

A következő ütközet a Táncdalfesztiválon zajlott le, ahol Szörényi Levente botrányhőssé vált és nemzedéki ideállá magasztosult egyszerre. A hí­rhedt "fáj-fáj-fáj" valósággal sokkolta az idősebbeket, ugyanakkor elbűvölte a tizenéveseket.

1966-67-ben Illésék munkásságában még kevésbé tudatos a világmegforgató, világmegváltó szándék. Dalaikban egyszerűen csak csatornát nyitnak a mélyben meghúzódó indulatoknak, energiáknak, vágyaknak, és Bródy szerencsés hangütése nyomán ezek a dalok í­gy is felrázó, mozgósí­tó, táborba hí­vó erővel hatnak korosztályukra.

Illésék a nyári robbantás után 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin Top 10 listáján hat dallal már elsöprő fölénnyel vezetik a mezőnyt. A fiatalok az Illés-jelenség lázában égnek, és a Szörényi-Bródy szerzőpáros nem lankadó energiával ontja a "nemzedéki himnuszokat" (Különös lány, Itt állok egymagamban, Igen, Nyári mese).

1967-ben a sikergyártás folytatódik. A televí­zió Show-hivatal cí­mű műsorában Szörényi hetyke nyilatkozatban határolja el az együttest és zenéjét a táncdaloktól, mire a műsorvezető Vitray Tamás alaposan leszedi a keresztvizet a zenekarról. Illésék válasza egy újabb siker: Ne gondold, amely 11 hónapig szerepel a sikerlistán. További sikereik: Nézz rám, Keresem a szót, Nem érdekel, amit mondsz; Eljöttél, és természetesen az Ezek a fiatalok cí­mű film slágerei, amelyek az első beat nagylemezen hallhatók (Láss, láss, ne csak nézz; Sárga rózsa, Bolond lány, Fáradt vagyok, Néma szerelem, Miszter Alkohol).

1967. október 10-én a zenekar külföldre is ellátogat. A grazi magyar napokon, majd a bécsi Collegium Hungaricumban adnak koncerteket. Elsöprő sikerrel. Zenéjüknek, amelyet a Beatles Bors őrmester cí­mű nagylemeze jelentősen befolyásol, a továbbiakban - megkülönböztetésül - az ex-music elnevezést adják. Ex-music annyit jelent: Illés-zene, és erre a megkülönböztető fogalomra, még ha semmitmondó is, Illésék rászolgáltak. 1967 végére már messze elhúztak a beat élmezőnytől és az év végi szavazáson az Ifjúsági Magazin és a Magyar Ifjúság olvasói is mellettük teszik le a garast.

A következő évben mégis sikerül ismét megfejelni a sikereket.


Folyt.köv…

------------------------------------------------------

Az Illés sztory 3.

1968 - az Illés legjobb éve. Az Ezek a fiatalok sikere után a filmesek felfedezik őket. Filmzenét komponálnak. Több hí­res daluk filmekben hangzik el először (Az oroszlán ugrani készül - Miért hagytuk, hogy í­gy legyen; Bűbájosok - Történet M-ről, Eltávozott nap, Kis virág, Holdudvar - Holdfény '69). Az 1968. júliusi IM sikerlista első négy helyét Illés dalok foglalják el (Little Richard, Eltávozott nap, Kis virág, Nem érti más, csak én). Tolcsvayékkal és a Bajtala együttessel közösen a Zeneakadémián koncerteznek, ahol új hangszereket - pl. citera - szólaltatnak meg. A Népszabadság háromhasábos nagy cikkben méltatja zenéjüket és kulturális életünkben betöltött szerepüket. A zenekar 1968-ban a Táncdalfesztivál 11 dí­jából 5-öt kap meg, és az új zenei forrásokat kereső Illés a bemutatott új daluk után (Amikor én még kissrác voltam) megkapja a "Magyar Állami Népi Beategyüttes" elnevezést.

Ez a "cí­m" két fontos mozzanatra is rávilágí­t az együttes életében. Zenei törekvéseikben végleg elkanyarodtak a beat kitaposott ösvényeiről, ugyanakkor az együttes a hétköznapok valóságából lassan a mí­toszok világába lépett át a rajongók szeretetében. Az Illés 1968-ban már nemcsak példakép és példázat, hanem mí­tosz is nemzedéke életében.

Az Illés - többek között - azért lett olyan példátlanul (gyorsan) népszerű, mert "nem orvosi sztetoszkóppal és nem szociológiai tesztlapokkal, hanem belső azonosulással kottázta le nemzedéke vágyait és érverését. Azonosulva és mégis eredetien ki tudták fejezni, amit a maguk és nemzedékük szí­vhangjaiból kifüleltek. Nem véletlenül beszéltek egy idő után az Illésről úgy, mint "a nemzedék hangja".

Az Illés 1968-ban a kellős közepén találta magát azoknak a megújulási és reformtörekvéseknek, amelyek a magyar szellemi-kulturális-gazdasági-politikai életet áthatották.

Illésék zenéjét már 1966-ban, Az utcán idején, később pedig egyre inkább a magyar és a környező országok folklórjához való erős kötődés jellemezte. A zenekar tagjai "felfedezték", hogy az angolszász országokban is egy vagy több társadalmi kisebbség zenéjéből, kultúrák egymásra hatásából született meg a rock, és ezt a nemzetközi zenei nyelvet országonként más-más nyelvjárás (nép-, illetve műzene, pl. vallásos dalok) szí­nesí­theti. Illésék a kelet-közép-európai, a balkáni népzenét emelték be a beat nemzetköziségébe és teremtettek nemcsak mondanivalójában, szellemiségében, de zeneileg is sajátos, karakteres magyar ifjúsági zenét.

Illésék másik fontos törekvése - a zenekar öntörvényű útjának következetes végigvitelén és elismertetésén kí­vül - a rockzenének mint önálló, társadalmilag is hasznos, művészileg is értékes műfajnak az elfogadtatása, integrálása a kulturális életbe, a közművelődésbe. S ez a törekvésük legalább olyan ellenállásba ütközött, mint az előbbiek, hiszen a rockzenét a mai napig a "szórakoztatás" degradáló és beszűkí­tő kategóriájába utalják át, a valóban kommersz és a szórakoztatásnál többre nem is vállalkozó műfajok mellé. A zenekarnak - ha rövid időre is - mégiscsak sikerült a kedvező széljárásokat, pillanatnyi engedményeket kihasználva 1968-ban politikai, társadalmi, kulturális utópiájához és koncepciójuk kibontásához kí­sérleti műhelyt találni, (tudniillik a beat nemcsak zenei jelenség, hanem a társművészetekkel kölcsönhatásban autonóm kultúrává, e kultúra részeként pedig új tí­pusú életformává, emberi-társadalmi normákká, magatartásformákká alakí­tható át).

1968 szeptemberében a Fővárosi Művelődési Házban ifjúsági klubot nyitottak. Az Illés-klub - amelyet Bródy János irányí­tott, szervezett, vezetett - nyugodtan mondhatjuk - a hatvanas évek végének legfontosabb ifjúsági kí­sérleti műhelye volt. Az 1968-as fesztivált követően Illésék politikai, népzenét felkaroló ambí­ciói láttán az értelmiség tekintélyes képviselői (Vitányi Iván, Pernye András, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós) is támogatni kezdték a zenekart. Különösen a közművelődés szakemberei láttak nagy lehetőséget abban, hogy a beatzene segí­tségével a legkülönbözőbb társadalmi réteghez tartozó gyerekeket elvezessék más művészetekhez vagy a politikai kultúrához.

1970 februárjában és márciusában a Marquele-Martin menedzseriroda szervezésében 10 napot Londonban játszottak, majd a nagyobb vidéki városokban (Cambridge, Cardiff) turnéztak. Visszafelé a müncheni Blow Up mulatóban - a magyar együttesek későbbi nyugat-európai törzshelyén - koncerteztek és március 14. után tértek haza. Illésék szereplését az angol szaklapok dicsérték, kiemelve sajátosan nemzeti stí­lusukat, "politikus hangvételű dalaikat". A kritika szerint: "A zene mellett a fiatal magyar közönségnek Bródy János ad politikai tartalmú szövegeket. A magyar művészetben napjainkban a társadalomkritika dominál. Egy dal, amely a látszólag egyszerű »Amikor én még kissrác voltam« cí­met viseli, valójában az ötvenes évek politikai hibáinak éles reflexiója. Más dalok a békéért szólnak vagy a bürokráciát támadják".

Itthon a zenekar bálványozása, tömjénezése közben, a műfaj körüli csatákban ugyanis úgyszólván emlí­tésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg az együttes első két nagylemeze (Nehéz az út 1969, Illések és pofonok 1969). Az előbbi "sztoris" lemez a korábbi kislemezek gyűjteménye, csak 4 új szám van rajta, és tulajdonképpen a zenekar 1965-1968-as történetét fogja keretbe.

A második LP, mint a cí­me is utal rá, a "keserű tapasztalatok" lemeze. A dalok mindmegannyi helyzetjelentés a hétköznapi kugliemberekről, reklám úrról, a buta lányokról, a hitekről, az utakról (Téged vár), a változásba vetett reményről (Nem akarok állni, ha futnak a percek). Bizonyos illúziókkal való leszámolás és az új illúziókkal táplált reménykedés lenyomata ez a lemez. Helyzetértékelés és állásfoglalás, amely egy következő, letisztult, összefoglaló nagylemez í­géretét hordozza magában.

Ezt a lemezt azonban Illésék nem készí­thették el. A pécsi, majd a londoni botrány bezárta előttük a kapukat.

1970. április 26-án kezdték volna el forgatni filmjüket Mészáros Mártával (ennek zeneanyaga lett volna "a" nagylemez?), de a munkálatokat leállí­tották, eltiltották őket az ORI rendezvényeitől, nem léphettek fel a fővárosban, a Hanglemezgyár nem adta ki lemezeiket, Koncz Zsuzsa második, Szerelem cí­mű albumát, amelyen Szörényi-Bródy szerzemények hallhatók, nem játszotta a rádió - a lemez í­gy is 100000 példányban fogyott el! -, nem szerepelhettek egy évig a nyilvánosság előtt. Az ok? Hivatalosan nem marasztalták el az együttest, az őket sújtó embargó hallgatólagos, mégis egységes intézkedésnek tűnt. A rejtélyre aztán a Magyar Ifjúság 1970. június 5. számában Takács István Sértett szentek vagy Illésék és pofonjaik cí­mű cikke adott választ. Ebből kiderült, Illésék a BBC egyik műsorában meggondolatlanul, szabadszájúan fecsegtek és ezzel az ellenséges propaganda számára szolgáltattak anyagot. Illésék hiába tiltakoztak a rosszhiszemű vádak ellen, a "nagy csapat" teljesen eltűnt. A befogadott, dí­jesővel jutalmazott, imádott "szenteket" letaszí­tották a rock-olümposzról és fekete bárányokká változtatták őket.

1970 ennek megfelelően csendes év az Illés történetében. Vidéki fellépések, négy dal a Szép lányok, ne sí­rjatok! cí­mű Mészáros Márta-filmben, amely az Illés-film helyett készült.

Illésék 1971. március 11-én térnek vissza a fővárosba. Az Egyetemi Szí­npadon mutatják be Human Rights cí­mű, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának tiszteletére í­rt "beatoratóriumukat", amelyet Angela Davisnek, az Amerikában elí­télt kommunista meggyőződésű polgárjogi harcosnak ajánlottak. A fehér borí­tóban megjelent nagylemezt, amelynek egyik oldalán az öt tételes oratórium hallható, megkülönböztetett figyelemmel fogadta a szakma.

A lemez ugyan valóban kiemelkedik, elsősorban másságával, formai, tartalmi kí­sérletével - ez volt az első nagylemez-vállalkozás, amely a háromperces dalokon túllépve, a műfaji kereteket szétfeszí­tve megpróbált művészi igénnyel nagyobb lélegzetű alkotást létrehozni - a korabeli rádió- és lemezfelvételek közül, de sem művészileg, sem műfajilag nem sikerült a zenészeknek feladatukat megoldani.

A lemez az egyéb szenzációktól hangos "beatkáosz" idején nem vert nagyobb hullámokat a közönség körében. "A csalódottság és a megaláztatás" lemezét az Illés-rajongók tapintatosan, de félretolták. A lemez sikere meg sem közelí­tette a korábbi Illés-lemezek sikerét. Az Illés közönsége osztozott a zenekar "gyászában", de mást várt az együttestől. Populárisabb hangvételt, a régi álmok továbbálmodását. De a régi álmokat már nem lehetett újraálmodni. A politizáló rockzene számára elmúltak a kedvező idők, a megváltozott társadalmi-kulturális-politikai háttérből nem érkeztek olyan tömeges impulzusok, amelyek a régi Illés-hangvételt tovább éltethették volna. A mindennapoktól elemelkedő zenekart pedig közönsége ilyen magasságokba nem tudta követni.


Folyt.köv…