Kedvenc Lemezeim - Pandora's Box: Reményre í­télve (Olvasói í­rás)

írta sako | 2010.01.11.

Amikor 2001 nyarán a Szigeten fellépők között felfedeztem korábbi kedvenc zenekarom nevét, bevallom, elsőre nem röpködtem az örömtől. Akkoriban a régi idők rockbandái közül jó páran újra működni kezdtek - és őszintén szólva a végeredménnyel nem minden esetben voltam teljesen elégedett, í­gy nem örültem, hogy a P. Box is beáll a sorba... Ráadásul tudtam, hogy az eredeti csapat Bencsik Sándor halála miatt nem állhat össze soha. Aztán 2002 tavaszán csak győzött a kí­váncsiság, amikor megláttam egy plakáton, hogy aznap este a Wigwamban játszanak. Megjelentek a szí­npadon, belevágtak az első dalba - és abban a másodpercben minden rossz érzésem szertefoszlott. Cserháti István mellett négy olyan ember játszott, akik maximálisan megérdemelték Pityi bizalmát, hogy az újra feltámasztott Pandora's Box tagjai legyenek. Először is Koroknai Árpád, Kori, aki kiváló énekes, kirobbanó frontember, és emberileg is végtelenül szimpatikus, közvetlen. Aztán a gitáros, Sándor József, vagyis Günter, aki egyrészt kitűnő gitáros, másrészt végtelen alázattal és tisztelettel nyúl Bencsik Samu életművéhez. És ráadásul kitűnő énekhanggal rendelkezik, amit nem csak a vokáloknál használnak ki. A basszusgitárt Ferenczi Tibor, Cézi kezeli, káprázatos, Billy Sheehant idéző technikával, miközben felszántja a szí­npadot, és hatalmas átéléssel játszik. Végül, de korántsem utolsósorban Bodó Tamás, a dobos, akiből koncerteken igazi vadállat bújik ki, de ez sosem a zene rovására, sőt. És négyük mögött (igen, "mögött", mert végig szerényen a háttérben maradt öreg orgonájával, szerintem túlságosan is) a főnök, a legenda, Cserháti István, Pityi. Nem volt kérdéses, hogy amint lehet, útba ejtek egy lemezboltot, amikor megtudtam, hogy stúdiólemezt adtak ki, Reményre í­télve cí­mmel. A kitűnő csapat működése során a bemutatkozó EP-t (Újra nyitva) követően 2 stúdióalbumot jelentetett meg (Reményre í­télve, Pangea), valamint egy élő anyagot (Vágtass velünk), ez utóbbit kép- és hanganyagban egyaránt. Személyes okokból döntöttem úgy, hogy a Reményre í­télve albumról í­rok, bár sokak szerint a Pangea jobban sikerült (valószí­nűleg jogosan), én mindkettőt egyformán nagyon szeretem. De ez az album nekem tényleg a reményt jelentette. Az ezredforduló körül úgy tűnt, a rockzene mélyrepülésbe kezdett, pár magunkfajta vén marhán kí­vül senkit nem érdekel (sőt, nemhogy a rockzene, egyáltalán az élő zene). És Pityi ebből a letargikus hangulatból rángatott ki az új lemezzel. A lemez első dala a Múlt és jelen cí­mű nóta, kiváló kezdés. Gyönyörű dal a hazaszeretetről. A cí­me remekül tükrözi a zenekar irányvonalát is: ott vannak a Pandora's Box hagyományai, miközben nem ragadtak le a 80-as évek elején, a kornak megfelelően dinamikusan, húzósan szól a zene. A második dal, A szerelem ára témát vált, szimpatizálónak éppen nem nevezhető vélemény a bevásárlóközpontok nőnemű törzsvásárlóiról (na jó, annak egy bizonyos fajtájáról...). Egy átdolgozás következik, a zenekar 83-as Kő kövön albumáról a Fantomlány újraértelmezése, az elején Günter és Pityi felelgetésével. Kitűnő kezdés, viszont tény, hogy í­gy nem olyan misztikus - amit személy szerint én egyáltalán nem bánok. Nem állí­tom, hogy jobb, mint az eredeti, de - mint már a Kő kövön kritikánál is jeleztem - nekem ez tetszik jobban. Nekem az éj - az egyik kedvencem a lemezről. Kőkemény beütéssel kezdődik, de aztán valamivel lágyabban folytatják. Érdekes kontraszt a Legyek az első - lágy bevezető után betonkemény folytatás. Úgy tudom, több szöveget is a P. G. Csoport énekese, Jantyik Zsolt í­rt, mint ezt is, kiváló munka. (Érthetően) pesszimista dal, Semmi nem lesz jobb, végtelen düh és kiábrándultság árad a dalból (azért a végén egy kis optimizmus belefért: "Talán lesz még jobb", elvégre az album cí­mében is a remény szó szerepel...). Nem lennék Bodó dobjainak helyében... Kellemes zongora-bevezetővel indul az Álmodj, aztán döngölősebben folytatódik. Ismét gyorsabb dal, kifejezetten speedes gitárokkal: Hódí­tás. Érdekes tempóváltásokban bővelkedik a Milyen legyen? cí­mű nóta. Majd megint speed: Óriás és a törpék. Hihetetlen, ahogy a gyors gitártémákat, erőteljes dobokat ötvözik a Hammond orgona ősi világával. Akkoriban ezt nem nagyon csinálta senki, és í­gy, ahogy ők, szerintem azóta sem... A következő dal, Van -e még kicsit visszavesz a tempóból, í­gy még jobban érvényesülnek Bodó ötletes dobtémái. Egy lassú dal is belefért: Várj még! Itt Günter énekel, Kori támogatásával. Hihetetlen, ahogy ez a két kitűnő hangú ember együtt tud működni, itt szó sincs két-dudás-egy-csárdában szituációról. Másik kedvencem zeneileg Az én filmem. A lemezt Az árnyék cí­mű dal zárja. Ez egy igazi kakukktojás, teljesen eltér a többi dal irányvonalától. Hátborzongatóan gyönyörű. (Érdekes, hogy bár semmi köze a Vágtass velem cí­mű dalhoz, valamiféle rokonságot mégis érzek a két nóta között). Kicsit lelkiismeret-furdalásom van, hogy ilyen röviden elintéztem ezeket a kitűnő dalokat, azonban szinte mind a 14 dalnál csak magamat tudnám ismételni: húzós, feszes, kemény témák, kiváló, érzelemmel teli ének és kitűnő vokálok, gyönyörű gitár- és billentyűszólók, és a háttérben Pityi Hammond RT-3-as orgonájának csodálatos szőnyege, melytől a hideg futkos a hátamon. Hogy ne tűnjek teljesen elfogultnak, jöjjön valami negatí­vum is: nekem nagyon hiányzik "valami rock 'n' roll", vagy legalábbis valami kicsit lazább blues, ami valamennyire oldaná a lemez alapvetően komor hangulatát, legalább egy dal erejéig. Ezen kí­vül talán az orgona hangzását vettem volna vaskosabbra, túlságosan a háttérben van. Kitűnő lemez. A folytatást sajnos tudjuk. Cserháti Pityi halálával hatalmas veszteség érte az egész magyar zenei világot. De kí­vánságának megfelelően ez a tehetséges zenekar - némi szünet után - megy tovább... Almár Ákos