Életmű: Virgin Steele

A Virgin Steele egy méltatlanul háttérbe szorult - ám underground szinten kultikus - heavy metál csapat, mely lassan húsz éve készí­ti epikus, igazi fémmel átitatott, komolyzenei betétekkel tűzdelt lemezeit. Arra, hogy sosem tudtak olyan igazi mainstream bandává válni, mint a rhapsody, a manowar, vagy hammerfall, talán zenéjük többdimenziós volta adhat magyarázatot, illetve az, hogy albumaik szöveg-és zenei világa gyakran kötődik a klasszikus zenei, illetve irodalmi gyökerekhez, s zenéjük a rock operák közönségének túl kemény, a manowar fanoknak túl szimfónikus, a rhapsodyt szeretőknek pedig túl ?elmélkedős?. Az azonban nem véletlen, hogy a mostani metál-rock operai dömpingben a legutóbbi dupla metál operájuk ténylegesen szí­npadra került és Németországban nagy sikerrel 60 előadást ért meg.

A Virgin Steele tulajdonképpen David DeFeis megaénekeshez kapcsolódik, aki klasszikus melodikus metal torokkal bí­r, hangját hallva egyszerre ugrik be Eric Adams, valamint King Diamond neve. DeFeis gyermekéveiben klasszikus zenei oktatásban részesült, mely nagymértékben rányomta bélyegét metálzenei munkáira, a nagyzenekari, szimfónikus részek í­gy olyan szerves részei a gyakran nagyí­vű metál himnuszoknak, hogy nem tudja az ember: most metál zenét hallgat, vagy operát gitár-és dobkí­sérettel.

Már az 1982-ben megjelent bemutatkozó albumuk is rögtön klasszikussá vált, melyen még Jack Starr szólógitáros játszott, aki a nagy sikeren felbuzdulva a lemez kiadása után szólópályára lépett, és szép gyorsan el is tűnt a süllyesztőben. Helyét Edward Pursino vette át minden gond nélkül. A zene a Manowar-ral és Savatege-el rokon power volt, a komolyzenei betétek még nem voltak annyira jellemzőek, mint később. Az Guardians of the Flame szintén szép sikereket ért el, ám ezek után főleg a gyenge kiadói management teljesí­tménynek köszönhetően hiába raktak le az asztalra négy remek lemezt, azok nem tudtak igazi áttörést hozni.

A szerencse a következő, első nagyszabású, kétrészes metál-operánál sem állt melléjük, úgy gondolom elég a megjelenés dátumát emlí­tenem a sikertelenség okaként: 1995,1996.A The Mariage Of Heaven And Hell 1-2, illetve az ezek folytatásaként is felfogható Invictus (1998) a metáltörténelem nagy pillanataihoz tartoznak, ezeken a lemezeken teljesedik ki az a stí­lus, melyet DeFeis romantikus-barbár-epikus metálnak nevez. Az énekes ezer hangon üvölti-suttogja, sikí­tja, énkeli végig az albumokat, a nagyzenekari részek pedig ritka sokszí­nűséggel és plasztikusan teszik érthetővé az angolul esetleg nem tudó hallgató részére a történetet. Akik most kezdenek ismerkedni a Virgin Steel zenéjével, azoknak először az Invictus lemezt ajánlom, lévén ez a legmetálosabb és közérthetőbb az újabb lemezeik közül. DeFeis mester itt kicsit háttérbe szorí­totta a progresszí­vebb részeket, és direktebb, pörgősebb dalokat í­rt, a gitárok is elég harapósan szólnak ?bár sajnos egyetlen hátrányaként a zenekarnak a viszonylag vékony megszólalást tartom-, de vannak itt nagy í­vű, kórusokkal bőven ellátott dalok is.

A legutóbbi soralbum, ha lehet, rádobott még egy lapáttal a Mariage sokszí­nűségére. A dupla-dupla The House Of Atreus Act a Trójai háborún keresztül a görög mitológiába vezeti a hallgatót . Van itt minden: háború, szerelem, kannibalizmus, vérfertőzés ? hát ilyen ez a görög mitológia, hehe- és persze rengeteg klasszikus, epikus dal, zongorás komolyzenei átvezető, többtételes miniszimfónia, többszólamú kórusmű. A Through The Ring Of Fire cí­mű dal egy olyan metálinduló, melyet hallván Eric Adams bizonyára sí­rva fakadna, márha illene a sí­rás a legfémesebb szí­vű metál harcoshoz?

Ezzel a dupla koncept- albummal a Virgin Steele-nek olyasmi sikerült, ami csak nagyon kevés metálegyüttesnek: elmosta a határokat a metálzene és az opera között, szövegvilágával pedig a fiatalabbak érdeklődését is felkeltette a klasszikus görög irodalom iránt. Remélem, hogy a jövőben a Virgin Steelnek sikerül majd elfoglalni a valósan megérdemelt helyét a heavy-epikus metál mainstream bandái között, bebizonyí­tva, hogy a heavy metál nemcsak a pallósokról, sárkányokról, harcosokról , boszorkányokról szólhat, és hogy igazi, a szó valós értelmében vett művészi értékeket is tud közvetí­teni.